A VAS KÉSZÍTÉSÉT A HETTITÁK AZ ÓNBRONZ HIÁNY MIATT TALÁLTÁK KI

 (2017)

ABSTRACT

A vaskészítés kezdeteit tárgyaljuk. I.e. 1300 körül történt, de még akkor sem tömegesen. Közel 1500 C fokos hőmérséklet -és faszén, ami csökkenti az olvadáspontot is- szükséges hozzá. A hettiták technikai színvonalát is vizsgáltuk. Egy nehezen elfogadható nézet szerint -mely szerint véletlenül rétegesen rakták a kohóba a vasércet a rézérchez, faszénhez és "észre vették" a vasat -, találtunk egy valószínűbb lehetőséget: az agyagedényekhez szükséges fajansz- és üvegmázak olvasztása közben -melyek többségükben színes fémoxidok, pl. a vörös vas(III)-oxid-, kaphattak nyersvasat és más fémeket a szinezékeket próbálgatva. Rákényszerültek a új fémek keresésére is, mert az ónbronzhoz szükséges ón elfogyott, az ónbányáik (Kestel kiapadt, Göltepe és Kültepe kicsik), Hammurápi háborúi miatt a Ny-Afganisztánból jövő és Assuron keresztül Kanish-ba menő Ó-asszír út, több karaván útvonala is volt, leállt az i.e. 1700-as években.Ugarit importálta a rezet Ciprusról, és Mári városa és Hammurápi az ónt. Ugarit csak i.e. 1180-ig, amikor Ugaritot felégetik a hettita fővárossal, Hattuszasszal együtt az akháj vezetésű  "Tengeri Népek".  Az anatóliai vaskészítés akháj és etruszk közvetítéssel terjedt el a Mediterráneumban./ IRON MAKING WAS INVENTED BY THE HITTITES BECAUSE OF A SHORTAGE OF TIN BRONZE: We are discussing the beginnings of ironmaking, as early as around 1300 BC, but even then not on a mass scale. It required temperatures of nearly 1500 degrees C -and charcoal, which lowers the melting point. The technical level of the Hittites was examined: the characteristics of their chariots suggest that they reached the level of metalworking at Ebla, but later. According to a view that is difficult to accept - that they accidentally layered iron ore on top of copper ore and charcoal in the blast furnace and 'noticed' the iron - we have found a more likely possibility: during the smelting of the earthenware and glass glazes for the clay vessels -most of which are coloured metal oxides, such as red iron (III) oxide-, they may have obtained pig iron and other metals by trying out the sintering. They were also forced to search for new metals, because the tin needed for tin bronze was running out, their tin mines (Kestel was exhausted, Göltepe, Kültepe), Hammurabi's wars caused the Old Assyrian road from West Afghanistan and via Assur to Kanish, the route of several caravans, to be stopped. Ugarit imported copper from Cyprus, the city of Mari and Hammurabi imported tin. Ugarit was not burned until 1180 BC, when Ugarit was burned along with the Hittite capital Hattusas by the Akhai-led "Sea Peoples".  Anatolian ironworking spread to the Mediterranean through Achaean and Etruscan mediation. 

BEVEZETÉS

A Hettita Birodalom

A hettiták birodalmának kialakulása az i.e. 19-18.sz.-ban: Hatti a fémek (ezüst és réz, i.e. 1860-ig ónbánya volt a Taurusz-i Kestelben, Göltepében) kiemelkedő bőségű lelőhelye volt, az állattenyésztés révén pedig a messze földön híres gyapjút gyártottak. A második ezred forduló előtt a sumerek enklávékat alapítottak É-n, az akkádok is jártak Kánishban a hettita területen egész a tengerig, mindent felégettek, majd az amoriták az Assúr-i kereskedelmi utat megszervezték: az assuri áru Karkemisen keresztül jutott Kanishba, majd a csereáru és a bevétel vissza Assurba, kb. 60-80 évig működött. Egy másik útvonalon is hoztak ónt Afaganisztánból, ez Elámon keresztül az Eufrátesz mentén vezetett Ny-ra a Mári-i, Szippár-i agyagtáblák szerint (1) Emárig. Az asszír ón-, gyapjúkereskedelem óriási hasznot hozott a kereskedők számára, az ón 75–100%-os, a gyapjú 100%-os nyereséget termelt a 800 kilométeres út ellenére. A második szakaszban, ami a Kanish VII, vagy kárum (raktár-város) Ia réteg szerint körülbelül negyven év szünet után újabb negyven évig, i.e. 1740-ig (1, 113.o.).  Az Eufrátesz menti úttal  lehet összefüggésben, hogy Hammurápi i.e. 1757-ben lerombolta a több mint fél évezredes Márit és palotáját. Ezután ónhiány volt, ismét csak arzénbronzból lehetett fegyvert kovácsolni. A talált agyagtábláknak megfelelően legjobban az Óasszír utat ismerjük. Kánish környékén épült ki a hettiták birodalma, korábbi központja É-n Hattuszaszban volt, nekik is voltak kis kapacitású ónbányáik. 

