HAJÓK TÖRTÉNETE: KATONAFÁRAÓK
(2023 október)
ABSTRACT
I. Jahmesz (i.e. 1550 - 1525) a hükszoszokat űzte ki a mai Szíria területére, III. Thotmesz (i.e. 1458 - 1435), aki meghódította Kis-Ázsiában a volt hükszosz területeket, újra egyesítette Egyiptomot, és az idejében volt a legnagyobb az Egyiptomi Birodalom. II. Ramszesz (i.e. 1279 - 1213, aki a Hettita birodalommal csatázott Kádesnél a szekeres hettiták ellen harcolt, és végül III. Ramszesz (i.e. 1188 - i.e.1156), aki sorsdöntő tengeri háborúban legyőzte a Tengeri Népeket. // HISTORY OF SHIPS: FIGHTING FARAOS: Ahmose completed the conquest and expulsion of the Hyksos from the Nile Delta, restored Theban rule over the whole of Egypt and successfully reasserted Egyptian power in its formerly subject territories of Nubia and Canaan, Thutmose III (reigned 1479–26 BCE) is often regarded as the greatest of the rulers of ancient Egypt. Thutmose III was a skilled warrior who brought the Egyptian empire to the zenith of its power by conquering all of Syria, crossing the Euphrates. Ramses II (1279 - 1213 BC), who fought with the Hittite Empire against the Hittites at Kadesh, and finally Ramses III (1188 BC - 1156 BC), who defeated the Sea Peoples in decisive wars.
BEVEZETÉS
Egyiptom történelme során számtalan kisebb-nagyobb háborúja volt a szomszédaival. Belháborúi is voltak. Az i.e. 3100 -as években, amikor Narmer, az első fáraó, egyesítette Alsó- és Felső-Egyiptomot. Alsó-Egyiptom a Nílus-delta vidéke, északon az árvízek nagysága évről-évre csökkent, délre költöztek. Az egyesítés sokáig elhúzódott, i.e. 2700 körül az egyik csatában 47 ezer halottról számolnak be (https://hu.wikipedia.org/wiki/Haszehemui). Nubiával és a líbiai törzsekkel is sokat csatáztak a fáraók, D-en a nubiai terjeszkedésük a Buheni erőd építésével kezdődött (2, építettek még 16-ot D-en, a Nílus mentén). A Buhen-i erődben rezet is olvasztottak, ami Hufu fáraó idején -ő a Nagypiramis építője, i.e. 2589 -2566- már működött.
A kutatás módja az internetes keresés volt a Wikipédia oldalairól kiindulva, célja az ismeretterjesztés. A tárgyalt harcos fáraók: I. Jahmesz (i.e. 1550 - 1525,https://hu.wikipedia.org/wiki/), aki a hükszoszokat űzte ki, III. Thotmesz (i.e. 1458 - 1435), https://hu.wikipedia.org/wiki/III._Thotmesz, aki meghódította Kis-Ázsiában a volt hükszosz területeket, II. Ramszesz (i.e. 1279 - 1213, aki a Hettita birodalommal csatázott, https://hu.wikipedia.org/wiki/II._Ramszesz) és a hajókat az utánpótlás tengeri szállítására használta. Végül III. Ramszesz (i.e. 1188 - i.e.1156, https://hu.wikipedia.org/wiki/III._Ramszesz), aki legyőzte a Tengeri Népeket.
A hükszoszok által birtokolt terület i.e 1530 körül: Nílus-delta és a "Termékeny Félhold" (amitől D-re sivatagos vidék fekszik) Ny-i része volt (WIKIPEDIA)
A HÜKSZOSZOK KIŰZÉSE EGYIPTOMBÓL
A hükszoszok északnyugati-sémi nép (amoriták), akik i. e. 1720 körül tengeren ÉK-ről érkeztek Egyiptomba Ugaritból, a Nílus-deltában telepedtek le. A szárazföldi vándorlásuknak nincs nyoma. Az i. e. 1700-as években Ugarit volt a legnagyobb kereskedelmi kikötő Kánaánban, kb. 110 férőhelyes kikötővel, és rendelkezett azokkal a technikai vívmányokkal, amelyek a hükszoszokat később Egyiptomban jellemezték. Ugaritot az amoriták lakták és a Baál vallás a jellemzője, vihar- és termékenységisten volt. Az akhájok i.e. 1180 körül végleg elpusztították Ugaritot, nem épült újra, nyoma is eltűnt, majd véletlenül felfedezték. A másik nevezetes kánaáni kikötő Büblosz volt a korban, ahonnan az egyiptomiak már akkor is sok száz éve a cédrusfát szállították. A többi kikötő az i.e. 1700-as években kis halászkikötő volt, éppen a hükszosz időkben kezdtek el növekedni.
A hükszószok fokozatosan átvették a hatalmat a Középbirodalom fáraói felett. A hódítókat az egyiptomiak nevezték el hükszószoknak (egyiptomi nyelven: heka haszut, vagyis „az idegen földek urai”-nak). Fővárosukká Avarisz kikötőjét tették a Nílus-deltában. Csaknem száz évig tartó uralmuk alatt erős királyságot hoztak létre, amelynek Szíria és Palesztina is része volt. Fáraókat is adtak Egyiptomnak. Közvetlen hatalmuk Alsó-Egyiptomra és Kánaánra terjedt ki, Felső-Egyiptom önálló maradt. A hükszosz királyság központja a Nílus keleti deltájában és Közép-Egyiptomban volt, mérete korlátozott volt, és területe nem terjedt ki dél felé Felső-Egyiptom területére, ahol a thébai dinasztiák uralkodtak. A hükszósz XV. dinasztiába tartozó uralkodók már Memphiszt választották fővárosuknak, de kormányzati székhelyük, nyári rezidenciájuk Avariszban volt.
Adót fizettek a Théba-i dinasztiák a hükszószoknak, akik erődített katonai táborokban laktak. Derékszögű, vertföldes, "szoknyás" építményeket – a legnagyobb a főváros, Avariszban volt-, a régészek Palesztinában: Jerikóban, Sikemben és Lákisban is találtak, általában a forrásoknál. A "szoknyás" erőd érteleme: külső falakat a lábaiknál szélesebbre építették, megerősítették, hogy nehezebben lehessen aláásni. Megelégedtek a városok egyenkénti adóztatásával. Ők vezették be Egyiptomban a ló vontatta harci szekérek, a bronzfegyverek, a vertikális szövőszék, a hajókeel*, a lant és az összetett íj használatát. A hükszószok uralmának I. Jahmesz fáraó vetett véget i. e. 1550-től a taniszi csatában, a három éves avariszi ostromban, innen tengeren menekültek É-ra, a további három évig tartó saruheni erőd ostromával legyőzte és kiküldözte a hükszószokat a Nílus-deltából, Palesztinából. I. Jahmesz arról is nevezetes, hogy számára épült az utolsó egyiptomi piramis, ezután a Királyok-völgyébe temették a fáraókat.
