HAJÓK TÖRTÉNETE: TENGERI CSATÁK AZ ÓKORI AMFITEÁTRUMOKBAN

HAJÓK TÖRTÉNETE: TENGERI CSATÁK AZ ÓKORI AMFITEÁTRUMOKBAN

(2022 október)

ABSTRACT

A legkorábbi előadott tengeti csatát (naumachia-t) i.e. 46-ban Julius Caesar rendezte. Majd Augustus kifejezetten a naumachia számára ásatott egy óriási medencét, egyben víztározót. Claudius egy Rómától kb. 100 kilométerre lévő, ma már nem létező természetes tavon, a Fucine-tavon rendezett naumachiát. Naumachia Vaticana vagy Traianus Naumachiája 109-ben volt, míg Néró egy színházat töltött meg vízzel, hogy vízi látványosságát előadhassa, valószínűleg a saját amfiteátrumát. Titus naumachiájának helyét a Flávia-i amfiteátrumban feltételezik. / HISTORY OF SHIPS: NAVAL BATTLES IN ANCIENT AMPHITHEATRES: The earliest Naumachia was organized in 46 BC by Julius Caesar. Augustus had a huge pool, also a reservoir, dug especially for the Naumachia. Claudius used a natural lake about 100 kilometres from Rome for his show; Lake Fucine had been drained, so he used the Naumachia as a memorial. Naumachia Vaticana or Traianus Naumachia was in the year of 109. Nero filled a theatre with water to perform his aquatic spectacle, probably his own amphitheatre. Titus' Naumachia is thought to be located in the amphitheatre of Flavia.

BEVEZETÉS

Naumachia a Colosszeumban, a kapu melletti oszlopokat a hajók bronz döfőorraival díszítették (https://www.artflakes.com/en/products/naumachie-in-rom-amphitheater-slash-kupfer)

Naumachia (latin elnevezés, a görögből származik: "tengeri csata" jelentésű, kiejtése: "No-may-kee-ia"): az ókori Rómában a tengeri ütközetet imitáló csaták egy külön erre a célra épített nagyméretű medencében, amphiteátrumok lelátóin ülő nézőközönség előtt. A naumachia kifejezést érdemes megtanulni, mert olyan érdekességek, amelyek ugyan nem tárgyai a történelem tudományoknak, de az ókoriak szórakoztatásának legnevezetesebb eseményei közé tartoznak. Rómában számos "naumachiæ"-medencét ástak, elárasztott amfiteátrumokban is rendeztek imitált tengeri csatákat. (https://www.britannica.com/technology/naumachia, https://www.gutenberg.org/files/60226/60226-h/60226-h.htm), amelyek amfiteátrumhoz hasonló és ülőhelyekkel körülvett nagyméretű víztározók voltak. A legtöbb korai naumachiát folyók mentén, kifejezetten a naumachiák számára ásott medencében, vagy egy vízzel feltöltött amfiteátrumban, esetleg cirkuszban mutatták be. A naumachia célja a beiktatási ceremóniától a csatában aratott diadalig terjedhetett, de minden esetben valamilyen különleges alkalomra rendezték. A műsor előkészítésének komoly erőfeszítései - helyszín, öltözés, hajók építése, szervezés - miatt a Naumachiae ritkán került sor. A legnagyobbak a szóbeszéd szerint mindössze 5 alkalommal fordultak elő a történelem során. Többnyire hatalmas tengeri győzelmek megünneplésére használták őket. Mert ritkán került sor rájuk, hatalmas figyelmet keltettek. Az emberek az egész Birodalomból érkeztek, hogy lássák. Feljegyezték, hogy egyeseket halálra tapostak a tömegben. Mások egész éjszaka táboroztak, hogy helyet kapjanak. A tó vagy az amfiteátrum körül egy ideiglenes település alakult ki. Bárok, utcai árusok és prostituáltak érkeztek a környékre, hogy hasznot húzzanak az eseményből. A kutatás módja az internetes keresés volt a Wikipedia oldalairól kiindulva, célja az ismeretterjesztés.

A római korig a csaták előtt leszerelték és a parton hagyták az árbocot és a hátszeles négyszögletű vitorlát, hogy könnyebb legyen a hajó. Általában két taktika volt az ellenséges hajókkal szemben: az arcvonal széthúzása (majd az ellenség megkerülése után a csáklyázás következett) vagy a legnagyobb hajó letördelte az ellenség hajóinak evezőit. A következő érkező hajók -a hajóorron lévő ékkel, a döfőorral- meglékelték a már mozgásképtelen hajót. Ez ellen úgy tudtak védekezni, hogy sündisznó állásban körbe álltak.

Az első fahajók, némelyik döfőorral (https://bencsik.rs3.hu/component/content/article/107-hajok-toertenete-az-okori-hajok-aranyairol-keresztmetszeterol/140-hajok-toertenete-az-okori-hajok-aranyairol-keresztmetszeteirol.html?Itemid=101)

hadihajó i.e.1200

Egyiptomi és az első döfőorros hadihajó i.e. 1175 -ből (5)

trereme

Római három evezősoros, döfőorros csatahajó, kis artemon orrvitorlával (4)

i p082

Hajók csapolt szerkezete, vékony kötelekkel erősítették össze a gerendákat (4)

