"Kerek" szállító hajókat minden korban építettek, az egyik nevezetes teherhajó  a római gerinc nélkül épített gabonaszállító volt, a négyszögletes vitorlát kiegészítették egy kis csúcs, továbbá egy kis elő- (artemon)vitorlával, később az araboktól átvett latin vitorlákat szereltek rá a 9-10. századokban, teherbíró képessége pár száz tonna volt:     

                                                                                                                                                                                                                                            

                                                                                                                                                                                                           

 

          Régi római gabonaszállító hajó, evezőkormánnyal (5, 40.o.) 

                     

                                                               

 

10. századi, 25 m hosszú, 7 m széles, két fedélzetes nagy és kétárbócos gyakori Latin vitorlás szállító hajó (5. 49.o.)

 

A latin vitorlával,  kormányevezővel szerelt bizánci gályákat és a Fölközi-tengeri nagy szállító hajókat több száz évig használták. Kb. az 13.-14. században elkezdtek kormánylapátos hajókat építeni, a latin vitorlákkal fordulékony hajókat lehetett építeni, a fordulékonysághoz pedig a kormánylapát is szükséges.

Az első gerinces hajókat, a karavellákat 1440 körül építték Portugáliában építették. A portugál hajósok kíváncsiak voltak, hogy mi lehet D-n, Gibraltáron túl, és kimerészkedtek az Atlanti óceánra a gerinces karvellákkal. Flandriában elkezdtek télen is hajózni: az óceánra erős tölgyfa halászhajókat építettek kormánylapáttal, a koggékat, de ezek még nem gerincre épített hajók voltak.

A bretagnei nomann (viking) hajók "klinkerpalánkozással, de gerinc nélkül épültek, a gerincet még egy vastag derenda helyettesítette. A klinkerpalánkos építésnél a palánkok részben fedik egymást. Azért ezt a megoldást választották a sima felületet adó, de pontosabb munkát igénylő karvelpalánkkal szemben, mert nem ismerték a fűrész használatát a palánkok készítésénél. Ők ugyanis a Dél-Európában elterjedt eljárással szemben szekercékkel hasították, faragták ki a palánkokat a fatörzsből. Így viszont egy fatörzsből mindössze két palánkot tudtak előállítani, ami nagyban növelte a hajók faanyagszükségletét. Ez volt az egyik oka, hogy előnyben részesítették a tölgyfát, hiszen az szálirányban hasad, ezért könnyen fel tudták dolgozni." (https://hu.wikipedia.org/wiki/Bayeux-i_k%C3%A1rpit#/media/F%C3%A1jl:Flotte_normande.jpg) 

 

 

Normann hajó, négyszögletes vitolás, kormányevezős, gerinc nélküli hajó (https://hu.wikipedia.org/wiki/Bayeux-i_k%C3%A1rpit#/media/F%C3%A1jl:Flotte_normande.jpg)

 

Kérdéses az eredete legkorábbi gerinces-kormánylapátos (létezett É-Európai kormánylapát, továbbá kötelekkel forgatott kínai kormánylapát) hajóknak. (Kínai kormánylapátról, ami nem keel: The adjustable centerboard keel traces its roots to the medieval Chinese Song dynasty (960–1279). Many Song Chinese junk ships had a ballasted and bilge keel that consisted of wooden beams (https://simple.wikipedia.org/wiki/Boat_keel) bound together with iron hoops. Maritime technology and the technological know-how allowed Song dynasty ships to be used in naval warfare between the Southern Song Dynasty, the Jin dynasty (1115–1234) and the Mongols./ A középkori kínai Song-dinasztia (960-1279) idejére nyúlik vissza az állítható vasbilincsekkal összefogott gerenda. Sok Song-kínai dzsunkahajónak volt ballasztja, fenékgerendás keelje, amely vaskarikákkal összekötött fagerendákból állt. A  technológia és a technológiai know-how lehetővé tette, hogy a Song-dinasztia hajóit a déli Song-dinasztia, a Csin-dinasztia (1115-1234) és a mongolok közötti tengeri háborúban használják.)

 

Egyenes gerincre és keelre épített bordák, utólag építik a vázra a palánkokat (4)

KARAVELLÁK (1255), AZ ELSŐ GERINCES, EGYBEN FELFEDEZŐ HAJÓK KIALAKULÁSA 

Karavella: Portugáliában fejlesztették ki, hasonló arab hajók is léteztek. Első írásos említését 1255-ből ismerjük. 

 

A Földközi-tengeren bevált, lapos fenekű nagy szállító hajók és a gályák alkalmatlanok voltak az óceáni hajózásra, az  északi lapos fenekű kormánylapátos koggékat téli, partmenti hajózásra találták ki. (https://bencsik.rs3.hu/component/content/category/153-hajok-toertenete-galyak.html?layout=blog&Itemid=101, https://hu.wikipedia.org/wiki/Karavella).

