A nándorfehérvári csata évfordulóján, 2019 július 22-én avatják fel Belgrádban a Hunyadi János-emlékművet, akinek egyik budapesti szobra a Halászbástyán található, a Várban.
Az oszmán támadásnak csak 1440-ben, a Szilágyi János által védett Nándorfehérvár (ma Belgrád) tudott ellenállni. Sőt, Hunyadi ellentámadásba ment át és csapataival már az akkori oszmán fővárost, Edirnét (Drinápolyt) fenyegette, de 1443-ban Zlaticánál az oszmánok megállították és vereséget szenvedett. A hadakozásban meggyengült szultán békeszerződés aláírására kényszerült Magyarországgal, de a pápa, Velence és Magyarország közös keresztes seregeit, a kereszteseket legyőzte a Várnai csatában. Ezzel a győzelemmel fennhatósága alá vonta Trákiát, Makedóniát, Bulgáriát és Görögország nagy részét. Fia, II. "Hódító" Mehmed 1453-ban megtámadta Bizáncot és elfoglalta, támadta a Balkánt és nagy részét elfoglalta. (https://hu.wikipedia.org/wiki/II._Mehmed_oszm%C3%A1n_szult%C3%A1n).
II. Mehmed a görög és latin utódállamokat is támadta, harcolt Albánia és Görögország földjén, nem kímélte a velencei és genovai gyarmatokat sem, végül Magyarország ellen indult.
Hunyadi Jánosnak 1454-ben ugyan sikerült a törököt elűznie Szendrő - az akkori szerb főváros- alól, de ez nem állította meg a szultánt, aki másodszor is megtámadta 1456-ban Nándorfehérvárt, melyett Szilágyi Mihály védett. Hunyadi János előbb a Zimonynál lehorgonyzott és összeláncolt 200 török hajót szóratta szét, hogy a várba utat biztosítson Kapisztrán János keresztes paraszthadának, amely 18 ezer létszáma ellenére bizonytalan harcértékkel rendelkezett. 7 nagyobb török ostromágyú, 27 kisebb löveg és a 300 tarack folyamatos tűzzel árasztotta el a várfalakat. A szultánt a váratlan hadmozdulat - a paraszthad jelentős létszáma- megtévesztette és a parasztsereg ellen indította a teljes anatóliai lovasságot. Ezzel hibát követett el, mert védtelenül hagyta ostromágyúit. Hunyadi, aki látva a török lovasság távolodását, parancsot adott a várból való kitörésre és az oszmán ágyúk elfoglalására. Az ágyúkat elfoglaló magyar katonák ezután saját tüzérségükkel kezdték lőni az oszmánokat. Hunyadi a törököket II. Mehmed szeme láttára szétkergette, táborukat elfoglalta.
A fontos győzelem híre nagy lelkesedést keltett egész Európában, de Hunyadi és Kapisztrán korai halála miatt a remények szétfoszlottak.
Nándorfehérvár 1456 (https://en.wikipedia.org/wiki/Classical_Age_of_the_Ottoman_Empire#/media/File:Siege_of_N%C3%A1ndorfeh%C3%A9rv%C3%A1r.jpg)
HUNYADI JÁNOS: AKIÉRT A HARANG SZÓL DÉLIDŐBEN
"Hunyadi János (Kolozsvár, 1407 körül – Zimony, 1456. augusztus 11.) Magyarország kormányzója volt 1446 és 1453 között. Az ország egyik leggazdagabb földesura, kiemelkedő hadvezér, több déli vármegye vezetője, erdélyi vajda. Az Oszmán Birodalommal szembeni küzdelmei, elsősorban a nándorfehérvári diadal révén már kortársaitól kivívta magának "törökverő" nevet, bár további csatái közül kettő, a várnai és a rigómezei súlyos vereséggel végződött. A Hunyadi család első ismert említése Zsigmond 1409. október 18-án kelt oklevele, amelyben Hunyadi János apjának, adományozza Hunyadvárát a birtokaival együtt. Apja, Péternek, a verebélyi vajdának, Erdély egyik vajdájának fia az oklevelek szerint és ezt hitelesíti a címer.” (http://www.eredetimiep.hu/fuggetlenseg/2009/december/26/11.htm ). A törökök elleni csatái a nándorfehérvári csatáig változó szerencsével folytak. Ez csak azért volt lehetséges, mert Magyarország a török hódoltság előtt Európa egyik nagyhatalma volt: III. Frigyes vagy Franciaország számára rivális országnak számított, amit éppen a Hunyadiak idején belviszályok is gyengítettek a riválisok örömére.
