A Tengeri Népek támadás sorozata több mint két évszázadig tartott az i.e 1300-s évektől, A Nílusi csatával ért véget (4) 

Az akhájok kilenc éves csatában elfoglalták Tróját ( i.e. 1190 - 1180), aztán Dél felé terjeszkedtek, de i.e. 1175-ben vereséget szenvedtek a Nílus-deltában (4)

Van utalás arra, hogy miután haza tértek az akháj hajók a Trója-i csatából, i.e. 1237 körül volt, mindjárt tovább indultak a trójaiakat üldözve K-re, és Ciprus felé. A trójai és a Nílus-deltai, Dzsáh-i csaták és az új vasfegyverek, a szárazság lehettek az okai az ismételt akhájok és az etruszkok, szárdok, később a föníciaiak, dórok kirajzásának. A történelemben sokszor előfordult, hogy egy hosszú csata után a hadviselt katonák nem széledtek szét, de nem is tudnak beilleszkedni: folytatták a megszokott életmódot, pl. a nomád habiruk Amurrúban, -akik részben korábbi hükszoszok-, zsoldosok, majd később útonállók is voltak.

A föníciai (pun), majd a görög (dór) terjeszkedést, gyarmatosítást feltehetően megelőzte az etruszkok, szárdok Ny-Mediterráneumba történő vándorlása. Egymással is és később Rómával is sok tengeri csatát vívtak: végül Róma lett az egyed uralkodó a Földközi-tengeren. A Ny-ra vándorolt föníciaiakat punoknak nevezi az irodalom. A Bevezetésben a népvándorlásokat és a vándorló népek hajóépítését ismertetjük.  A kutatás módszere az internetes keresés volt, célja  az ismeretterjesztés.

A Bronz-kor végén, a népvándorlások idején jelenik meg két fémötvözet: az ónnal rézből készített bronz és a szénnel ötvözött acél használata, melyekkel új fegyverek, szerszámok készítését eredményezték. A réz és a vas önmagukban nem alkalmasok szerszámok készítésre, a rezet ónnal, a vasat szénnel kell ötvözni, hogy kemény és kopásálló fémeket kapjunk. A korábbi bronzfegyverek arzénbronzból készültek, ami a természetben megtalálható termésfém. Ismerték korábban az ónnal történő ötvözést is Eblában:  (Ugarit* volt a kikötője, ami a ciprusi réz szállításán gazdagodott meg), de a Kestel-i (D-Anatólia) kassziterit bánya i.e. 1860 körül kimerült és az Óasszír ónkereskedelem is leállt, így az ónhiány kikényszerítette a a vaskészítést.

A faszén ismerete szükséges a vasolvasztáshoz, továbbá a szénnel való ötvözés ismerete is szükséges az acélkészítéshez. (https://tudasbazis.sulinet.hu/hu/szakkepzes/mezogazdasag/muszaki-alapismeretek/vas-szen-allapotabra/vas-vakarbid-allapotabra)  

A már letelepedett etruszkokat a föníciaiak (punok) és a görögök Ny-Mediterrániumba  történő bevándorlása követte  i.e. 1000 és i.e. 700 között (4)

Először a jeles vaskészítő (volt ónbányájuk is) etruszkok vándoroltak be Itáliába, talán nem sokkal a Trója-i háború -i.e. 1190, dardán (trák) -akháj csata, 9 évig tartott, vetettek, arattak- után, vagy a Nílus-deltai csata (i.e. 1175, Tengeri-népek csatája III. Ramszesszel) után. Településeik az i.e. 11-10. században jelentek meg  Etruriában, (http://www.egypercesek.hu/cikkek/etruszktemetkezesi_040115/), előbb a Türrén-tenger partján és Elba szigetén, majd az Itáliai- félsziget belsejében. A Trójai, Lemnosz-szigeti, és Hérodotosztól (i.e. 450 körül, https://en.wikipedia.org/wiki/Etruscan_origins) származó Kis-Ázsiai eredetet feltételezzük, ami mellett egy 6. századi Lemnosz-szigeti sztélé is szól, https://en.wikipedia.org/wiki/Lemnos#Prehistory.. A 20. század második felében egyre több mítoszról derült ki, hogy nagyon is valós történeti magja van. Így az etruszkok származására nézve fontos momentumnak tűnik, hogy a hettita Vilusza állammal kapcsolatos hettita dokumentumok ta-ru-ú-i-ša vagy ta-ru-i-ša nevet használnak Trója városára. Ez a névalak pedig kapcsolatot teremt az egyiptomi turusa népével, amely az ógörög nyelvben türszénosz lett. A Trója → etruszk kapcsolatot a trójai Aeneis-féle eredetmítosz is megerősíti." (Wikipedia). Az etruszkok az i. e. 8. században már helyi hatalomként jelentek meg, és kereskedelmüket kiterjesztették Korzikára, Szardíniára, Szicíliára.  

Föníciai hajó i.e. 800 -ból (5)

Föníciai hajóknak az i.e. 1100-as években volt egy egyedi sajátossága, de néhány egyiptomi hajó is átvette az i.e. 17. században (30.o.,34. ábra, 34.o.,40. ábra, 49.o.54. ábra): a meredeken emelkedő, majdnem egyenes halfarok alakú orrtőke és esetleg tattőke, ez ugariti örökség, amit a föníciaiak is használtak. E tőkével egybe építették a hosszanti, a hajó alakját követő megnövelt függőleges felületű gerendát, a keelt, amivel háromnegyed és enyhe oldalszélben is jól lehet vitorlázni, el lehetett hagyni az alsó vitorlarudat. A  mükénéiek függőleges orrtőkéket és más fajta, az orrtőkén túl meghosszabbított false keelt építettek. A hajók naponta történő partra futtatásakor, húzásakor fontos szerepe volt, védte a hajók alsó karvel palánkjait. 

