HAJÓK TÖRTÉNETE: CALIGULA ÉPÍTKEZÉSEI ÉS HAJÓI

 

 HAJÓK TÖRTÉNETE: CALIGULA ÉPÍTKEZÉSEI ÉS HAJÓI

 

(A Némi-tavi körmenet)

 

 (2023 június)

 

 

 

 

 

ABSTRACT

Caligula elődjének, Tiberiusnak a tele kincstárát kiürítette és nagyrészt látványos építkezésekre el  költötte, melyek közül sok a közjót szolgálta. Caligula Némi-tavi hajói rendezvényhajók voltak, és Néró bukásakor elsüllyesztették őket. Az egyik, egy 71,3 × 20 méteres hajó Caligula császár és kísérete számára szolgált palotaként, a másik, 73 × 24 méteres hajón  egy Diana-szentélyt építettek fel kőből. Valószínűleg Caligula és kísérete a tóról nézte az augusztusi fáklyás esti körmenetet, ami egy három napos fesztivál volt. A tisztelők fáklyákkal és gyertyákkal körmenetet rendeztek a Nemi-tó vize körül, a hajóról és a magasból szép látvány lehetett. A tavat Diana tükrének is nevezték. / HISTORY OF SHIPS: CALIGULA'S BUILDINGS AND SHIPS: Caligula emptied the treasury and spent much on spectacular building projects, many of which were for the public good. The ships of the Lake Nemi or Caligula's ships were event ships and were sunk at the fall of Nero. One of them, a 71.3 × 20 meter ship, served as a palace for the emperor Caligula and his entourage, while the other, a 73 × 24 meter ship, was used to build a shrine to Diana in stone. It is likely that Caligula wanted to watch from the lake the August torchlight procession at the evening, a three-day Diana festival. Worshippers held a procession of torches and candles around the waters of the Nemi Lake, also known as Diana's Mirror.

 

 

BEVEZETÉS

Caligula Római császár i. u. 37-41-ig uralkodott (https://hu.wikipedia.org/wiki/Caligula_r%C3%B3mai_cs%C3%A1sz%C3%A1r). Nevének jelentése »csizmácska«, a kölni légiók nevezték el így, amikor gyermekként köztük élve már egyenruhát viselt. Apja a szeretett hadvezér, Germanicus, Tiberius császár fogadott fia volt. Uralkodását békésen kezdte, de egy betegség után teljesen megváltozott, ekkortól féktelen hatalomvágy hajtotta. Zsarnoksága elviselhetetlenné vált, i. u. 41-ben fellázadó testőrei meggyilkolták. Nagybátyja, Claudisus követte a császári trónon.

Érdekesség: az ókori Rómában a kocsiversenyeknek lelkes szurkolói voltak. Caligula kedvenc lova, Incitatus fényűző életet élt, Suetonius írása szerint (https://hu.wikipedia.org/wiki/Incitatus) 18 saját rabszolgával rendelkezett, az istállója elefántcsontból és márványból készült, a szerszámait drágakövek ékesítették, arany edényből ehette az arannyal kevert zabot. Külön szórakoztatókat biztosítottak neki, hogy ne unatkozzon (a meghívókon az ő "aláírása" is díszelgett). Meghívták a császári lakomákra, ahol a szenátorok kénytelenek voltak etetni. Caligulának szándékában állt, hogy a legmagasabb szenátusi rangra, konzullá nevezze ki a kedvencét, azonban korai halála  megakadályozta ebben. Sokszor visszaélt a hatalmával: a Szenátus, azaz az Öregek Tanácsának megcsúfolása következményekkel járt, a testőrei meggyilkolták.  

A Wikipedia írja (https://hu.wikipedia.org/wiki/Caligula_r%C3%B3mai_cs%C3%A1sz%C3%A1r): kiürítette a kincstárt, új adókat vetett ki, a pénz jelentős hányada a látványos építkezésekre ment el, melyek közül egyesek a köz javát szolgálták. Sikeres építkezései: Rhegium és Szicília kikötőinek kibővítése, növelve az egyiptomi gabonaszállítmányokat, ezekre az intézkedésekre az élelmiszerhiány miatt került sor. Rómában befejezte a korábbi császárok, Augustus templomát  és Pompeius színházát, valamint a Mars-mező mellett egy amfiteátrum építésébe kezdett és kibővítette a császári palotát.

