A BÍBORFESTÉK TÖRTÉNETE
(2024 március)
ABSTRACT
A bíborfesték drága luxus áru volt, pl. a „bíborban született” jelző császári származásra utalt. Tengeri csigákból állították elő, a tüskéscsigákból vonták ki a festékanyagot, elsősorban a brandaris (tüskés bíborcsiga) és a trunculus (sávos bíborcsiga) fajokból, melyek a Földközi-tenger partjain megtalálhatóak. Egy gramm festék előállításához közel tízezer csigára volt szükség. A legrégebbi bíborfesték előállításra utaló leletek a minószi kultúra i. e. 20. - 18. századaiból származnak. É- Föníciában a 18. századtól Ugaritban, ami i. e. 1180 körül végleg elpusztult, D-Föníciában a 15. századtól, Türoszban állították elő kereskedelmi mennyiségben a bíborfestéket. A feltételezések szerint maga a föníciai név jelentése "a bíbor földje". Gyapjúszöveteket és agyagedényeket színeztek a festékkel. Sok városállam meggazdagodott a bíbor előállításából. // THE HISTORY OF THE PURPLE PAINT: The purple stain was an expensive commodity, e.g. the adjective 'born in purple' implied imperial descent. It was produced from sea snails, the dye extracted from the spiny snails, mainly from the brandaris (spiny purple snail) and trunculus (striped purple snail) species found on the Mediterranean coast. The oldest evidence of the production of purple dyes dates back to the Minoan culture from the 20th to 18th centuries BC. In northern Phoenicia, purple dyes were used from the 18th century in Ugarit, and in southern Phoenicia from the 15th century in Tyre. Wool fabrics and clay pots were colored with the dye.
BEVEZETÉS
A bíbor szín (https://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%ADbor_(sz%C3%ADn)) a kék és a vörös közti árnyalat. Hasonlít a lilához, de azzal ellentétben összetett szín, a kék és a vörös kombinációja. A lila szín spektrális szín saját hullámhosszal, a bíbor kevert szín. A bíbor több vöröset tartalmaz mint a hasonló lila, ami több kéket tartalmaz. (https://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%Adbor_sz%C3%Adnek). Az ókori türoszi bíbor a karmazsintól a sötétliláig terjedt az előállítás módjától függően.
Színárnyalatok csigafajták szerint (https://philinhwedding.com/nguon-goc-cua-mau-tim-va-y-nghia-bieu-tuong-cua-than-thanh-vuong-gia-va-quyen-luc/)
A FESTÉK EREDERE
Egy minószi agyagedény, amelyet i. e. 1450 és 1400 közé datálnak. Polipot és félig absztrakt murex kagylót ábrázol.
ASHMOLEAN MÚZEUM, OXFORD / BRIDGEMAN MŰVÉSZETI KÖNYVTÁR
(https://archive.aramcoworld.com/issue/young.readers.world/millennia.of.murex/default.htm)
A közelmúltban Krétán jelentős mennyiségű murex-kagyló, (az irodalomban sok helyen, és szerintünk csiga) régészeti felfedezése arra utal, hogy a minósziak évszázadokkal a türosziak előtt előállították a bíbor festéket, és kereskedtek a festékkel Ugarittal, ahol kereskedelmi lerakatuk volt. Az ugaritiak már az i. e. 18. századtól használták a festéket, bronzzal kereskedtek a minósziakkal. Az egymás mellé helyezett kerámiákból származó datálás arra utal, hogy a festéket a középső minószi időszakban, az i. e. 20-18. században állíthatták elő.
A dél-itáliai Coppa Nevigata lelőhelyen található kunyhóban felhalmozott zúzott murexhéjak arra utalhatnak, hogy legalább az i. e. 18. századtól kezdve bíborszínű festéket állítottak elő Itáliában is. A kerámiafesték használatának bizonyítékai a legtöbb esetben a kerámiaedények felső részén, a belső felületen találhatóak, azokon a területeken, ahol a festékoldat levegőnek volt kitéve, és oxidálódott, amely lilává változtatta.