Délen a karavellát  "Portugáliában fejlesztették ki, ősei É-Európai és arab hajók is lehettek, az arabok ekkor a Córdobai Kalifátusban éltek. Első írásos említését 1255-ből ismerjük. Nevének eredetéről: a portugál „carvalho”, azaz tölgyfa szóból ered, tölgyfából építették a karavellákat. Magas oldalfalai, egy fedélzete és magas tatfelépítménye volt. A korai típus: (15. század) kicsi, de erős, kb. 20 brt vízkiszorítású hajó, két-három árbócán általában latin vitorlái, vagy vegyes (két négyszögletű és egy latin) vitorlái voltak. Legénysége 20 főből állt. Ez megfelelt eredeti funkciójának, a 13. században az első karavellák ősei, a barinelek part menti halászhajók voltak. Később a gerincre épített, úgynevezett latin karavellákon jutottak el a portugál hajósok Nyugat-Afrika partjai mentén az Aranypartig, sőt valamivel még azon túl is. A latin vitorlával oldalszélben is tudtak vitorlázni. Kései típus: hossza jellemzően 20–25 m közötti, szélessége 6–7 m, vízkiszorítása 200–400 brt. Ez az ún. „keresztvitorlás karavella” az orrárbóc alatt is keresztvitorlát kapott, az árbóckosár fölött kasvitorlával szerelték. A hátsó árbócán maradt a latinvitorla és a kormánylapát miatt mozgékony is volt. A vízkiszorítással az árbócok száma is nőtt: a végén már négyárbócos karavellákat is építettek. A keresztvitorlás karavella tengerjáró képessége korában kiemelkedően jó volt; egyike volt az első olyan hajótípusoknak, amelyeken élesen lehetett a szél felé vitorlázni. Ilyen hajókon indult expedícióira egyebek közt Kolumbusz Kristóf (három hajójából kettő, a Niña és a Pinta volt karavella, a Santa Maria egy kis karakk, nau volt) és Vasco da Gama is Indiába." Sebessége a 11 csomót, a 20 km/órát is elérte. Egy nemzetközi csomó: egy tengeri mérföld óránkénti sebességet jelent, ami 1,852 km/h.

 

A karavella Tengerész Henrik portugál herceg idejében (a 15. század elején) vált ismertté, aki azzal, hogy a kastélyában tengerkutató központot létesített, nagymértékben hozzájárult az óceáni hajózás fejlődéséhez. A portugál óceánjárók építése Tengerész Henriknek  köszönhető, aki megtámadta az arab Ceutát 1415-ben és ettől kezdve Portugália ellenőrizte a Gibraltári-szorost. Ez volt az egyetlen olyan expedíció, amin maga Henrik is részt vett; a többit „csak” szervezte. A feljegyzések szerint „sosem érintett borospoharat vagy asszonyi szájat, egyetlen szenvedélye az volt, hogy az afrikai Aranypartokról föllebbentse a fátylat”.

Tengerész Henrik sokat tett a hajózás fejlesztéséért; Portugália legdélibb részén, a Vincent-foknál alapított navigációs iskolát, ami mellett csillagvizsgáló tornyot is építtetett. Ott nevelkedtek a kor legjobb hajósai. A közeli Lagos kikötője lehetőséget nyújtott a hajózás és a hajóépítés fejlesztésére. Az ő hajóépítő mérnökei tervezték az első karavellákat, ezek a hosszú tengeri hajózásra alkalmas, háromárbócos, háromszögvitorlás, karcsú, fordulékony, gömbölyített fenekű, gerinces hajók váltak a tengeri felfedező utak fő eszközeivé. A portugál tengerészeknek sikerült először úgy rögzíteniük az iránytűt, hogy az mindig vízszintesen álljon, és pontosan mutassa az irányt. A hajók kapitányainak kötelességévé tette, hogy a megtett útról térképet és hajónaplót készítsenek. Elsőnek gyűjtötte össze a különféle térképeket és hajónaplókat. Felfedezte a Azori szigeteket, a Kanári szigeteket. Bartolomeu Dias 1487-ben indult Afrika legdélebbi csücskéhez három karavellával, aki megkerülte a Jóreménység-fokát és megtalálta az utat Indiába.

 

Az óceáni hajózáshoz új navigációs eszközökre is szükség volt. Korábban a parti jelzőtüzeket és a mélységmérést (kutatóhorgonnyal és rudakkal) használták. A 15. századra további eszközöket használták elsősorban a portugál, majd a spanyol hajósok: iránytűt, amit az arabok közvetítésével ismertek meg; asztrolábiumot (az asztrolábium a rajta lévő, legfényesebb csillagok és az ekliptika pontjainak, adott esetben a Nap, a Hold, a bolygók és az állatövi jegyek horizonthoz és az égtájakhoz viszonyított látszólagos helyzetét tudja meghatározni, illetve fordítva, ezek ismeretében a jelenségek időpontját vagy a földrajzi helyet, ahonnan ezek látszanak), az ománi partoknál egy 1503-ban elsüllyedt portugál hajó roncsában találtak egy asztrolábiumot 2014-ben. A  gnómont (árnyékvető időmérő pálca), a szextánst ( tengeri navigációhoz használt tükrös szögmérő, amellyel égitestek helyzetét lehet mérni egymáshoz vagy a horizonthoz viszonyítva. Főként a delelő Nap horizont feletti magasságának mérésére, a földrajzi szélesség meghatározásához volt használatos). Egy különleges görög műszer is előkerült (https://index.hu/techtud/tortenelem/2021/03/16/kozmikus-modell-volt-az-antikuthera-mechanizmus/). Ezen eszközök többsége a Föld gömb alakjának geometriai tulajdonságait használta ki. Az új térképek közül az egyik leghíresebb Toscanelli firenzei csillagász 1474-es világtérképe. Az első földgömböt Martin Behaim nürnbergi tudós 1492-ben készítette el. A térképészeti ismeretek fejlődése alapozta meg a földrajzi felfedezéseket, illetve a felfedezések kikényszerítették a navigáló eszközöknek az araboktók történő átvetelét és fejlesztését. A portugál hajóépítés önálló utat járt be, mert csak Afrika megkerülésével került az arabokkal kapcsolatba. A 15. századra az arabok lényegében monopolizálták az India és Kína illetve Európa közötti közvetítő kereskedelmet, méghozzá úgy, hogy ők maguk kizárólag a genovaiakkal és a velenceiekkel kereskedtek, ami ezen itáliai városok rendkívüli meggazdagodásához vezetett: a kormánylapát elterjedésében az itáliaiak is lehettek közvetítők. 