Az ónhiányban közrejátszott, hogy Hammurápi erősödésével az É-i óasszír kereskedelem visszaszorult, Hammurápi Emár-ig (kikötő, gázló az Eufráteszen) meghódítja az Eufráteszt, Karkemish pedig Jamhad állam vazallusa lett. Mári lerombolásának valószínű oka, hogy Hammurápi akarta szedni a kereskedelmi adót az afganisztáni ón után. Jamhad a tenger felé is kereskedett, Ugarit-i hajókkal hozatta a rezet Ciprusról talán  i.e.1600-tól.  

A Hettita Óbirodalom (i. e. 17 – 16. század): az i. e. 16. század elején uralkodó I. Labarnaszt tekintették közvetlen ősüknek, aki délen már kiterjesztette uralmát a Földközi-tenger partvidékéig. I. Hattuszilisz  hettita király Hatti egységes, birodalmi létének második uralkodója i. e. 1650-1620, uralma alatt Hattuszaszban nagyarányú erődépítési munkák kezdődtek. Ekkor épültek a város újabb falai nagy és szabálytalan kövekből. Kanis mintájára a főtemplom köré óriási raktár-város épült. Majd Murszilisz harminc évig uralkodott, valamikor i. e. 1620 és i. e. 1526 között. Uralkodása a hadtörténet sikersorozata, Anatóliában és Szíriában, D-re rengeteg hadjáratot vezetett, II. Hammurápi ellenében végleg megdöntötte a nagy múltú amorita Jamhad királyságát. Birodalma még i.e. 1200-ban is létezni fog, (amikor Kadeshnél II. Ramszesszel csatáznak). Amikor Murszilisz i. e. 1595-ben az Eufrátesz mentén K-re vonult, kifosztotta Babilont, véget vetve a hosszú idő óta válságban levő Hammurápi-dinasztia uralkodásának. Még a babiloni zikkurat, a Marduk-szobrát is Hattuszaszba szállították. Később az  a Hettita Óbirodalom összeomlott, az akhájok vezette Tengeri népek felégették, Mittanit csak fenyegették. 

Az fém, épületfa és gyapjú kereskedelmük híres volt, és közvetett, de erős bizonyítéka van annak, hogy ismerték a baltát, fejszét és a bárdot: a minószi két élű bárd is anatóliai eredetű. Volt birkanyíró ollójuk, az olló története több mint 4000 éves, bár a képen egy egyiptomi olló látható:

A Hettita Új birodalom (i.e. 14-13.sz): D-Kánaán felé terjeszkedne, de II. Ramszesz hadat visel ellene, felemás eredménnyel. A hettiták a külkapcsolatiakat is szerződésekkel stabilizálták, a belső viszonyokat is. Több államközi szerződés ismert, a legismertebb a kádesi csata után keletkezett szerződés II. Ramszesz-szel. Az egyiptomi írásokból ismerjük a hettita sereg leírását.. A 13. sz.-i három fős hettita harci szekér egyiptomi ábrázoláson maradt fent.

Hettita harci szekér (fantázia rajz, 4)

A hettita birodalom az i.e. 16.sz., Neszasszában volt a vasbánya (4)

A harci szekerekről egy kis kitérő: A egyiptomi szekérhez viszonyítva a plusz egy főt, azaz három embert szállított, a nehezebb fegyverzet és az erősebb kocsi miatt az összsúly 300 kg körül volt, majdnem kétszerese az egyiptominak. A nyakhám helyett a szügyhám a lovak erejét sokkal jobban használta ki. A lovak bőr-szerszámainak elkészítése komoly szaktudást igényel ma is, alig változott, nem sértheti a lovak bőrét és elegendően erős és tartós kellett, hogy legyen. Sokszor díszítő elemei is voltak. A hat küllős kerék, kerékagy elkészítése a korabeli technika csúcsát jelenti, e szekereknek nem volt rugózása, nagy volt a kerekek dinamikus igénybevétele. A kerékívet bronz-abroncsok védték, bronzszegekkel erősítették fel. Egy abroncs súlya min. 10 kg lehetett. Az abroncs szerepét a fémművesség történetében figyelmen kívül hagyják a kutatók, az ábrázolásokon alig kivehetőek. Az abroncs nélkül a kerék szétesik, az első nagyobb kövön összetörik, eleinte bőrből készültek az abroncsok. A kerékagy szerkezetét nem sikerült felismerni más képeken sem, azt is fémabroncs erősítette feltehetően. A fából készült kocsiszekrény súlya nagyobb volt, mint az egyiptomi harci szekéré: az egyiptomi apró  lovak helyett a Van-tó környékén letelepült hurritáknak nagyobb testű lovakat kellett kitenyészteni i.e. 1700-as években. 