A döfőorr vagy ékorr (rostrum _lat, ram _an) először a Nílus-deltai csatában volt látható i.e. 1175-ből, egy faliképen. A döfőorr előtt a tengeri csaták vagy a kikötők megtámadását jelentették, amihez meg kellett találni a kikötőt, ahol sűrű nyílzápor várta a hívatlan hajókat, vagy a tengeren keresték az ellenfelet, és ha megtalálták. akkor egymást kerülgették az evezős hajók (3), hogy le tudják tördelni egymás evezőit, főleg a kormányevezőket, a vitorlákat az ütközetek idejére leengedték. A mozgásképtelen hajóknak már semmi esélye sem volt, de sérülés esetén nem süllyedtek el, a ballaszt hiánya miatt. Sokkal később a rómaiak - akik a tengeri csatákban eleinte igen gyengék voltak-, úgy alakították szárazföldivé a csatákat, hogy az íjászoknak kis bástyákat és a tengerész gyalogosoknak ejthető csapóhídakat (corvus _lat) építettek, és a csapóhidon rohammal foglalták el a másik hajót. A csapóhíd végén alul egy nagy tüske volt, ami a hidat az ellenséges hajóra ejtve összekapcsolta a két hajót. Az első ékorr méretes - mintegy 0.5 m² keresztmetszetű- gerenda volt, amivel vagy felborították az ellenséges evezős hajót vagy beszakították az oldalát. Az ékorr ellen a fedélzet magasságában erős, ívelt gerendákkal vették körbe a hajót, ezt legkorábban Sziracusaban, Szicíliában találták (https://hu.wikipedia.org/wiki/Siracusa) ki. A kormányosok szerepe fontos volt a játékokban is és a valós csatákban is. Az evezők letördeléséhez megfelelő sebességgel szorosan az ellenség hajója mellett kellet elhaladni, felemelt vagy behúzott evezőkkel. A római kori kormánylapátok tollas, gúzskötéses evezőkormányok voltak, a hajók oldalain egy-egy darab, később csak egy darab, a hajók jobb oldalain. Az evezőkormányokra egy 60-70 centiméteres kart erősítettek, mellyel forgatták az evezőkormányt.

Római két evezősoros hajó orra (https://www.imago-images.com/st/0063628456)

Római két evezősoros, hajótat (https://www.imago-images.com/st/0063628456)

Római bireme modell, kér evezősoros, csapóhidas (4)

ELJÁTSZOTT TENGERI CSATÁK MEDENCÉKBEN ÉS AMPHITEÁTRUMOKBAN

A legkorábbi feljegyzett naumachiat (i. e. 46, https://www.gutenberg.org/files/60226/60226-h/60226-h.htm) Julius Caesar rendezte egy mesterséges tavon, amelyet Caesar épített a Campus Martius területén, Az egyiptomi és a türoszi flotta közötti összecsapás játszották el, valódi halotakkal. Caesar katonai győzelmeinek megünneplésére egy hatalmas medencét ásatott a Tiberis partján, és rabokkal eljátszatott egy tengeri csatát. Több mint 2000 ember vett részt, plusz 4000 evezős, akikre a hajók mozgatásához volt szükség. Később feltöltette a medencét és a helyén templomot emeltetett Marsnak. Az előadások feltehetően egészen i. u. 250-ig népszerűek voltak.

Ókori Róma térkép az imitált tengeri csatákhoz (4)

I. e. 2-ben Augustus az athéniak és a perzsák közötti tengeri csatát játszatta el a Tiberis jobb partján, Rómában újonnan épített medencében, amelynek a nyomait nem sok évvel ezelőtt fedezték fel. A naumachiája egy hatalmas, kiásott tóból állt, amely 1800 láb hosszú és 1200 láb széles volt. A területen harminc hajó, két és három evezősoros döfőorros hajók tengeri csatái zajlottak, más kisebb hajóval együtt, kb. háromezer harcoló emberrel és az evezősökkel. Több embert vetett be, mint Julius Caesar i. e. 46-ban. Az esemény olyan hatalmas volt, hogy több harcos vett részt, mint amennyi egy valódi, élő csatában.

I. e. 2-ben Augustus az athéniak és a perzsák közötti tengeri csatáról rendezett naumachia csatornái, először a víz leengedése történt gyorsan, később a víz feltöltése is (Wikipedia)

Fantáziakép az i. e. 2-ben tartott Augustus féle naumachia-ról (4)

Érdekesség: a tengeri harcokat egy neves gigantikus víztározóban is rendeztek a mai Colosseum (https://visit-colosseum-rome.com/naumachia/) helyén. Léteznek olyan festmények, amelyek a római Colosseumban zajló Naumachiae-t ábrázolják. Vita tárgya a történészek között, visszatérünk rá.

Tengeri hadijáték a Colosseumban.

A tetöszerkezet működése a mai napig sem ismert pontosan, sűrű tartóoszlopokra erősített kötelekre elhúzható ponyvákat szereltek (4)

A Claudius által i. u. 52-ben a Fucino-tónál (https://www.britannica.com/technology/naumachia, https://geometodika.hu/2022/04/01/eltunt-egy-to-olaszorszagbol/) rendezett naumachiában 25 hajó és 19 000 ember vett részt. Egy ivóvízszállító alagút sikeres befejezését ünnepelték meg a tengeri csata előadásával. Az alagút építése 11 évig tartott, 30 ezer rabszolga részvételével.

A Claudius által i. u. 52-ben a Fucino-tónál rendezett naumachia Rómától kb. 100 km-re (4)

Naumachie Taormina: Kisebb négyszögletes fülkékkel tarkított 18 nagyobb fülke monumentális sora (Wikipedia)

1943-ban napvilágra került Naumachie egy hosszú vörös téglahomlokzat a római korból Taorminában (Szicília). Naumachie Taormina: Kisebb négyszögletes fülkékkel tarkított 18 nagyobb fülke monumentális egymásutánja, a homlokzat 122 méter hosszú és 5 méter magas. A használatára vonatkozóan többféle feltevés létezik, annyi bizonyos, hogy nem a tengeri csaták ábrázolására használták (nevével ellentétben); sokkal valószínűbb, hogy tornagyakorlatok helyszíne volt, a későbbi játékokat két helyen rendezték.