 

 

Toscanelli firenzei csillagász 1474-es világtérképe (https://en.wikipedia.org/wiki/Paolo_dal_Pozzo_Toscanelli#/media/File:Atlantic_Ocean,_Toscanelli,_1474.jpg)

 

 A nürnbergi glóbusz, 1492 (https://en.wikipedia.org/wiki/Martin_Behaim#/media/File:Behaims_Erdapfel.jpg)

 

 

                                                                                                                       

                                                                   Karavellák (https://hu.wikipedia.org/wiki/Karavella)

 

                                                                                                                   

Karavella replika (4)

                                

  

 

Karavella modellek(4)

 

 

Vasco da Gama patra szállása egy karavelláról 1500 körül Indiában (4)

 

 

NAO, AMI EGY KIS KARAKK ÉS KOLUMBUSZ KRISTÓF HAJÓJA 1492-BEN 

 

 

 

 

 

 

 

A Santa Maria egy kis karakk, azaz naó volt, modell (4)

 

 

É-n a klinker palánkok építése a jellemző, Észak-Európában, amit  a kogge típusú Hanza hajón használtak. (https://bencsik.rs3.hu/component/content/category/153-hajok-toertenete-galyak.html?layout=blog&Itemid=101) A keresztes hadak hajói,  a koggék, 1300 körül megjelentek a Földközi tengeren. D-n a karvel palánkok: a velencei és génuai nave vagy nau, naó (https://it.wikipedia.org/wiki/Nau_(nave), (https://www.modellskipper.de/Maritimes/maritime_Begriffe_Deutsch_Abschnitt_N/Nef) nevű szállító hajók építése volt jellemző, csak vitorlákkal. Pízában és Amalfiban is építették hasonló hajókat, korábban két, majd csak egy  kormányevezőt használtak, majd kormánylapátot. A kormánylapátról 1200-as évekig nincs említés (3,148.o.).  A kormánylapát -különösen erős szélben- terhelése igen nagy: az egész hajótestet mozgatja. Elég gyakran megsérült, leszakadt. A története során meglepően nagy és ormótlan szerkezeteket találtak ki, pl. hosszú és erős fedélzeti forgató karrokkal. A forgórész megerősítése kritikus volt. Modern sporthajókon az alakja is: a külső oldalán örvénymentesnek kéne lenni az áramlásnak, elméletileg.  

 

 

 

_z

Velencei nave vagy naó, nau, azaz karakk már kormánylapáttal, eredete az 1200-as években  (5., 51.o.)

Az első naókat, navékat még evezőkormánnyal szerelték, a velenceiek és a genovaiak talán az araboktól átvették a kormánylapát használatát. A  genovai "koka"  magasított első és hátsó felépítményekkel szerelt velencei eredetű kereskedelmi hajó volt. A vízvonalnál volt a legszélesebb. Alakját a karakk örökölte (5). A hasonló nave típus a kereszteshadjáratok hajója volt, teherbíró képessége az 1000 tonnát is elérte. Jellegzetes a része a háromszög alakú előre nyúló felépítmény elől.  A  velence "buzzo" a főárbócán kersztvitorlát kapott, hátsó árbócára latin vitorlát. Lovak szállítására is hasonló nagy hajókat használtak. A nagy hajókon nem váltak be a latin vitorlák. A karakk megjelenése kiszorította a korábbi szállító típusokat. 