É-Levantei amorita hükszósz, majd föníciai kikötők. (Tartus, Amrit is Arvadnál, Naharin Alepponál volt)
III.THOTMESZ HADJÁRATAI
Miután I. Jahmesz kiűzte a hükszoszokat a Deltából és Palesztínából, az i.e. 1520-as években a fáraó D-n, Núbiai felkelések leverésével volt sokáig lekötve. A hükszószok visszatelepedtek korábbi kikötőikbe: Szimirrába (Sumur), Arvádba, Ulazzába és Ugaritba. Avariszt, a Nílus-deltai fővárosukat és a levantei Büblosz kikötőjüket elvesztették. Az É-i kikötőkben és az Orontesz folyó völgyében biztonságban voltak, Egyiptom nem tudta támadni a hükszószokat a tenger felől, hadiflotta hiányában. I.Thotmesznek (i.e. 1525-1512) volt egy bosszúhadjárata a hükszoszok ellen, egész az Eufráteszig eljutott, ahol egy sztélét is felállított, de az Eufrátesznél korának felemelkedő nagyhatalmával került szembe, a hurrita Mittanival. Megelégedett a sztélé felállításával és haza ment.
A termékeny Nílus-delta, árpa, más gabonatermelő és a legelők területe, Avarisz volt a hükszószok fővárosa i.e. 1520 -ig (Wikipedia)
III. Thotmesz építtett egy egyiptomi flottát Bübloszban. III. Thotmesz Szíriában folytatta az i.e. 1520-as években Palesztinában félbe hagyott amorita eredetű hükszószok üldözését. Hódító katona fáraó volt, katonának nevelték gyerekkorától Thébában. Több mint 20 hadjáratot vezetett Ny.-Szíriába szárazföldön és tengeren: szárazföldön a szállítás, az utánpótlás nem volt megoldható. Sok hajót épített, nagy részét a cédrusfáiról nevezetes Libanoni-hegység kikötőiben. Hadjáratai adóbeszedő és büntető-, hódítóhadjáratok voltak, a kikötőket is adófizetésre kötelezte. III. Thotmesz hozta létre az egyiptomi haditengerészetet, hivatásos flottát építtetett Bübloszban (2,139.o.), idején honosodott meg az üvegipar, az üvegtömbök készítése Egyiptomban.
III. Thotmesz a Memphisz melletti Peru-nefer-ben hajóépítő kikötőt létesített, ahol a kánaáni hadjárataihoz szükséges szállító,- később hadihajóit építették. Az első a leghíresebb csatája a megiddói csata, ennek a leírása a legrészletesebb a korból. Későbbi hadjáratainak a felíratai kevésbé részletesek, inkább zsákmánylisták.
Meggidói csata (i.e. 1457): a mai Szíria területének több uralkodója Egyiptom helyi hatalmának megdöntésére törekedett. Szíria és Palesztina kis államai szövetkeztek az Eufrátesz felső folyásának mentén lévő Mitanni Birodalommal. A szövetség vezetője Kádes királya volt. A városnak egy hatalmas erődítmény nyújtott védelmet. Megiddó királya egy hasonlóan erős védelmet nyújtó városban, szintén a szövetség mellett volt, továbbá számos más király és fejedelem is. III. Thotmesz maga 330 királyt és fejedelmet említ, de ezt a számot a történészek túlzottnak tartják. III. Thotesz írta: "Gázában, a nemes ellenséget legyőztem, Egyiptom határát kiterjesztettem." A fáraó elérte Jehem városát (a mai Chirbet Jimma). III. Thotmesz innen felderítőket küldött ki, akik azt jelentették, hogy északi irányban a Karmel-hegység képez akadályt. A hegység mögötte Megiddó erődje helyezkedett el, ahol a szír fejedelmek szövetségének csapatait vonták össze.
Ramszeszt tízévesen a gyalogság és a harci szekerek parancsnokává kinevezték; már két évvel később elkísérte apját egy hadjáratra a Nílus-deltába. A következő évben az egyiptomi sereggel Szíria felé vonult, harcolt a hettitákkal, hogy és újra egyiptomi irányítás alá vonják Kádes és Orontész városokat. Ramszesz még társuralkodó volt apja mellett, mikor feladatul kapta a Földközi-tengeren fosztogató Tengeri Népek egyik törzsének, a serdenek megfékezését; katonáival elfogatta őket, majd besorozta a kalózokat saját seregébe.
III. Thotmesz a felderítők információi alapján úgy döntött, hogy szemben a tanácsadói által javasolt kerülő útvonallal, egy hegyi ösvényen közvetlenül Megiddó ellen vonul. Ez kockázatos vállalkozás volt, mivel az út egy szűk szurdokon vezetett keresztül, ahol csak libasorban lehetett áthaladni. De III. Thotmesznek szerencséje volt. A hegyen átvezető ösvényt a koalíció nem is figyelte. A teljes haderő kijutott a szurdokból és III. Thotmesz a hegység lábánál vert tábort. A következő napon megtette az utolsó előkészületeket a csatára: gondoskodjanak a sereg ellátásáról és a segédhadak élelmezéséről. Korán reggel a koalíciós csapatok előtt megjelent Kádes királya és parancsot adott az indulásra. III. Thotmesz a sereg déli szárnyának élére állt, míg az északi szárny Megiddotól északnyugatra tartózkodott a támadás megindulásakor. A fáraó ellenfelei a hirtelen támadástól teljesen meglepődtek és visszavonultak az erődítménybe. Lovakat és aranyozott harci kocsikat hagytak a csatatéren. A koalíció menekülő katonái a falakon át másztak a városba, mert a kapuk zárva voltak. III. Thotmesz serege nem indult azonnal a menekülők üldözésére, hanem a csatamezőn hagyott értékes zsákmányra vetette magát. "Ha a seregem nem a rablásra gondolt volna, akkor Megiddót azonnal bevesszük. A nemes ellenfél, Kádes akkor a városfalakon át nem tudott volna a városba visszavonulni." - jegyezte fel a fáraó.
Az egyiptomiak (több mint 10 ezer katona) ostromgyűrűt vontak az erőd köré. III. Thotmesz Megiddótól északra a város ostromához egy erődítményt emeltetett, ahonnan nyomon követte és ellenőrzése alatt tartotta a városban zajló eseményeket. Az erődítményt földsáncokkal és fagerendákkal vették körül. A következő hónapokban egyetlen városlakónak sem sikerült Megiddóból elmenekülnie.
