HAJÓK TÖRTÉNETE: ÉRDEKES ÓKORI VILÁGÍTÓTORONYOK
(2022 november)
ABSTRACT
Az ókori világítótornyokról -az alexandriai kivételével- kevés információnk van, de nem kikötőkben, hanem szirteken, sziklákon, zátonyokon álltak a tornyok, inkább szirteken gyújtott tüzek és a hajók navigálását segítették. A tengeri hajózás a part menti hajózással kezdődött. Ha tudták, hogy merre kell kerülni, akkor tudhatták azt is, hogy hova érkeznek. Néhány nevezetes, a Mediterráneumban épített világítótornyot ismertetünk, többségében a Római Birodalom idejéből. / HISTORY OF SHIPS: INTERESTING ANCIENT LIGHTHOUSES: Little is known about ancient lighthouses, with the exception of Alexandria, but they were not in harbours, but on cliffs, rocks, reefs, rather they were fires lit on cliffs and helped ships to navigate. Maritime navigation began with coastal navigation. If they knew where to go, they knew where they were going. Some of the most famous lighthouses built in the Mediterranean are described, mainly from the Roman Empire.
BEVEZETÉS
A mediterrán világítótornyoknak meglepően nagy irodalma van, az ókori világítótornyokról már sokkal kevesebb információ érhető el. A kutatás módja az internetes keresés volt a Wikipedia oldalairól kiindulva, célja az ismeretterjesztés. Könyvek is léteznek a világítótornyok témájában: David A. Stevenson (1959), Douglas Hague és Rosemary Christie (1974). valamint Friederich Zemke (1992) könyveiben találhatóak részletes ismeretek. Néhány nevezetes, a Mediterráneumban épített világítótornyot ismertetünk.
A Wikipedia alapján (https://en.wikipedia.org/wiki/History_of_lighthouses): a homéroszi legenda szerint a Palamédesz találta fel az első világítótornyot, bár az alexandriai világítótorony (amelyet a cnidusi Sostratus tervezett és épített) és a rodoszi kolosszus elsőségei bizonyítottak. Themisztoklész azonban már korábban, az i. e. 5. században világítótornyot állított fel Pireusz Athénhoz kapcsolódó kikötőjénél, egy kis kőoszlopot tűzjelzéssel: Torre dels vents, a szelek tornya néven. Egy görög költő (i. e. 660 körül) említ egy világítótornyot a trójai Sigeionban, ez lehetett az első rendszeresen üzemelő világítótorony.
A világítótornyok története: a tornyok, épületek vagy más típusú szerkezetek világítótoronyként való használatának fejlődésére utal: ezek a tengereken zátonyokon, sziklákon. szirteken vagy a belvízi utakon navigációs segédeszközként szolgálnak a tengerészek számára. Az épített kikötők kialakulása előtt -ahol a kikötők bejáratainál építették a világítótornyokat- a hajósokat a dombtetőkre, tengeri fokokra -akrotiri, cap néven- épített tűzjelzők irányították, és bárhol, homokos partokon partra futtatták a hajókat, a kikötőkben csak építették a hajókat. Mivel a magasabban égő tűz javította a láthatóságot, tűzek gyújtása magas tengeri fokokon a világítótoronyok és a kikötők kialakulásáig bevett gyakorlat lett. A római kortól a világítótorony inkább a kikötők bejáratának jelzésére szolgált, mint a zátonyok és sziklaszirtek figyelmeztető jelzéseire, ellentétben sok modern kikötői világítótoronnyal. Az alexandriai világítótorony, más néven Pharosz-i világítótorony is Pharosz szigetről kapta a nevét. A mai India partjainál, Kuntasiban végzett ásatások egy négyzet alakú őrtornyot tártak fel, eredetileg 10-12 méteres lehetett. Ha világítótorony volt, akkor i. e. 2000 körülről származik.
Szíriában a ma már nem létező Ugarit kikötő feletti Hazzi hegyen égő tüzekkel várták a az érkező hajókat. A hegyen az i.e. 18. században épített templomnak ajándékozták a kőhorgonyokat a szerencsés megérkezés örömére. Ugarit korának (i.e. 1800-as évektől i.e. 1180-ig, amikor az akháj Tengeri népek végleg elpusztították) legnagyobb, több mint 100 sólyás hajóépítő kikötője volt és Büblosszal legkorábbi föníciai kereskedelmi kikötők is voltak, Ugarit a ciprusi rézkereskedelméről nevezetes, a minósziakkal is rendszeresen kereskedett. A Hazzi-hegyen épített templom az egyik legkorábbi Baal-templom egyben.