Domitianus arénájának vízellátása: a hajókat zsilipen keresztül vitték az arénába (https://www.quondam.com/e28/2816.htm)

Az egyik az Augustus által létesített tó a Janiculus alatt, a másik a Domitianus-féle, a Vaticanus alján (a Vatikán és Angyalvár közötti területnek az egész középkorban Naumachia volt a neve). V. ö. Friedländer, Sittengeschichte Roms (II. 237, s köv. old.); Richter-Takács, A görögök és rómaiak játékai (Kassa 1894, 201 s köv. old., ld. még https://www.gutenberg.org/files/60226/60226-h/60226-h.htm)

A Naumachia Vaticana vagy Traianus Naumachia (109. november 11, latinul: Naumachia Traiani), amelyet pontatlanul Hadrianus cirkuszának is neveznek, egy ókori építmény volt Rómában, amelyet Traianus római császár szentelt fel i. u. 109-ben. A naumachia egy amphiteátrum féle volt, el lehetett árasztani vízzel, a közönség számára tengeri csatákat adtak elő. Az épület a Vatikán-hegytől délre, Hadrianus mauzóleumától északnyugatra, a Gaianum közelében állt. Egy 5. századi szöveg, amely Szent Péter keresztre feszítését meséli el, mondván: "Szent emberek... titokban levették a testét, és a terebintusfa alá helyezték a Naumachia mellett, azon a helyen, amelyet Vatikánnak neveznek." Az ezt követő ásatások segítettek azonosítani az épület alakját, méretét és tájolását. Téglalap alakú építmény volt, kerek belső és külső sarkokkal, 120 méter széles és az ásatások alapján becsülve legalább 300 méter hosszú, észak-déli tájolású. A régészeti eredmények alapján nagy, a nézők számára kialakított emeletes lelátókkal rendelkezett, és körülbelül hatod akkora volt, mint a korábbi, augusztusi naumachia. A lelátók alapjainak két részét is megtalálták, boltozatos folyosókkal és négy üléssor maradványaival. A falakat vízálló habarccsal vonták be, és a területet vízelvezető csövekkel látták el. A jelenlegi San Pellegrino in Vaticano templomot egykor San Pellegrino in Naumachia néven emlegették a helyszínhez való közelsége miatt. Annak a magyarázata, hogy egyes források tévesen Hadrianus cirkuszának nevezik, mert a helyszín közel van a Hadrianus császárnak szentelt mauzóleumhoz, másrészt amphiteátrum jellegű. Mivel más szöveg vagy további említés nem található erről a naumachiáról, feltételezhető, hogy elsősorban Traianus uralkodása idején használták. (https://en.wikipedia.org/wiki/Naumachia_Vaticana).

Vatikáni vizi játéktér (https://en.wikipedia.org/wiki/Naumachia_Vaticana)

Róma térképe a Naumachia Vaticana-val (https://en.wikipedia.org/wiki/Naumachia_Vaticana).

"Az Augusztusi történelemben, egy kései, korlátozottan megbízható forrásban található említéstől eltekintve csak az ostiai városi feljegyzésekből (fastia) tudjuk, hogy 109-ben Traianus felavatott egy naumachia-medencét. Ezt a lelőhelyet a 18. században fedezték fel a Vatikán területén, az Angyalvár északnyugati részén. Ma már Naumachia Vaticana néven emlegetik, egyes források tévesen Hadrianus cirkuszának nevezik, mivel alakja hasonlít más feltárt cirkuszokéhoz, valamint a helyszín Hadrianus mauzóleumához való közelsége miatt. A későbbi ásatások feltárták a teljes helyszínrajzot. Voltak lelátói (emeletes lelátók a nézők számára), és a felülete körülbelül hatodakkora volt, mint az augusztusi naumachia. Szövegek hiányában azt kell feltételezni, hogy csak Traianus idején használták.

Ha figyelembe vesszük a késő római birodalmi forrásokat és a középkorig tartó fennmaradást a naumachia és a dalmachia toponímia tekintetében a helyszínen, akkor még az 5. században is létezett. Ezenfelül a peremén található lelátók jelenléte a rendszeres előadások erős jelzése. Az ostiai városi feljegyzések szerint a megnyitón 127 gladiátorpár vett részt; ez arra enged következtetni, hogy az amfiteátrumhoz hasonlóan a Traianus-medence szűkös tere nem kedvezett a sok képzetlen fogoly részvételével zajló nagyszabású küzdelmeknek, vagy a tengeri harcok túlzott leegyszerűsítését igényelte volna, ami az egyéni küzdelmek előnyben részesítéséhez vezetett. Ebben a formában és egy erre a célra kijelölt helyszínen a naumachiae-k könnyen folytatódhattak (bár valószínűleg csökkenő gyakorisággal) több évszázadon át anélkül, hogy a forrásokban említésre kerültek volna, mivel nem lettek volna különösebben említésre méltóak: egyszerűen csak elvesztették pompájukat és lenyűgöző jellegüket.

A provinciákban a római naumachiae hatása jól érzékelhető, de korlátozott és helyi és ártalmatlan tengeri játékokra és újrajátszásokra korlátozódott. A naumaciva néven futó verseny a flaviai időszaktól kezdve része volt az athéni efebók közötti panathénai játékoknak. Ez váltotta fel a regattákat, amelyekre korábban ezeken a játékokon került sor. Ha hinni lehet Ausoniusnak (Moselle, 200-2,29), akkor a Moselle folyón helyi fiatalok között naumachivát tartottak."

A Wikipédia összefoglaló forrása szerint (https://en.wikipedia.org/wiki/Naumachia): az elsőt, amelyet Augustus rendezett, Augustus Res Gestae Divi Augusti, azaz Az isteni Augustus tettei című művében említik. A második, Claudius által bemutatott naumachia C. Suetonius Tranquillus De Vita Caesarum, azaz A tizenkét cézár élete című művében található. A harmadik és a negyedik, amelyet Nero, illetve Titus adott, Cassius Dio Historia Romana, azaz Római történelem című művéből származik (eredetileg görögül íródott).

A következő szakaszokban találhatók a naumachiára való hivatkozások:

"A népnek egy tengeri csata látványosságát adtam, azon a helyen a Tiberis túlpartján, ahol most a Caesarok ligetje van, a földből kiásva, hosszában 1800 láb, szélességében 1200 láb, amelyben harminc döfőorros hajó, biremák vagy triremák, de sok kisebb, harcolt egymás között; ezekben a hajókban az evezősökön kívül mintegy 3000 ember harcolt." Az evezősökön kívül a nép is harcolt. (Augustus 23)

"Még akkor is, amikor [Claudius] a Fucinus-tó vizét ki akarta engedni, előbb egy színlelt tengeri csatát rendezett... Ezen az előadáson egy szicíliai és egy rodoszi flotta szállt harcba, mindegyik tizenkét triremesből állt, és a jelet egy ezüst Triton kürtön adta meg, amelyet a tó közepéről egy mechanikus eszközzel emeltek ki." (Claudius). (C. Suetonius Tranquillus, V.21, 6)

"Az egyik színházban [Nero] egy látványosság előadása közben hirtelen tengervízzel töltötte fel a helyet, úgyhogy halak és tengeri szörnyek úszkáltak benne, és tengeri csatát állított ki perzsákat és athéniakat ábrázoló emberek között. Ezután azonnal leengedte a vizet, kiszárította a földet, és ismét bemutatta a szárazföldi erők közötti küzdelmeket, akik nemcsak egyéni harcban, hanem nagy csoportokban is egyenlően küzdöttek". (Cassius Dio, LXI.9, 5.)