A koalíció négy hónapi ostrom után kapitulált. A koalíció minden királyának hadisarcot kellett fizetnie. Néhányuk visszamehetett a birodalmába és megtarthatta a trónját, de adót fizetett a fáraónak. Ez szokatlan volt a korban, addig megölték a legyőzött ellenséget vagy elvitték kényszermunkára.
A zsákmány: az egyiptomiak 340 foglyot ejtettek, 2041 lovat, 191 csikót, 6 csődört, néhány kiscsikót, 2 aranyozott harci kocsit, 922 harci kocsit, 1 bronz páncélinget, 200 bőrpáncélt, 502 íjat, Kádes királyának sátrából 7 ezüstveretű sátorrudat, 1929 marhát, 2000 kecskét, 20500 juhot, 207500 zsák búzát zsákmányoltak. A béke azonban nem tartott sokáig, mivel a Megiddo elleni győzelem további hadjáratok kezdete volt, amelyek évenként követték egymást.
Thotmesz az elkövetkezendő húsz évben további hadjáratokat indított a térségbe. A mittani elleni győzelem emlékére az Eufrátesz folyónál felállított egy sztélét, amelynek emlékét a karnaki felirat, III. Thotmesz győzelmi himnuszaként ismert felirat őrzi. A sztélék Egyiptom felségterületének határait jelezték, az adófizetésre utaló emlékeztetők voltak, adóként az uralkodók "ajándékokat" küldtek egymásnak. Egyiptom is küldött, csak kisebbet, "ajándékdiplomáciának" is lehet nevezni, ha kevésnek találták, többet "kértek".
III. Thotmesz Núbiai hadjáratai is hasonlóan sikeresek voltak. 50. évében már minden elődjénél nagyobbra növelte Egyiptom birtokait, és az országot gazdagabbá tette, mint amilyen az Óbirodalom 4. dinasztiájának kezdete óta (i.e. 2600 előtt óta) bármikor volt. Őt tartják az egyiptomi haditengerészet atyjának is, létrehozta az ókori világ első harcoló haditengerészetét. Memphisz közelében hatalmas hajógyárat épített, hogy a hajóácsok csapat-, ló- és utánpótlás szállító hajókat építsenek a szíriai és iraki hadjáratai támogatására. Megreformálta a hadsereget is, megbízható sorköteles állományt hozott létre hivatásos katonákból.
III. Thotmesz Műveleti területe (Wikipedia)
III. Thotmesz haditengerészete: szíriai és palesztinai hadjáratainak története mutatja, hogy komoly stratégiai előnyt jelentett a tengeren történő szállítás, utánpótlás. III. Thotmesz idejére az egyiptomiak már régóta kiépített szárazföldi kereskedelmi útvonallal rendelkeztek a Sínai-félszigetnél Szíria felé, amihez erős befolyás párosult délen a palesztinai városok, erődök felett. A libanoni Büblosszal (a mai Bejrúttól mintegy 32 km-re északra) tengeri kereskedelmi kapcsolatuk volt már az i.e. 2600-as évek óta (https://bencsik.rs3.hu/component/content/category/185-hajok-toertenete-gyors-technologiai-fejlodes-az-i-e-2600-as-evekben.html?layout=blog&Itemid=101). Az egyiptomiak Palesztinában helyőrségeket tartottak fenn.
Egyiptomból nagy erőket kellett mozgatni a kádeshi lázadók legyőzéséhez: alig volt lehetséges, hogy szárazföldi úton É-Libanonba vagy Szíriába juttassák el az egyiptomi katonai erőt, vízet, élelmiszert. A Palesztinán átvonuló hadsereg nem csupán logisztikai terhet jelentett az áthaladó városok és települések számára, de ki volt téve az Egyiptom-ellenes felkelők támadásainak. A tengeren képesek lettek az egyiptomiak utánpótlásra Libanon kikötőin keresztül Északkelet-Szíria irányában. Az expedíciós hadműveletek akkor a hatékonyak, ha rövid ideig tartanak, amikor távoli hadjáratokra korlátozódnak. Bár változóak voltak az ellenfelek, de világosak voltak III. Thotmesz céljai: a közeli leendő Föníciát megszállva tudta tartani, de Szíriát azonban nem tudta tartósan megszállni, viszont a hadjáratok idején "adófizetésre" tudta kényszeríteni.
Rövidpalánkos (104 cm), hosszanti tartóköteles hajó Rekmire sírjából III. Thotmesz uralkodásának idejéből (https://en.wikipedia.org/wiki/Rekhmire)
HAJÓÉPÍTÉS
Nílusi hajó i.e. 1420-ból (4)
Az egyiptomi és az ugariti hajóépítés lényegesen eltértek egymástól. Később (az i.e. 1175-ös Nílus-deltai csata után) föníciai hajóépítés a szíriai, ugari hajóépítést követte. Érdekes, hogy nem vették át egymás építési módszereit, aminek az az oka, hogy a felhasználható hajófák anyaga nagyon különbözik: Egyiptomban alig volt megfelelő mézgás fa, ezért csak a rövidtörzsű mézgás akáciafából építették a hajókat, azonos hosszúságú, 104 centiméteres, két könyök hosszúságú palánkokból. A kevés Bybloszból behozott cédrusfából ceremoniális temetési hajókat építettek, árbocnak használták, amikor volt, egyébként modellekkel helyettesítték a temetési hajókat. A szokás szerint a teljes méretű temetési hajókat eltemették a fáraókkal együtt a sivatagban.
A szíriai kikötők melletti hegyekben voltak a mézgás fájú cédruserdők. Itt hosszú, nem szabványos palánkokból építették a hajókat, hosszanti külső merevítőkkel, nem volt szükségük az egyiptomiak hosszanti merevítő kötelére. A korban a hajótestet építették össze előszőr palánkokból és utólag építették be a keresztmerevítő bordákat, és nem a hajók teljes szélességében, majd a fedélzetet. Gerinc nélküli hajókat építettek kb.1400-ig a Földközi-tengeren. Evezőkormányos hajókat, négyszögletes hátszélvitorlákkal. Az egyiptomiaknak így is szükségük volt a hosszú cédrustörzsekre az árbocokhoz, evezőkhöz, és az építkezésekhez tetőgerendáknak. Az i.e. 1600-as években az egyiptomiak eltanulták a szíriai hükszoszoktól- akiktől majd a föníciaiak is eltanulják az i.e. 1100-as években- a hamis keel (false keelan), keel használatát, ami a hajók alját védte a naponta történő partra futtatáskor, vontatáskor és a hajó iránytartását biztosította. A keel lehetővé tette az alsó vitorlarúd elhagyását is, ami nagyon fontos újítás volt a vitorlás hajók építésének történetében. A rajzokból ez nem mindehol derül ki. Az alsó vitorlarúd elhagyásakor kötelekkel lehetett a vitorlával oldalszelet fogni.