1430 körül kötött házasságot horogszegi Szilágyi Erzsébettel. A házasságból két fiú, László és Mátyás született. 1430-ban Zsigmond király szolgálatába lépett, akit elkísért Itáliába, 1431 októberétől 1433 őszéig bizonyíthatóan Milánóban tartózkodott, itt ismerte meg a kor egyik legfejlettebb zsoldoshadseregét. Megismerte a török harcmodort is, egyik oka, hogy jelentős sikereket tudott elérni a török ellen. A királyi tanácsban is helyet kapott. 1439-ben szörényi bán, zászlósúr lett. Albert király halála után Ulászló megválasztásáért harcolt. A király hálából 1441-ben Újlaki Miklóssal együtt kinevezte erdélyi vajdának, temesi ispánnak és nándorfehérvári főkapitánynak, ezzel a déli határ védelmének irányítója lett, hercegi címet is kapott" (https://hu.wikipedia.org/wiki/Hunyadi_J%C3%A1nos). Marosszentimrénél még vereséget szenvedett, majd egymás után több ragyogó győzelmet aratott a törökök felett: Nagyszebennél, A D-Kárpátokban, Vaskapunál, a Jalomica folyó felső folyásánál, és a Havasalföldön. 1443-ban Hunyadi és Ulászló király vezetésével győzelemmel végződött a balkáni hosszú hadjárat is. Ezután történt a várnai és 1448-ban a rigómezei vereség. Brankovics szerb fogságából csak megalázó feltételek árán bocsátották szabadon. (Az országos tanács – Hunyadiért semmi áldozatot nem sajnálva – 100 000 arany váltságdíjon felül visszaadta Brankovicsnak többek között a magyar kézen lévő szerb várakat is). Hunyadinak ekkor már negyvenezres serege volt." (https://hu.wikipedia.org/wiki/Hunyadi_J%C3%A1nos)
III. Kallixtusz pápa (1455-1458) az oszmán törökök elleni keresztes hadjárat szervezésének szentelte pápaságát: de egyedül Magyarország és Albánia harcba szállt a törökök ellen, amit a közvetlen fenyegetettségük indokolt. A pápa ijedelme és Európa rémülete 1456-ban indokolt volt, mert 1453-ban az Oszmán Birodalom elfoglalta Bizáncot, a Nyugat-Római Birodalom fővárosát és II. Mehmed elindult a -Marica folyó, majd a Duna mentén és nagy sereggel Európa ellen. Anglia és Franciaország a Százéves háborúra hivatkozva távol maradtak, csak egyes lovagok indultak el Magyarország felé a keresztes hadjáratra. Portugália ugyan kiállított egy flottát, de azt végül visszahívta saját védelmére. Genova pedig a pápai támogatással kiállított erős flottával inkább riválisa, Aragónia ellen vonult. Ezzel több fontos szövetségest is elvesztett Kallixtusz pápa. A Velencei Köztársaság pedig már korábban üzleti szövetségre lépett az Oszmán Birodalommal, ezért nem igyekezett az ellene szerveződő felszabadító háború megsegítésére. III. Frigyes, német-római császár pedig nyíltan kijelentette, hogy nem vesz részt egy olyan háborúban, amely egyértelmű előnyökkel jár Magyarország számára.