Alaca Hüyük-i meteorvas tőt i.e. 2000 előttről. (Wikipedia)

A hettita hadsereg

A hettita hadsereg olyan szabad földművesekből állt össze, akik elhagyhatták földjeiket, mert volt elég szolgájuk ahhoz, hogy megműveljék a földeket. A gazdagabb katonáknak drágább és jobb volt a fegyvere, az előkelőknek harci szekerük is volt. A hettita harci szekér a i. e. 13. századtól három személyt hordozott, így a kocsis és a harcos mellett helyet kapott a pajzshordozó is. A harmadik személy feladata a küzdelemmel elfoglalt harcos védelme és a hajítófegyverek adogatása volt, ezért a hettita szekeres hatékonyabban harcolhatott, mint a két fős szekerek.  A szekeret nem növelték meg, az újítás abban állt, hogy a kerekeit a szekér hátsó részéről középre helyezték, a súlypont alá. Ezzel csökkent a lovak terhelése és nőtt a szekér stabilitása.

A kádesi csata idejétől a hadseregben a gyalogság volt a kisebb harcértékű, a kádesi csatában a szekerekről még csak nyilaztak. A gyalogosok az ábrázolásokon látható jellegzetes egyenes karddal felszerelve, amelynek markolata félhold alakban végződött, és nagyon hasonlít a mükénéi kardokra. Olyannyira, hogy egyes kard leletek esetében máig vita folyik, hogy az argoliszi gyártmányú mükénéi B-típusú kardról van-e szó, vagy hettita kardról (Tudhalijasz-kardról). A gyalogos harcos fegyverzetére és ruházatára csak a hettita ábrázolások alapján lehet következtetni, de viszonylag ritka az ilyen. A hemitei reliefre faragott gyalogos az övbe tűzött egyenes rövid kard mellett a kezében egy körülbelül két méter hosszú döfőlándzsát tart, vállán pedig rövid íj van. (Az első bronzkardokat Arslantepében, K-Ananatóliában készítették.) Fején sisakszerű, valószínűleg bőrből készült sapka, testén derékig érő tunika. A hattuszaszi királykapu reliefén ábrázolt harcos határozottan csúcsos, fülvédős sisakot visel, felsőteste mezítelen, alul rövid szoknya látható. Jobb kezében íj, bal kezében feltehetően lándzsa volt. A kard a ball oldalán hátul helyezkedik el, és bár nagyrészt takarásban van, valószínűleg nem övbe tűzött, hanem hüvelyében az övre akasztott változat. (Arzénbronzból, a fém tulajdonságai miatt, max. 75 cm hosszú, közel 10 cm széles nehéz kardokat kovácsoltak. A kovácsok sántítottak  arzéntól...) 

Bronzból készült fegyverek (4)

A hadműveletek ideje nyárra korlátozódott. Nyár elején megfigyelték az előjeleket, ha azok kedvezők voltak, kihirdették a hadjáratot. Nyár végén a hadsereg visszavonult. A harci szekeres alakulatokat a hettita nemesség alkotta, a nehéz fegyverzetű gyalogság a szabad földműves rétegekből került ki. A faluközösségből hadi szolgálatra eltávozó földműves rabszolgákat kapott, hogy a gazdálkodásban ne legyen fennakadás. A kádesi csata alkalmával II. Muvatallisz azért nem tudta kezdeti sikereit kiaknázni, mert a gyalogságát nem merte bevetni, félve attól, hogy teljesen felmorzsolódik. Ennek oka, hogy a hettita királyi haderő nem zsoldos hadsereg volt, hanem a dicsőség és zsákmány, a ranglétrán és az anyagiak terén elérhető előrelépés reményében felsorakozó szabad parasztok és pásztorok, valamint a hódításból részt kívánó előkelőségek alkották. A sereg másik fontos jellegzetessége az állam szövetségi jellegéből adódott. A kádesi csatát megörökítő egyiptomi feliratok 19 hettita seregrészt sorolnak fel, amelyből csak egyik királyi haderő. A többi tizennyolc a szövetséges vagy meghódított tartományok hada. A hettitáknál az i. e. 15. században kezdődött a vaskor, mert nem jutottak hozzá a bronzkészítéshez szükséges ötvöző anyagokhoz (ón: a Thorosz hegységben lévő Kestel-i ónbánya i.e. 1860-ban kimerült). Kereskedelmi kapcsolataik az már a Felső-Mezopotámiai Birodalom idején is fejletlenek voltak."(WIKIPEDIA)

