Hajók története: A karavellák, karakkok és a galleonok: a középkori óceáni hajók építésének kezdetei
 
 
 
(2023 november)
 
 
 
ABSTRACT
A karavella könnyű, nagy manőverezőképességű, magas oldalfalú vitorlás hajó, amelyet a 15-17. században főleg a spanyolok és a portugálok használtak óceáni utakra. Legfőbb kiválósága abban rejlett, hogy az ún. latin vitorlá-nak köszönhetően képes volt a szél ellen haladni. Figyelemre méltó sebességre is képes volt. Első dokumentált portugál használata 1255-ből származik, a nyomtatott dokumentumok utolsó hivatkozása pedig 1766-ból származik, ami arra utal, hogy a kifejezést az idők során több változatára is alkalmazták. Újdosága, hogy a karavellák az első hajók, amelyeket gerincre és bordákra, kormánylapáttal építettek. A karavellák nagyobb méretű, új funkciókat is teljesítő hajótípusai a karakkok és a gelleonok. // History of ships: the caravels, carracks (naos) and galleons: the beginnings of medieval ocean-going shipbuilding  The caravel is a light, highly manoeuvrable, high-sided sailing vessel used in the 15th and 17th centuries mainly by the Spanish and Portuguese for long-distance ocean voyages. Its main advantage lay in its ability to sail against the wind thanks to the so-called Latin sail. It was also capable of remarkable speed. Its first documented Portuguese use dates back to 1255, and the last reference in printed documents dates from 1766, suggesting that the term has been applied to several variants over time. A novelty was that caravels were the first vessels built with keel and ribs and rudders. Caravels are larger vessels with new functions, such as carracks and gelleons.
 
 
 
 BEVEZETÉS
 
Az ókorban a gálya típusú hadihajókat "hosszú" hajóknak nevezték, a kereskedelmi hajókat "gömbölyű" hajóknak. Kis, 70-80 centiméteres merülésű, négyszögletes hátszélvitorlás, kormányevezős hajók voltak. Már a föníciaiak, majd a görögök, rómaiak is megkülönböztették a két hajótípust. 
 

Ffönici

I.e. 1200 utáni föníciai kereskedelmi hajó, a felső hamis keel-es, az alsó képen döfő orros, fenékgerendával épült hadihajó,  nem gerinces hajók 

 

Large Phoenicia

 

Rekonstruált föníciai hajó (https://www.travelo.hu/tavol/20200210-tunezia-karthago-usa-florida-foniciai-hajo-szelte-at-az-atlantioceant.html)

 

Az i.e. 4.-3. századtól az illír törzsek építették a liburnákat az Adriai-tengeren és az i. e. 170 körül terjedt el a Római Birodalomban az illírek legyőzése után. I. e. 31-ben, az actiumi csatában már döntőnek bizonyult a liburnák a mozgékonysága, a fürgesége a nagy három evezősorosokkal szemben.
 
 
003 liburna
 
 
Döfőorros, fenékgerendás, de nem hajógerinces liburna (https://ferrebeekeeper.wordpress.com/tag/liburna/)
 
A liburnák a Pax Romana hajói, Róma fénykorának kezdetét Augustus császár (i. e. 27 - i. sz. 14) idejétől számítják. A későbbiekben alig építettek három evezősorosokat. Octavianus -aki a későbbi Augustus császár- flottája jobbára kisebb hajókból, liburnák-ból állt az actiumi csatában. A könnyű hajók könnyebben manővereztek, mint a nagy sokevezősök, emellett a közelharchoz elegendő emberrel és fegyverzettel voltak felszerelve. A tengeri csaták célja az volt, hogy ütközzenek az ellenséges hajóval, letördeljék az evezőiket, illetve nyilakkal és katapultokból kilőtt kőgolyókkal pusztítsák el legénységét.
 