Meghosszabbított mükénéi-akháj keel, a false keel (4)

A külső tőke  beépítésének és egyben a kétféle palánkolás szemléltetésére tekintsük az alábbi ábrát, a varrott karvel palánkok elterjedtek Európán kívül is és a Mediterráneumban:

A palánképítés módszerei: klinker és karvel palánkok, a klinker palánkot a vikingek használják majd, először csak a vízszint felett (4)

Karvel palánkos, varrott, caspos, hosszú-palánkos, keeles, egy négyszögletes vitorlával épített evezős hajókat építettek, sok kereszttartóval. Az alját latakiai (Szíria, Ugarittól mellett) bitumennel szigetelték. A hossztartókat a hajó oldalára illetve  a palánkok közé erősítették a nagy tengeri hajókon. Köhorgonyokat használtak, két kormány evezővel irányították az árboc kosaras hajókat. A föníciaiak találják ki a két sor evezős hajókat. 

Alsó kép: használták az árboctartó oldalköteleket is, a felső kép az első két evezősoros hajó i.e. 700-ból:

Pun hajó keresztmetszete és varrott kereszttartókkal, Karthágó-i kikötő i.e. 500 körül (4) 

                   Ninive-i dombormű II. Szanherib asszír király (i.e. 704-681) idejéből, kereskedelmi és konkáv orrú döfőorros hadi hajók (4)

II. Szanherib asszír király (i.e. 704-681) építtette a föníciaiakkal a domborműn látható két sor evezős vitorlás hajókat. Döfőorros hadihajókat és kereskedelmi hajókat, az utóbbiakat az Eufrátesz folyón talán vitorla nélkül is használták. Meglepő a vitorla nélküli ábrázolás, de valószínűleg volt vitorlájuk. (Létezik egy cédrusrönköket vontató vitorlás hajókat ábrázoló dombormű is Ninivéből.) A fedélzet magasságában látható pajzsokat a nyilak ellen erősítették fel. A képekből látni lehet, hogy ezek fenékgerendás és keel-es hajók, biztosan nem gerincesek,

A hadi gályákon az evezősöket a hajó külső szélén, cölöpsorra erősített gyékény, néha bőr-, fémpajzsok is védték. Kereskedelmi hajókon az evezősöket és a fedélzeten tárolt árukat egy oszlopsorra erősített gyékény választotta el illetve takarta. A föníciai eredetű punok bronzból készítették a döfőorrokat és sokat. Felfedezték Kis-Ázsiának az ibériai ezüst bányákat, később már vasat is használtak Mezopotámiában, pl. a szomszédaik, a filiszteusok. Cipruson volt réz, a föníciaiaknak voltak telepei a szigeteken, a görögök üldözik majd el őket.

Az i.e. 1176-os Nílus -Deltai csata után III. Ramszesz letelepíti a krétai akhájokat a föníciai városoktól D-re (ők lesznek a filiszteusok). A területtől É-ra terült el a korábbi amorita Amorrú állam, amit már megszállva tartottak az akhájok i.e. 1200 körül. Tehát a Nílus-deltai csata (i.e.1176) előtt a föníciaiaknak, - vagy talán egy részüknek, mert Tyre-t nem égették fel az akhájok-,  el kellett menekülniük, talán D-re, majd Ny-ra az akhájok vezette Tengeri népek támadása elől. 1100 körül kezdődött a dórok vándorlása: mindenki menekült az Égei-tengerről a vas fegyveres, lovas dórok elől, az akhájok is, a dórok ÉNy-ról terjeszkedtek, később ők is Ny-on alapítottak városokat. A dór vándorlás önmagában elegendő ok arra, hogy a trójaiaknak, akháj-pelaszgoknak, dardánoknak és az etruszkoknak, szárdoknak, a föníciaiaknak menekülniük kelljen.

Késői kereskedelmi hajó  i.e. 200 körül (6. 38.o.)

A punok útvonalai a partokat követték, kikötőket, raktárokat, telepeket alapítottak (4)

A görög sötét korban (i. e. 1150 - 900)  a korábbi mükénéi civilizáció központi és déli, valamint a minószi civilizáció területeit a dórokkal azonosítható nyelvi és tárgyi kultúra váltotta fel az i. e. 12. századtól kezdődően. A folyamat pusztulással járt, de a konkrét eseményekről keveset tudunk, ebben az időszakban kezdődött az első dór vándorlás. A dórok jelenlétére régészeti bizonyíték viszont csak az i. e. 10. század közepéről van geometrikus díszítésű kerámiák formájában, azaz a pusztulás és a dórokra vonatkozó megnyugtató bizonyíték között közel két évszázadnyi űr tátong. Az ellentmondás talán úgy oldható fel, hogy a pusztulást nem a dórok okozták, hanem „átutazó” tengeri népek is, és a dórok pedig beszivárogtak az üres területekre.  

Tengeri népek vándorlása (4)

Dórok vándorlásai (4)

Az iónok az  Attikai-félszigeten, égei-tengeri szigeteken, Kis-Ázsia nyugati partvidékén letelepednek le, az aiolok Közép-Görögországban, Thesszáliában, a dórok: Peloponnészoszon, Krétán, a déli szigeteken. A görög gyarmatosítási törekvések második (valószínűleg a harmadik) hulláma a Ny-Mediterráneumban az itáliai Cumae i. e. 750-re és a szicíliai Naxos i. e. 735-re történő betelepítésével kezdődött. A következő 100 éven belül számos görög város telepített gyarmatokat Dél-Itália partjai mentén és Szicília nagy részén, amely lehetővé tette az e területek körüli kereskedelmi útvonalak ellenőrzését és a Messinai-szoros uralmát. Szicíliai városaik Szürakuszai, Messina, Dél-Itáliában: Nápoly (neapolis=új város).