ÁTMENET A VASKORBA

A bronzfegyverek pótlására alkalmazták a vasat, de viszonylag későn (i.e.1274-ben, kádesi csatában még nem), az áttérés is lassú volt, sőt igen lassú. A mai Niğde Massif nevű hegyen, a hettita Nenasssza-ban, a korábbi tuvanuvai mészkő- és márványbányák környékén volt az egyik legnagyobb vasércbánya. A vas ekkor  – az ötvözetlen fém alapanyagnak és a viszonylag hideg kovácsolásnak köszönhetően – a réznél keményebb, de a bronznál lágyabb anyag volt. A vasfegyverek kevésbé voltak hatékonyak, mint a széles körben elterjedt bronzfegyverek. A hettiták kényszerűségből alkalmazták a vasat. Az új anyag rossz tulajdonságait csak az ellensúlyozta, hogy nagy mennyiségben, olcsón és a távolsági kereskedelem igénybevétele nélkül állíthatták elő.

Átlagban a réz–ón–ezüst váltási aránya 60:10:1 volt, ez azonban jelentősen változhatott a bányáktól való távolsággal. "Assurban 15(14):1 az ón-ezüst arány, Anatóliában viszont 7(6):1. Ez azt jelenti, hogy egységnyi ezüstért Assurban kétszer annyi ónt lehetett vásárolni, mint Anatóliában. A réz Anatólián belüli belső forgalma nagy volt. Ennek az a magyarázata, hogy az anatóliai 60:1 réz-ezüst arány helyett Assurban 100:1 volt az átlagos, sőt ismert 136:1 arányú vásár is. Vagyis a réz Assurban olcsóbb volt, a drága anatóliai rezet nem szállították el, azért Eblában van utalás a ciprusi réz vételére. Az árfolyamok gyakran változtak, de az ezüst értéke sosem vált nagyon magassá, és ez önmagában meghatározta a lehetséges csereáruk körét. Később Egyiptomban már-már hiperinflációnak számított, amikor III. Ramszesz idején hasonló ezüst–réz árfolyam alakult ki." (WIKIPÉDIA) Egy mina (tömegegység) körülbelül 0,5 kg, így az egyenértékes rendszerben 1 mina (mint pénz) 0,5 kg ezüstöt, vagy annak értékét jelentette. A birodalom önellátó szabad faluközösségekre épült. Ezeknek adója és közmunkája tartották el a hadsereget és az államot. A kereskedelem gyengülése az állam jó működését lehetetlenné tette, a különböző térségek jellemző termékei közti csere megszűnt. Talán az aszály (3) vezetett a III. Hattusziliszt (i.e.1250) követő időszak éhínségeihez, egyiptomi gabona vételéhez. Majd a hettita állam végleges megszűnéséhez vezetett az akháj  "Tengeri népek" támadása (2). 

Birodalmak az i.e. 1350-s években(4)

A Taurusz érchegység gazdag: réz, ón (kassziterit),vas, ezüst, ólom és hematit (vas) ércek is megtalálhatóak (igen jó térkép):

Halap és Ugarit (Akurit) között feküdt a fémiparáról nevezetes Ebla. Az Eblában talált hematit súlyok i.e. 2300 körül készültek (bár a hematit használatából még nem következik a vasgyártás):

Súlyok i.e. 2300-ból, Eblából. Hematitból készítettek szobrokat, pecsétnyomókat is. Különös volt számukra is, hogy karcoláskor vörös nyomot hagy ( a hematit vasérc).