A gálya (https://hu.wikipedia.org/wiki/G%C3%A1lya) az ókor és a középkor legnagyobb evezős hadi- és szállítóhajója, mely vitorlákkal is fel volt szerelve. Főleg a Földközi-tengeren használták, az óceánokra nem merészkedtek ki vele. A gálya 35-50 méter hosszú, keskeny (szélessége 4–7 m), lapos fenekű járműve volt, két, ritkán három árbóccal, melyek azonban csak egy-egy, aránytalanul hosszú rúdra függesztett háromszögletes vitorlát (latinvitorlát) hordtak. Hosszú, karcsú, alacsony építésű, kis merülésű, viszonylag nagy evezős hadihajó volt. A keleti dromonból fejlesztették ki, először 1000 körül bukkant fel és a 17. századig uralta a Földközi-tengert. Hossza 50 m körül volt, szélessége 7 m, merülése 2,5 m. Általában két evezősorral, különböző evező elhelyezési változatok alakultak ki. Az evezőket gályarabok húzták, büntetésből, kényszerből a padhoz bilincselve. 
 
 
Galleys and carracks in battle
 
Gályák és karakkok csatája (https://hu.wikipedia.org/wiki/G%C3%A1lya)
 
 
 A karavellák, karakkok és a galleonok: a középkori óceáni hajóépítés története
 
 
 A karavella (https://hu.wikipedia.org/wiki/Karavella)  könnyű, nagy manőverezőképességű, magas oldalfalú vitorlás hajó, amelyet a 15-17. században főleg a spanyolok és a portugálok használtak nagy távolságú óceáni utakra. Legfőbb kiválósága abban rejlett, hogy az ún. latin vitorlá-nak köszönhetően képes a szél ellen haladni. Figyelemre méltó sebességre is képes volt. Első dokumentált portugál használata 1255-ből származik, a nyomtatott dokumentumok utolsó hivatkozása pedig 1766-ból származik, ami arra utal, hogy a kifejezést az idők során több változatára is alkalmazták. Újdosága volt, hogy a karavellák az első hajók, amelyeket gerincre és bordákra építettek. Addig először a héjszerkezetet építették fel karvel -éleiknél összevarrt, vékony kötelekkel összeerősített- palánkokból, aztán építették be a bordákat, melyek nem érték át a hajó teljes keresztmetszetét, és a fenékgerendát, a hajó alá pedig a hamiskeel gerendát, ami a hajó alját partra húzáskor védte és irányban tartotta hajót oldalszélben. A gerincre épített hajók építéséhez fele annyi fa szükséges. Egy másik fontos újítás a kormánylapát használata volt, addig kormányevezőket használtak. A latin vitorla a kormánylapát használatával biztosította a hajó mozgákonyságát, fordulékonyságát oldalszélben, sőt még ellenszélben is. A nagyobb merülésű hajótest a keel-gerendával biztosították a hajó iránytartását, hogy ne sodródjon oldalra erős oldalszélben. 
 
 
Caravel Boa Esperanca Portugal
 
Portugál karavella, az első gerinces hajó (https://hu.wikipedia.org/wiki/Karavella
 
Portugáliában fejlesztették ki, ősei valószínűleg arab hajók másolatai voltak. A hajót a 15-16. században tökéletesítették. Magas oldalfala, egy fedélzete és egy tatfelépítménye volt. A korai típus kicsi, de erős, kb. 20 brt vízkiszorítású hajó, két-három árbócán általában latinvitorlái, vagy vegyes (két négyszögletű és egy latin) vitorlái voltak. Legénysége 20 főből állt. Megfelelt eredeti funkciójának: a 13. században az első karavellák part menti halászhajók voltak. Később ilyen, úgynevezett latin karavellákon jutottak el a portugál hajósok Nyugat-Afrika partjai mentén az Aranypartig, sőt valamivel még azon túl is. Az egyszerű hajónak számos előnyös tulajdonsága volt, köztük a legfontosabb az, hogy szél ellen is tudott vitorlázni.
A kései típus hossza jellemzően 20–25 m közötti, szélessége 6–7 m, vízkiszorítása 200–400 brt. Az ún. „keresztvitorlás karavella” az orrárbóc alatt is keresztvitorlát kapott, és az árbóckosár, vagyis a kas fölött kasvitorlával gazdagodott. A hátsó árbócán maradt a latinvitorla. A vízkiszorítással az árbócok száma is nőtt: a végén már négyárbócos karavellákat is építettek. A keresztvitorlás karavella tengerjáró képessége korában kiemelkedően jó volt; egyike volt az első olyan hajótípusoknak, amelyeken lehetett élesen szél felé vitorlázni. Ilyen hajókon indult expedícióira egyebek közt Kolumbusz Kristóf (három hajójából a Niña és a Pinta volt karavella, míg a Santa Maria karakk volt) és Vasco da Gama is.
 