Egyiptomban és Szíriában is csapokkal és "varrással" erősítették össze a palánkokat, hornyokba fűzött vékony kötelekkel, és papirusznád törmelékkel, zsinórral szigetelték a palánkok között. Engedtek, szivárogtak a hajók, ezért is húzták ki rendszeresen a hajókat éjszakára száradni, éjszaka nem hajóztak és csak áprilistól októberig.
Szíria, keeles evezős-vitorlás tengeri hajó, a fedélzet kesztgerendáinak végei láthatóak (4)
Ugariti hajók Egyiptomban, mozgalmas kikötői jelenet III. Thotmesz ((i.e. 1479–1425) idejéből (Egyiptomi falikép, egyik hivatalnokának sírmelléklete, (3, 47.o.: az ugariti fedélzetes hajó, hamis keellel és gerinc nélkül (https://bencsik.rs3.hu/?Itemid=237))
A Nebamun (k.b i.e. 1350) sírjában lévő jelenetet: szír hajóval Egyiptomba hajózik, a parton szíriaiak szíriai szekerekhez csatolt ázsiai púpos bikák mellett álló szíriaiak búcsúztatják. A hajó jellemző vonásainak elemzése azt mutatja, hogy szíriai tengerjáró hajó, amely nem rendelkezik alsó vitorlagerendával. (https://www.researchgate.net/publication/326353896_The_Ship_Depiction_in_the_Tomb_of_Nebamun_The_First_Egyptian_Seagoing_Ship_without_a_Hogging_Truss (Alexander Belov))
III.Thotmesz hadjáratai: Dzsáhiban (Djahyan) volt az egyiptomi bázis, de már a Libanon partjainál húzódó tengeri útvonalat is használta. Byblos, Arvad, Ullaza, Szimirra, Ugarit kikötők állomáshelyekként és utánpótlási raktárakként szolgáltak. A 29. évében az ötödik hadjárat Ullaza városának elfoglalására irányult, de nem járt tartós sikerrel, mert a 7. hadjárat célja ugyanez volt – Ullazát ugyanis időközben Tunip fejedelme szállta meg. Az ötödik szíriai hadjárata során fosztotta ki Tunip városát, uralkodásának 29. évében, Ardata-t és környékét felégette. Tunip katonái közül csak 329-et ejtettek foglyul és később egyiptomi zsoldosként alkalmaztak. Nagy mennyiségű ezüstöt, aranyat, bronzot és rezet zsákmányoltak. Két hajót is elfogtak, és rakományukat haza vitték Egyiptomba. Az egyiptomi flotta központi szerepet játszott a hadjárat sikeres lebonyolításában. Hatodik hadjáratánál III. Thotmesz hadjáratokat indított Kádes, Szimirra és Arvad uralkodói ellen. Más városokat arra kényszerített, hogy fiaikat Egyiptomban neveltessék fel. A hetedik hadjárat a Libanon tengerparti városai ellen irányult, Ullaza kikötőváros elfoglalásával és kifosztásával kezdte. Ezután III. Thotmesz végighajózott a part mentén, és útközben minden egyes város és település fejedelmétől behódolást és adót kért. "Minden kikötő pedig, ahová őfelsége érkezett, édes kenyérrel és más válogatott kenyérrel, olajjal, tömjénnel, borral, mézzel és gyümölcsökkel látta el őket... volt bőség, túl minden máson, túl azon, amit őfelsége hadai ismertek." Miután learatta a szíriai termést, és annak egy részét az egyiptomi kincstárba vitte, végül III. Thotmesz visszahajózott Egyiptomba. Hatodik és hetedik hadjárata is a leendő adófizető kikötők és Kádesh ellen irányult, mert sorozatosan fellázadtak: a városokat arra kényszerítette, hogy fiaikat Egyiptomban neveltessék fel, ahol szabadon mozoghattak, és utána hazájukban az egyiptomi kultúrát terjesztették.
Thotmesznek sikerült a főbb kikötővárosok megszerzésével a Földközi-tenger keleti felének kereskedelmét egyiptomi ellenőrzés alá vonni; Egyiptom egészen az Amarna-korig megtartotta befolyását a térségben. A kikötőket támaszponttá alakítva Thotmesz készült a Mitanni elleni háborúra. A 33. évben lezajlott 8. hadjáratot követően kezd Naharin (azaz a hurrita népességű Mitanni) neve rendszeresen szerepelni az egyiptomi feljegyzésekben. Lehetséges, hogy korábban erre azért nem került sor, mert túl erősnek, túl veszélyesnek tartották Mitannit.
Az északkelet-szíriai Mitanni elleni hadjárat: Miután Egyiptomból a tengeren eljutott Arvadig, az expedíció észak felé, Aleppóig, majd Naharin földjére vonult. A mitanni királyt és a szövetséges városállamok uralkodóit Naharin területén, Wannál (Aleppótól nyugatra) és Karkemisnél egy sor csatában legyőzték. "Most őfelsége északra utazott, elfoglalva a városokat és lerombolva a nyomorult Naharin településeit." Három fejedelem, 30 feleségük, 80 harcos és 606 rabszolga (férfiak, nők és gyermekek) esett fogságba. A Naharin elleni egyiptomi expedícióhoz egy csónakhíd is tartozott, amellyel átkeltek az Eufrátesz folyón. "Most felségem Ázsia végéig utazott. Sok hajót építtettem cédrusból az Isten földjének (Libanon) dombjain, Byblos úrnőjének jelenlétében, és ezeket ökrök által húzott szekerekre helyeztem. Ezek utaztak felségem előtt, hogy átkeljek azon a nagy folyón, amely eme idegen föld és Naharin között folyik." Az egyiptomi haditengerészeti erők képesek voltak a haditechnika e korai bravúrjára. A viszonylag kis létszámú szárazföldi erő gyors mozgása volt a kulcsa a hadműveletek sikeres lebonyolításának. Sztélét állított Karkemisnél. (Előtte egy sztélét I. Thotmesz állított az Eufrátesz partján.) III. Thotmesz hadjárata ezután dél felé fordult: az Eufrátesz folyón lefelé hajózva az egyiptomiak megtámadták Niy, Szendzsar, Takhszi és ismét Kádes városát. Az Orontész völgyén keresztül dél felé haladva az egyiptomi expedíció visszatért a libanoni partokhoz."