A 13. századi vasgyártás technológiájának eredete

A kutatási eredmények szerint a mezopotámiai ipar szerű fém előállítási technológiák létrejöttének szíriai területe az Ebla-Karkemish-Kanish-Ugarit-Alalah palotagazdaságok illetve raktárvárosok területe. T továbbiak az anatóliai, hettita Van-tavi és az Iráni-fennsík fémkultúrái: a leletek azt mutatják, hogy a sumerek arany- és bronzművessége is kölcsönhatásban alakult ki, de a hettiták vasgyártása önállóan, i.e. 1800 körüliek az első nyomok Kaman-Kalehöyükben . A palotagazdaságok lakossága az eredeti eblai, hurrita, sumer, hatti és a későbbi akkád, hettita, ugariti lakosságon túlmenően bevándorló amoriták (több hullámban), akháj krétaiak voltak, továbbá más népek is, mert kereskedelmi utak keresztezik egymást. Az ónbronzok ötvözésére i.e. 2300-ban ismert és bevált receptek voltak Eblában. Egy évezred múlva III. Thotmesz fáraó az i.e. 1400-s években meghódítja e területet (a hettiták vas előállításának idején), és üvegműveseket és borászokat visz Egyiptomba (2), vasmunkásokat nem. A hettiták vaskészítése még kisérleti jellegű. Ebben az időben az üveget is ingót (öntecs) formában szállították:

Kb. 10 kilós üvegöntvények, üvegingótok i.e. 1300 körül egy ugariti hajóroncsról (4)

Az üveg- és vaskészítés -valószínűtlen véletlenül vasércet, mészkövet és faszenet rétegesen egymásra rakni egy ásott gödörben-, összefügg egy ponton: amikor a kerámia edények készítői az üveg szerű mázak lehetséges színes anyagát keresték az agyagedényeikhez -a mázak fémoxidok, pl. a vörös színű a vas-, akkor annyit tudhattak, hogy a színes összetört ásványok, "nehéz" (fémtartalmú) kövek olvasztásával jutnak színes mázakhoz. Melegítették a színes köveket, amíg meg nem olvadtak. Ha elégett a leendő máz, akkor kevesebb levegővel (a fújtatót, azaz a levegőztetés szerepét jól ismerték. Használták is a fújtatókat a régi fémkészítők) melegítették. 

Nagyobb teljesítményű kézzel.lábbal működtetett fújtatók, egyiptomi falikép (4)

Volt esély rá, hogy egy csúnya, szivacs szerű és alaktalan nehéz öntvényt kapjanak. Kovácsolással tisztították meg a salaktól. Szokatlan lehetett, hogy nehéz az öntvény, ezt "nehéz" nem észre venni. Ezért is szerepel az eblai súlyok képe fent, mert a hematitnál is nagyobb a fajsúlya a vasnak, a hematité cc. 5 g/cm^3, tehát kihasználták a nagy fajsúlyt. A súlya miatt tudhatták, ha fém féleséget kapnak az olvasztással. Ha szép színes opálos volt, akkor üveget, üveg mázt kaptak, ehhez használtak a homokot is. Hematitot talán olvasztottak, a fémszíne miatt (később tükörfém a neve) vagy mert vörös csíkot lehet rajzolni a hematittal. Komoly eredményt érhettek el nem is egészen véletlenül: a tiszta vörös nyomot hagyó hematit 70%-a vas és 30%-az O_2, és az élénk színeket keresték. A hematitot homok alatt fán hevítve, a szenesedő fa elvonja az oxigént és vasat kaphattak. A máz égetésének kialakulásával egy időben fel lehet tételezni a véletlen fémelőállítás ismeretté válását, nem tudjuk, hogy kiknek sikerült először, de a hettitáknak sikerült.     

Az réz, ónbronz, az arzénbronz kezdetben azonos funkciójú anyagok lehettek, később az Ebla-iak megkülönböztették az ónbronz fajtáit is. Tudták, hogy melyik alkalmas bronz szobor öntésre és melyik szerszámokat készíteni, kovácsolásra: ez a két művelet a megkülönböztetés alapja, a rugalmasságon (törékenységen) és az olvadásponton túlmenően. Az vasérc olvasztásából származó öntvény kovácsolása nem egyszerű mechanikai zömítés: a salak eltávolítása a feladat. A többszöri melegítés és kovácsolás után  jó minőségű vasat kaptak, amiből  az előkelő harcosok fegyverei és a kőfaragók, ácsok szerszámai készültek, bár ezek még nem acélszerszámok.