Az etruszkok néha összecsaptak a görögökkel, de nem tudták megállítani a folyamatot. Bár a gyarmatosítási folyamat nem valamiféle mesterterv szerint zajlott, és több görög város egyszerre tevékenykedett, a föníciaiak és az etruszkok számára valószínűleg úgy tűnt, hogy a görögök áradata elárasztja a Tirrén-tenger partvidékét. A Szicíliát és Dél-Itáliát magába foglaló, a görögök által gyarmatosított övezet Magna Graecia néven vált ismertté. A területen élő görögök a szárazföldi görögökhöz hasonlóan viselkedtek, politikai és kereskedelmi területüket szomszédaik rovására bővítették, miközben életben tartották az otthoni ión-dór viszályt. A gyarmatosítás lehetőséget jelentett a kereskedelem fejlődésére, de  a kalózkodásra is és egyéb konfliktusokra a terület tengeri kereskedelmének ellenőrzéséért az etruszkok, föníciaiak és görögök között.

Nappal az empírikus  látótávolság a tengeren km-ben: L (km) = 3.57 SQRT h, ahol az SQRT négyzetgyökvonást jelöl, h a megfigyelő tengerszint feletti magassága méterben, azaz tengerszinten 4.5 km, 1.7 m magasról . 100-300 méter magas hegyek és szigetek között 10 km is lehet, a halászok ismerték is az útvonalakat. Az áramlatok csak Trója irányából segítették a hajózást:

                                                                                                                                 Áramlatok a Földközi-Tengeren (4)

A navigálási módszer már megfogalmazható: a görög szigeteken általában vannak néhány száz méter magas hegyek, (és a látótávolság km-ben L= 3.57 SQRT h, ahol h a hegy magassága m-ben), így 10-20 km-re elláttak, aminek max. kétszerese lehetett a napi távolság. 

A Trója-i csata (i.e. 1237) hajóinak íves tatjáról, fedélzetéről (ebből alakul ki a 2x25 evezős, konkáv orrú, rostrumos, híres és gyors gálya, a penteconterre) egy vázakép:

A Tengeri Népek és az Égei-tengeri hajók összehasonlítása: madárfejes (kacsafejes) orrtőke (A), emelvény (B), az evezősök védelmét szolgáló oldalsó emelványek (kosárfonat, marhabőr, C-D), hajótest (E), keel (F), az egyenes orrtőke miatt hasonló hajók (A képek eredete: http://www.salimbeti.com/micenei/ships.htm, ahol igen jó összefoglaló az Égei-tengeri leleltekről. A dolgozat nézete szerint már a minószi kultúra, i. 1800 előtt már építettek döfőorros hajókat az Égei-tengeren, kb. az alábbi kép szerint, ami szerintünk téves. Szerintünk az első döfőorros hajót III. Ramszesz építette.) 

 Gálya típusú hajó a Trója-i háború (i.e. 1194 után), a Nílus-Deltai csata (i.e. 1175) idején ilyen hajókkal támadták a krétai akhájok III. Ramszeszt, false keeles hajó. (4) 

Az apró orrtőke nem ábrázolási hiba, más ábrázolásokon is látható: döfőorrnak kicsi, a false keel, a talpgerenda meghosszabbítása. A Tengeri Népek, pl. az akhájok építésére az egyenes, függőleges orrtőke, keel jellemző. A kikladikus orrú hajókon ritkán ábrázolták a kormányevezőket. Képek kormányevezőkkel, kevés van:                   

• 

• Iolkosz-ról, i.e. 2000 után a kiegészített ábrán középen látszik a hozzá rajzolt kormányevező is, az eredeti töredékek a két oldalon láthatóak.

• 

  Az i.e. 1200-as években, roham fedélzettel szerelt, partra futtatható, (https://en.wikipedia.org/wiki/Naval_ram) hadihajó kormányevezővel.

  

  Nevezetes Pylosz-i hajó, fedélzetes, i.e. 1200 körül, a köteleket görbére rajzolták, a Nílusi csata képein láthatóak hasonlóak, false keeles (http://www.salimbeti.com/micenei/ships.htm)

  

   Argo nevű replika, egy ógörög hajó másolata, false keeles, ami a hajó alját védte partra futtatáskor (4)

  Vázák képein a homéroszi legenda későbbi ábrázolása többször előfordul:

  

   Konkáv hajóorr rostrummal (https://hu.wikipedia.org/wiki/Od%C3%BCsszeusz)

  A hajótörő kos (döfőorr, ram, rostrum) felszereléséhez meghosszabbított erős fenékgerendák szükségesek, melyek bizonyíthatóan az i.e. 1200 évektől léteztek. Az i.e. 1177-s Nílus-deltai csatát III. Ramszesz döfőorros hajókkal és az íjászaival nyerte meg, becsalta és a partra szorította, felgyújtotta a Tengeri Népek hajóit a Deltában.  

• t.   

  

  Görög kereskedelmi hajók, hajórajban, hadihajókkal együtt vitorláztak, partra szállás létrával történt (5,39.o.)

  

  Görög két sor evezős hadihajó, ezt a punok találták ki és hasonlót építettek a görögök is, de szögletes rostrummal_lat, döfőorral, ram_an- mal, oldalfeszítő árbockötelekkel, a punok a rómaiak ellen (4)

  Korának leggyorsabb hajója i.e. 800 körül a görög pentekontera (http://heihachi.eu/history/warmatrix/time1/time5/pentekonter.html), egy 2x24 evezős, 30 méter hosszú, két méter széles, 80 cm merülésű evezős hajó, nagy hullámokban használhatatlan és veszélyes volt. (Nem használtak ballasztot, arra is figyeltek, hogy könnyű fából készüljön az evezősök miatt.)  További öt ember kezelte a vitorlákat és a kormányt.

  

   Pentekontera, 2x25 evezős nevezetesen gyors görög hadi gálya, a harci fedélzet pun találmány (a kép eredete: http://heihachi.eu/history/warmatrix/time1/time5/pentekonter.html)

  Nem kellett félteni a punokat, etruszkokat, görögöket: minden hajóalkatrészt lemásoltak egymásról, amire szükségük volt. A punok a lelőhelyeket tartották titokban, még egymás előtt is, pl. hamis mesékkel, hírekkel.   