"Ami a férfiakat illeti, többen vívtak egyéni harcban, és több csoport együtt küzdött mind a gyalogsági, mind a tengeri csatákban. Titus ugyanezt a színházat ugyanis hirtelen vízzel töltötte fel, és lovakat, bikákat és néhány más háziasított állatot hozott be, amelyeket megtanítottak arra, hogy ússzanak. Hajókon embereket is behozott, akik ott tengeri csatát vívtak, a corcyreaiakat és a korinthosziakat megszemélyesítve; mások pedig a városon kívül, Gaius és Lucius ligetében, egy olyan helyen, amelyet Augustus egykor éppen erre a célra ásatott ki... a harmadik napon háromezer ember között tengeri csatát, majd gyalogsági csatát rendezett. Az "athéniak" legyőzték a "szürakuszaiakat" (ezeket a neveket használták a harcolók), partra szálltak a szigeten..." (Cassius Dio, LXVI.25, 2-4)

Az egyes naumachia helyszínei és tevékenységei az ókori forrásokon belül könnyen kiszűrhetőek a fenti szakaszokból: Augustus kifejezetten a naumachia számára ásatott egy medencét, amelyet stagnumnak neveznek. Claudius egy Rómán kívüli természetes tavat használt a műsorához; a Fucine-tavat le akarták csapolni, ezért egyfajta megemlékezésként használta a naumachiát. Néró egy színházat töltött meg vízzel, hogy vízi látványosságát előadhassa, valószínűleg a saját amfiteátrumát. Titus naumachiájának helyét a fláviai amfiteátrumnak feltételezik, de ez a feltételezés csak azelőtt hihető, hogy az alatta lévő hypogeumot (a szervizfolyosókból és fülkékből álló területet) megépítették volna.

Caesar tengeri hadijátékai (https://en.wikipedia.org/wiki/Naumachia)

Néhány korai naumachiae: (https://en.wikipedia.org/wiki/Naumachia, https://en.wikipedia.org/wiki/Naumachia) Az első ismert naumachiát Julius Caesar adta Rómában, i. e. 46-ban, négyszeres diadala alkalmából. Miután kiásatott egy medencét a Tiberis mellett, amely alkalmas volt a tényleges biremák, triremák és quinqueremák befogadására, 2000 harcost és 4000 evezőst, mindannyian hadifoglyok, harcba bocsátott. Kr. e. 2-ben a Mars Ultor ("Mars, a bosszúálló") templomának felavatására Augustus Caesar mintájára egy nagyobb naumachiát rendezett. Ez a naumachia a görögök és a perzsák közötti csatát ábrázolta, és egy 400 x 600 méteres medencét igényelt, amelyet a Tiberisen átívelve hoztak létre. 23. §-a (Res Gestæ) azt állította, hogy 3000 férfi - az evezősöket nem számítva - harcolt 30 kosokkal felszerelt hajóban és több kisebb csónakban. I. u. 52-ben Claudius egy természetes vízen, a Fucinus-tónál tartotta a talán "legepikusabb" ilyen eseményt, hogy megünnepelje a vízelvezetési munkálatok és az alagútépítés befejezését a helyszínen. Száz hajó és 19 000 harcos vett részt rajta,[1] akik mind halálra ítélt foglyok voltak. Suetonius sok évvel az esemény után írt beszámolója szerint a "morituri te salutant" ("a halálra készülők üdvözölnek téged") mondattal tisztelegtek a császár előtt. Nincs bizonyíték arra, hogy ezt a megszólítási formát ezen az egyetlen naumachián kívül máskor is használták volna.

A harc koreográfiája következtében a naumachiával lehetséges volt történelmi vagy áltörténelmi témák bemutatása. A résztvevő flották mindegyike az ókori Görögország vagy a hellenisztikus kelet egy-egy tengeri hatalmát képviselte: Az egyiptomiak és a türosziak Caesar naumachiáján, a perzsák és az athéniak Augustus naumachiáján, a szicíliaiak és a rodosziak Claudius naumachiáján. Ez lényegesen nagyobb erőforrásokat igényelt, mint más hasonló mulatságok, ezek a látványosságok kivételes alkalmakra voltak fenntartva, szorosan kötődtek a császár győzelmei és művei megünnepléséhez. A látványosság sajátos jellege, valamint a görög világból kölcsönzött történelmi témák szorosan kapcsolódnak a naumachia kifejezéshez.

Caesar naumachiája valószínűleg egy egyszerű medence volt, amelyet a Tiberis északi vagy déli partján a mély fekvésű talajba ástak, és a Tiberis vize táplálta; a pontos helyét nem ismerjük; valószínűleg a Trastavere vagy a Campus Martius. Augustus naumachiája jobban ismert: maga Augustus jelzi Res Gestæ (23) című művében, hogy a medence mérete 1800 × 1200 római láb (körülbelül 533 × 355 méter) volt. Az idősebb Plinius (Natural History, 16, 200) egy középen kialakított, valószínűleg négyszögletes szigetet ír le, amelyet egy híd kötött össze a parttal, ahol valószínűleg a kiváltságos nézők ültek. Figyelembe véve a medence méretét és egy trirema méreteit (körülbelül 35 × 4,90 méter), a harminc használt hajó aligha tudott volna manőverezni. Ha tudjuk, hogy egy római trireme legénysége körülbelül 170 evezős és 50-60 katona volt, egyszerű számítással láthatjuk, hogy a 3000 fős létszám eléréséhez Augustus flottájának hajóin több harcost kellett volna elhelyezni, mint egy tényleges flottában. A látványosság tehát kevésbé a hajók mozgására, mint inkább a mesterséges medencében való tényleges jelenlétükre és a kialakuló közelharcra összpontosított.