A festék előállítása: az előállítása a nagy darabszám miatt fáradtságos volt, és a szaga miatt kellemetlen. A föníciai Ugarit (É-Fönícia) a 18. században, és Türosz (D-Fönícia) tengerparti lakói az i.e. 15. században készítettek bíbor festéket tengeri csigából, ami ma tüskés bíborcsiga néven ismert [Murex brandaris] Türoszi bíborral színezett ruhát említ Homérosz Iliásza, és Vergilius Aeneisze. A csigából származó bíbor festék türoszi bíborként vált ismertté. A festék gyártása bonyolult és költséges volt, valamint hosszú ideig tartott. Több ezer apró csigát kellett összegyűjteni, héjukat összetörni, és testüket eltávolítani. A türoszi ásatásokon hegyekben álltak a megtalált üres csigaházak, de a Ny-Afrikai Mogadorban* is. A csigákat áztatták, majd egy kicsi mirigyet eltávolítottak belőle, tartalmát egy edénybe ürítették és kitették a napra, esetleg főzték. A napfény hatására az anyag kifehéredett, majd sárgászölddé vált, aztán zölddé, lilává, majd vörössé, ami egyre sötétebbé lett. A folyamatot figyelni kellett, hogy a kívánt színű legyen, ami a világos karmazsintól mély bíborig terjedt. Ezután festhettek vele gyapjút, lent vagy selymet. A pontos árnyalat a karmazsin és a lila között bármi lehetett, de mindig élénk és a festék tartós lett.
Bíborcsiga, Murex altispira (https://hmn.wiki/hu/Tyrian_purple)
A tüskés bíborcsiga (Bolinus brandaris, Murex brandaris) a csigák (Gastropoda) osztályának Hypsogastropoda alrendjébe, ezen belül a tüskéscsigák (Muricidae) családjába tartozó faj. (https://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%BCsk%C3%A9s_b%C3%ADborcsiga)
A tüskés bíborcsiga a Földközi-tengerben és az Atlanti-óceán környező részén, dél felé egészen Nyugat-Afrikáig, eliszaposodott sziklaaljzaton és tengerifűvön él, 5-80 méter mélységben. A tüskés bíborcsiga 7-9 centiméter hosszú. Vastaghéjú házának 6-7 kanyarulatát erős tüskékkel ellátott axiális irányú kiemelkedések tagolják. A hasasan kiöblösödő utolsó kanyarulaton kiemelkedésenként 2 tüske van. A kanyarulatok felülete hosszanti irányban rovátkolt. A héj színe sárgásfehér, a száj része narancssárga.
A tüskés bíborcsiga rabló életmódot folytat, de dögöket is fogyaszt. Zsákmánya más puhatestű állat, amelyet lábával az aljzathoz szorít és elfogyaszt, a kagylókat pedig a teknők pereménél szétfeszíti, és az így keletkezett résen keresztül ormányával falja fel az állat lágy részeit.
A legelterjedtebb római ruhadarab, a tunika díszítésére használták. A tunikák díszei a ruhadarab elején és hátulján is függőlegesen egymás mellett futó csíkok, a clavusok voltak. A senatorok tunikáján minden esetben egy, szélesebb, bíbor színű csík, a latus clavus futott. Ennek festékanyagát, a bíbort a tüskés bíborcsiga által kibocsátott váladékból nyerték ki. Egy gramm festék előállításához tízezer csigára volt szükség. A csigafajok mirigyfolyadékából előállított bíborszínek jelentősen eltérhettek egymástól.
A tüskés bíborcsiga a Földközi-tengerben és az Atlanti-óceán környező részén, dél felé egészen Nyugat-Afrikáig, eliszaposodott sziklaaljzaton és tengerifűvön él, 5-80 méter mélységben. A tüskés bíborcsiga 7-9 centiméter hosszú. Vastaghéjú házának 6-7 kanyarulatát erős tüskékkel ellátott axiális irányú kiemelkedések tagolják. A hasasan kiöblösödő utolsó kanyarulaton kiemelkedésenként 2 tüske van. A kanyarulatok felülete hosszanti irányban rovátkolt. A héj színe sárgásfehér, a száj része narancssárga.
A tüskés bíborcsiga rabló életmódot folytat, de dögöket is fogyaszt. Zsákmánya más puhatestű állat, amelyet lábával az aljzathoz szorít és elfogyaszt, a kagylókat pedig a teknők pereménél szétfeszíti, és az így keletkezett résen keresztül ormányával falja fel az állat lágy részeit.