  

  Újjáépített görög három evezősoros, a leggyorsabb gálya típusú hajó, jól látszik a segéd-fenékgerenda (4)

• 
   
  
   
  Bronz döfőorr (ram_an, rostrum_lat) önmagában és felszerelve (4) 
• A görögök fedélzet alatti hosszanti feszítőköteles hajókat építettek a megfelelő minőségű fák hiánya miatt, a felhasznált hajófa fenyő volt -firan és pinean -, a kisebb fajsúlya miatt, így is 150 ember kellett egy trireme sólyára vontatásához. A rövid végükön is csapolt palánkok összehúzására és a hossztartók helyett a görögök használták a fedélzet alatti hosszanti merevítő kötelet (hypozomata)*. Továbbá a keményfa csapokat. A képek tanúsága szerint a hajókat segéd fenékgerendákkal építettek, rövidpalánkos hajókat ácsoltak, nem volt elegendő hosszú cédruspalánkjuk
• (* Hypozomata...the Greeks used devices called 'under-belts'. These were probably heavy ropes fitted low down in the ship and stretched by means of windlasses from stem to stern. In the Naval Inventories four are the norm for each ship, while six are taken on distant missions {IG 22 1629.11). Indeed when a trireme was in commission she was often described as 'girded', that is, with the hypozomata fitted (IG22 1627.29) on was required. Apollonios of Rhodes, describing the building of the Argo, says that the Argonauts 'first girded the ship mightily with a well twisted rope from within, putting a tension on each end so that the planks should fit well with the tenons and should withstand the opposing forces of the sea surge' . 
• (http://www.ancientportsantiques.com/wp-content/uploads/Documents/ETUDESarchivees/Navires/Documents/Fields2007-GreekWarships.pdf).
• .
•  
• 
   
  D-Itália görög Magna Graecia telepei az i.e. I. évezredben, É-Itáliát az etruszkok foglalták el (4)
•  
• 
   
  Görög, fönícia és etruszk(szürke színnel) gyarmatok, köztük Korzika, Elba és Szicília i.e. 600 körül (WIKIPEDIA)  

TENGERI CSATÁK AZ I. ÉVEZREDBEN

ETRUSZKOK HÁBORÚI A GÖRÖGÖKKEL

Az alaliai tengeri csata (https://en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Alalia) i. e. 540 és Kr. e. 535 között zajlott Korzika partjainál a görögök és a szövetséges etruszkok és karthágóiak között.

474-ben képesek voltak flottát felállítani, hogy közvetlen támadást indíthassanak Cumae ellen. Az i. e. 474-ben vívott tengeri csatában szirakuszaiak és Cumae egyesített haditengerészete harcolt az etruszkok ellen. A csatában a szirakúzai I. Hiero szövetkezett a dél-itáliai tengeri görög városok tengeri erőivel, hogy megvédjék magukat az etruszkok dél-itáliai terjeszkedése ellen. 474-ben a Nápolyi-öbölben fekvő Cumae-nál találkoztak az etruszk flottával, és legyőzték azt. Vereségük után az etruszkok elvesztették politikai befolyásuk nagy részét Itáliában. Elvesztették a tenger feletti ellenőrzést, és területeiket végül a rómaiak, a szamniták és a gallok foglalták el. Az etruszkok később csatlakoztak az i. e. 415-ben a Szürakusza-iak elleni sikertelen athéni hadjárathoz, ami még inkább hozzájárult a hanyatlásukhoz.

PUNOK HÁBORÚI RÓMÁVAL

Karthágó Város Észak-Afrikában, a Tuniszi-öbölben. Föníciai alapítású, (Új- Város, közelében az Ó-város jeletésű, i.e. 1101-ben alapított Utica, a kikötőjét feltöltötte egy folyó) latin néven a punok városa. Ott épült, ahol Észak-Afrika partja megközelíti Szicíliát, így a Földközi-tenger mindkét medencéjét ellenőrizte. Az új település gyorsan meghódította az afrikai hátországot és erődítményével, kikötőjével és flottájával erős várossá épült ki. A félszigeten fekvő városnak a fellegvárát 3 km-es fal kerítette körül, és itt volt Melqart temloma az akropoliszon, az Óvárosban, majd később, amikor É felé terjeszkedett, kialakult az Újváros. Istállóiban 4000 harci ló és 300 harci elefánt állt készenlétben. Volt 75 km hosszú vízvezetéke, hadi és kereskedelmi kikötője és a vastag várfalakban óriási élelmiszer- és takarmányraktára. Lakóinak száma a virágkorában 700 ezer lehetett. A punok relatíve kevesen voltak, sok zsoldos alkalmaztak.
Először az i. e. 5. században folytattak heves harcokat Szirakuzával Szicília birtoklásáért. A további terjeszkedésben megakadályozta óket Róma, közel 150 éves közdele volt és Róma győzelmével végződött. Karthágót a föld színével tették egyenlővé.

A római seregek a szárazföldön elfoglalták Szicília punok uralta részének keleti felét, a punok serege a sziget nyugati végébe szorult vissza. A rómaiak expedíciós sereget tettek partra Afrikában, amit ezúttal még sikerült szétverniük a punoknak, de a rómaiak a tenger felől blokád alá vették a szicíliai sereget. A felmentésére küldött karthágói flotta vereséget szenvedett, és a karthágóiak békét kértek. A Róma által elfoglalt Szicília, Szardínia és Korzika római provincia lett, Karthágónak súlyos hadisarcot is kellett fizetnie". A római-pun háborúra az ürügyet a Messína-i (Szicília) zsoldosok szolgáltatták, akik  Rómához fordultak segítségért Karthágó ellenében. I. e. 260 körül kezdődött a háborúskodás, i.e. 146-ig tartott sok részletben, három fő fázist szoktak megkülönböztetni, Karthágót a rómaiak lerombolták a legvégén, de később újra építették saját maguknak, virágzó nagyváros lett, de már csak rómaiak lakták, akik átvették a pun kereskedelmet is.