A szíriai Ugarit város, és a kikötője Ugaritta néven, mellette a Hazzi hegy a legrégebbi Baal templommal (Wikipedia)
NEVEZETES VILÁGÍTÓTORNYOK
Az alexandriai világítótorony, más néven Pharosz-i világítótorony, az ókori Egyiptomban II. Ptolemaiosz (i. e. 280-247, https://en.wikipedia.org/wiki/Lighthouse_of_Alexandria és https://okorportal.hu/wp-content/uploads/2015/03/2014_01_grull.pdf) uralkodása idején épült. Becslések szerint 100 méter (330 láb) volt a teljes magassága, az ókori világ hét csodájának egyike és sok évszázadon át a világ egyik legmagasabb ember alkotta építménye volt. A világítótorony i. u. 956 és 1323 között három földrengés következtében súlyosan megrongálódott. Ez volt a harmadik legtovább fennmaradt ókori csoda (a halikarnasszoszi mauzóleum és a gízai Nagy Piramis után), részben 1480-ig fennmaradt, amikor az utolsó megmaradt köveit felhasználták, hogy a helyén felépítsenek egy fellegvárat. 1994-ben régészek Alexandria keleti kikötőjének vizében felfedezték a világítótorony néhány maradványát a tengerfenéken.
Az alexandriai kikötő világítótornya, más néven a Pharosz-i világítótorony rajza (https://en.wikipedia.org/wiki/Lighthouse_of_Alexandria)
Alexandria kikötője a Nílus-delta nyugati peremén, a Földközi-tenger és a Mariut-tó között, az egyiptomi Alexandriában található, és Egyiptom második legfontosabb városának és fő kikötőjének számít. Két kikötőből áll (keleti és nyugati), amelyeket egy T alakú félsziget választ el egymástól. A keleti kikötő sekély, nagy hajók számára nem hajózható. A nyugati kikötő volt a kereskedelmi kikötő, a kikötőt két összefolyó hullámtörő védte (https://en.wikipedia.org/wiki/Alexandria_Port). Alexandria kikötője a világ egyik legrégebbi kikötője, a legkorábbi kikötői létesítmények i. e. 1900-ban épültek.
Alexandriai világítótorony, tükörrel és olajlámpával jeleztek, fantáziarajz
Alexandria i. e. 30 körül (https://en.wikipedia.org/wiki/Alexandria_Port)
Alexandria látványos rajza
Az évszázadok során a homok- és iszaplerakódások hajózhatatlanná tették a kikötőt. I. e. 331-ben Alexandria város építésének idején megtisztították, Nagy Sándor flottájának bázisa lett. Nagy Sándor 1200 méter hosszú és 200 méter széles híddal kötötte össze Alexandria kikötőjét és Pharosz szigetét, ezzel két kikötőmedencét hozva létre a kereskedelmi és katonai hajózás számára: az északkeleti medencét (Portus Magnus, jelenleg a keleti kikötő) katonai hajók számára, a délnyugati medencét (Portus Eunostus, jelenleg Alexandria fő kikötője) pedig kereskedelmi célokra. A Ptolemaiosz-korban egy második hidat is építettek a Pharoszhoz, amely a keleti kikötőt tovább osztotta két különálló öbölre.
Sztrabón szerint Alexandriának a Földközi-tengeren lévő kikötőkön kívül volt egy belvízi kikötője is a Mareotis-tónál. A tónak nem volt a tengerrel összekötő torkolata, hanem csatornák kötötték össze a Nílussal. Sztrabón leírása szerint a tavi kikötő forgalmasabb volt, mint a tengeri kikötő. A római Egyiptom idején a város nyugati kikötőjéből nagy mennyiségben exportáltak gabonát, ezért kapta a "Portus Magnus" nevet. A gabonát uszályokon hozták a Níluson, és a Mareotis-tó partja közelében lévő nagy magtárakban tárolták a szállítás előtt. A Római Birodalom fénykorában Alexandria évente 83 000 tonna gabonát szállított Rómába. A késői birodalom idején a város évente 220 000 tonna gabonát szállított Konstantinápolyba.