A legelterjedtebb római ruhadarab, a tunika díszítésére használták. A tunikák díszei a ruhadarab elején és hátulján is függőlegesen egymás mellett futó csíkok, a clavusok voltak. A senatorok tunikáján minden esetben egy, szélesebb, bíbor színű csík, a latus clavus futott. Ennek festékanyagát, a bíbort a tüskés bíborcsiga által kibocsátott váladékból nyerték ki. Egy gramm festék előállításához tízezer csigára volt szükség. A csigafajok mirigyfolyadékából előállított bíborszínek jelentősen eltérhettek egymástól.
Bíborcsiga, Murex pecten
Tüskés bíborcsiga (Bolinus brandaris, https://brainmanpictures.piwigo.com/picture?/21519)
SZÍNEZETT VISELETEK
Bíbor színű tógát viseltek a római arisztokraták, később a Bizánci és a Német-Római Birodalom császárai hordták, illetve 1464-ig a római katolikus bíborosok is. Japánban szintén a császár és az arisztokrácia színe. A türoszi bíbor a királyok, nemesek, papok és előkelők színe lett a Mediterráneumban. Homérosz Iliászában Aiasz öve bíborszínű. Az Odüsszeiában Odüsszeusz nászágyának bíborszínű takarója. Szapphó verseiben (i.e. 6. század) dicséri Lydia textilfestőinek ügyességét, akik bíbor lábbelit készítettek, és Aiszkhülosz (i.e. 525–456) színdarabjában Agamemnón visszatérte alkalmából a palotát bíbor kárpitokkal díszíti. Nagy Sándor uralkodói kihallgatásain a Makedón Birodalom fejeként bíbort viselt, mint ahogy később az egyiptomi fáraók is.
A rómaiak bíborviselési szokása az etruszkoktól eredhet; egy i. e 4. századi etruszk sírkőfestés mély bíbor színű hímzett tógát viselő nemest ábrázol.
Toga praetexta: Bíborszegélyű tóga, a szabadnak született római fiúk viselete mindaddig, amíg magukra nem öltötték a nagykorúságot jelző fehér tógát. A mindenkori consul, praetor, dictator, lovassági parancsnok és néhány más magas tisztviselő megkülönböztető viselete volt. A senatori rend tagjai széles, a lovagrendűek keskeny bíborszegélyre voltak jogosultak. Az ókori Rómában a toga praetexta egy széles bíbor csíkkal szegélyezett szokásos fehér tógát jelentett. Ezt szabad római fiúk viselték, akik még nem érték el a felnőttkort, curule magistratusok, bizonyos papok, és néhány más rangú polgár.
Toga praetexta: Bíborszegélyű tóga, a szabadnak született római fiúk viselete mindaddig, amíg magukra nem öltötték a nagykorúságot jelző fehér tógát. A mindenkori consul, praetor, dictator, lovassági parancsnok és néhány más magas tisztviselő megkülönböztető viselete volt. A senatori rend tagjai széles, a lovagrendűek keskeny bíborszegélyre voltak jogosultak. Az ókori Rómában a toga praetexta egy széles bíbor csíkkal szegélyezett szokásos fehér tógát jelentett. Ezt szabad római fiúk viselték, akik még nem érték el a felnőttkort, curule magistratusok, bizonyos papok, és néhány más rangú polgár.
Iulius Caesar egyik diadalmenete (https://hmn.wiki/hu/Tyrian_purple)
A toga picta arannyal hímzett bíbor színű volt. A Római Köztársaság idején hadvezérek viselték a diadalmenet során, valamint a praetor urbanus, amikor az istenek harci szekerén a cirkuszba hajtatott a Ludi Apollinares játékokra. A császárság idején a toga pictát viseltek a nyilvános gladiátorjátékokat rendező magisztrátusok, és konzulok csakúgy, mint a császárok különleges alkalmak során.
Amikor egy hadvezér a Római Köztársaság idején diadalmenetet tarthatott, akkor teljes bíbor tógát viselt arany szegéllyel. A római szenátorok tógáját egy bíbor csík díszítette. A császárság idején viszont a bíbor egyre inkább a császárral és tisztviselőivel forrt össze. Caligula császár uralma kezdetén megölette Mauretánia* királyát, annak ragyogó bíbor köpenye miatt. Nero pedig megtiltotta bizonyos bíbor árnyalatú festékek használatát. A késői császárság idején a bíborszínű ruhák kereskedelme állami monopólium lett, amelynek megszegése halálbüntetéssel járt.