Római hadihajó rajza és vázlata, az utóbbi hadigépek megjelölésével a fedélzetén (4) 

Az agrigentumi csata (Szicíliai város, i. e. 262) volt az első pun háború első ütközete és az első nagyszabású katonai összecsapás Karthágó és a Római Köztársaság között. A csata i. e. 262-ben kezdődött, és egyrészt római győzelemmel, másrészt Szicília római ellenőrzésének kezdetével zárult. A két ellenség két hónapon át közvetlen összecsapás nélkül, közel egymáshoz állomásozott a városon kívül. A karthágóiak folyamatosan üzeneteket és tűzjeleket küldtek a város élelmiszerhiánya miatt. A rómaiak is közel álltak az éhhalálhoz. Hosszú küzdelem után a rómaiak a karthágóiak nagy részét megölték; a karthágóiak 3000 gyalogost és 200 lovast vesztettek el, valamint 4000 foglyot, és nyolc elefántot öltek meg, 33 elefánt pedig mozgásképtelenné vált. Az egész ostrom során a rómaiak közel 20 000 gyalogost és 540 lovast vesztettek el. A nagy római veszteségek és a karthágói sereg elmenekülése miatt nem sem ítéltek diadalmenetet.

Ecnomusi csata: Az i. e. 256-ban Szicília déli partjainál lezajlott ecnomusi csata az ókor egyik, ha nem a legnagyobb tengeri csatája volt. A rómaiak az első sikeren felbuzdulva kibővítették a flottájukat, így már 330 quinqueremes állt harcra készen, összesen 140 000 emberrel. A karthágóiak 350 hajóval indultak útnak, és a két hatalmas flotta Szicília partjainál találkozott. A rómaiak négy, ék alakban elhelyezett hajórajba szerveződtek. A karthágóiak arra törekedtek, hogy az első két római századot elcsalják a hátsó kettőtől, és egy bekerítő mozdulattal elkapják őket. A karthágói flotta azonban - akár a manőverezőképesség hiánya, akár a szándékok megfelelő kommunikációja miatt - a hátsó római szállítószázadot támadta, miközben az első két római század a karthágói központon belül nagy pusztítást végzett. A közelharcban a hajózási képességek keveset számítottak, a corvuszok pedig győztek. A győzelem ismét Rómáé lett. Karthágó 100 hajót vesztett, míg a rómaiak csak 24-et.

Egy ütközet, ahol a corvuszokat nagy sikerrel alkalmazták, a Mylae-i csata (https://hu.wikipedia.org/wiki/Mylaei_csata) volt Szicília északi partjainál, i. e. 260-ban. A csata: egy lipari csatavesztés után a római vezér flottájával Szicíliába hajózott. A karthágóiak a szokásos taktikájukat alkalmazták, ami az ellenség hajóinak meglékelése volt, csatahajóik orrával az ellenséges hajó oldalát betörjék. A rómaiak célja az volt, hogy közel kerüljenek a karthágói hajókhoz, hogy alkalmazhassák a corvus-t. A rómaiak taktikája meglepetést okozott, a csata elején 30 karthágói hajót foglaltak el, köztük a vezérhajót is. A karthágóiak vezére, egy kis hajóval kényszerült menekülni a csata színhelyéről. A két flotta 130 hajóval egyenrangú lett volna, de a karthágóiak, mivel nem számítottak arra, hogy a rómaiak a tengeri hadviselésben erősek lehetnek, nem vették azt a fáradságot sem, hogy csatasorokat alakítsanak ki. A corvus pusztítóan sikeres támadófegyvernek bizonyult a karthágóiak ellen. Az Első Pun háború részletes története az I. Függelék-ben található.  

Első pun háború idején (https://hu.wikipedia.org/wiki/Els%C5%91_pun_h%C3%A1bor%C3%BA)

Egy pun polgárháború akkor tört ki, amikor a ki nem fizetett uticai (Utica Karthágó közelében egy hasonló méretű pun testvérváros volt) pun zsoldosok Karthágóra támadtak, és az Első Pun háborúban meggyengült Karthágó nagyon komoly veszteségeket szenvedett. Karthágó, megelőzve a katonai katasztrófát, tárgyalásokba kezdett, ahol sikerült megállapodnia az uticai zsoldosok kifizetéséről. Azonban Karthágónak elfogyott a pénze, ezért a lázadások folytatódtak, és a polgárháború végül karthágói győzelemmel ért véget, ezt követően a zsoldosok néhány vezérét kivégezték. (A Wikipédia nyomán.) Az első Pun háború után az addig szövetséges kisebb Utica és Karthágó viszonya megromlott, mivel Karthágó nem volt hajlandó kifizetni, a vele akkor még szövetséges Uticának a hadba  lépés fejében ígért pénzt. Utica végét az jelentette, hogy egy folyó feltöltötte a kikötőjét.

Kalózok elleni casták: I.e. 226-ban, nem sokkal az Első Pun háború után a Balkán-félsziget körüli szigetek dalmát, illír, kelta, liburniai kalózai ellen kellett tengeri háborút indítania Rómának (3, 105.o.). Az Adriai-tenger kalózai 220 hajóból álló flottát tudtak kiállítani. Zsoldért és zsákmányért a makedon királyságnak is kalózkodtak, ez volt az egyik oka az Illír kalózháború-nak. A kalózok előnyben voltak a szigetek között, mert a hajóik, a liburnák kisebb méretű, gyors és fordulékony hajók voltak. Rómának 200 hajóval és 20000 főnyi legénységgel sikerült csak a kalózokat ártalmatlanná tenni. A kalózok a hadisarc mellett Korfu szigetével és balkáni kikötőkkel fizettek, de csak néhány évtizedre lett biztonságos a terület. Rómának ezzel a háborúval egy gyors és fordulékony hajótipus került a birtokába: a liburna. A liburnát eredetileg a dalmáciai Liburnia területén élő liburnuszok építették gyors és meglepetésszerű támadosokra. Mások is átvették kalózkodásra és a korvus hatástalan volt a liburnák ellen, azok gyorsassága miatt. Úgy sikerült legyőzni a kalózokat, hogy a kikötőiket foglalta el Róma. Róma átvette, lemásolta liburnákat , de két evezősorost építettek és evezés közben szerelhető, leengedhető vitorlával. OLyan népszerű lett a ez a liburni, hogy kiszorította a többi hajótípust az egész birodalomban.