1453-ban a pápa építtetett a velenceiekkel öt gályát, amit el is küldött Konstantinápolyba. Néhány genovai és velencei gálya is segítségül jött, a bizánci hadsereg körülbelül 7000 emberből állt, ebből 2000 külföldi zsoldos volt (elsősorban velenceiek és szerbek, másrészt itáliaiak és szicíliaiak). A városnak ugyanakkor 20 km megerősített fala volt abban az időben: a bizánci védőknek 14 mérföld hosszú városfalat kellett védelmezniük a török ostromlók ellen, a szárazföld felé háromszoros fal magasodott, a tenger felől egyszeres fal védte a falairól híres várost.
A török sereg a régi források szerint közel 100 000 főt számlált, amelyből 20 000 janicsár volt. Napjainkban a kutatások szerint, ha Mehmed valóban a teljes hadával támadt a város ellen, akkor is legfeljebb 50–70 000 főből állhatott, ebből a janicsárok száma legfeljebb 7–10 000 főre rúghatott. II. Mehmed az ostromra építtetett egy flottát is, hogy a tenger felől is megtámadhassa a várost.
Dardanella nevű óriás ágyú
A legenda szerint az oszmánok táborában volt egy erdélyi Orbán nevű magyar is, aki jól értett az ágyúöntéshez (ami ebben az időben nagy újdonság volt). Orbán egy 8 méternél hosszabb és majdnem 1 méter átmérőjű ágyút öntött, amely 550 kg-os ágyúgolyókat ki tudott lőni több mint 1 km távolságra. Habár a bizánciaknak is voltak ágyúik, ezek sokkal kisebbek voltak és a visszalökéseik néha a saját falaikban tettek kárt. Orbán ágyújának is voltak hátrányai. Alig találtak el vele valamit, még egy akkora várost sem, mint Konstantinápoly, hat óráig tartott, míg kihűlt, és újra tölthették, és hat heti ostrom után az ágyú végül össze is omlott.
1453-ban volt a város ostroma az Aranyszarv-öböltől a Márvány-tengerig terjedő szakaszon a szárazföldön. A törökök megpróbáltak behatolni az Aranyszarv öbölbe, de sikertelenül; az öblöt elzáró lánc megakadályozta. De a folyamatos ágyúzás megtette a hatását: már több helyen is beomlott a fal és néhány kisebb erősséget a Boszporusz partján bevettek az oszmánok. Majd a török flotta megtámadta az Aranyszarv-öblöt védő bizánci hajókat. A szultán parancsot adott, hogy a flottát ágyúkkal lőjék. Éjjel történt az első keményebb falak elleni ostrom, ami több mint négy órát tartott, de a bizánciak ellenálltak az ostromnak és a törököknek vissza kellett vonulniuk.
Egy tengeri csata is lejátszódott a bizánci-genovai-velencei csatahajók és az oszmán flotta között, amely el akarta süllyeszteni a pápa által küldött három utánpótlást szállító hajót. A szultán maga parancsolta, hogy a hajókat minden áron el kell süllyeszteni, de minden próbálkozásuk hiábavaló volt, a pápai hajók sokkal nagyobbak voltak és szerencsésen beértek a kikötőbe. Ez csapást mért a törökök moráljára, és a katonák kezdtek elszökdösni a seregtől. A császár, kihasználva a pillanatnyi fölényt, békét ajánlott. Ezt a szultán visszautasította; a vár ágyúzását tovább folytatták.
A szultán elhatározta, hogy beveti a meglepetés elemét is, és szárazföldön keresztül görgethető hajóbakok segítségével átvonatta az oszmán flottát az Aranyszarv-öbölbe. A keresztények megrökönyödve figyelték, ahogy a 70 hadihajót átvontatják a szárazföldön át az Aranyszarv-öbölbe, ahonnan sikeresen ágyúzhatták a védtelen erősségeket az Aranyszarv partján. A bizánci császár kénytelen volt átcsoportosítani védőinek egy részét, ami jelentősen legyengítette a vár védelmi erejét.