 

 

 

 

A már beépített Mars mező (https://hu.wikipedia.org/wiki/Mars-mez%C5%91_(R%C3%B3ma): Korábban Róma katonái itt gyülekeztek, amikor tavaszonként az ellenséges törzsek ellen indultak. A mező közepén egy kis Mars-oltár volt. I. e. 138-tól, Sulla idejétől építették be palotákkal, templomokkal, színházakkal, középületekkel.

 

Caligula megkezdte az Aqua Claudia (https://en.wikipedia.org/wiki/Aqua_Claudia) és Anio Novus (https://en.wikipedia.org/wiki/Aqua_Anio_Novus) vízvezetékek építését, melyeket Plinius az építészet csodáinak nevezett. Hatalmas kocsiversenypályát építtetett (Caius és Nero circusát, https://en.wikipedia.org/wiki/Circus_of_Nero, aminek a közepére Egyiptomból hozatott egy obeliszket, ez ma ez a vatikáni obeliszk). A szicíliai Szürakuzában kijavíttatta a városfalat és a templomokat. Új utakat építtetett és javíttatta a régieket. Több megkezdett építkezését csak a későbbi császárok fejezték be.

Tervbe vette, hogy újjá építi Számoszon Polükratész palotáját, Epheszoszban Apolló templomát, várost akart alapítani az Alpok gerincén és megépíteni a Korinthoszi-csatornát; utóbbihoz el is küldte a mérnököket a munka felmérésére. Puetoliban hajókból ponton hidat* épített, és két 70 méteres, a kor legnagyobb hajóit építtette meg Nemi-tavon. A kutatás módja az internetes keresés volt, célja az ismeretterjesztés. Több építkezését csak a későbbi császárok fejezték be.

 

 

A Római Birodalom és a klienskirályságok Caligula idején (https://hu.wikipedia.org/wiki/Caligula_r%C3%B3mai_cs%C3%A1sz%C3%A1r) 

CALIGULA ÉPÍTKEZÉSEI

 

Rhegium és Szürakúza kikötői

Az i. e. 8. században alapított ma Reggio (Rhegium, Rhégion) város az olasz csizma orrán helyezkedik el, a Messinai-szoros keleti partján, átellenben Szicíliával. Jelentős közlekedési csomópont (https://hu.wikipedia.org/wiki/Reggio_Calabria). Kümé után, (Kümé a Nápolyi- öböltől É-ra felvő görög alapítású város, az első európai ábécéjéről is nevezetes), Rhégion volt a második legrégebbi görög gyarmatváros Dél-Itáliában. A hagyományok szerint az i. e. 8. században Euboia szigetéről származó görög hajósok alapították. A görög gyarmat helyén a legendák szerint már az i. e. 3. évezredben is létezett település. A görög polisz az itáliai Magna Graecia egyik legjelentősebb városává nötte ki magát mind gazdaságilag, mind katonailag. Virágkorát az i. e. 5. században élte, amikor a dél-itáliai filozófia és művészetek központja volt. I. Dionüsziosz szürakuszai türannosz a várost i. e. 387-ben elfoglalta és lerombolta, utóda azonban újjáépíttette. A rómaiak hódítása idején, az i. e. 3. században a Birodalom szövetségese lett, majd Rhegium néven a provincia fővárosa volt.

 

 

Reggio kikötő (https://hu.wikipedia.org/wiki/Reggio_Calabria) 

 

Szürakuzát (https://hu.wikipedia.org/wiki/Siracusa) i. e. 734 és 733 között a görögök alapították (később mint Karthágót a punok, amit i. e. 816-ban alapítottak), korinthoszi görög telepesek. A város ősi magja az Otrigia sziget volt. Szürakúza és kikötője gyorsan nőtt és virágzott, korában a Földközi-tenger térségének legnagyobb és legerősebb görög városa volt. Kolóniákat hoztak létre az i.e. 600-as években, gazdaságának alapja a gabonatermelés volt. Szürakúza erősödő hatalma elkerülhetetlenné tette a karthágóiakkal való összecsapást, mert a punok uralták Szicília szigetének nyugati részét. 