A háború elhúzódott, mivel Róma azonnali észak-afrikai inváziója költséges kudarcnak bizonyult. Egy római expedíció i. e. 217-ben megtisztította az itáliai vizeket a karthágói portyázóktól, és a rómaiak végül legyőzték a karthágói flottát, de nagyrészt azért, mert gyorsabban tudták pótolni az elvesztett hajókat és embereket, ami egy igazi kimerítő háborúvá vált. Vegyes győzelmek-vereségek árán, elszenvedett vereségekkel és katasztrófákkal, mint például 280 hajó és 100 000 ember elvesztése egyetlen viharban a délkelet-szicíliai Camarina partjainál, de végül Róma győzedelmeskedett.

Egy, az első pun háború idején elsüllyedt 2x17 evezős 35 méteres liburna keel-je i.e. 235-ből. ( https://en.wikipedia.org/wiki/Marsala_Ship)

Adriai eredetű liburna római változata, evezős-vitorlás, döfőorros gyors hadihajó (4)

A második pun háború, vagy ahogy a rómaiak nevezték, Hannibál elleni háború a Földközi-tenger medencéjében vívott háború volt a Római Köztársaság és a Hannibal vezette karthágói seregek között, i. e. 218 és 201 között. A második pun háborúban kelt át Hannibal seregével az Alpokon. Itáliában véres csatákban sorra tönkreverte az ellene támadó római seregeket, míg végül Karthágó védelmére vissza kellett térnie Afrikába, ahol vereséget szenvedett. Róma a második pun háborúval egyidőben vívott egy háborút V. Philipposz makedón király ellen is.(https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1sodik_pun_h%C3%A1bor%C3%BA). A második pun háború Hispánia területéért is folyt, szárazföldi hadművelet volt.  A tehetséges karthágói hadvezér, Hannibál harci elefántokkal és nagy sereggel indult el Észak felől, hogy az Alpok hegyvonulatain átkelve elfoglalja Rómát. 16 éven át harcolt a római légiók ellen, több győzelmet is aratott, de a várost nem tudta elfoglalni. Végül egy római hadsereg átkelt Afrikába, és Karthágó ellen indított támadást. Hannibál seregét is haza hívták, de Afrikában a rómaiak súlyos vereséget mértek a punokra az uricai csatában (Függelék).

Hannibál útvonala (Wikipedia) 

A Második pun háború után Róma Keleten is terjeszkedett. Ürügyet a D-Anatóliai kilíkiai kalózok szolgáltattak, a Rodosz körüli vizeken voltak aktívak. Rodosz erős flottát épített a veszély elhárítására. A makedon király, V. Fülöp -aki a 2. Pun háborúban a punokat segítette Róma ellenében- felfogadta a kilíkiai kalózokat, Rodosz pedig i.e. 201-ben Rómához fordult segítségért. A háború i.e. 200 -197 között zajlott és V. Fülöp vereégével végződött, akinek le kellett mondania a görög területekről. Róma nem állt meg, hellén-görög területek ellen vonult. III. vagy Nagy Antiokhosz, i. e. 241 – Kr. e. 187., hellén király i.e. 194-ben meghódította Trákiát a Balkánon, ami római érdekeket sértett. Tetézte a bajt, hogy i. e. 195-ben még a Karthagóból menekülő Hannibalt is befogadta, aki Itália mihamarabbi megtámadására ösztökélte a királyt. Óriásira nővő hatalmától félve Róma és szövetségesei, Rodosz és Pergamon számára i. e. 192-ben telt be a pohár. A rómaiak a i. e. 191-es thermopülai diadalukkal hamarosan kiűzték a keleti erőket Európából, a rhodosziak pedig két összecsapásban megsemmisítették Antiokhosz flottáját (eurümedóni és müónesszoszi csata). A király békét kért, ám a kemény feltételek hallatán inkább a küzdelem folytatása mellett döntött. I. e. 190-ben a magnésziai csatában döntő vereséget mértek a számszerű fölényben levő seregre. Antiokhosz birodalma ezt a vereséget nem tudta kiheverni, és i. e. 188-ban rendkívül súlyos feltételeket volt kénytelen elfogadni: lemondott egész Anatóliáról, flottájának nagyját és összes harci elefántját kiszolgáltatta Rómának, hadisarc gyanánt pedig 15 000 talentumot kellett kifizetnie tizenkét esztendő leforgása alatt.

Római egy sor evezős (a gögrögöknél pentacontere) gálya (eredete: https://www.naval-encyclopedia.com/antique-ships/roman-ships/) 

Római két sor evezős gálya az i.e. 1. századból, a hajó oldalán hosszanti merevítésekkel, corvus-szal (eredete: https://www.naval-encyclopedia.com/antique-ships/roman-ships/) 

Két árbocos (eredete: https://www.naval-encyclopedia.com/antique-ships/roman-ships/) római csatahajó

A harmadik pun háborút a Karthágónak a békés időszakban elért gazdasági megújulására féltékeny Róma indította. A háború kirobbanásához ürügyül szolgált,, hogy egy, a rómaiak által támogatott numídiai (Numidia Karthágó D-i szomszéd állama, gabona termesztése nevezetes a korban) király hódító törekvéseit a karthágóiak fegyveres erővel hárították el. Ezt Róma a i. e. 201-ben kötött béke megszegésének tüntette fel. A rómaiak i. e. 149-ben partra szálltak Észak-Afrikában, és ostrom alá vették Karthágót. Két évig tartó eredménytelen ostrom után i. e. 147-ben körülzárták a várost, mely az éhezés miatt végül i. e. 146-ban arra kényszerült, hogy megadja magát. A várost a rómaiak lerombolták, a túlélőket eladták rabszolgának, Karthágó birtokainak egy részét Africa néven provinciává szervezték, másik részét a D-i Numidia kapta meg. A pun terület új-régi fővárosa Utica lett ismét.