 Portugál naó típusú hajók. Magellán hajójának, a Victória replikái (https://en.wikipedia.org/wiki/Victoria_(ship))

 

Magellán Föld körüli útja (https://hu.wikipedia.org/wiki/Magell%C3%A1n_F%C3%B6ld_k%C3%B6r%C3%BCli_%C3%BAtja)

 

Magellán Victoria nevű hajójának szerkezete:

 

Victoria nevű hajójó szerkezete (4)

 

KARAKK (1342 BEN EMLÍTIK ELŐSZÖR)

A karakk a 14.és a 16. század között hadi- és kereskedelmi célokra használt gerincre épített, kormánylapátos óceánjáró vitorlás volt. Portugáliából származott, ezzel tartották fenn a portugálok kapcsolataikat a felfedezett és alapított brazil és indiai gyarmatokkal. Két fedélzettel épült, teherbíró képessége 200—600 tonna volt, hatalmas, öblösen kidudorodó törzse  felül összeszűkült. Nem volt karcsú hajó, 27 méteres hosszúsága mellett fedélzete 8 méterre szélesedett ki. A hajóorrban egy kisebb, háromszög alakú felépítmény kapott helyet, a tatra pedig egy több fedélzetből álló magas felépítmény került. Itt helyezték el később az ágyúkat is. A 15. században — amikor ezt a hajót nao, nau néven is emlegették — csak néhány ágyút hordozott, de a 16. században az ágyúk száma mintegy 40-re nőtt, s nemcsak a felépítményeken helyezték el őket, hanem a hajó oldalában és a fedélközben (az ágyúfedélzeten) is. A karakk kezdetben két árbocot hordozott, az egyik a hajó közepén állt, erre nagy keresztvitorlát vontak, a kis árboc a tatra szorult, ezt latin vitorlával szerelték fel. Később a karakkot három árboccal építették, és a fő-, de néha az előárbocot is ellátták kasvitorlával (a fővitorla fölött), s az orrárbocrúd alatt megjelent a hasvitorla. Két ilyen vitorlázattal felszerelt karakkon, a Sáo Raphaelenés a Sáo Gabrielen jutott el Vasco da Gama 1497 és 1499 között felfedező útja során Calcuttába. Magellán hajója, a Víctoria, amely elsőként hajózta körül a földet, szintén karakk volt. A karakkok Európa-szerte nagyon gyorsan elterjedtek. Északon főleg a flamandok használták őket, de hajóikon — valószínűleg a kogge mintájára — sem kas-, sem has vitorlát nem alkalmaztak. A karakkok első és hátsó felépítményeit tetőszerkezet védte az időjárás és az ellenség könnyebb lövedékei ellen. 

 

 

 Nao, a kis karakk: Kolumbusz Kristóf Santa Maria nevű hajója 1492-ben (4)

Festmény Kolumbusz flottájáról(4)

Karakk (nagy naó), az első árbócok vitorláit visszacserélték négyszögletes vitorlákra, a legszebb hajótípus (4)

 

Velence, Szent Márk tér, 1400 körül karakkokkal (4)

Karakk festmény (Pieter Bruegel, az idősebb, 4)

Portugál karakkok (4)

 A leghíresebb, 70 méteres angol galeon, árbóconként három vitorlával (5. 84.o.)

 

 

GALEONOK (1500 UTÁN, ÁGYÚKKAL SZERELT HADIGÁLYÁK) 

"A galleon a 16–17. század óceánokat járó teher- és hadihajója volt. Kielégítő merülés, teherbíró képesség és kitűnő navigációs tulajdonságok jellemezték. A portugál karakkból, illetve a genovai kokából keletkezett. A hajóorrot faragott szoboralak, az ún. gallion díszítette. Az orrárbócra kis keresztvitorla vagy háromszögű orrvitorla került. A hajó kezdetben négy, később pedig három árbócot hordozott, az árbócokat keresztvitorlával látták el, csak az utolsó tatárbóc volt latin vitorlázatú. A galleon az első hajótípus, melyen a kezdetektől fogva megtalálható a kasvitorla. A hadicélokra alkalmazott galleonok kereskedelmi hajókként is használták. Fő feladatuk kezdetekben a kereskedelmi hajók védelme volt a kalózok ellen. A 16. századtól megjelentek a kifejezetten katonai célokra épült galleonok, melyek már csak hadihajók voltak." (https://hu.wikipedia.org/wiki/Galleon) A galeonokat az Amerikából származó arany, ezüst és másfajta értékes áru szállítására használták. Az értékes rakományt elképzelhetetlen volt fegyverek nélkül szállítani. A védelmi felszerelés jókora részt elfoglalt az értékes hajótérből. Így a galeonok katonai és kereskedelmi célokra is használt hajókká alakultak át. Galeonokból és galeonokat kísérő gályákból és galeasszokból állt a Spanyol Armadájá. A  spanyolok az angolok megleckéztetésére állította fel ezt a flottát, hogy elvegye kedvét az angol, a francia és a holland kalózoknak és e népek uralkodóinak attól, hogy beavatkozzanak a spanyolok amerikai érdekeltségébe. Tizenhét évvel a lepantói csata után azonban a több mint 150 spanyol hajó, 2600 ágyúval és 30000 emberrel a fedélzetén, a La Manche-csatornai ütközetben vereséget szenvedett, s ezzel végérvényesen elveszítette a világóceánok fölötti uralomért folyó küzdelmet. A spanyolok vereségét részben a kedvezőtlen időjárás, az Armada vezetőjének tapasztalatlansága, valamint a spanyol galeonokat kísérő gályák és galeasszok (https://bencsik.rs3.hu/component/content/category/153-hajok-toertenete-galyak.html?layout=blog&Itemid=101) elavult volta okozta.

 

 

 A később ágyúval is szerelt nagy velencei gálya, galeon néven is, széles evezőszekrénnyel, a spanyoloknál galeosz néven.