Nero uralkodása alatt amfiteátrumban rendezték a naumachiat. Suetonius (Nero, XII, 1) és Dio Cassius (Római történelem, LXI, 9, 5) említést tesz egy ilyen látványosságról, amelyet a Julio-Claudius-dinasztia utolsó tagja által felavatott fa amfiteátrumban rendeztek i. u. 57-ben. A helyszínről semmi mást nem tudunk, mint hogy a Campus Martiuson épült. Néró i.u. 64-ben újabb naumachiát mutatott be. Ezt vadászatok előzték meg, majd gladiátorviadal és nagyszabású lakoma követte (Dio Cassius, LXII, 15, 1). Nem ismert, hogy ezek a játékok milyen formában zajlottak. Valószínűleg ugyanarról a fából készült amfiteátrumról lehetett szó, mivel nem említik, hogy a nem sokkal később bekövetkezett nagy római tűzvész előtt pusztult volna el.

A Colosseum i. u. 80-ban történt felavatására Titus két naumachiae-t rendezett, az egyiket az augustinusi medencében, szintén több ezer ember felhasználásával, a másikat pedig az új amfiteátrumban (Dio Cassius, LXVI, 25, 25, 1-4). Suetonius szerint (Domitianus, IV, 6-7) Domitianus egy naumachiát szervezett a Colosseumon belül, kétségtelenül i. u. 85 körül, és egy másikat i. u. 89-ben egy új, a Tiberisen túl ásott medencében; az eltávolított kő a leégett Circus Maximus javítására szolgált. Valószínűleg e két naumachia között Domitianus fejezte be a Colosseum alatti, ma is látható helyiségek hálózatát, és ezzel egyidejűleg megakadályozta az arénában az ilyen látványosságok ismételt megrendezését. A Colosseum arénája mindössze 79,35 × 47,20 méteres volt, ami messze elmaradt az augustinusi medence méreteitől. Egy naumachia a Colosseumban tehát nem lehetett olyan nagyszabású, mint a korábbiak. Elképzelhető egy összecsapás több hadihajó-másolat legénysége között, potenciálisan életnagyságban vagy ahhoz meglehetősen közel, de a tényleges manőverek vagy akár az úszás kétségesnek tűnik. Ismeretes, hogy a színpadi kellékeket hajók ábrázolására használták, néha hajótörést szimuláló mechanizmusokkal, mind a színpadon, mind az arénában (Tacitus, Annales, XIV, 6, 1; Dio Cassius LXI, 12,2).

Víz az amfiteátrumokban: az amfiteátrumokban a hajók lebegtetéséhez elegendő víz használata felvet technikai kérdéseket. Az amfiteátrumokat nem kizárólag a naumachiae-ra használták; gyorsan megtöltötték és lecsapolták őket a gladiátorviadalok és más látványosságokhoz. Úgy tűnik, hogy a vízi és a víz nélküli előadások közötti gyors átmenet nagy vonzerő volt, ezt Dio Cassius hangsúlyozza Nero naumachiájával kapcsolatban (LXI, 9, 5); Martial is ezt teszi, amikor Titusnak a Colosseumban tartott naumachiájáról beszél (Látványok könyve, XXIV). Az egyetlen fennmaradt írott forrás nem tartalmaz leírást a vízmozgató mechanizmusokról vagy a tervezésükről. A régészet sem ad támpontokat: a Colosseum alagsorát azóta átalakították. Csak két tartományi amfiteátrum, a veronai és a spanyolországi Mérida amfiteátrumai szolgáltatnak technikai bizonyítékot.

A veronai amfiteátrum központi gödre mélyebb volt, mint az aréna alatt általában található helyiségek, és medenceként szolgált. Két csatornával volt összekötve. Az egyik, amely az aréna nyugati galériája alatt keringett, nem csatlakozott a vízelvezető rendszerhez, és egy vízvezetékhez kellett csatlakoztatni ahhoz, hogy a medencét megtöltse. A keleti csatorna mélyebb volt, és úgy tervezték, hogy a vizet az Adige folyóba vezesse. A Mérida amfiteátrum medencéje, mindössze 1,5 méterrel, sekélyebb volt, mint a veronai. Mivel ilyen sekély - kevesebb, mint egy álló ember magassága -, nem téveszthető össze egy földalatti kiszolgálóhelyiséggel. Ezt a medencét feljáró lépcsőkkel látták el, és a medencékhez és a római fürdőkhöz hasonló anyaggal fedték be. Két vezeték is szolgáltatta, amelyek közül a nyugati a közeli San Lazaro vízvezetékhez csatlakozott. E medencék méretei kizárják, hogy a legegyszerűbb naumachiae-n kívül bármilyen más medencéről is szó lehetett volna: a Méridában található medence mérete mindössze 18,5 × 3,7 méter. Itt csak a legszerényebb vízi látványosságokra kerülhetett sor. Ez arra enged következtetni, hogy még ha feltételezzük is, hogy a Colosseumnak is volt egy hasonló medencéje a hypogeum (földalatti komplexum) építése előtt, a naumachiae-t csak az aréna felszínét borító sekély, max 90 centiméteres vízrétegen játszhatták, ami a hajók lebegtetéséhez szükséges minimum.

Az újabb technológiák bevezetése kezdetben a naumachiae számának növekedéséhez vezetett. Az első három naumachia körülbelül 50 évenként zajlott; a következő hat, többségében amfiteátrumokban tartott naumachia 30 év alatt következett be. Mivel anyagi és emberi szempontból kevésbé költségesek voltak, megengedhették, hogy gyakrabban rendezzenek vízi játékokat. Már kevésbé grandiózusak voltak, a játékok gyakoriak voltak, márr nem tekinthetőek kivételesnek. A római művészetben található mintegy húsz naumachia-ábrázolás közül szinte mindegyik a negyedik stílusúból, azaz Néró és a Flavius-dinasztia idejéből származik.