Amikor egy hadvezér a Római Köztársaság idején diadalmenetet tarthatott, akkor teljes bíbor tógát viselt arany szegéllyel. A római szenátorok tógáját egy bíbor csík díszítette. A császárság idején viszont a bíbor egyre inkább a császárral és tisztviselőivel forrt össze. Caligula császár uralma kezdetén megölette Mauretánia* királyát, annak ragyogó bíbor köpenye miatt. Nero pedig megtiltotta bizonyos bíbor árnyalatú festékek használatát. A késői császárság idején a bíborszínű ruhák kereskedelme állami monopólium lett, amelynek megszegése halálbüntetéssel járt.
A türoszi, tíriai bíborszínt már az ókori föníciaiak is használták, már i. e. 1570-ben. Feltételezések szerint maga a föníciai név jelentése "a bíbor földje". A festéket nagyra becsülték az ókorban, mivel a színe nem fakult ki könnyen, de az időjárás és a napfény hatására egyre világosabbá vált. Különböző árnyalatai léteztek, a legértékesebb a sötét színű, az alvadt vér árnyalata volt. Mivel előállítása rendkívül fáradságos volt, a tiriai bíbor drága volt: a i. e. 4. században élt Theopompus történetíró így számolt be róla: "A festékekhez használt bíbor a kis-ázsiai Kolofonban ezüstben mérve a súlyát érte. " A költségek miatt a bíborral festett textíliák státusszimbólumokká váltak, amelyek használatát az öltözködési törvények korlátozták.
Az i. u. IV. századra a római öltözködési törvényeket annyira megszigorították, hogy csak a római császár viselhetett tiriai bíborszínt, aminek következtében a "bíborszínt" néha a hivatal metonimájaként használják (pl. a "bíborba öltözött" vagy "született" kifejezés azt jelenti, hogy "császárrá vált"). A tiriai bíbor gyártását az utódbirodalomban szigorúan ellenőrizték, a császári udvar támogatta, amely a császári selymek színezésére korlátozta a használatát.
A türoszi bíbor tényleges színe a vörösestől a kékes bíborig változhatott. A római Vitruvius szerint (i.e. 1. század) az északi tengeri vizekből származó bíborcsiga, valószínűleg tüskés bíborcsiga kékesebb színt adott, mint a déli, valószínűleg murex trunculus. A leginkább kedvelt árnyalata a megszáradt vérhez volt hasonló, ahogy az a Jusztiniánusz császárt ábrázoló ravennai mozaikon látható. A csigából származó festék kémiai összetétele hasonló az indigóhoz, amit időnként használtak is hamis türoszi bíbor előállításához, bár ezt súlyosan büntették. Ami a leginkább számíthatott a türoszi bíbor esetén, az a színe, a ragyogása, a színgazdagsága, az időjárással és fénnyel szembeni ellenállása, és magas ára.
A modern időkben is próbálkoztak türoszi bíbor előállításával. 2008-ban Paul Friedander 12000 csigából állított elő 40 gramm festéket, ami egy zsebkendő színezéséhez elegendő. 2000-ben egy gramm türoszi bíbor, amit az eredeti formula alapján 10000 bíborcsigából készítettek 2000 euróba került.
A hölgyek: a legelterjedtebb római ruhadarabot, a gyapjúból vagy lenből – a gazdagabbak esetében olykor selyemből – készült tunikát korra, nemre és társadalmi státuszra való tekintet nélkül mindenki viselte (https://mult-kor.hu/a-bibor-tizenharom-arnyalata---divat-es-szepsegapolas-a-csaszarkori-romaban-20151130?pIdx=3). Bár ma megszokhattuk, hogy nők ruhái rövidebbek a férfiakénál, az ókori Rómában ez még fordítva volt. Míg a férfiak tunikája lábszárközépig ért, a centurióké pedig még ennél is rövidebb volt, az előkelő nőknek még a lábfejüket is eltakarta a tunikájuk. A férfiak általában fehér vagy világos ruhákat viseltek, a nők azonban már ekkoriban is szerették a változatos színeket. Az utcára kilépő nők a stóla mellett nagyméretű, négyszögletes kendővel, a pallával sokszor fejüket is befedték. Bár a császárkorra már lazultak az erkölcsök, egy asszony méltóságát nagyban növelte, ha legtöbb testrészét eltakarva lépett nyilvánosság elé.