(A velencei hajókép eredete egy angol vászonkép, Velencében az evezők 3-as csoportokban!)

 

                                                                                                                 

 

A galleon a 16–17. század óceánokat járó teher- és hadihajója volt. Kielégítő merülés, teherbíró képesség és kitűnő navigációs tulajdonságok jellemezték. A portugál karakkból, illetve a genovai kokából keletkezett (4)

 

                                                                                                                                                                 

 

 

 

Galeonok (4)

 

 

  

Késői szép galeonok (4)

 

Rendre spanyol, velencei és francia galleonok a Velencei Hajótörténeti Múzeumból .

 

 

 

A SPANYOL ARMADA ANGLIAI CSATÁJA

 

Az angol haditengerészet fejlődése: [https://hu.wikipedia.org/wiki/Brit_Kir%C3%A1lyi_Haditenger%C3%A9szet#900%E2%80%931500] Anglia  a 937-es brunanburhi csata idejére az angol flotta nagyjából 400 hajót számlált. A vikingek után a  normann invázió (ők olyan vikingek, akik letelepedtek É-Franciaországban és nyelvet váltottak) megakadályozására II. Harold angol király abban bízott, hogy a flotta meggátolja normann Hódító Vilmos seregeit abban, hogy átkeljenek a La Manche-csatornán. A partraszállás előtt azonban az angol flottát egy vihar kikötőkbe kergette, így a normannok jelentősebb veszteség nélkül jutottak el Hastingsig és győzedelmeskedtek a csatában. Az angolok asszimilálták a vikingeket, ami az asszimiláló készségük – ami viszont az identitás tudatuk- következménye.
A 12. és 13. században János angol királynak már 500 vitorlást számláló flottája volt. A százéves háború elején a francia flottát az 1340-es sluysi csatában (https://hu.wikipedia.org/wiki/Sluysi_csata) az angolok szinte teljesen elpusztították. A 14. század közepére III. Eduárd angol király flottája 712 hajóból állt. Ezután azonban a hanyatlás évei következtek: 1372-ben és 1419-ben az angolok katasztrofális vereségeket szenvedtek La Rochelle-nél a kasztíliai- francia flottától, az angol kikötőket  spanyolok flottái fosztogatták.

A Royal Navy jelentős bővítését a 16. században VIII. Henrik angol király rendelte el. A kor híres hajói közé tartozott az Henri Grâce à Dieu és a Mary Rose, amelyek 1545-ben szálltak szembe a francia haditengerészettel a solent-i csatában. VIII. Henrik 1547-es halála idejére az angol flotta 58 hajóra bővült. 1588-ban a Spanyol Birodalomé volt a legerősebb európai haditengerészet, és a „Győzhetetlen Armadát” küldték Anglia ellen. Az Armada célja a spanyolok ellen harcoló hollandok utánpótlását biztosító angolok letörése, az angol kalózok legyőzése és I. Erzsébet protestáns angol királynő eltávolítása volt. A spanyol flotta kihajózott Lisszabonból, és egy Németalföldről indult inváziós erővel egyesülve szerette volna lerohanni Angliát. A terv azonban adminisztrációs tévedések, logisztikai hibák, angol rajtaütések, holland akadályoztatások és a rossz időjárás miatt meghiúsult. Az elszenvedett vereség súlyos csapás volt az akkoriban a nyugati világ szuperhatalmának számító Spanyol Birodalomra, fordulópontot jelentett a tengeri hadviselés történetében, és jelentősen hozzájárult Anglia, mint tengeri hatalom felemelkedéséhez.

A spanyol haditengerészet fejlődése: (https://hu.wikipedia.org/wiki/Spanyol_armada) 1492-ben Kolumbusz Kristóf felfedezi Újvilágot, ezzel megkezdődik a spanyol gyarmatbirodalom kiépítése. A spanyol konkvisztádorok megdöntik az inka, az azték birodalmakat, gyarmatosítják Dél- és Közép-Amerikát, a mai USA egy részét, a Fülöp-szigeteket stb. A gyarmatokról nagy mennyiségű nemesfém áramlik az anyaországba, Spanyolország válik a világ leggazdagabb nemzetévé. A birodalom azonban nemsokára hanyatlani kezd a túlzott, pazarló kiadások, a nagy mértékű infláció, és az állandó háborúskodás miatt. A spanyol gyarmatosítók áttérítik a helyi lakosokat katolikus hitre, bevezetik a spanyol nyelvet a hivatalokban, ennek köszönhetően Amerikai kontinensen élő lakosság 40%-a spanyolt is beszéli az Indián nyelvek mellett. A hiányzó munkaerő pótlására Nyugat-Afrikából hoznak rabszolgákat.

A birodalom hatalma csúcsának kezdetét V. Károly idején érte el, a birodalom virágzott uralkodása alatt. Spanyolország monopolizálta a kereskedelmét, az országba áramló nagy mennyiségű nemesfém miatt az anyaországban megemelkednek az árak, így a főbb nyersanyagokat az iparcikkeket, mezőgazdasági termékeket, más országból kell importálni, a hadviselés költségeit nem tudta fizetni. A birodalom így is több mint öt évszázadig állt fenn, és komolyan befolyásolta a világtörténelmet, a meghódított területek kultúráját, nyelvét, vallását, demográfiai megoszlását stb. A birodalom 1790-ben kb. 20 millió km²-en mintegy 60 millió lakosból állt.