A karrak (portugálul: nau; spanyolul: nao; horvátul: karaka, https://hu.wikipedia.org/wiki/Karakk) három- vagy négyárbocos óceánjáró vitorlás hajó, amelyet a 1400 körül  fejlesztettek ki Európában, Portugáliában és Spanyolországban. Az egyárbocos É-i coghoz is hasonít. Először a Földközi-tenger és a Balti-tenger közötti európai kereskedelemben használták, majd hamarosan az Európa és Afrika között, majd az Amerikával folytatott transzatlanti kereskedelemben is hasznát vették. Legfejlettebb formáját a portugálok használták a 15. század végétől kezdve az Európa és Ázsia közötti kereskedelemben, mielőtt a 17. században a 16. században bevezetett galleon végül felváltotta őket.

Columbus Letter Basel 1493 Illustration 3 India felfedezését bejelentő levél illusztrációja amelyet 1493 ban publikáltak Kolumbusz első útja után

       Kolumbosz Kristóf Santa Maria nevű hajója, karakk, nao néven is, és 1493-ban publikálták Kolumbusz első útja után (https://hu.wikipedia.org/wiki/Kolumbusz_Krist%C3%B3f)

 

A karakk volt az egyik leghosszabb ideig használt hajó a történelemben, az Indiai armada hajói is karakkok voltak. 
A törzs hátulja kerek, elől-hátul bástyával, orrárbóccal az elején. Kezdetben Portugália, később Spanyolország is ezt a hajót használta a világ felfedezéséhez és feltérképezéséhez. Az első és a főárbócon általában négyszög vitorlát, a leghátsón pedig latin vitorlát használtak. Két fedélzettel épült, teherbíró képessége 200–600 t volt, hatalmas öblös kidudorodó törzse alsó és felső irányban is összeszűkült. 27 méteres hossza mellett fedélzete 8 méterre szélesedett ki, karcsúnak aligha nevezhető. A karakk kezdetben kétárbócos volt, az egyik a hajó közepén állt, erre nagy keresztvitorlát vontak, a kis árbóc a tatra került, ezt latinvitorlával szerelték fel. Később a karakkot három árbóccal építették. A fő-, de néha az előárbócot is ellátták kasvitorlával (a fővitorla fölött), az orrárbocrúd alatt megjelent a „bonnet” (a hasvitorla). A karakkok elterjedtek egész Európában, északon főleg a hollandok használták, akik a hajóikon – valószínűleg a kogge mintájára – sem kas-, sem „bonnet” vitorlát nem használtak. A karakkok első és hátsó felépítményeit tetőszerkezet védte az ellenség könnyebb lövedékei ellen. Hasonlóképpen védettek voltak a főárbócon lévő árbóckosárban kialakított lőállások is. (https://hu.wikipedia.org/wiki/Karakk)
Departure of fleet from Lisbon harbor
Metszet a Liszabon-i kikötőről (4)
A karakk már óceánjáró hajó volt: eléggé stabil a háborgó tengerre, és elegendően nagy, hogy egy hosszú útra való ellátmányt magával vihessen és elegendően magas oldalakkal. Karakokkal fedezték fel a spanyolok és a portugálok a világot a 15. században és a 16. században. Három vagy négy árbócos vitorlás hajó volt, melyet a 15. században Portugáliában fejlesztettek ki Atlanti-óceáni hajózásra. A későbbiekben széleskörűen használt hadihajóvá vált. A 16. század közepén a karakkból kifejlődtek az első galleonok és gályák, melyek sokáig használatban is maradtak, ezek a hajók voltak az első ágyúkkal felfegyverzett hadihajók.
Armada portugaise
A portugál Indiai armada hajói (https://en.wikipedia.org/wiki/Portuguese_Navy)
 