Jó rajz a döfőorrok (általában bronzból készített) változatairól (4)

Az első ismert naumachiát (ami tengeri csatát jelentő görög szó, ναυμαχία/naumakhía fonetikus átírása) Julius Caesar adatta elő Rómában, i. e. 46-ban, a kor legnagyobb és leghíresebb látványossága volt. Miután kiásatott egy nagy medencét a Tiberis mellett, amely alkalmas volt a tényleges csatahajók, biremák, triremák és quinqueremák befogadására, 2000 harcos és 4000 evezős, mindannyian hadifoglyok, eljátszottak egy valódi véres tengeri ütközetet. A Campus Martiuson épített mesterséges tavon, amelyet a közeli Tiberis folyó vizével töltöttek fel. Ott két flotta 4000 gályarab és 2000 fős katonasággal a fedélzetén összecsapott, egy tengeri csatát élethűen rekonstruálva. Suetonius római történetíró feljegyezte, hogy Itália egész területéről érkeztek emberek. A bódékat állítottak fel, az utcák megteltek szexmunkásokkal, tolvajokkal és árusokkal. Olyan sokan voltak, hogy egyesek előző este az utcán aludtak, hogy jó helyeket biztosítsanak maguknak. A tömegben emberek is meghaltak, köztük két szenátor.

Megszületett a naumachia néven ismert látványosság, amely a tengeri csatát jelentő görög szóból ered. A naumachia a római látványosságok és szórakozási lehetőségek sorába illeszkedett, mint például a gladiátorviadal (munus) és az egzotikus állatvadászat (venatio). Ezek az események több ezer nézőt vonzottak minden társadalmi osztályból. Nemcsak a közönség szórakoztatását szolgálták, hanem a hatalom, Róma mérnöki fölényének és civilizációja erejének demonstrálására is szolgáltak. Az esemény megrendezéséhez szükséges tervezés megmagyarázza, hogy Caesar után miért csak körülbelül egy tucatnyit tartottak. A naumachia rendkívül költséges volt. A tervezőknek nemcsak kolosszális költségvetésre, hanem megfelelő helyszínre is szükségük volt. A színház, az ülőhelyek és a hajók elkészítéséhez szakképzett mesteremberek és mérnökök egész csapatára volt szükségük. Szükségük volt szervezőkre is, amely koreografálja az akciót, és elegendő számú résztvevőre, hogy életre keltsék azt.

Caesar korában a naumachia valószínűleg a legösszetettebb esemény volt, amelyet az ókori Rómában tartottak. A tengeri csata nem pusztán egy játék volt, hanem Róma két hagyományos ellensége, Tyre és Egyiptom flottái közötti történelmi csata gondosan megrendezett ábrázolása. A későbbi naumachiae-k Athén és Perzsia vagy Rodosz és Szicília közötti történelmi csatákat játszották el. Minden színházi jellege ellenére ezek az események nem szimulációk voltak. Valódi csaták voltak, amelyekben az erőszak, a csonkítás, a vér és a vízbe fojtás ugyanolyan hátborzongató látványt nyújtottak, mint egy gladiátorviadalon. A hajócsatákban a naumachiari-nak nevezett résztvevők a két ellenfél egyenruháját viselték. Általában hadifoglyok vagy halálra ítélt elítéltek voltak, bár szabad emberek is részt vehettek.

Sőt, feljegyezték, hogy egy praetor - egy magas rangú tisztviselő - is részt vett Caesar naumachiájában. I. e. 40-ben a Messinai-szorosban (Szicília és Itália között) is szerveztek egyet Sextus parancsára. Ebből az alkalomból Sextus egy közelmúltbeli csata újra játszását választotta: saját tengeri győzelmét Octavianus felett. Sextus előadását még a legyőzött riválisa szeme láttára is megtartotta, a megvetés gesztusaként.

Oszlop a Capitoliumon, a legyőzött hajók bronz döfőorraival díszítve

I. e. 2-ben a Mars Ultor ("Mars, a bosszúálló") templomának felavatására Augustus császár, Caesar mintájára egy másik naumachiát rendezett. Ez a naumachia a görögök és a perzsák közötti csatát ábrázolta, és egy 400 x 600 méteres medencét igényelt, amelyet a Tiberisen hoztak létre, kereszt irányban. 3000 ember - az evezősöket nem számítva - harcolt 30 döfőorrokkal felszerelt hajóban és sok kisebb csónakban. Körülbelül egy évszázaddal később Claudius császár is megrendezte saját színlelt tengeri csatáját - a Szicília és Rodosz közötti történelmi csata ábrázolását - a közép-itáliai Fucine-tónál, hogy megünnepelje a vízelvezetési munkálatok és az alagútépítés befejezését a helyszínen. Tacitus történetíró szerint száz hajó és 19 000 harcos (mindannyian elítéltek) vett részt a csatában. Hogy harcra kényszerítsék őket, a tó körül pontonokon fegyveres őrök állomásoztak. Tacitus elbeszéli, hogy bár a csata "bűnözők csatája volt, a szabad emberek szellemével és bátorságával vívták meg; és miután sok vér folyt, a harcosok mentesültek a pusztulástól". Suetonius sok évvel az esemény után írt beszámolója szerint a "morituri te salutant" ("a halálra készülők üdvözölnek téged") mondattal tisztelegtek a császár előtt.

A naumachia véresebb műsor volt, mint a gladiátorviadal, amely kisebb összecsapásokból állt, és ahol a küzdelem nem feltétlenül a vesztesek halálával végződött. A naumachia megjelenése szorosan kapcsolódik és csak valamivel korábbi, mint az olyan látványosság, a "csoportos küzdelem", amely nem egyes harcosokat állított egymás ellen, hanem két kisebb sereget használt. A harcosok itt is gyakran halálraítéltek voltak, és nem rendelkeztek a valódi gladiátorok speciális képzésével. Caesar, a naumachia megalkotója egyiptomi és föníciai, Tyre-i hajók összecsapását játszatta el. A harc koreográfiáján keresztül a naumachia képes volt történelmi vagy áltörténelmi témák bemutatására. A résztvevő flották mindegyike az ókori Görögország vagy a hellenisztikus kelet egy-egy tengeri hatalmát képviselte: Az egyiptomiak és a Tyre-iek Caesar naumachiáján, a perzsák és az athéniak Augustus naumachiáján, a szicíliaiak és a rodosziak Claudius naumachiáján. Ez lényegesen nagyobb erőforrásokat igényelt, mint más hasonló mulatságok, és mint ilyenek, ezek a látványosságok kivételes alkalmakra voltak fenntartva, szorosan kapcsolódtak a császár győzelmeinek megünnepléséhez. A látványosság sajátos jellege, valamint a görög világból kölcsönzött történelmi témák szorosan kapcsolódnak a naumachia kifejezéshez. Ez a szó, amely a tengeri csatát jelölő görög szó (ναυμαχία/naumakhía) fonetikus átírása, azóta az erre a célra létrehozott nagy mesterséges medencékre is utal.