Mittani (https://hu.wikipedia.org/wiki/Mitanni)
Bebizonyosodott az egyiptomi erők mélyen Mitanni területét is képesek meghódítani, legalább is rövid időre, mert III.Thotmesz további hadjáratokkal tudta csak elérni az egyiptomi fennhatóságot Szíriában. Utódja II. Amenhotep (i.e. 1450-1425) is csak további hadjáratokkal**, az Ugaritban kikötőben ekkor már állandó egyiptomi haderő horgonyzott (5, 50.o.) és Mittanihoz csatlakozott Quatna is. Kiegyeztek: Ugaritig egyiptomi felségterület lett Szíria a tengerpart mentén.
A területet, három egyiptomi provinciába szervezték, melyet egyiptomi elöljárók irányítottak: É-n Amurrú, Szimirra központtal, ettől DK-re Upé, Kumidi székhellyel, és D-n Kánaán provincia, Gáza székhellyel. É-n Ugarit városállam névleg önálló maradt, de adót fizetett Egyiptomnak. (5, 51.old) Nemcsak Mitanni királya adózott III. Thotmesznek, a babilóniai, asszír és hettita királyok most már Libanonból küldtek adót Egyiptomnak. A következő évben újabb szíriai városok adták meg magukat az egyiptomiaknak, tovább bővítve a hódoltsági listát, közben Ciprus uralkodójától is kaptak adót. Az "Egyiptomi Birodalom" É-i részét a tengeri hatalom alapozta meg, míg a tengeri kereskedelemhez kapcsolódó ellenőrzés a gazdagságot és azt a luxust hozta el, amely az egyiptomi "aranykort" jellemezte.
Egyiptom ezzel a hadjárattal a térség legerősebb államává vált. Ekkor vált az újbirodalmi Egyiptom valódi birodalommá, amely állandó hadsereget, haditengerészetet tartott fenn, és a diplomáciában és hírszerzésben is komoly hálózatott kellett működtetnie.
II. RAMSZESZ KÁDESI CSATÁJA
173 cm magas, vörös ember volt és 66 évig uralkodott. Amikor meghalt, nem volt senki a Birodalomban, aki tudta volna, hogyan kell egy fáraót eltemetni. Ramszesz gyermekeinek számával kapcsolatban sok forrás túloz, a legtöbb kutató ma 85 és 100 közé teszik számukat, sok leszármazottja élhet ma is. A templomok falán szigorú rangsorban ábrázolják őket, 13. fia lett a fáraó. Érdekesség, hogy a fáraók között kevés volt magas növésű. (https://historicaleve.com/the-height-of-the-pharaohs/): Amenhotep I: 177 cm (5.8 láb), Thutmose III: 171 cm (5.6), Seti I: 171 cm (5.6), Merenpath: 171 cm (5.6) magas volt.
Ramszeszt tízévesen a gyalogság és a harci szekerek parancsnokává kinevezték; már két évvel később elkísérte apját egy hadjáratra a Nílus-deltába. A következő évben az egyiptomi sereggel Szíria felé vonult, harcolt a hettitákkal, hogy és újra egyiptomi irányítás alá vonják Kádes és Orontész városokat. Ramszesz még társuralkodó volt apja mellett, mikor feladatul kapta a Földközi-tengeren fosztogató Tengeri Népek egyik törzsének, a serdenek megfékezését; katonáival elfogatta őket, majd besorozta a kalózokat saját seregébe.
Az uralkodása elején kezdte meg egy erődítményrendszer kiépítését az északnyugati határon a líbiai betörések elleni védekezésül. Az erődök, melyekből eddig ötnek a nyomát találták meg, egymástól egynapi járóföldre épültek. A legjobb állapotban fennmaradt erőd 10 000 m² alapterületű, és 5 m vastag falak határolják; egyetlen kapun át lehet bejutni az erődbe, két torony közt. Ramszesz nagyszabású építkezései nevezetesek. Az általa alapított új főváros, Per-Ramszesz nem maradt fenn, de halotti templomának, a Ramesszeumnak romjai, illetve az Abu Szimbel-i két templom napjainkban is lenyűgözőek.
Per-Ramszesz: Ramszesz új fővárost épített apja nyári palotájánál a Nílus-deltában. A város azon a helyen épült, ahol évszázadokkal korábban, Egyiptom hükszósz megszállása idején a hükszósz főváros, Avarisz állt. Nyugatról és északról a Nílus egyik ága határolta, délről és keletről egy csatorna (az „Avarisz vizei”), mely egy mesterséges tavat is táplált, három kikötője volt. Per-Ramszesz egyben jelentős katonai bázis is volt. Katonai kiképzőközponttal, fegyverkészítő műhelyekkel és 460 lovat befogadni képes istállóval rendelkezett. A kereskedelmének köszönhetően a mükénéi, ciprusi és levantei fazekasság mesterművei érkeztek a városba, a hettitákkal kötött béke után pedig hettita fegyverkészítő mesterek segítették munkájukkal a fáraó hadseregét.
Per-Ramszesz jóval Ramszesz halála után is lakott maradt, egészen addig, amíg a Nílus ága, ami a várost ellátta vízzel, iszaposodásnak nem indult, használhatatlanná téve a város kikötőjét. Halála után kb. 150 évvel egy másik fáraó a közeli Taniszt tette fővárossá. Per-Ramszesz kőépületeinek köveit elhordták a taniszi építkezésekre, vályogépületei elpusztultak, olyannyira, hogy a régészek sokáig vitáztak Per-Ramszesz helyéről. Érdekesség, hogy Per-Ramszeszt a Biblia is említi mint az egyik olyan települést, melynek építésén az Egyiptomban élő zsidók dolgozhattak.
Per-Ramszesz jóval Ramszesz halála után is lakott maradt, egészen addig, amíg a Nílus ága, ami a várost ellátta vízzel, iszaposodásnak nem indult, használhatatlanná téve a város kikötőjét. Halála után kb. 150 évvel egy másik fáraó a közeli Taniszt tette fővárossá. Per-Ramszesz kőépületeinek köveit elhordták a taniszi építkezésekre, vályogépületei elpusztultak, olyannyira, hogy a régészek sokáig vitáztak Per-Ramszesz helyéről. Érdekesség, hogy Per-Ramszeszt a Biblia is említi mint az egyik olyan települést, melynek építésén az Egyiptomban élő zsidók dolgozhattak.
A kádeshi csata előzményei: iután i. e. 1550 körül kiűzték a hükszoszokat, a fáraók agresszíven igyekeztek visszaszerezni az kánaáni felségterületek feletti ellenőrzést. I. Thotmesz, majd III. Thotmesz és fia, II. Amenhotep csatákat vívtak Megiddótól északra az Orontész folyóig, beleértve a Kádes elleni konfliktusokat is. Az i. e. 1400 és 1300 körüli egyiptomi hadjáratokról szóló beszámolók közül sok tükrözi a Dzsahy régió (Kánaán déli része) általános destabilizálódását.