 

 

 

 

 

A Győzhetetlen Armada (https://hu.wikipedia.org/wiki/Spanyol_armada) 1588. május 19-én hajózott ki Lisszabon kikötőjéből II. Fülöp (1556-1598) azzal a céllal, hogy meghódítsa Spanyolország számára Angliát:150

hajó,2600 ágyú,30 000 ember.  Az egész Ibériai-félszigetet és az egyesített spanyol–portugál gyarmatbirodalmat uraló II. Fülöpnek számos oka volt a háborúra. Ezek közül a legnyomósabb indok az volt, hogy a protestáns Anglia segítséget nyújtott a – szintén zömmel protestáns – lázadó Németalföld számára, de a fő ok az I. Erzsébet (1558-1603) által nyíltan támogatott angol kalózok rendszeres fosztogatása volt.  A hadjárat mögött személyes okok is lehettek, korábban ugyanis a királynő kikosarazta a dinasztikus okokból házasságot ajánló Fülöpöt. (1588. május 19., http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1588_majus_19_a_nagy_armada_elindul_anglia_meghoditasara/ ).

Spanyolország már 1584 óta készült a protestánsok elleni „szent” háborúra, melyet névleg V. Sixtus pápa is támogatott egymillió dukáttal. II. Fülöp egymaga készítette elő a nagy hadjáratot, terve a brit flotta megsemmisítéséből és az Alessandro Farnese németalföldi parancsnok vezette hadsereg szárazföldi inváziójából állt. Az uralkodó következetesen elutasította, hogy a támadás terveibe a lenézett hajóskapitányok és kormányosok is beleszóljanak, a főparancsnokságot pedig a tengerészethez nem értő Medina Sidonia hercegére bízta, ez később nagyban hozzájárult a vállalkozás kudarcához. Francis Drake még 1585-ben merész portyát hajtott végre Santander és Cádiz kikötőiben, a győzhetetlennek elkeresztelt Armada csak egy év késéssel, 1588. május 19-én futhatott ki Lisszabon kikötőjéből.

A flotta soha nem látott erőt tömörített, 130 hajó gyűlt össze mintegy 2500 ágyúval, a fedélzeten 10 000 fős legénység és 20 000 fős inváziós hadsereg indult el Anglia felé. Az Armada ugyanakkor ereje mellett nagyon hamar megmutatta gyenge pontjait is: a világ minden tájáról összehordott spanyol flotta ugyanis számos különböző egységből állt, melyek egy része nem volt alkalmas a küldetésre.

A galeon hajótípus számára például végig nehézségeket okozott az uralkodó szeleket kihasználó manőverezés, miközben az egész hajóhad – az együtt maradás érdekében – a lomha teherhajók sebességével volt kénytelen haladni. Az Armadára útja elején az Atlanti-óceánon lecsapott egy pusztító vihar, ráadásul a hajósok ellátmánya is megromlott, így Medina Sidonia már az asztúriai Santanderben kikötni kényszerült, ahol Drake kis híján meg is támadta őt. A flotta végül július 21-e körül érte el Cornwall partjait, ahol a felkészülésre elég időt nyerő angolok csatába bocsátkoztak az Armadával. Már az első ütközet során nyilvánvalóvá vált a Drake vezette angol flotta jobb manőverezési és tüzelési sebessége, az ágyúkkal felszerelt flotta a spanyolok számára ekkor még csak kiegészítő fegyvernem volt. Ebben a korban még a csáklyázás és a kézitusa volt a megszokott tengeri harcnem, ezzel szemben az angol hajók biztonságos távolságban sorakoztak fel és nagyobb hatótávolságú ágyúikkal és a nagyobb tüzsebessséggel jelentős kárt okoztak.

Az eldöntetlen ütközetnél aztán jóval nagyobb problémát jelentett II. Fülöp átgondolatlan haditerve, mivel a lomha Armadát egy veszélyes szelekkel megátkozott és biztonságos kikötővel nem rendelkező területre, a szűk La Manche csatornába küldte. Medina Sidonia, bár jóindulatú és figyelmes fővezér volt, hibát hibára halmozott, miközben – gyakran szó szerint – megpróbálta betartani királya utasításait. További gondot jelentett a flotta számára Alessandro Farnese viselkedése, akire a szárazföldi invázió feladata várt volna. Hogy a Medina leveleit válaszra sem méltató németalföldi vezér seregét behajózhassa, Medina Sidonia vállalta a kockázatos – és hiábavaló – utat a francia és holland partokhoz, amit az angolok ki is használtak és gyújtóhajókkal megpróbálták megsemmisíteni a Dunkerque-nél összetorlódott spanyol Armadát. Ezt a július 28-i akciót a spanyolok még csodával határos módon megúszták, de két nappal később az angolok újabb csatára kényszerítették a kaotikus állapotba kerülő flottát, és előnyüket kihasználva döntő vereséget mértek az Armadára. A spanyol flotta a kudarccal csapdába esett, hiszen kiszorult a La Manche csatornából és jobb híján csak északra hajózhatott. Az Armada olyan katasztrofális állapotban volt, hogy egy újabb ütközet teljes fizikai megsemmisüléséhez vezetett volna, a parancsnok ezért úgy döntött, megkerüli a Brit-szigeteket, körbe hajózza Írországot, és úgy vezeti haza flottája roncsait.