Az előállítás módjainak pontos összehasonlítását biztosítandó, a vasérc olvasztásának eredeti módját -az irodalom szerint, Theodore A. Wertime: The Coming of the Age of Iron, Yale Univ. Press, 1980- ismertetjük: "A rézkohászatban alkalmazott eljárás a vasérceket is redukálja: színvasat kapunk, ha a rézkohó a „szokásosnál” (1000-1100°C) egy kissé magasabb (kb. 1400°- 1500°C) hőmérsékletre hevül. Az így előállított vas tulajdonságai azonban sokkal kedvezőtlenebbek, mint a réz jellemzői: törékeny, rosszul megmunkálható és nem „él tartó”. Megfelelő  megmunkálási és felhasználási tulajdonságokkal rendelkező vas karbonizálással, azaz szén tartalmának növelésével állítható elő. Ez a szivacsos, nagy salaktartalmú vasbuca redukáló környezetben (faszénen) történő folyamatos kovácsolásával elérhető. E technológiai „ugrás” Kr. e. 1400–1200 közötti időszakban a kis-ázsiai hettitáknál következett be. A megfelelő minőségű vas előállítási problémájának megszűnésével a bronznál immár számos felhasználási szempontból kedvezőbb fém bányászati és feldolgozási technológiái a középkor végéig lényegében azonosak maradtak." Megjegyzendő, hogy a fújtatókkal előállítható hőmérséklet függ a fújtatás módjától, de 1000 fok alatt marad, az 1500 fokos hőmérsékletek eléréséhez faszén szükséges. 

A szén redukálja a vasoxidokat, azaz eltávolította az oxigént a vasércből, és csökkentettte az olvadáspontot, a salakképző anyag többnyire mészkő és dolomit volt. A vörösvasércek (lilásvörös színükről nevezték el) hematit alapúak, ezek a legnagyobb vastartalmú vasércek. A legjobbak 64-68% vasat tartalmaznak. A mágnesvasércek vagy szürke vasércek magnetit alapú ércek, vas tartalma is 60% fölött is lehet. Tömörebbek, ezért valamivel nehezebben redukálhatók. A magnetit gyakran a kovakő különböző, az érc minőségét rontó módosulataival (jáspis, kvarc) nő össze. A barnavasércek alapásványai legalább részben hidroxidosak. Kötött víztartalmukat hevítés hatására elveszítik, így vas tartalmuk nő. A pátvasércek sziderit alapúak. Tűzi úton (ezt pörkölésnek nevezik) oxidossá kell őket alakítani.  (Wikipedia) Az aprítás és a pörkölés - különösen a kénes ércek oxidálására- szokásos műveletek a kohászatban. A kén eltávolítása, salakosítása az adalék anyagok egyik célja.

Vaskohászat: A vasolvadékba kerülő szén mennyisége feltehetően nem volt pontosan szabályozott, hanem véletlen szerű volt, ez az egyik oka annak, hogy néha sikerült és néha nem sikerült a kívánt minőségű vasat önteni. Nem lehet tudni, hogyan jöttek rá, hogy a darabos mészkő salakosít és még az olvadáspontot is csökkenti. Elég magas hőfokot elő tudtak állítani, mert a rezet égetett kerámia edényekben olvasztották, fújtatókat is használtak, és ismételten olvasztottak. 

A vasolvasztást először a rézolvasztás mintájára próbálták megismételni, később kialakult a saját technológiája: a használt faszén mennyisége, a fújtatás intenzitása, (fújtatás a hőfok biztosításához szükséges, az érc redukálásához oxigén szegény környezet szükséges), és homokot is használtak, (szükséges is volt), nem tudjuk, hogyan jöttek rá. Kis széntartalomnál kovácsolható, 0,1% és 1,5% közötti szétartalomnál keletkeznek a különféle acélok, melyek tulajdonságai a széntartalomtól függően változnak. Ha 2% és 4% között vesz föl szenet a vas, akkor 1150 °C-nál megolvad és önthető; megszilárdulva azonban az öntöttvas törékeny és merev. Tehát a vas háromféle formája is ötvözet, akár a bronz: a kovácsvas nagyon kevés szenet tartalmaz, az öntöttvas a legtöbbet, és a kettő között található az eszközök és fegyverek készítésére alkalmas az arány. 