Pompeius és a kalózok az ókori Földközi-tengeren: Rodosz hanyatlásával, amely évszázadokon át felügyelte a Földközi- és a Fekete-tenger térségét, hogy megvédje jövedelmező kereskedelmi útvonalait, az i. e. 1. században ismét elharapózott a kalózkodás. A több mint 1000 kalózhajó, amelyek gyakran hajóútvonalak mentén szerveződtek flottákkal és admirálisokkal, immár a tengeri kereskedelem ostorává váltak. Magabiztosságuk is nőtt, háromárbocosokat szereztek, és még magát Itáliát is megtámadták, megtámadták Ostiát, és megzavarták a rendkívül fontos gabonaszállítást. I. e. 67-ben Róma ismét flottát gyűjtött össze, és Nagy Pompeius azt a feladatot kapta, hogy három év alatt szabadítsa meg a tengereket a kalózoktól. A rendelkezésére álló 500 hajóval, 120 000 emberrel és 5000 lovassal Pompeius 13 részre osztotta haderejét, és maga is egy hajóraj élén először Szicíliát, majd Észak-Afrikát, Szardíniát és Spanyolországot tisztította meg. Végül a kis-ázsiai Kilikia felé hajózott, ahol a kalózok bázisa volt, és ahol Pompeius szándékosan hagyta őket összegyűlni egy utolsó döntő ütközetre. A tengeren és a szárazföldön támadva, és a koracsiumi csatában győztesen, Pompeius a kalózok megadásáról tárgyalt, azzal az kedvezménnyel, hogy szabad földet kaptak azok, akik békésen feladták magukat. A Földközi-tenger teljes római ellenőrzését fenyegető utolsó veszély is megszűnt. A háború 1600 hajóba került Rómának, de a díj megérte: a Földközi-tenger feletti egyed uralom. Ez a tengeri ellenőrzés hasznosnak bizonyult Róma háborúiban Nagy Sándor utódbirodalmaival a makedón háborúkban.

 

Bretagneban is volt egy velencei (Veneti) vevű törzs Caesar idején, akikel a tengeren meg is ütközött (https://weaponsandwarfare.com/2015/08/27/caesars-naval-campaign-against-the-veneti/)

 

Polgárháború a tengeren: Julius Caesar (https://bencsik.rs3.hu/component/content/category/182-hajok-toertenete-julius-caesar-a-tengeren.html?layout=blog&Itemid=101) Pompeius flottájának maradványait és a liburnákat, melyek a római haditengerészet gerincévé váltak, használta a Britannia megszállására indított hadjáratokban. A nagyobb, második hadjáratban i. e. 54-ben 800 hajóból álló flotta vett részt. Marcus Agrippa parancsnoklása alatt 370 hajót küldött Szicília flottájának megtámadására. A jól képzett tengerészek hiánya ismét újításokra kényszerítette a parancsnokokat, és Agrippa a manőverezőképesség helyett a nyers erőt választotta, és katapulttal kilőtt vonóhorgot alkalmazott hajóin. Ez az eszköz lehetővé tette, hogy a hajókat szoros közelségbe csörlőzzék, hogy megkönnyítsék a tengerészgyalogosok számára a partraszállást. A fegyver i. e. 36-ban a 600 hajóval vívott naulochosi csatában (Szicília) pusztítóan hatásosnak bizonyult. 

A rómaiak legnagyobb csatahajója, a quinquereme

Szerencsére, találtak egy domborművet Rómában ami egy"ötös", (öten űltek egy csoportban) három evezősoros hajót ábrázol,  az Isola Tiberina-n.A hellenisztikus kori hadihajók közül talán a leghíresebb, mivel a karthágóiak és a rómaiak is széles körben használták, a quinquereme (latinul: quīnquerēmis; görögül: pentērēs). A Szürakuszai zsarnok, I. Dionüsziosz (r. i. e. 405-367) i. e. 399-ben, a karthágóiak ellen irányuló nagyszabású haditengerészeti fegyverkezési program részeként már alkalmazta. A 4. század nagy részében az "ötösök" voltak a legnehezebb hadihajótípusok, és gyakran a triremes és quadriremes flották zászlóshajójaként használták őket. Athén pedig 324-ben vetett be néhányat. A "ötösök" a 4. században a legnehezebb hadihajótípusok közé tartoztak. Ezek mind három evezősoros hajók voltak, egy nagy négyszögletes fővitorlával és egy kis négyszögletes (artemon) orrvitorlával szerelve. A vitorlák anyaga helyenként változott, papírusz, fehér len vagy bőr volt, gyékégy szövéssel. Keeles, de nem gerinces varrott hajók voltak, sok kereszttartót építettek be. A hossztatókat a karvelpalánkok közé és kívülre, a hajók oldalára építették, jó védelem volt az ellenséges hajók döfőorra ellen. 