A megvert Armadát azonban még az 1588-as esztendő szokatlanul viharos őszi időjárása is sújtotta, mely az enyhébb tengeri hullámokhoz szokott, amúgy is számos veszélyes sérülést szenvedett galeonok egy részét elsüllyesztette az nyílt óceánon. A flotta szétszóródott, ki-ki a maga szerencséje nyomán próbált hazajutni. Egyesek az ír partokra vetődtek, ahol az angolbarát klánok kezén halál várt rájuk, mások a tengerbe fulladtak, miközben az ellátmány, főleg az ivóvíz a legtöbb helyen elfogyott. II. Fülöp győzhetetlennek hitt Armadájából végül csak a hajók fele, 65 galeon tért vissza, de a megmaradt flotta sem volt több bontásra ítélt roncsoknál. A sérültek több ezres tömege ért partot Santanderben, de a halálos áldozatok száma meghaladta a 30 000 fős legénység kétharmadát. Az 1588-as sikertelen spanyol hadjárat azt eredményezte, hogy a szigetországból Brit Birodalom, a világtengerek ura lett.  (http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1588_majus_19_a_nagy_armada_elindul_anglia_meghoditasara/ )

 

 

Elemzés: Anglia az időjáráson túlmenően két tényezőnek köszönhette, hogy nyert egy biztosan vesztő helyzetből a Győzhetetlen Armada ellen, ez első egy stratégiai eszköz volt: az Armada nehézkes nagy hajókról, galleonokról kevesebbet (kb. fele annyit) lőtt az ágyúival, és közelre, biztosnak vélt célpontokra. Az angolok távolról lőttek és sokat, kisebb, fürge hajókról, ami előnyösebb, és volt elegendő készletük. Továbbá volt kevés, de ügyes, gyakorlott tengerészük, a kalózokat hívták haza. A kereskedelmi hajóikat vetették be: a korabeli ágyúk nem voltak képesek a fából épült hajótestet átütni (ha egyáltalán eltalálták azt a hullámzó tengeren), 1-2 találat esetén a hajótest roncsolódását ki lehetett javítani, a vitorlázat volt a sérülékenyebb. A másik tényező kibontása bonyolult: az Armada háborúja büntető expedíció, a protestáns Anglia elfoglalását célzó zsoldos hadjárat volt. A spanyol uralom alatt nyögtek a gazdag németalföldi kereskedővárosok. (1571-ben a spanyol király féltestvérének vezetésével Lepantónál történelmi vereséget mértek az Oszmán Birodalomra, és 1580-ban elfoglalták és a birodalomhoz csatolták Portugáliát.) Az angolok - és a hollandok- a saját országukat védték -zsolddal vagy zsold nélkül- egy erősebb hadsereg és flotta ellen, ez utóbbiak viszont egymás között koordinálatlanok voltak.

A korban a kalózkodás félig legális és nem illegális tevékenység volt. A tengereken mindig is az erősebb volt a győztes, mert nem sértett birodalmi érdekeket, másrészt a a spanyolok által rabolt aranyat és más javakat szállító hajók kifosztása nem számított igazán elítélendő tevékenységnek. A kalózok ügyesen támadtak és menekültek, gyakorlott tengerészek voltak, akiket I. Erzsébet angol királynő - aki  csapatokkal és pénzzel is támogatta a németalföldi spanyol ellenes felkelést-  haza hívott, bár nem akkora hajókkal jöttek, mint az az alábbi képeken látható. Még a háború előtt -több évig készültek rá- 1585-ben Drake (https://hu.wikipedia.org/wiki/Francis_Drake) egy kisebb angol flottával Spanyolország északi partjaihoz hajózott, megtámadta és rövid időre elfoglalta Cádiz és La Coruña jelentős spanyol kikötőket, számos hajót elsüllyesztett vagy felégetett, és nagy pusztítást végzett. Ezután hajóival a spanyol partok mellett cirkálva kereskedőhajókat fogott el és nagy mennyiségű élelmiszert és hadianyagot zsákmányolt. A portya, amely az akkori időkre jellemző módon magánvállalkozásban, de a korona támogatásával zajlott, kb. 1 évvel vetette vissza az Armada felkészülését. Csak az összecsapás alatt derült ki, hogy a spanyol ágyúk és hordók (!, a tengeren az élelmiszerek tárolására használták) minősége gyenge volt, de valószínűleg az angoloknak is voltak ellátási problémáik. Összességében az Armada útnak indított 30 000 emberéből legalább 20 000 veszett oda. A 130 hajóból 65 tért vissza, de ezek nagy része sem volt másra jó, minthogy szétbontsák deszkának, annyira megviselte őket az út.