A i. e. 480-ban a himérai ütközetben (https://hu.wikipedia.org/wiki/Him%C3%A9rai_csata) megsemmisítő vereséget mért a Hamilcar vezette afrikai pun seregekre. A győzelem emlékére templomot emeltek Pallasz Athéné tiszteletére. A küméi (https://en.wikipedia.org/wiki/Etruscan_civilization, https://hu.wikipedia.org/wiki/Cumae ) ütközetben az etruszkok ellen harcolt i.e. 474-ben. Küzdöttek az ellenük szegülő helyi szikulokkal, és a Tirrén-tengeren keresztül expedíciókat indítottak Korzika és Elba szigete felé. Mivel a karthágóiak kereskedelmi riválisai voltak Magna Graeciának, az i. e. 600-265 közötti szicíliai háborúkban a görögökkel többször összecsaptak Szicília szigetének gabona termelő területeiért.  

Az i.e. 5. század végén Szürakuza háborúzott az athéniakkal is, (https://hu.wikipedia.org/wiki/Szic%C3%ADliai_hadj%C3%A1rat), a szürakúzaiak Spárta segítségét vették igénybe Athén ellen és a háború athéni vereséggel végződött: i.e. 415-ben az athéniak 134 három evezősoros gályával és 27 ezer emberrel támadták Szürakúzát. A szürakúzaiak a korinthosziakkal (3. 94.o.) kitalálták, hogy a döfőorros athéni hajók ellen a hajóik oldalait gerendákkal megerősítik, ami ellenállt a döfőorros hajók támadásainak. Az athéni flotta megsemmisült, a szállítóhajókkal együtt 200 hajó. Ekkor Szürakúzának már 250 ezres lakossága volt. 

 

 

Szürakúza látképe a tengerről a városfallal (https://hu.wikipedia.org/wiki/Siracusa)

 

 

 

 

 

A szürakúzai kikötő régi része az Otrigia szigetre épült (https://hu.wikipedia.org/wiki/Siracusa)

 

A pun háborúskodás után Dionüszosz erődítményt emelt a város kikötőjében levő Otrigia szigetén és egy 22 km hosszú falat építtetett a város köré. A rómaiak Marcus Claudius Marcellus konzul vezetésével, i. e. 214-ben megostromolták a várost. Szürakúza három évig kitartott, de i. e. 212-ben végül elesett. A legenda szerint a város bukását az okozta, hogy valaki kinyitott egy ajtót a városfalon. Az ütközetben lelte halálát Archimédész is. Noha hatalma már hanyatlásnak indult, Szürakuszai a római irányítású Szicília központja maradt, emellett preatori székhely lett. Fontos gabonaszállító kikötő volt, Egyiptom irányában is, a birodalom keleti és nyugati részei között feküdt. Caligula kijavíttatta a városfalat és a templomokat.

 

Aqua Anio Novus

Az Aqua Anio Novus az egyik ókori római vízvezeték (https://en.wikipedia.org/wiki/Aqua_Anio_Novus), amely Róma városát látta el vízzel. Az Aqua Claudiához hasonlóan Caligula császár kezdte el építeni i. u. 38-ban, és Claudius fejezte be i. u. 52-ben. Az Aqua Anio Vetus, az Aqua Marcia és az Aqua Claudia vízvezetékekkel együtt a "Róma négy nagy vízvezetékének" egyikeként tartják számon.

 A vizét egy folyóból vették, amely még esőzések nélkül is iszapos és elszíneződött volt, mivel gazdag és megművelt földek határolták, és ennek következtében lazák voltak a folyó partjai. Vízhozama a vízvételi ponton 197 000 m³ volt naponta. A vízvezetéket más vízvezetékek hiányainak pótlására használták, az útvonal több pontján zsilipekkel szabályozott keresztcsatornák segítségével, és mivel zavaros volt, szennyezte azokat. A víz minőségének javítása érdekében Traianus további forrásokat kapcsolt a Nero által  kialakított három tó közül a két legfelsőből, így a vízvezeték hossza 58 mérföldre hosszabbodott.  A tavakat a folyóban lévő gátakkal hozták létre, a középkorban a folyó elsodorta őket.