Későbbi metszetek a Caesar által kitalált vízi véres csatajátékokról*

Naumachia épületei: Caesar naumachiája valószínűleg egy egyszerű medence volt, amelyet a Tiberis északi vagy déli partján a mély fekvésű talajba ástak, és a Tiberis vize táplálta; a pontos helyét nem ismerjük; valószínűleg a Trastavere vagy a Campus Martius.

Augustus naumachiája jobban ismert: maga Augustus írja le Res Gestæ című művében, hogy a medence mérete 1800 × 1200 római láb (körülbelül 533 × 355 méter) volt. Az idősebb Plinius (Natural History, 16, 200) egy középen kialakított, valószínűleg négyszögletes szigetet ír le, amelyet egy híd kötött össze a parttal, ahol valószínűleg a kiváltságos nézők ültek. Figyelembe véve a medence méretét és egy trireme méreteit (körülbelül 35 × 4,90 méter), a harminc használt hajó aligha tudott volna manőverezni. Ha tudjuk, hogy egy római trireme legénysége körülbelül 170 evezős és 50-60 katona volt, egyszerű számítással láthatjuk, hogy a 3000 fős létszám eléréséhez Augustus flottájának hajóin több harcost kellett volna elhelyezni, mint egy tényleges flottában. A látványosság tehát kevésbé a hajók mozgására, mint inkább a mesterséges medencében való tényleges jelenlétükre és a kialakuló közelharcra összpontosított.

Más volt a helyzet Claudius naumachiájánál. A két flotta egyenként 50 hajóból állt, ami megfelel a Misenumban és Ravennában állomásozó két katonai flotta hajóinak számának. A Fucino-tó elég nagy volt ahhoz, hogy csak egy részének pontonokkal körülvett részére volt szükség, és a hajóknak elég helyük volt a manőverezéshez és egymás elsúllyesztéséhez. Claudius naumachiája tehát valóban a tengeri harcot reprodukálta. Sextus Julius egyik műve szerint Augustus naumachiájának vízellátását külön erre a célra építették ki, és a felesleget a szomszédos kertek öntözésére használták a Trans Tiberimben. Ez volt az Aqua Alsietina vízvezeték, amelynek maradványait a Janiculum (Róma "8. dombja") lejtőin találták meg a San Cosimato kolostor alatt.

Más császárok ahelyett, hogy tavat ástak volna ki, inkább vízzel árasztották el az amfiteátrumokat. Az első ilyen feljegyzett helyszínt Néró uralkodása idején vezették be, aki 57-ben vízi csatát rendezett a Campus Martiuson általa épített kőből és fából épített amfiteátrumban. Néhány évvel később Nero ugyanebben az amfiteátrumban egy másik tengeri bemutatót is szervezett. A történészek nagy csodálattal jegyezték fel, hogy milyen elképesztő gyorsasággal nemcsak megtöltötték, hanem ki is ürítették a helyszínt, hogy ugyanazon a napon vadállatvadászatot és gladiátorjátékokat rendezhessenek. Néhány hónappal később az építmény porig égett a római nagy tűzvész során. Úgy tartják, hogy a római korszak utolsó látszat tengeri csatáját 248-ban tartották, hogy megünnepeljék Róma millenniumát.

Fantáziarajzok az amphiteátrumokban rendezett vízi csatákról

Julius Caesar úttörő naumachiáját a Campus Martiuson egy nagy, mesterséges tóban tartották, amelyet a csata befejezése után azonnal feltöltöttek, valószínűleg azért, hogy megelőzzék az állóvízből eredő betegségveszélyt. I. e. 2-ben Augustus egy saját mesterséges tavat hozott létre a Tiberis jobb partján, hogy az Augustus-fórumon álló Mars Ultor-templom felavatása alkalmából naumachiát tartson. A Naumachia Augusti - a "naumachia" kifejezést ekkor már nemcsak magára a mesterséges tóra, hanem az ott rendezett látványosságra is használták - legalább az I. század végéig rendszeresen használták Rómában ilyen eseményekre.

A modern történészek véleménye megoszlik arról, hogy valóban zajlottak-e tengeri csaták a Colosseumban, annak ellenére, hogy ókori beszámolók is vannak róluk. Hogy kiderítsék, fizikailag lehetséges volt-e elárasztani az arénát, a régészek megpróbálták kiszámítani, mennyi időbe telne, amíg elegendő vízzel feltöltenék. Az 52-ben Claudius által felavatott Aqua Claudia szolgáltatta a vizet, másodpercenként akár 560 gallont. Ahhoz, hogy a hajók lebegjenek, a víznek legalább öt láb mélynek kellett lennie, ami több mint 149.000 köbméter vízet jelent az amfiteátrum megtöltéséhez. A szivárgás és a vízellátás ingadozása után a tudósok becslése szerint a helyszín feltöltése 83 perc és három és fél óra között tartana. A víz egy sor csatornán keresztül juthatott be, és 18 darab, az aréna körül stratégiailag elhelyezett lefolyó vezette ki. A lefolyók és csatornák elzáródtak, miután Domitianus császár az aréna alatt megépíttette a hypogeumot, egy kamrákból és folyosókból álló komplexumot. Megépítésük után már nem lehetett elárasztani az arénát. Az ókori Róma talán legikonikusabb épülete, a Colosseum több naumachia helyszíne volt. 80-ban, a felavatás részeként a történészek arról számolnak be, hogy Titus császár úgy döntött, két naumachiae-t tart: az egyiket egy Augustus által létrehozott mesterséges tavon, a másikat pedig magában a Colosseumban.