A rézkohászat - eljárásról (a forrás u.a.: Theodore A. Wertime: The Coming of the Age of Iron, Yale Univ. Press, 1980): "Réz-, és vasérc faszénen történő réteges redukciós kohósítása során szükségképpen keletkezik salak -a salakképződést alkália-tartalmú, földpátos-csillámos kvarchomok adagolása okozza-, mely elősegíti a fém és az érc egyéb alkotóinak elkülönülését. Az ércben gyakran nagy mennyiségben jelenlévő Si, Al, Ca, Mg és egyéb alkáliák a faszénen történő redukció során képződő szilikátos és üveges fázisokba lépnek be, melyekben a réz és a vas csak korlátozottan talál magának helyet."  Fújtatókról nincs szó az idézetben, de ezek szerepe alapvetően fontos volt a hőfok biztosításánál, ez egyiptomi faliképekből is kiderül, agyagvégű nádakat is használtak. A korai- a vasgyártás előtti időkben- a faszén használata erősen kérdéses. A faszén előállításának nem maradt  bizonyítható nyoma, sok fejtörést okoz, hogy mikortól ismerték és hogy hol használták? Csak egy római időkből származó utalást sikerült találni: "Plinius szerint Capuában a rézolvasztást fa égetésével végezték és többször megismételték (NH XXXIV. 20)". A kutatás szempontjából is igen fontos állítás, hogy  a rézolvasztás fa ismételt égetésével  (https://gazdtort-hu.webnode.hu/temak/romai-gazdasagtortenet/erdogazdalkodas-erdoirtas) is lehetséges. A réz a súlya miatt az olvasztótégelyek alján gyűlt össze, így a kihűlt fém-salak összetörésével és ismételt olvasztásával a rézkoncentráció növelhető, dúsítható. 12% alatt az öntvény afféle „szilárd folyadék” marad, s kalapálással hidegen is megmunkálható. 12–22%-ig terjedő óntartalomnál a bronz sokkal keményebb lesz, de többé hidegen már nem, csak izzítva kalapálható, öntvényekhez alkalmas .

A réz, ezüst, meteor vas és arany (más további fémek is) előfordulnak termés fémként. A meteor-vas is ebbe a kategóriába tartozik, mert nem tekinthető mesterségesen előállított vasnak. Ezek figyelembe vételével Mezopotámiában i.e. 1400-s években kezdődött a vaskorszak, (pl. Tutanhamon-nak volt az első nevesített vas tárgya, ami egy meteorvas tőr, egyiptomi sírmelléklet, és egy korábbi szép hettita meteorvas tőr) és csak jóval i.e. 1000 után válik általánossá a vas használata. A Mediterráneumban az i.e. 1300-s években a vaskészítés eredete tehát hettita eredetű, és a mükénéi kultúrából szétáramló, D-Anatóliát, Krétát és Ciprust meghódító akhájok terjesztik el a vas használatát a Közel-Keleten az i.e. 1100-s évekbent, pl. a krétai eredetű filiszteusok, akiket az i.e. 1170-es években telepít le III. Ramszesz Kánaánban.

Tutanhamon sírjából egy meteorvas pengéjű kés i.e. 1330 körül(4)

Egy kitérő a színezésről, mázakról: megkülönböztetünk égetéssel felvitt színezékeket és hideg színezést, utóbbiak a fali domborművek, textilek, bútorok festékei. A víz, mint oldószer, nem alkalmazható. (A levantei csíkos textilek nevezetesek voltak.) Az égetéssel felvitt színezékek két félék: a porrá tört festéket valamilyen alkalmas ragasztó anyaggal felfestik a kerámiákra és ráégetik a tárgyakra, a görögök alkotnak majd ilyen tökéletes kerámiákat. A másik -nekünk érdekes-  módszer a fajansz típusú máz: homokkal összeolvasztják a színezéket -pl. a zöld malachit port, ami önmagában a fajansz- és ezt égetik rá a tárgyakra, csempékre, pl. a kék babiloni Istár kapu esetén. Az üveget homok és szíksó vagy fahamu összeolvasztásával kapták. (https://bencsik.rs3.hu/component/content/category/118-az-egyiptomi-kek-fajansz-toertenete.html?layout=blog&Itemid=101) Egyiptomban a legfontosabb vörös pigment a vízmentes vas(III)-oxid volt, a képeken férfit jelöl, a nők fehérek. (Ide kapcsolódik, hogy az ecetsavas étel megtámadja az ólomedényt, amikor édes ízű vegyület keletkezik. Az ólomcukrot a rómaiak véletlenül fedezték fel, amikor észrevették, hogy az ólomedényben tárolt bor édesebbé, és ezért finomabbá válik idővel és ezt rendszeresen és sokan szívesen fogyasztottak ólmos bort, de mérgező.) Mezopotámiában ólom edényekről nem tudunk, pedig feltehetően voltak -ahogy ónedények is-, mert az ólmot könnyű önteni, és ólom pecsételőket használtak. Az Eufrátesz felső folyásánál, a Zagrosz hegységben, a Felső-Zap folyónál volt galenit, ólomérc bánya.