Az Aqua Anio Novus vízvezeték Tivoli felett két csatornára oszlott, és később egyesítették.  A Via Latina hetedik mérföldkövéhez közeli szűrőtartályából az Aqua Claudia ívein keresztül, az utóbbi fölött elhelyezkedő csatornában vezették. Az Aqua Anio Novusnak volt a legmagasabb vízszintje a Rómába érkező vízvezetékek közül, ami lehetővé tette, hogy a magasabban fekvő kerületeket is elérje, de egyben szükségessé tette, hogy az útvonal magasabb is legyen, mint a többi, magasabb hidakkal. Tufából és téglából épült. 

 

 

 Aqua Anio Novus,  az egyik ókori római vízvezeték (https://en.wikipedia.org/wiki/Aqua_Anio_Novus)

 

 

 

Aqua Claudia

Az Aqua Claudia egy ókori római vízvezeték volt, (https://en.wikipedia.org/wiki/Aqua_Claudia), amelyet az Aqua Anio Novushoz hasonlóan Caligula császár (i.sz. 37-41) kezdett el építeni i.sz. 38-ban, és Claudius császár (i.sz. 41-54) fejezte be i.sz. 52-ben. Ez volt a nyolcadik vízvezeték, amely Róma vízellátását biztosította, és az Aqua Anio Novus, Aqua Anio Vetus és Aqua Marcia vízvezetékekkel együtt a "Róma négy nagy vízvezetékének" (https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_aqueducts_in_the_city_of_Rome) egyikeként tartják számon. A teljes hossza körülbelül 69 kilométer volt, amelynek nagy része a föld alatt vezetett. A szűrőtartályánál boltíveken vezették, melyek magassága a város felé haladva a talaj csökkenésével egyre nő, és meghaladja a 30 métert. Domitianus tovább bővítette a Palatinusig, az Aqua Claudia mind a 14 római kerületet el tudta látni vízzel.

 

 

Porta Maggiore (https://en.wikipedia.org/wiki/Aqua_Anio_Novus)

A vízvezeték a város közelében az Anio Novusszal közös alépítményen haladt, alul a Claudia, felül az Anio Novus vize folyt. A mai Porta Maggiore eredetileg a vízvezeték egyik nagyszerű dupla íve volt, aminek segítségével a csatorna vizét a Via Labicana és a Via Praenestina fölött átvezették. Domitianus kihasználva a víz kitűnő minőségét és magas nyomását, egészen a Palatinusra vezettette, ellátva vele a császári palotákat vízzel. Hossza 68,681 km (ebből 14 km-t 31 méter magas íveken), napi vízhozama kb. 190 ezer m³ volt.  Domitianus tovább bővítette a Palatinusig, az Aqua Claudia mind a 14 római kerületet el tudta látni vízzel.

 

Aqua Claudia, a négy nagy római vízvezeték egyike(https://en.wikipedia.org/wiki/Aqua_Claudia)

 

Caligula és Néró cirkusza

 

 

Caligula kezdte építeni (https://en.wikipedia.org/wiki/Circus_of_Nero)

Caligula vagy Néró cirkusza (https://en.wikipedia.org/wiki/Circus_of_Nero) egy szekérversenyek rendezésére alkalmas cirkusz volt az ókori Rómában, amely a mai Vatikánváros területén helyezkedett el. A szekérversenyekért rajongó Caligula alatt épült a cirkusz az akkori városfalakon kívül, a Tiberis bal partján, az idősebb Agrippina tulajdonában lévő villagazdaságban.  Caligula (i. u. 31-41) kezdte el építeni anyja, Agrippina birtokán. 

 

CALIGULA HAJÓI

 

 

 Az egyik rendezvényhajó makettje (https://en.wikipedia.org/wiki/Nemi_ships). A dugattyús szivattyúk a hajót ólomcsöveken keresztül hideg és meleg folyóvízzel látták el. A meleg víz a fürdőket látta el, míg a hideg a szökőkutakat működtette és ivóvizet szolgáltatott. Ez a vízvezeték-technológia később elveszett és csak a középkorban fedezték fel újra

 

 

Sok vita volt arról, hogy Caligula császár miért építtetett két nagy hajót a kis Nemi-tóra. A hajók mérete alapján sokáig úgy vélték, hogy csak rendezvényhajók voltak, de mert a tó szent hely volt, a római törvények szerint nem hajózhatott rajta csak olyan hajó, amely vallási mentességet kapott. Nemi-tó mellett találhatóak egy Dianának szentelt ókori templom romjai, amelyet a Via Virbia út a Via Appiával (az utóbbi a Róma és Brindisi közötti római út) kötött össze, tehát látogatott templom volt. Szerintünk Caligula a tóról akarta nézni az augusztus esti fáklyás körmenetet, ami egy három napos fesztivál volt. A tisztelők fáklyákból és gyertyákból álló körmenetet rendeztek a Nemi-tó (a Nemi név a latin nemusból ered, szent erdőt, szent ligetet jelent) vize körül, amelyet Diana tükrének is neveztek. A tónál több százan vonúltak virágkoszorúkat viselve. 