Az első évben sikerült a Colosseumot annyi vízzel elárasztani, hogy a hajók el tudtak hajózni (a padló alatti alagutakat és raktárhelyiségeket, a hypogeumot később, Domitianus uralkodása idején építették). A Domus Aurea (az Aranyház, korábban Néró palotája) melletti mesterséges tó által meghagyott területen épült, így az alacsonyan fekvő Colosseumot viszonylag könnyen el lehetett árasztani és lecsapolni egy sor csatorna és medence segítségével.

A források későbbi naumachiákat is említenek, például azt, amelyet Traianus tartott Dácia meghódításának alkalmából, Erdély bőséges ásványkincsekkel rendelkezett, amely a Római Birodalom terjeszkedésének csúcspontján gazdagította a birodalmat. Traianus eseményére a Vatikán-hegy közelében lévő medencében került sor, amelynek maradványait a 18. századi ásatások során találták meg a Sant'Angelo erőd közelében. Egy másik jelentős római színlelt csatát 248-ban jegyeztek fel. (https://www.nationalgeographic.com/history/history-magazine/article/roman-mock-naval-sea-battles-naumachia)

Minden gladiátorviadal csúcsa a tengeri csata (naumachia) volt. Az egyik ilyen megrendezett tengeri ütközetre Claudius császár (i. u. 41-54) uralkodása idején került sor; közel 100 hajó és 19 ezer ember ütközött meg egymással az eseményen.

Caius Duilius győzelmi oszlopa, Marjai-Pataki: 104. old.

***

A római kor utáni naumachiák: (Újkori: https://it.wikipedia.org/wiki/File:L%27Arena_Civica_di_Milano_nel_1880_allagata_per_una_naumachia.jpg)
1589 Esküvő a Palazzo Pittiben

1589 Esküvő a Palazzo Pittiben(https://www.metmuseum.org/art/collection/search/348531)

1755-ben Valenciában tartott naumachia

Egy modern naumachia a milánói városi arénában 1807-ben.
1550-ben Rouenben II. Henrik francia király tiszteletére rendeztek naumachiát.

I. Ferdinánd de' Medici főherceg és Lotaringiai Christine esküvői ünnepségének részét képezte a firenzei Palazzo Pitti udvarán 1589-ben tartott naumachia. Az eseményről létezik egy metszet, amely része volt az Orazio Scarabelli által az esküvői ünnepségek dokumentálására készített albumnak.

Valenciában a Turia folyó hídjai között tartottak naumachiát Szent Vince Ferrer szentté avatásának századik évfordulója alkalmából 1755-ben. Egy másikat 1807-ben Milánóban tartottak Napóleon tiszteletére.

A párizsi Parc Monceau parkban egy oszlopcsarnokkal körülvett naumachia vízjáték található. A 18. és 19. századi Angliában több parkban is rendeztek tengeri csatákat modellezett hajókkal, amelyeket szintén naumachia néven emlegettek. Az angliai Scarborough-ban található Peasholm Parkban még ma is rendeznek ilyen eseményt. A kisebb, színházi vízi drámák is népszerűek voltak.

Duke Riley New York-i művész 2009-ben a Queens Museum of Artban rendezett naumachiát.

Naumachia Skóciában és Angliában
Skóciában 1562-ben a Holyrood parkban lévő tavon rendeztek naumachiát Lord Fleming esküvőjére, 1581-ben pedig a Water of Leith-en Moray grófja és Elizabeth Stewart esküvőjére.

Erzsébet hercegnő és V. Frigyes pfalzi herceg esküvőjén, 1613 februárjában Naumachiát rendeztek a Temzén. 1613 júniusában Dán Anna Bristolba látogatott. A bristoli katedrális melletti Canon's Marshban építettek neki egy székhelyet, ahol június 7-én az Avon és a Frome folyók összefolyásánál megnézett egy megrendezett csatát, amelyet egy angol hajó és két török gálya vívott egymással. A győzelem után néhány török foglyot (akiket színészek játszottak) mutattak be neki, és ő ezen nevetve azt mondta, hogy mind a színészek jelmezei, mind "arcuk" hasonlít a törökökre. A bristoli mulatságot Robert Naile írta le versben, aki megemlíti, hogy a törököket tengerészek játszották, "méltó vadállatok, akik gyakran látták szokásukat, alakjukat és alakjukat". Az előadás utolsó felvonásaként letérdeltek Dán Anna előtt, és kegyelemért könyörögtek.

A György-kori Nagy-Britanniában a Naumachiákat magánparkokban és kertekben állították színpadra, tudatosan a római minta alapján, bár kisebb léptékben, de újraalkotva azokat. Lord le Despencer West Wycombe-ban egy hattyú alakú mesterséges tavat épített, és több Naumachiát is megrendezett a tavon kis hajókkal; a tó partján egy erőd építését is elrendelte, hogy maga is részt vehessen a színlelt csatákban.

LArena Civica di Milano nel 1880 allagata per una naumachia

1880 újkori MIlánóban

IRODALOMJEGYZÉK

(1) ROAF, Michael: A Mezopotámiai világ atlasza, Helikon, Budapest, 1998.

(2) Kákosy, László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája. Osiris Kiadó, Budapest, 2005.

(3) Marjai, Imre - Pataky, Dénes: A hajó története. Corvina, 1973.

ill. Marjai, Imre: Nagy hajóskönyv. Móra Ferenc Könyvkiadó, (1981). ISBN 963 11 5573 0

(4) WIKIPÉDIA, a képek eredetét nem midig sikerül utólag kideríteni, a hálós kutatás, adatbányászat sajátsága, hogy egy nagy, összegyűjtött, összeolvasott agyag mennyiségileg kis része egy dolgozat és utólag nem sikerül kideríteni a képek, térképek eredetét, mert képnévként csak egy szűk karakterkészlet menthető, amúgy érthetően.

(5) GULAS, Stefan és LESCINSKY, Dusan: A vitorlás hajók története, Madách Kiadó.1984.