 

 

Francis Drake (https://hu.wikipedia.org/wiki/Francis_Drake) feltehetően a legnevezetesebb és döntő szereplője volt a csatának. "13 évesen hajósinasnak adták, a mesterséget az Északi-tengeren tanulta meg. A kapitány halála után rá hagyta a hajóját, amelyet 23 évesen eladott. Így lépett be egy gazdag plymouthi kereskedőcsalád, Hawkinsok flottájába, amely az Újvilágba árut és rabszolgát szállított. Itt ismerte meg az Atlanti-óceánt és az akkor Nyugat-Indiának nevezett karibi szigetvilágot. 1569-ben második útja során San Juan de Ulúa mexikói kikötőben megtámadták a legénységet, és sok angolt megöltek. Drake Hawkinsszal együtt elmenekült a Judith nevű hajón, de a spanyolokról szerzett tapasztalatai egy életre szóló borzasztó élményként kísérték. Angliába érve figyelt fel rá a királynő. 

Drake világkörüli útja: 1577-ben Drake amerikai expedícióra indult a spanyol hajók fosztogatására, sok történész szerint Erzsébet királynő tudtával és jóváhagyásával. A Pelican fedélzetén és másik 4 hajóval 162 emberrel indult, Afrika partjainál zsákmányolt egy portugál kereskedőhajót is, a Mary-t (korábbi nevén Santa Mariá-t). A hajó kapitánya, Nuno de Silva, akinek komoly tapasztalatai voltak a dél-amerikai vizekről, szintén Drake szolgálatába állt.

A mai Argentína területén, San Juliannál kötöttek ki június 20-án. Mire Amerikába ért, majd három megmaradt hajójával megérkezett a Magellán-szoroshoz, Dél-Amerika csücskéhez. A szorost a portugál navigátorról, felfedezőről nevezték el, aki 1521-ben elsőként körülhajózta a Földet. A Csendes-óceánon, Dél-Amerika partjai mentén észak felé vette útját és megtámadta a spanyol kikötőket, lövette a településeket. Néhány spanyol hajót elfoglalt, s a legénységtől pontosabb információkat szerzett. Egy alkalommal Drake egy perui kincsszállító hajót fogott el, amely 25 000 peso tiszta aranyat szállított, mai értékben kb. 7 millió fontot. Lima közelében szintén felfedezett egy új hajót, ezt hosszas üldözés után utolérték, és birtokba vették. Ez volt a leggazdagabb zsákmány: 34 kg aranyat, arany keresztet, ékszert, 13 láda fémlemezt és 23 tonna ezüstöt találtak. Drake nyugat felé hajózott, keresztül a Csendes-Óceánon, és néhány hónappal később megérkezett a Molukka-szigetekhez a Csendes-óceán délnyugati részére, a mai Indonéziához. Három napig vártak az alkalmas dagályra és a nedves hajórakomány száradására. Innen, átszelve az Indiai-óceánt körülhajózta Afrikát a Jóreménység fokánál (Capo of Good Hope), és 1580. július 22-én elérte Sierra Leonét. 1580. szeptember 26-án behajózott Plymouth kikötőjébe 59 megmaradt emberével a fedélzeten, és egy spanyol kincsekkel gazdagon megrakott teherhajó-szállítmánnyal. A királynő 1581. április 4-én Francis Drake-et lovaggá ütötte.

 

Francis Drake Föld körüli útja az 1500-as évek közepén (https://hu.wikipedia.org/wiki/Francis_Drake)

Francis Drake az Újvilágban kirabolta Santo Domingót és Cartagenát. Visszafelé jövet felgyújtotta a spanyol San Augustine (Florida) erődöt. Ezek az események felbátorították II. Fülöpöt, hogy tervbe vegye Anglia megszállását. Drake megelőzvén a támadást Cádiz és La Coruña kikötőjébe hajózott, és megsemmisített 37 katonai és kereskedelmi hajót. Ez a támadás legalább egy évvel késleltette a spanyol támadást.  Az elkövetkezendő hónapokban Drake ellenőrzése alatt tartotta az Iibériai partokat Losbon és Cape St. Vincent között, és megsemmisítette a spanyol ellátmányokat, Drake becslése szerint 1600-1700 tonna rakományt. Drake helyettes admirálisa (Lord Howard of Effingham alatt) volt az angol flottának, mikor 1588-ban a spanyolok megkísérelték megszállni Angliát és az egyesült spanyol-portugál flottát küldték az ország ellen. Drake megtámadta s elfoglalta Rosario vitorlást Pedro de Valdés admirálissal a fedélzetén. Ismert volt, hogy a hajó a spanyol hadsereg pénzszállítmányát vitte. A hajó megsemmisítése a flotta felbomlását jelentette.

1589 után az Armada veresége után Drake három új feladatot kapott: felkutatni a megmaradt hajókat, és megsemmisíteni azokat, támogatni a lisszaboni portugál lázadást II. Fülöp spanyol és portugál király ellen, illetve elfoglalni az Azori-szigeteket, ha lehetséges. A maga idejében az angolok között nemzeti hősnek számított, viszont a spanyol történelem úgy említi őt mint kalózt, aki könyörtelenül feldúlta a spanyol hajókat, kikötőket az Újvilágban. A spanyolok a vad támadásai után századokig úgy emlegették a kísértet-embert, mint a „sárkánykígyót” (El Draque). 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Képek a Spanyol Armadáról, 1588 (4)