A Földközi-tenger keleti részén a legnehezebb hajók közül a 4. század utolsó két évtizedében megjelenő masszív poliremesek váltották fel őket,[6] de nyugaton a karthágói haditengerészet fő támasza maradtak. Amikor a Római Köztársaság, amely addig nem rendelkezett jelentős haditengerészettel, belekeveredett a Karthágóval vívott első pun háborúba, i.e. 264-ben a római szenátus 100 quinquereméből és 20 triremesből álló flotta építésébe fogott.  A rómaiak lefoglaltak egy hajótörött karthágói quinqueremét, és azt használták fel saját hajóik tervrajzaként, de azt állítják, hogy a római másolatok nehezebbek voltak, mint a jobban megépített karthágói hajók. De  "négyeseket" és "hármasokat" is építettek, a különbség az evezőpadok méretében és a hajók szélességében volt. Az "ötös" típus elterjedt "hadihajó" volt, egyrómai quinqueremes összesen 420 fős legénységet szállított, amelyből 300 evezős volt, a többi tengerészgyalogos. Ha eltekintünk a kb. 20 fős fedélzeti legénységtől, és elfogadjuk az evezősök 2-2-1 arányát, akkor a quinquereme mindkét oldalon 90 evezővel és 30 fős evezőscsapatokkal rendelkezett. A ráépített fedélzetű quinquereme egy 70-120 fős tengerészosztagot is képes volt szállítani, így a teljes létszám körülbelül 400 fő lehetett.  Egy "ötös" kb. 45 m hosszú, kb. 100 tonna súlyú, vízszintben kb. 5-6 m széles, és a fedélzete kb. 3 m magasan állt a tenger felett. A quinquereme jobb volt, mint a régi trireme, amelyet azonban sok haditengerészet jelentős számban megtartott. 

 

 

Római triremis, az orrán kis négyszögletes orrvitorlával, az artemonnal (4)

* UGARIT: Az amoriták valamikor i..e.1900 körül alapították Ugarit királyságát. Ebből a korszakból csak annak a dinasztia-alapító ősnek a nevét ismerjük (Niqmadu fia Jaqarum), akinek uralkodóháza a i.e. 19. századtól a i..e. 14. századig maradt hatalmon. Jó kapcsolatokat épített ki a középbirodalmi Egyiptommal, a XII. dinasztia fáraóival (I. és II. Szeszósztrisszal és III. Amenemhattal). Számos egyiptomi követ és kereskedő hozott egyiptomi műtárgyakat ekkor Ugaritba. Ugarit neve több százszor szerepel az Ebla-i könyvtár agyagtábláin, a Mári királyi palotában talált ékírásos levelekben (Zimri-Lim uralkodása, Kr.e. 1780—1760), a szép számmal előkerülő Kamares kerámia pedig Ugarit jó krétai kereskedelmi kapcsolataira utal. Valószínű, hogy az Akropoliszon álló Hazzi-i hegyi Baál-templom és Dagan-templom is ekkortájt épült, és a közelükben talált híres sztélét is itt szentelhették fel valamikor a i.e. 18. században.
A kor legnagyobb, 100-150 sólyásra becsült kikötőjét építettékfel, amely egyben a bronzkészítéséről nevezetes Ebla kikötője volt. A kikötő egyik raktárépületének romjai között 1000 flaska illatosított ciprusi olaj került elő. Ugarittól délre volt egy nagy bitumen tó, Latakia területén, bitumennel szigetelték a hajók alját és a házaik talapzatát, vízszivárgás ellen.
Ugaritból indultak Egyiptomba a hükszoszok az i.e. 1700-as években, és alapították a Deltában Avariszt, a későbbi hükszosz fővárost, a hükszoszok ismertetik meg Egyiptommal a kereket, a lovasszekereket, és a hajókeelt, továbbá valószínűleg ők alapították a föníciai halászkikötőket is.
Ugarit a i. e. 16—14. században élte virágkorát. I..e. 1500 körül a Mitanni Birodalom vazallusa, de ahogy az Amarna levelek sejtetni engedik, a i..e. 15. század közepén már valószínűleg egyiptomi protektorátus volt, de szoros és békés egyiptomi kapcsolatai elvitathatatlanok. Az egyik amarna levélből tudjuk, hogy a várost tűzvész pusztította el. Ugarit királyai járatosak voltak a diplomácia útvesztőiben, így sikeresen lavíroztak Egyiptom és Mitanni, majd Egyiptom és a Hettita Birodalom között. Rövid „semleges” korszaka után I. Suppiluliumas hettita uralkodó szíriai háborúi idején Ugarit hettita függésbe került (I.e. 14. század második fele). Jó diplomáciai kapcsolatai mellett Ugarit elsősorban kiterjedt egyiptomi, anatóliai, ciprusi réz, krétai és mezopotámiai kereskedelmének köszönhette gazdagságát. Jó kereskedelmi kapcsolatai voltak a mükénéi Görögországgal, Krétával is és Ugarit volt az Óasszír kereskedelmi út tengeri kikötője, végpontja. Ugarit elsősorban ciprusi rezet, valamint illatszereket, gabonát, fát, sót és bort exportált. A virágzó városnak az Akropolisz és a királyi paloták között, valamint az Alsóvárosban és a Déli városban kiterjedt lakónegyedei voltak, kőből, illetve kőalapokra épült bitumennel szigetelt téglafalakból álló házakkal. A tehetősebb családok földbe épített álboltozatos kamrasírokba temetkeztek. A királyság gazdasági életében a kereskedelem mellett fontos szerepet játszott a mezőgazdaság, a bronzművesség, hajóépítés és a textílgyártás és a bíborfesték előállítása is.
A várost egykor erős fal vette körül, amelyen a kapukon kívül a hattusaihoz hasonló kapu is volt. A város legfontosabb részei a már említett lakónegyedeken kívül az Akropolisz és a palotanegyed voltak. Az Akropoliszon állt a város két főtemploma, a Baál- és a Dagan-templom mellett a „főpap háza” és a „jóspap háza” is. A két templom alaprajza hasonló volt: egy négyszögletes antecella állt az egyszerű, szintén négyszögletes, vastagfaló cella előtt. A két templom közül került elő a vallási könyvtár, ahonnan nagy mennyiségű, egyedülálló ugariti mitológiai szöveg került elő. Az ugariti szövegeket agyagtáblákra, ékírással írták. Ez az ékírás azonban eltér a hagyományos mezopotámiai ékírástól, mivel nem szótagírás, hanem a világ legkorábbi ismert ábécéje. Soknyelvű szótárokat, könyvtárakat találtak. I.e. 1180 körül pusztítják el a Tengeri népek, nem épült újjá.