II. Ramszesz négy hadosztályból álló hadsereget vezetett: volt egy további csapata is, amelyet Amurru-ban hagyott, nyilvánvalóan azért, hogy biztosítsa Szumur kikötőjét, és amely a csatában döntő utánpótlási szerepet játszott. Szintén jelentős volt a serden csapatok jelenléte az egyiptomi hadseregen belül. Ez az első alkalom, hogy egyiptomi zsoldosokként tűnnek fel, és jelentős szerepet játszottak a késő bronzkori történelemben, végül pedig a bronzkor végén a Földközi-tenger keleti részén pusztító Tengeri népek között jelentek meg.
II. Ramszesz apja, I. Széthi indított egy nagyszabású hadjáratot: a karnaki feliratok részletesen bemutatják Palesztina és Szíria elleni harcait: 20 000 harcosával visszafoglalta az elhagyott egyiptomi őrhelyeket és megerősített városokat; békét kötött a hettitákkal, átvette a tengerparti területek feletti ellenőrzést, és folytatta a törzsek elleni harcát Palesztinában. Második hadjáratában Kádesig is eljutott, legalábbis erről tanúskodik ott felállított győzelmi sztéléje. Ugyanebben az időben ismerte el újra Amurrú is Egyiptom fennhatóságát. Fiára, II. Ramszeszre a megszerzett területek megőrzésének és az újabb hódításoknak a feladatát hagyta. A hettiták technikai fölényét azonban az egyiptomi sereg képtelen volt ellensúlyozni: a hettita kocsik három embert szállítottak, kb. 3000 volt, a kocsihajtó mellett két harcos volt, közülük az egyik pajzsával a kocsihajtót védte. Az egyiptomi kocsikon csak egyetlen katona harcolt a kocsihajtó mellett. II. Ramszesz idején az egyiptomi szekérhadsereg Kádesnél 2000 szekeret számlált.
(
Kádesi csata (https://www.pr-blog.hu/mi-tortenik-ha-rosszul-epited-fel)
Kádesi csata: II. Ramszesz leghíresebb csatája a hettitákkal vívott kádesi csata volt, melyre uralkodása ötödik évében került sor. II. Muvatallisz hettita király előre értesült az ellene induló hadjáratról, és hatalmas sereget toborzott.
A négy hadtestre osztott egyiptomi sereg letáborozott Kádestől délre. Itt elfogtak két beduint, akik elmondták, hogy a hettiták még mindig kb. 200 kilométerre járnak Kádestől. Ramszesz azonnal elindult, hogy elfoglalja a várost. A két beduint Muvatallisz küldte, és félrevezették az egyiptomiakat. A két napig tartó csatában mindkét fél nagy veszteségeket szenvedett. A hettita feljegyzések szerint az egyiptomiaknak kellett meghátrálniuk. A hettitáké maradt Kádes, visszafoglalták Amurrut, és elfoglalták az Egyiptomhoz tartozó Upét. Egyiptom befolyása csökkent.
Az elkövetkezendő tizenhat év során Ramszesz többször is háborút kezdeményezett a hettitákkal, és még győzelmet is aratott, mert a Hettita Birodalmat legyengítette a Muvatallisz halálát követő belső viszály, a hettita harcokat végül béke zárta le Ramszesz uralmának 21. évében. A békeajánlatot Hattuszilisz tette meg, mert a hettitákra újabb veszély leselkedett: az asszírok. Ez az első, napjainkig fennmaradt békeszerződés a történelemben –, melyben kötelezték magukat a kölcsönös segítségnyújtásra. A határokról nem esett szó, de ezzel hallgatólagosan elismerték azokat.
III. RAMSZESZ A TENGERI NÉPEK ELLENI CSATÁJA
A Tengeri népek (https://hu.wikipedia.org/wiki/Tengeri_n%C3%A9pek) kifejezés az ókori népek két csoportját jelöli, az akhájok és a líbiaiak törzseit, akik tengeri portyázókként a keleti Mediterráneum partjain megtámadták Anatóliát, Ciprust, Levantét és Egyiptomot két hullámban: az első és második Tengeri Koalíciók (i. e. 1208-ban és i.e. 1180-ban), az i. e. 13–12. század fordulóján. Az krétai akhájok vezette Tengeri népek sikeresen taroltak le mindent maguk előtt, mígnem a XIX. dinasztia idejének végén, III. Ramszesz uralkodásának idején elérte Egyiptomot a támadás. A fáraó sikeresen visszaverte az inváziót, a Tengeri népeket letelepítette és nyom nélkül eltűntek. E hosszú háborúskodásnak volt a része a történelem első ismert tengeri csatája, a Nílus-deltai csata, majd a Dzsáhi-i szárazföldi csata követte. Ramszesz küzdelmeit az idegen támadókkal az uralkodó az építkezésein nagyon jól dokumentálták az egyiptomi mesterek, a tengeri népekkel kapcsolatos tudásunk nagy része egyiptomi forrásokon alapszik.
A Tengeri népeket legkorábban Merenptah fáraó egyik felirata említi, akinek uralkodását i. e. 1213 és i. e. 1204 közé teszik, bár egyes csoportokat korábban is említenek, mint például a danunákat (dnn) vagy danaoszokat III. Amenhotep idején és a szardanákat (srdn) vagy szardónioszokat, mint II. Ramszesz zsoldosait. Merenptah közli, hogy uralkodásának 5. évében (i. e. 1208) legyőzte a támadó líbiaiak és akhájok, a Tengeri népek szövetséges Koalícióját, 6000 embert megölve és 9000 foglyot ejtve.
20 évvel később III. Ramszesznek egy újabb invázióval kellett szembenéznie. Thébai halotti templomában (Medinet Habu) leírja – annak ellenére, hogy senki sem állhatott ellen a Tengeri népeknek és ők már lerohanták a hettiták földjét: Kizzuwatnát, Karkemist, Arzawát és Alasiját városokat lerombolva – hogyan verte meg őket tengeri csatában, nem engedve őket partra szállni a Nílus-deltában (Nílus-deltai csata, i.e. 1176). Megadja a tengeri népek törzsneveit, ami ugyanaz, mint Merenptah listája. Egy Tengeri nép megjelenik egy másik forrásban az i. e. 12. század elején. Ammurapi, Ugarit utolsó királya (kb. i. e. 1191 – i. e. 1182) kapott egy levelet a II. Szuppiluliumasz hettita királytól, amiben az figyelmeztette őt a „sikalajukra, akik hajókon élnek”. Ezek talán ugyanazok, akik Merenptah listáján „sekelesekként” szerepelnek. Kb. i.e. 1280-ban az ugariti király hatalma megdőlt, i.e. 1180 kürül az ugarit-i flotta Lukkában, DK-Anatóliában távol volt, katonáik Adana várostól Ny-ra, Tarsosnál harcoltak. Ugaritot az akhájok kifosztották és jelentéktelen településsé vált, sohasem lett többé politikailag fontos tényező.