Legfejlettebb formájában a karrak jó felfedező óceánjáró hajó volt: elég nagy ahhoz, hogy a háborgó tengeren is stabil legyen, és elég tágas ahhoz, hogy nagy rakományt és a hosszú utakhoz szükséges ellátmányt szállítson. A késői karkakkok az elő- és a főárbocon négyzetvotorlás, a középárbocon pedig latinvitorlás voltak. Magas, lekerekített tatjuk volt, hátsó bástyával, előárboc és orrvitorla a hajó orránál. 
 
Calligraphic Galleon 1766 AD
 
Galleon az 1700-as évekből (https://hu.wikipedia.org/wiki/Galleon
 
 
A galleon (https://hu.wikipedia.org/wiki/Galleon (a 16–17. század óceánokat járó teher- és később hadihajója volt. Nagy merülés, teherbíró képesség és kitűnő navigációs tulajdonságok jellemezték. A portugál karakkból, illetve a genovai kokából keletkezett, evezői sem voltak. Spanyol eredetű elnevezése valószínűleg az arab nyelvből származik: az arab halion „nagy hajó”-t jelent (nagyobb hajót, mint a karakk, attól jellegzetesen hajlított, kisméretű orrával is különbözött). A hajóorrot faragott szoboralak, az ún. gallion díszítette. Az orrárbócra kis keresztvitorla vagy háromszögű orrvitorla került. A hajó három árbócot hordozott, az árbócokat keresztvitorlával látták el, az utolsó tatárbóc volt latin vitorlázatú. A galleon az első hajótípus, melyen a kezdetektől fogva megtalálható volt a kasvitorla.
A hadicélokra alkalmazott galleonok korlátozott kereskedelmi képességgel is rendelkeztek. Fő feladatuk kezdetekben a kereskedelmi hajók védelme volt a kalózoktól.
A 16. századtól megjelentek a kifejezetten katonai célokra épült galleonok, melyek már csaták megvívására lettek tervezve. A 16–17. században megjelent közvetlenül a tatárbóc mögött a negyedik árbóc, az ún. bonaventura is. Ez volt az első hajó, amely sudárvitorlával is felszereltek, tehát árbóconként három vitorlát hordozott. Ezeknek a gelleonoknak a hossza már 45 m, szélessége pedig 11–12 m volt. Magasabb árbócaik három keresztrudat hordoztak, ezért az árbóc is három toldalékból állt. Az árbócmerevítők, amelyek összekötötték őket, kör alakú, oldalvéddel körülhatárolt felületekben folytatódtak, ezek megfigyelőállásként szolgáltak. A hátsó árbóc kivételével mindegyik árbóc két ilyen „gólyafészket” hordozott.
Fegyverzetét kb. 80 db ágyú alkotta, ebből 32 db az alsó fedélzeten, 28 db a felső és 20 a fedélzeti felépítményekben kapott helyet. A tatfelépítmények több emeletesek voltak, és minden emelet erkélyben végződött. A magas első felépítmény túlnyúlt a hajótörzsön. Az orrárbóc a római artemonra emlékeztetett.
A 17. századra már 2500 t vízkiszorítású és 2000 t terhelhetőségű hadi galleon is megjelent. Ez elő- és főárbócán négy-négy keresztvitorlát, tatárbócán egy latin- és két keresztvitorlát hordozott, az orrárbócán pedig a szokásos vakvitorlán kívül az orrsudár fölött is megjelent egy keresztvitorla. Elmaradt a negyedik árbóc, viszont megjelent a negyedik keresztvitorla, a „royal”, vagyis a „királyvitorla". A hajó 100 ágyúja három fedélzeten volt elhelyezve. Ez a vitorlás az akkori idők legnagyobb hajójának számított. Hossza 70 m, legmagasabb árbóca 60 m magas volt.