Az ónpestist -a tiszta óntárgyak 13.2 C fok alatt lassan, alacsonyabb hőmérsékleten gyorsabban elszürkülnek és elporladnak, kristályszerkezet megváltozása okozza- kényszerűen ismerniük kellett. Ha egy tárgy elkezd szürkülni, az érintéssel a többi óntárgyat is "megfertőzi", szokatlan jelenség. Az óningótok szállításánál okozhatott meglepetéseket. A régészeknek ma már nem okoz problémát, ha elporladt óntárgyat találnak, de régebben ez nem így volt. Az ónnak ez a furcsa tulajdonsága árfelhajtó hatású is lehetett és a  karavánokat sürgethette. 

Építészetről röviden (5)

Keveset, de lehet tudni a hettiták építészetéről (5). A hurrita Mittani ill. a korábbi amorita Jamhad Monarchia építészetével mutat rokonságot. Amikor a hettita birodalmi központot áttették Kanisból Hattuszaszba, a szekér - első sorban az ökrös szekerek forgalma miatt, valamilyen út félét tartottak karban, ennek a folytatása lesz D-n a későbbi asszírok által nevezetes épített út. Hattuszasznak "védőfal rendszere volt, egyik szélén emelkedett a fellegvár. A várfalakat hatalmas, faragatlan kőtömbökből rakták össze, ciklop falazat módjára. A kapukat parabola-íves álboltozatok (a térlefedés egyik ősi formája, azonban a valódi boltozattal ellentétben konzolosan előreugratott vízszintes rétegekből áll. Szilárdságát külső terheléssel kell biztosítani.) hidalták át a bástyákon keresztül vezettek. Álboltozatok fedték a raktárak, belső termek folyosóit is. A város belső területeit falak választották el, ahol palota- és templom együttesek is voltak és műhelyek, sok raktár, istállók. I. templom területén (ami ásatási megjelölés): a belső udvarok több oldalát is pilléres folyosók övezték.  Az udvar mélyén megaron, közepén oltár volt. A kétkarú lépcsők építése mellett a legszokatlanabb az ablakok megjelenése." Az alaprajz jellegzetessége, hogy hosszú, keskeny termeket látni: a szobák szélességét a tetőgerendák hossza határozta meg, 5 m körül. Kör keresztmetszetű oszlopokat nem építettek. Találtak sok agyagtáblát, sumer betűs akkád írással. Hattuszasz komoly erődítmény volt, mégis a frígek népvándorlásakor -i.e.1180 körül- a hettiták elhagyták, előtte talán ők is gyújtották fel.  

Oroszlános kapu Hattuszasz (4)  

Rekonstrukció, Hattuszasz(4) 

Következtetések 

A híres Óasszír kereskedelmi út(ak) időben túl rövid ideig, kb. 100 évig működött(tek) i.e. 1800 körül. Következik, hogy É-Mezopotámiában az arzénbronz használata mellett folytonosan ónhiány volt. Három következmény adódott: az arzénbronz általános használata (ami termésréz féleség)és az óntárgyak újraolvasztása, a második a Kestel-i bánya i.e. 1850 körüli kimerülése után az ón keresése Mezopotámia közelében és találtak is ónbányákat, továbbá valamilyen új fém keresése, ami a vas lett. A D-i Kánis-Kerkemish területén a kerámia-máz készítők jöhettek rá a vas készítésének receptjére, és az az i.e. 1300-s - 1100-as években az akhájok (a filiszteusok krétai eredetű akhájik) terjesztették el a használatát a Mediterráneumban. A legkorábbi vas salak törmeléket Kaman-Kalehöyükben találták i.e. 1800- körüli időkből, de ez még nem jelent vasgyártást. Később sem vált általánossá a vastárgyak használata, és az akháj Tengeri népek i.e. 1200 körül elüldözték a hettitákat. 

IRODALMJEGYZÉK

       (1) ROAF, Michael: A MEZOPOTÁMIAI VILÁG ATLASZA, Helikon, 1996. ISBN  963-208-507-8 

       (2) KÁKOSY László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája, Osírisz, 2005

       (3) BEHRINGER, Wolfgang: A klíma kultúrtörténete, Corvina, 2007 

       (4) A képek eredeti szerzőjét nem minden esetben lehetett felderíteni, a WIKI ismert tulajdonságai miatt (gyűjtemények)

       (5) Hajnóczi Gyula, Az építészet története, Ókor, Tankönyvkiadó, 1967. ISBN 96317 6769 8