20 évvel később III. Ramszesznek egy újabb invázióval kellett szembenéznie. Thébai halotti templomában (Medinet Habu) leírja – annak ellenére, hogy senki sem állhatott ellen a Tengeri népeknek és ők már lerohanták a hettiták földjét: Kizzuwatnát, Karkemist, Arzawát és Alasiját városokat lerombolva – hogyan verte meg őket tengeri csatában, nem engedve őket partra szállni a Nílus-deltában (Nílus-deltai csata, i.e. 1176). Megadja a tengeri népek törzsneveit, ami ugyanaz, mint Merenptah listája. Egy Tengeri nép megjelenik egy másik forrásban az i. e. 12. század elején. Ammurapi, Ugarit utolsó királya (kb. i. e. 1191 – i. e. 1182) kapott egy levelet a II. Szuppiluliumasz hettita királytól, amiben az figyelmeztette őt a „sikalajukra, akik hajókon élnek”. Ezek talán ugyanazok, akik Merenptah listáján „sekelesekként” szerepelnek. Kb. i.e. 1280-ban az ugariti király hatalma megdőlt, i.e. 1180 kürül az ugarit-i flotta Lukkában, DK-Anatóliában távol volt, katonáik Adana várostól Ny-ra, Tarsosnál harcoltak. Ugaritot az akhájok kifosztották és jelentéktelen településsé vált, sohasem lett többé politikailag fontos tényező.
A Nílus-deltai csata: Egyiptom és a Tengeri népek Második Koalíciója között zajlott le III. Ramszesz uralkodásának elején, i.e. 1176-ban. Pontos helyszíne ismeretlen, feltehetően a Nílus-delta keleti részében, a tengerparton és kissé feljebb, valamelyik folyamágban zajlott. A világ első hadihajókkal vívott összecsapása, egyben az első ismert tengeri csata, melyről információink III. Ramszesz Medinet-Habu-i templomának domborműveiről és feliratairól származnak. Ramszesz uralkodása kezdetén Dzsáhi-i erődnél gyűjtötte a határvédelmi erőket, erődrendszert telepített a tengerparton és felkészülten várta a Tengeri népeket. A fenyegetés súlyosságát az anatóliai és a szíriai események mutatták, amelyről több egykorú forrás számol be, így III. Hammurapi ugariti király III. Ramszeszhez írt levelei: az egész területet a Tengeri népek felégették.
A Nílus-deltai csata, falikép ( https://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%ADlus-deltai_csata)
Az ütközetet hadihajók vívták. A egyiptomiak ügyes trükkel partközelbe csalogatták az ellenfelet annyira, hogy a parton álló íjászok hatékonyan beavatkoztak a csatába. A Medinet Habu-i templom képein több kép is azt a jelenetet ábrázolja, amikor az íjászok nyílzápora elárasztja a hajókat. A képeken az egyiptomi hajók orra oroszlánfejes, az ellenségé valamilyen vízimadár (vadliba vagy vadkacsa) fejével díszített. Egyiptom korábban is épített tengerjáró hajókat katonai célokra, de ezek a szárazföldön közlekedő hadsereget kísérték a part mentén, a fedélzeten a tartalékos csapatokat és a hadtápot szállították. Az Újbirodalom korától ismertek a kenput (bübloszi) és keftiu (krétai akháj) típusok megnevezései. A Medinet Habu-i reliefek képregényszerűen beszélik el a csatát, a hajók zsúfolásig teltek hadifoglyokkal, a menekülni próbáló foglyot a parton tartózkodó katonák fogják el. A Tengeri népek szárazföldi haderejét Dzsáhi mellett a dzsáhi csatában (https://hu.wikipedia.org/wiki/Dzs%C3%A1hi_csata) semmisítették meg. Az egyiptomi Újbirodalom utolsó nagy győzelme volt a Tengeri népek felett aratott kettős győzelem, bár a mesves törzs (akik megtelepedtek Egyiptomban) néhány évvel később a líbiaiakkal szövetkezve ismét benyomult a deltavidékre és ismét vereséget szenvedett. A Tengeri népek ettől kezdve Szicíliától Etruriáig, az égeikumtól Anatólia partvidékeiig, valamint a fönícia–palesztinai tengerparti sávban megtelepedtek.
Egyiptomi döfőorros hadihajó i.e. 1200 -ból (3)
Tengeri népek, a denyenek, azaz danunák építette fenékgerendás hajók vélt szerkezete (4)
"Tengeri" népek, a denyenek, azaz danunák építette hajók modellje, a bal oldalon látható gerenda hosszabbítás kicsi döfőorrnak(rostrum). A gerenda talpgerenda (false keel), naponta partra vontatták a hajókat (4)
A Tengeri népek haderejének egy része a szárazon próbálta megközelíteni Egyiptomot, az Anatólia közepén fekvő Hettita Birodalmat, Hattuszaszt is meghódították. A sereg nem csak harcosokból állt, hanem a teljes népesség úton volt, követték őket a családok nő és gyermek tagjai is és vitték magukkal az összes ingóságukat is. Az invázió letelepedési szándékkal zajlott. III. Ramszesz uralkodása kezdetén Dzsáhiban erődrendszert telepített a tengerparton. A csatában a palesetek és tjekerek magas, tollakkal díszített sisakot hordtak, közepes méretű kerek pajzzsal. A denenek lapos, felül gömbölyű, a sekelesek csúcsos, hegyes sisakjukról ismerhetők fel. Mindannyian egyenes hosszúkardot használtak, amely az Égeikum és Anatólia jellegzetes fegyvere volt.
A Tengeri népek vízi haderejét a Nílus torkolatvidékén a Nílus-deltai csatában már megsemmisítették, egyiptomi Újbirodalom utolsó nagy győzelme volt a Tengeri népek felett aratott kettős győzelem. Következményként Egyiptomban újabb népelemek telepedtek meg, egyes törzsek, illetve azok egyes csoportjai katonai pályára léptek, és III. Ramszesz által alapított új településeken laktak. Az egyiptomi hadsereg további idegen alakulatokkal bővült, ami rövid időre növelte a hadsereg létszámát és Egyiptom katonai potenciálját, de az új típusú haderő zsoldos jellege korán megbosszulta magát, a kincstár kimerült, lázadások törtek ki. Ramszesz a sereg létszámának növelése miatt a helyi lakosok hadkötelezettségét megszüntette, a templomoknak további kiváltságokat adott, ezzel nemzeti haderő a továbbiakban megszűnt.