A tunikák díszei a ruhadarab elején és hátulján is függőlegesen egymás mellett futó csíkok voltak. A szenatorok tunikáján minden esetben egy, a többi ruhán megtalálható sávnál szélesebb, bíbor színű csík futott. A legnépszerűbb festékanyagot, a bíbort különböző növényi anyagokból (esetleg Kanári.szigeteki sárkányfa) is elő lehetett állítani, de legtöbbször két tengeri csigafaj, a murex trunculus és a murex brandaris által kibocsátott váladékból nyerték ki. A csigafajok mirigyfolyadékából előállított bíborszínek jelentősen eltérhettek egymástól; Plinius egyenesen 13 színárnyalatról számolt be. Ami azonban a szemnek ragyogó esztétikai élményt jelentett, a szaglószervet már sokkal inkább megviselte: a részben vizelet segítségével kinyert bíborcsiga-váladékkal színezett tunika bűzét már messzire érezni lehetett.
A tunika felett hordható legismertebb ruhadarab, a tóga nem számított a birodalomban általánosan elterjedt viseletnek. A kezdetben félkör alakú, később ellipszis formájú, gyapjúból készült tógát csak polgárjoggal rendelkezők viselhették, és általában a városok lakói körében terjedt el. Az i. e. 2. századtól kezdve a férfiak mellett már csak a gyerekek ölthették magukra. Az idővel egyre nagyobb méretű – Augustus idejében már öt méter széles – tógák redőit nem lehetett összefogni, így viselésük meglehetősen kényelmetlenné vált.
A tógadivat a császárkor alatt folyamatosan változott. A ruhadarab a 3. században sokszor már rövidebb volt, mint az alatta viselt tunika. Akik nem engedhették meg maguknak a jelentős anyagmennyiség felhasználásával elkészített tógákat, togulákat, vagyis rövid, olcsóbb tógát hordtak. A nők esetében a lábfejet félig eltakaró, tunika felett hordott stólát a tógához hasonlóan csak egy szűk népréteg viselte. A Iulius-Claudius dinasztia alatt még bármely, római polgárjoggal rendelkező férfi felesége magára ölthette, a Flaviusok idejében azonban már csak a senatorok feleségei hordhatták a ruhadarabot.
*
Mauretania, aminek királynője Kleopátra és Marcus Antonius lánya, Kleopátra Szeléné II volt, halat, szőlőt, gyöngyöt, fügét, gabonát, fabútorokat és bíborkagylókból nyert festéket exportált, a festéket szenátori palástok bíborszínű csíkjainak előállításához használták. Elfoglalta az Iles Purpuraires-szigeteket, Marokkó partjainál, hogy állítsák vissza az ősi föníciai festékgyártást. Tingis (a mai Tanger), a Herkules-oszlopoknál (a mai Gibraltári-szoros) fekvő város ezért jelentős kereskedelmi központtá vált.
Az Iles Purpuraires egy sor kis sziget (neve a latin purpura-ból származik, ami a bíbor-lila szín neve) Marokkó nyugati partjainál, az Essaouiránál található öbölben, amelyek közül a legnagyobb a Mogador-sziget. Ezeket a szigeteket az ókorban a föníciaiak népesítették be, főként a bíborkagylók gyűjtése céljából. A nyugat-marokkói római megszállása (i. u. 1. század) folytatták a kagylógyűjtést.
Az Iles Purpuraires egy sor kis sziget (neve a latin purpura-ból származik, ami a bíbor-lila szín neve) Marokkó nyugati partjainál, az Essaouiránál található öbölben, amelyek közül a legnagyobb a Mogador-sziget. Ezeket a szigeteket az ókorban a föníciaiak népesítették be, főként a bíborkagylók gyűjtése céljából. A nyugat-marokkói római megszállása (i. u. 1. század) folytatták a kagylógyűjtést.