A Nemi-tóra két 70 m hosszú hajót építtetett Caligula, a bárkák az ókori világ legnagyobbjai közé tartoznak. A kisebb hajóra Diana templomát építtette, a nagyobbikon fényűző palotát rendeztek be, melynek márványpadlója és csatornázása is volt. A hajókat nem sokkal később elsüllyesztették, sok kővet raktak a hajókba, 1929-ben kiemelték őket, de a második világháborúban elpusztultak. 

 

 

 

A Nemi-tó (https://hu.wikipedia.org/wiki/Nemi-t%C3%B3, más néven Diana tükre)

 

A Nemi-tó (más néven Diana tükre) egy kis kör alakú vulkanikus tó Olaszország Lazio régiójában, Rómától 30 km-re délre, nevét a környék legnagyobb városáról, Nemiről kapta, amely egy magaslaton épúlt. A tó Diana Nemorensis istennőnek szenteték,  és a három napos Nemoralia fesztivál (https://en.wikipedia.org/wiki/Nemoralia) helyszíne volt**. Diana szentélye közelében számos apró bronzszobrot találtak, amelyek nőket és férfiakat ábrázoltak, kezükben áldozati tálakkal és füstölő dobozokkal. Négy ilyen figura ma a British Museum gyűjteményében található.

 

 

Fantázia rajz a Diana hajóról, voltak a fedélzetén kőépületek. A Diana hajó felépítményeinek elrendezése hasonló az Ostiai Múzeumban őrzött  szentélyekhez. (Ha nem is véletlen, de bizonyíték arra, hogy az egyiptomi Isis-t, mint Dianát imádták.)  Leírták, hogy "...tíz evezőpaddal.... bőséges fürdőkkel, galériákkal és szalonokkal voltak tele, és sokféle szőlővel és gyümölcsfával látták el őket".

 

A nagyobbik 71,3 × 20 méteres volt, Caligula császár és kísérete számára szolgált fényűző palotaként, a másikon (73 × 24 m) a Diana-szentély kapott helyet (https://hu.wikipedia.org/wiki/Nemi_tavi_haj%C3%B3k). Olyan újításokat alkalmaztak mint a csapágy (melyet sokáig Leonardo da Vinci találmányának hittek), szivattyú (vödrös görög eredetű), csővezeték zárócsappal, hypocaustum (padlófűtés), padlómozaikok, vízmerítő, mozgótengelyű horgony, különleges hajóépítési módszerek (a hajók méretei miatt, mert a méretnövelés nem egyszerűen azt jelenti, hogy minden alkatrészt arányosan megnövelünk). Egyesek azt is feltételezik, hogy a jó állapotban megmaradt szegeket eredetileg fémmel vonták be.

Mindkét hajó tartalmazott egy forgó platformot. Az egyiket ketrecbe zárt bronz golyókra szerelték, ez a legkorábbi példája a golyós csapágynak, amelyről korábban úgy vélték, hogy először Leonardo da Vinci találta ki, de csak jóval később fejlesztették ki. A korábbi római golyóscsapágy leletek (amelyeket termálfürdők vízkeréktengelyeihez használtak) lencse alakúak voltak. A második forgó platform majdnem azonos kialakítású volt, de hengeres csapágyakat használt.  

A modern feltárások 1927 és 1932 között folytak, a vízszint csökkentését az ókori csatorna felhasználásával oldották meg. A jó állapotban megmaradt hajókat a tó partján felépített múzeumban helyezték el, azonban a második világháború végén a németek kivonulásukkor felgyújtották a páratlan leletegyüttest. A tragédiáért azonban a szövetségesek ágyútüze a felelős.