Meghiúsult a kísérlet is, hogy az oszmán hajókat ágyútűzzel elsüllyesszék. A törökök felépítettek egy hidat, ami lehetővé tette, hogy az öböl menti erősségeket szárazföldi erőkkel is támadják. A szultán még egyszer felajánlotta, hogy ha feladják a várat, sértetlenül elvonulhatnak, de a bizánci császár visszautasította az ajánlatot.
A következő hetekben több és órákon át tartó ostromot intéztek a vár ellen. Olyan hírek kezdtek terjengeni az oszmán táborban, hogy több európai ország, köztük Magyarország is haderőt készült küldeni Konstantinápoly felmentésére, ha az ostrom tovább húzódik. Ezt megtudva, a szultán összehívta a parancsnokokat: másnap kiadták a parancsot az általános rohamra.
IRODALOMJEGYZÉK
(1) ROAF, Michael: A Mezopotámiai Világ Atlasza, Helikon, Budapest, 1998. ISBN 963 208 507 8
Az ambiciózus II. Mehmed 1451-ben lépett az Oszmán Birodalom trónjára, és uralkodása második évében Konstantinápoly elfoglalásával adott tanúbizonyságot hódító szándékairól. A Bizánci Birodalom egykori központjának, a tengerszorosokat védő több százezres metropolisnak az elfoglalása után a keresztény Európán páni félelem lett úrrá, amit nem csak a nyilvánvaló oszmán hadi fölény – szervezett sereg, nagyobb tűzerő – indokolt, hanem a kontinens széttagoltsága, gyengesége is. Magyarország – Mehmed 1454-es szerbiai hadjárata után – még nehezebb helyzetben volt, ugyanis az Oszmán Birodalom közvetlen szomszédságában számíthatott rá, hogy a szultán következő hadjárata ellene irányul majd; Bizánc meghódítója állítólag kijelentette, hogy következő háborúja során reggelijét Nándorfehérváron, ebédjét Budán, vacsoráját pedig Bécsben kívánja majd elfogyasztani.
a támadást pedig jó eséllyel az 1429 óta magyar kézen lévő Nándorfehérvárnál kellett visszaverniük. Ezt nem csak a szultánnak tulajdonított nagyravágyó kijelentés nyomán lehetett sejteni, hanem így diktálta a józan ész is: ha Mehmed elszánta magát Magyarország meghódítására, akkor főerőinek biztosítania kellett a víz és élelem megfelelő utánpótlását, aminek legcélszerűbb útvonala a Duna volt. Nándorfehérvár nélkül a szultán kockáztatta volna egy ilyen hadjárat sikerét, hiszen a folyó lezárásával seregét könnyűszerrel kiéheztették volna, emellett a város elfoglalása jóval több előnnyel kecsegtetett, mint mondjuk egy erdélyi betörés. Nem véletlen, hogy az 1521-es, sikeres török ostrom később a magyar védelmi vonalak összeomlását eredményezte. A Nándorfehérvárban rejlő lehetőségekkel II. Mehmed is tisztában volt, ezért 1456. július 4-én ostrom alá vette a Száva és Duna találkozásánál fekvő várost.
erejük pedig lett volna hozzá –, így aztán Hunyadi seregei kiépíthették állásaikat, naszádjaikkal és szerb dereglyék segítségével pedig július 14-én javarészt megsemmisítették a Baltoglu-féle hajózárat.
A törökverő vezér aztán az éjszaka során erősítést és élelmet juttatott az ostromlottak számára. Ettől kezdve Mehmed szultán volt lépéshátrányban, ugyanis táborában felütötték fejüket a különféle járványok, Kapisztrán szerb–magyar felkelő seregei pedig megjelentek a Száva túlpartján. A fejlemények nyomán a szultán július 21-én döntő rohamra szánta el magát, és a támadás során seregei kis híján megkaparintották a várat. A legenda szerint A HADISZERENCSÉT DUGOVICS TITUSZ HŐSIESSÉGE FORDÍTOTTA MEG – róla máig nem tudjuk egyértelműen, hogy létezett -e, feltehetően egy 19. századi nemes kreált őséről van szó –, miután a mélybe rántotta a lófarkas zászlót kitűző török katonát. Nem tudni, hogy a történetnek van-e igazságalapja, vagy egyszerűen a védők elszántsága törte meg az oszmán rohamot, mindenesetre Szilágyi és Hunyadi csapatai július 22-én reggelre megtisztították a várost a támadóktól.