Térképek "Tengeri népek" vándorlásairól (4)
IRODALOMJEGYZÉK
(1) ROAF, Michael: A Mezopotámiai Világ Atlasza, Helikon, Budapest, 1998.
(2) Kákosy, László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája. Osiris Kiadó, Budapest, 2005.
(3) Marjai, Imre - Pataky, Dénes: A hajó története. Corvina, 1973.és Marjai, Imre: Nagy hajóskönyv. Móra Ferenc Könyvkiadó, 1981. ISBN 963 11 5573 0
(4) WIKIPÉDIA, a képek eredetét nem midig sikerült utólag kideríteni, az INTERNET-s kutatás egyik tulajdonsága, hogy nagy és összegyűjtött, összeolvasott, lementett képagyag mennyiségileg kis része egy dolgozat és utólag gyakran nem sikerül kideríteni a képek, térképek eredetét, mert kép WEB címmel nem menthető.
(5) Klengel, Horst: AZ ÓKORI SZÍRIA TÖRTÉNETE ÉS KULTÚRÁJA, Gondolat, 1977, ISBN 963 280 367 1
(6) Kőszegi, Frigyes: A történelem köszöbén, Kossuth Könyvkiadó/ 1984. SSBN 963 09 2267 3
(7) Bietak, Manfred: Avaris, the capital of the Hyksos: recent excavations at Tell el-Dabʻa. British Museum Press for the Trustees of the British Museum. 1996. ISBN 978-0-7141-0968-8.
(8) Stubbings, Frank H.: The Expansion of Mycenaean Civilisation. (Cambridge Ancient History, Revised Edition, Vol. ii, ch. xxii(a), Cambridge: University Press, 1964. Paper, 3s. 6d. net. Published online by Cambridge University Press: 27 February 2009.)
(9) https://www.navy.gov.au/media-room/publications/semaphore-16-06
(2) Kákosy, László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája. Osiris Kiadó, Budapest, 2005.
(3) Marjai, Imre - Pataky, Dénes: A hajó története. Corvina, 1973.és Marjai, Imre: Nagy hajóskönyv. Móra Ferenc Könyvkiadó, 1981. ISBN 963 11 5573 0
(4) WIKIPÉDIA, a képek eredetét nem midig sikerült utólag kideríteni, az INTERNET-s kutatás egyik tulajdonsága, hogy nagy és összegyűjtött, összeolvasott, lementett képagyag mennyiségileg kis része egy dolgozat és utólag gyakran nem sikerül kideríteni a képek, térképek eredetét, mert kép WEB címmel nem menthető.
(5) Klengel, Horst: AZ ÓKORI SZÍRIA TÖRTÉNETE ÉS KULTÚRÁJA, Gondolat, 1977, ISBN 963 280 367 1
(6) Kőszegi, Frigyes: A történelem köszöbén, Kossuth Könyvkiadó/ 1984. SSBN 963 09 2267 3
(7) Bietak, Manfred: Avaris, the capital of the Hyksos: recent excavations at Tell el-Dabʻa. British Museum Press for the Trustees of the British Museum. 1996. ISBN 978-0-7141-0968-8.
(8) Stubbings, Frank H.: The Expansion of Mycenaean Civilisation. (Cambridge Ancient History, Revised Edition, Vol. ii, ch. xxii(a), Cambridge: University Press, 1964. Paper, 3s. 6d. net. Published online by Cambridge University Press: 27 February 2009.)
(9) https://www.navy.gov.au/media-room/publications/semaphore-16-06
*
Egyiptomban az üveg gyártását az Újbirodalomban, I. Thotmesz ( i. e. 1504 – i. e. 1492) fáraó szíriai hadjáratáról hozott ázsiai üvegmunkások a kor egyik legelterjedtebb technikájával, a homokmag körüli formálással honosították meg. (Wikipedia) Ehhez homokos agyagból kiformálták az edény alakját, és ezt a formát vonták be az olvadékkal. Miután az üvegcse kihűlt, kiütötték belőle az agyagmagot. Ezzel az eljárással csak kisebb illatszer-, illetve balzsamtartókat tudtak készíteni; ezek gyakran voltak figurálisak (pl. hal alakúak). A legkorábbi, hitelesen datálható egyiptomi üvegtárgyak az i. e. 1470 körül készült, ún. III. Thotmesz-féle edények, öntvények, azaz igótok.
**
III. Thotmesz fia, II. Amenhotep (i. e. 1427 -1401, https://en.wikipedia.org/wiki/Amenhotep_II) első hadjáratára harmadik uralkodási évében került sor: a fáraót az Orontes folyón való átkelés közben megtámadta a Quatna-i hadsereg, amiből II. Amenhotep győztesen került ki, és gazdag zsákmányt szerzett, 6800 deben (kb. 745 kg) aranyat, 500 000 deben (kb. 227 tonna) rezet, 210 lovat és 300 kocsit zsákmányolt, és 550 lovaskatonát ejtett fogságba. Amenhotep király híres volt fizikai erejéről, és állítólag egyedül végzett 7 lázadó herceggel Kádesnél. Sikeres és győztes volt az első szíriai hadjáratában. A hadjárat után a király elrendelte, hogy a hét herceg holttestét fejjel lefelé felakasztva lógassák fel hajójának orrára. Bár Amenhotep ezt a hadjáratot nevezte első hadjáratának egy amadai sztélén, a második hadjárata valóban az első önálló hadjárata volt.
Hetedik évének áprilisában Amenhotepnek Szíriában Naharin (Mitanni) vazallus államainak nagyszabású lázadásával kellett szembenéznie. Seregét a Levantéba küldte, hogy leverje a lázadást, melyet valószínűleg Egyiptom legfőbb közel-keleti riválisa, Mitanni szítottott.
Amenhotep utolsó hadjáratára a kilencedik évében került sor, azonban a jelek szerint nem haladt északabbra a Galileai-tónál. A hadjárat zsákmánylistája szerint Amenhotep azt állítja, hogy sok rabszolgát zsákmányolt, ami után Mitanni békére törekedett Egyiptommal a hettiták növekvő hatalma miatt. Egyiptom számára lehetővé vált, hogy jelentős mennyiségű nyersanyagot kezdjen el kitermelni Szíriából és Palesztinából, és most már hozzáférhetett az égei-tengeri földközi-tengeri kereskedelmi útvonalakhoz is.