 

 

A jó állapotban megmaradt hajókat korábban a tó partján felépített múzeumban helyezték el (Nami-tavi Múzeum)

 

 

 

Kép a megsemmisült eredeti hajóról (https://hu.wikipedia.org/wiki/Nemi-t%C3%B3)

 

 

 

 

 

A hajók egyik horgonya (Milánói Technikai Múzeum) 

 

A nemi-i hajók -amelyeket akkor építettek, amikor a vashorgonyok felváltották a fahorgonyokat- voltak az első római kori roncsok, amelyeken ép horgonyokat találtak. A leletek megerősítették, hogy a talált ólomrudak valóban horgonytartók voltak. Kétféle horgonyt találtak: egy tölgyfából készültet vashegyekkel és ólomtartóval, valamint egy vasból készültet, összecsukható fatartóval. Az 1960-as években Pompejiben találtak egy hasonló horgonyt.

 

 

 

Mára az eredeti megsemmisült, 1:1 arányú másolatát építették fel (Nemi-tavi Múzeum)

 

Mindkét hajót a rómaiak által is használt héj-építési technikával építették, először a palánkokat építették össze, így építették fel a hajótestet,  azután építették be a kereszttartókat és a fenékgerendát. A palánkok összeerősítése "varrással" és csapokkal történt, a palánkokba hornyokat véstek és vékony kötelekkel összeerősítették a palánkok éleinél. A palánkokat hosszában is csapolták, a fenékgerenda részei átfedésben voltak. A nagy, toldott bordákat keresztgerendával merevítették. Kormányzásuk 11,3 m hosszú evezőkkel történt, a nagyobbik négy evezővel volt felszerelve, a kisebb kettővel. Hasonló kormányevezők gyakran szerepelnek a 2. század eleji hajóábrázolásokon. Az egyiket evezőkkel hajtották, mivel az evezőszekrények szerkezeti támasztékai a hajótest oldalai mentén kiálltak. A másik nem rendelkezett evezőkkel, valószínűleg a tó közepére vontatták.

 

 

A hajók szerkezete

 

A hajótestet három réteg ólommal burkolták, hogy megvédjék a faanyagot a hajóférgektől; mivel az édesvízi tavakban nincsenek fúrócsigák, a burkolás felesleges volt. Mindkét hajónak több kézi működtetésű fenékvízszivattyúja volt, amelyek úgy működtek, mint a modern vödrös kotrók, a legrégebbi példák a vödrös fenékvízszivattyúra. A külső palánkokat festékkel és bitumenes kóccal védték. Az épületeket márvánnyal, mozaikokkal és aranyozott réz tetőcserepekkel díszítették. 

 

Gyönyörű rézöntvények maradtak ránk a Caligula rendezvényhajókról, három kép (https://en.wikipedia.org/wiki/Nemi_ships):

 

 

 

 

 

 

Nemi-tavi rézöntvények ( (https://en.wikipedia.org/wiki/Nemi_ships)

 

Érdekesség: a természettudós admirálist, Gaius Plinius Secundust különösen egy  hajó ritka nagy árbóca érdekelte:
„Csodálatra méltó fenyőárbocot lehetett látni azon a hajón, amely Gaius Caligula császár parancsára a mai Vatikán területén felállított obeliszket és a négy kőkockából álló talapzatát szállította Rómába. A hajó mindenesetre a legcsodálatraméltóbb volt, amelyet valaha is a tengeren láttak. Ezen a (kb. ötszáz tonna) terhen kívül mintegy nyolcszáz tonna lencsét vitt magával - ballasztként!...Az ilyen árbócok nyolcvanezer sestertiusba vagy még többe kerültek.” (Plin. Nat. Híst. XVI. 40.)

 

Caligulának szabályoznia kellett a tó változékony vízszintjét, ezért egy másfél kilométeres vízlevezető alagutat épített, ami a kor egyik műszaki csodája (https://en.wikipedia.org/wiki/Lake_Nemi). A Nemi-tónak nincs természetes túlfolyója, minden vize a kráterben a lezúduló esőből származik. Eredetileg a vízszint nagymértékben ingadozott. Ezért a tó vízszintjét az ókorban egy 1650 m hosszú, a kráter falán keresztül ásott alagúthoz kapcsolódó, kb. 10 m-rel lejjebb végződő alagúttal szabályozták. A tó szintjének csökkentése érdekében a felső bejáratot, ami i. e. 300 körül előttről származik, lezárták, és egy kb. 11 m-rel alacsonyabb bejárattal helyettesítették, amely egy sor kamrával is rendelkezett.