Mivel Nándorfehérvár még az ágyúk térhódítása előtti korszak követelményeinek megfelelően épült, vékony falai és magas tornyai hamar megadták magukat a záporozó lövedékeknek, és úgy tűnt, teljesül a szultán azon célkitűzése, hogy a döntő rohamot lehetőleg minél nyíltabb terepen indíthassa majd meg. Hogy a magyar felmentő seregek bejutását megakadályozza, a szultán arra utasította Baltoglu admirálist, hogy 200 hajóból álló flottájából állítson hajózárat a vártól északra. Mehmed és alvezérei azonban komoly mulasztást követtek el azzal, hogy nem szállták meg a Duna és a Száva szemben fekvő partjait – erejük pedig lett volna hozzá –, így aztán Hunyadi seregei kiépíthették állásaikat, naszádjaikkal és szerb dereglyék segítségével pedig július 14-én javarészt megsemmisítették a Baltoglu-féle hajózárat.A törökverő vezér aztán az éjszaka során erősítést és élelmet juttatott az ostromlottak számára. Ettől kezdve Mehmed szultán volt lépéshátrányban, ugyanis Kapisztrán szerb–magyar felkelőseregei megjelentek a Száva túlpartján, és táborában felütötték fejüket a különféle járványok is. A fejlemények nyomán a szultán július 21-én döntő rohamra szánta el magát, és a támadás során seregei kis híján megkaparintották a várat.
Szilágyi és Hunyadi csapatai július 22-én reggelre megtisztították a várost a támadóktól. Mehmed ezen a napon újabb rohamot akart indítani, de a döntő összecsapást végül a véletlen idézte elő: történt ugyanis, hogy Kapisztrán fegyelmezetlen csapataiból néhány keresztes vitéz átkelt a folyón, és a török tábor szomszédságából nyilazni kezdte az ellenséget. Példájukat egyre többen követték, a szpáhik és a janicsárok pedig lassan hadrendbe álltak, hogy szétverjék a támadókat. Kapisztrán meg akarta akadályozni az összecsapást, ezért – Hunyadi utasítására – hamarosan csónakba szállt, de katonái hamarosan követték példáját, és átúsztak-eveztek a Száván, hogy (parancs nélkül) összecsapjanak a törökkel. Miután a csata elkezdődött, a meglepett oszmánok őrizetlenül hagyták táborukat és tüzérségüket, Hunyadi János pedig élt az alkalommal, kitört a várból, és egy lovasrohammal elfoglalta az állásokat. A meglepett topcsiknak arra sem volt idejük, hogy hasznavehetetlenné tegyék ágyúikat, így hamarosan a törökök azt tapasztalhatták, hogy a frontális támadás mellett ágyútüzet kaptak a hátukba. Rövid öldöklő csata következett, melyben a fanatikus keresztesek és a várvédők felmorzsolták a támadókat, és megfutamították őket.
Mehmed az arcpirító vereséget követően még aznap este döntött a visszavonulásról – állítólag csalódottságában véget akart vetni életének –, és hangzatos tervei ellenére a világ akkori legerősebb seregével vesztesként távozott Nándorfehérvár alól. Az 1456. július 22-én kivívott győzelmet egész Európa kitörő lelkesedéssel és megkönnyebbüléssel fogadta, a pápa az örömhír érkezésének napját – augusztus 4-ét, Urunk színeváltozásának ünnepét – fő ünneppé nyilvánította, és az Imabulla korrekciójában a déli harangszóhoz hálaadó imádságot rendelt.