Az alagút terve (https://en.wikipedia.org/wiki/Lake_Nemi)

 

Az alagút tervezésekor a tóból kifelé vezető legrövidebb utat használták, ez volt a legmeredekebb lejtő. Az alagút összeköti a tavat a szomszédos Ariccia kráterrel, amelyet akkoriban még szintén egy tó foglalt el. Egy monumentális építészeti feladat volt, amely sok munkást vett igénybe, nem utolsósorban a kitermelt anyag ártalmatlanítása és elszállítása miatt. Az eredeti alagút szélessége 0,7 és 1 m között változott, ami azt jelentette, hogy egyszerre csak egy ember tartózkodhatott az ásatás helyszínén.

A többi alagúttól eltérően a középső részen nem alkalmaztak közbenső aknákat a munka felgyorsítása és a tájékozódási hiba csökkentése érdekében, de a két végén lévő alagutak kezdeti irányának beállítása érdekében több függőleges aknát is beépítettek. Az alagútépítést a kifolyó végén kezdték el, de hogy elkerüljék a munkaterület elárasztását, amikor kemény bazaltkőzetre is bukkantak, szemből is elkezdték az alagútépítést.

 

 

 

A bejárat terve (https://en.wikipedia.org/wiki/Lake_Nemi)

A bejárata néhány méterrel a tó jelenlegi szintje felett, a délnyugati parton található. Egy 18. századi portál ad hozzáférést az alagút első szakaszához, amelyet nagy opus quadratum tömbökkel burkoltak körülbelül 25 m hosszan. Ez egy kör alakú lyukakkal ellátott kőlap, amelynek egy része még mindig a helyén van, szűrőként szolgált, hogy megakadályozza a rönkök és más nagyobb törmelékek bejutását. A falakon jól láthatóak a válaszfalak barázdái, amelyek a víz áramlását szabályozták, és lehetővé tették a szűrők tisztítását. Az eredeti terv szerint a bejárat a főalagút padlójával azonos szinten lett volna, de kívülről meredek lejtő van, hogy elkerüljék a víz bejutását az alagútba az építés alatt. A bejárat padlóját a befejezés után le kellett volna süllyeszteni, de erre nem került sor.
A bejárattól egy keskeny alagút vezet mintegy 150 m után a trapéz alakú alagútba. Az alagút után a víz mintegy 2 km-en keresztül egy szabadtéri csatornában folyt, mielőtt egy újabb 600 m hosszú föld alatti szakasz, az úgynevezett Aricino-alagút következett.

 

 

*
39-ben Caligula ideiglenes pontonhidat építtetett a tengerre a Nápolyi-öböl északnyugati részén egy öblön, az egymástól 3600 lépésre lévő Puteoli és Baiae között. A hídhoz összegyűjtette a teherhajókat, két sorba állíttatta őket, földet döngöltetett a hajókra és fel-alá vonulgatott rajta, lovon és szekéren. (Egyesek szerint Caligula – aki nem tudott úszni – azért építette a hidat, hogy versenyre keljen a Hellészpontoszon hidat verető Xerxésszel). Feltehetően azért fogott bele, mert évekkel korábban Tiberius csillagjósa azt mondta, hogy " éppoly kevéssé kerül uralomra, mint amilyen biztos, hogy -Caligula- nem kél át lóháton a baiaei öblön."

 

**

Diana kultusz: egy hosszú kerítésen sok táblát helyeztek el hálás ajándékként az Istennőnek. Három napos fesztivál volt. A tisztelők fáklyákból és gyertyákból álló esti körmenetet rendeztek a Nemi-tó (a Nemi név a latin nemusból ered, szent erdőt vagy szent ligetet jelent) vize körül, amelyet Diana tükrének is neveznek. A tónál több százan gyűltek össze virágkoszorúkat viselve.  A kutyákat is tisztelték és virágokkal díszítették. A tó északi és déli partja között utazókat lámpásokkal megvilágított kis csónakokban szállították. Hasonló lámpásokat használtak a Vesta-szüzek is, és Nemiben az istennő képével együtt találták meg őket.