Fantáziakép az alexandriai kikötő világító toronyáról (https://en.wikipedia.org/wiki/Lighthouse_of_Alexandria)
A Herkules-torony (spanyolul: Torre de Hércules, i.u. 1, sz., https://en.wikipedia.org/wiki/Tower_of_Hercules) a legrégebbi ismert római kori világítótorony. Ősi római eredetű, egy félszigeten áll, körülbelül 2,4 km-re A Coruña központjától, Galíciában, Spanyolország északnyugati részén. A 20. századig Farum Brigantium néven volt ismert. A latin farum szó a görög Φάρος, Pharos szóból származik, ami az alexandriai világítótornyot jelentette. Az építmény 55 méter magas, és Spanyolország észak-atlanti partjaira néz. Az 1. században épült, és 1791-ben újították fel. 2009 óta a Faro de Chipiona* (https://es.wikipedia.org/wiki/Faro_de_Chipiona) után a második legmagasabb világítótorony Spanyolországban:
A Herkules-torony már az 1. században létezett, Traianus alatt épült vagy talán átépítették, valószínűleg föníciai eredetű alapokra és az alexandriai világítótorony eredeti tervei alapján épült. Az alapzatából egy sarokkő maradt fenn (MARTI AVG.SACR C.SEVIVS LVPVS ARCHITECTVS ÆMINIENSIS LVSITANVS.EX.VO felirattal), amelynek alapján az eredeti világítótornyot a római háború istenének, Marsnak szentelték. A torony a 2. század óta folyamatosan használatban van, és a legrégebbi létező világítótoronyként tartják számon. Feltehetően a helyben található tüzelőanyagokkal világítottak, fával és talán szénnel is. Az eredeti torony rövidebb és szélesebb volt, a megmaradt magot spirális rámpa vette körül. Ennek a rámpának a körvonalai még mindig láthatóak a felújított külső részen. Az utolsó emeletet valószínűleg kupola koronázta.
Herkules-torony, Spanyolország, az 1. században Traianus építette vagy átépítette (https://es.wikipedia.org/wiki/Faro_de_Chipiona)
Tervrajza és alaprajza, (Joseph Cornide, Investigaciones sobre la fundación y fábrica de la torre llamada de Hércules, 1792-ből),
A Herkules-torony restaurálva
A Herkules-torony restaurálva
1788-ban a megmaradt 34 méteres toronymagot neoklasszicista restaurálást kapott, beleértve egy új, 21 méteres negyedik emeletet is. 1791-ben fejezték be a restaurálását.
"A Herkules-tornyot a 18. században példamutató módon restaurálták, amely megvédte az eredeti római kori műemlék központi magját, miközben helyreállították a műszaki funkcióit." A sokat javított római és középkori belső falazatok megtekinthetőek. A rómaiak, akik meghódították Spanyolországnak ezt a vidékét is, úgy hitték, hogy átvitt értelemben ott a Föld vége, innen származik a neve, Finisterra. A régió hírhedt volt a hajótörésekről, ezért kapta a Costa da Morte, azaz a "Halál partja" nevet is. Az évezredek során számos mitikus történetet meséltek a világítótorony eredetéről. Egy kelta és görög-római elemeket vegyítő mítosz szerint a hős Herkules három nap és három éjszaka folyamatos harc után legyőzött egy óriás zsarnokot és elrendelte, hogy a helyén várost építsenek. Következetesen A Coruña város címerében egy, a Herkules által legyőzött ellenség eltemetett fejét ábrázoló koponyán és keresztcsontokon álló világítótorony szerepel.
Ostia kikötője (https://www.britannica.com/place/Ostia, https://okorportal.hu/wp-content/uploads/2015/03/2014_01_grull.pdf) a Tiberis torkolatánál feküdt, de ma a folyó deltájának természetes növekedése miatt a folyón felfelé mintegy 6 km-re (4 mérföld), a mai Róma városától délnyugatra található.
Az ókori Róma kikötői (https://en.wikipedia.org/wiki/Category:Roman_harbors) között a legfontosabb kikötő Róma saját kikötője, Ostia volt. Tudjuk, hogy Claudius császár I. u. 42 és 54 között új kikötőt épített Portusnál, és Ostiát az új kikötő kereskedelmi központjakén, raktárkánt működtették. Ostiában mindenütt Portusról szóló szimbólumokat és feliratokat találunk, de a saját kikötőjére szinte semmilyen utalást.
Ostia kikötő, modell (Vatikáni Múzeum)
Az ostiai kikötő világítótornya
Ostia sólepárló hely volt legrégebben, húsok, halak tárolásához nélkülözhetetlen volt az i.e 6-8. századokban a só. A rómaiak Ostiát tekintették első gyarmatuknak, és negyedik királyuknak, Ancus Marciusnak (i.e. 620, Livius szerint, Livius az ötödik századról szóló beszámolóiban kétszer említi Ostiát, és a Tiberis rendkívüli áradásait i. e. 414-ben és 363-ban) tulajdonították a város alapítását. A város magja csak az i. e. 4. században jelent meg, a 3. században épült ki, a központi rész egy nagy tufatömbökből épült erődítmény, a Castrum. A szövegekből kiderül, hogy a pun háborúk idején vált a kikötő kereskedelmi és katonai kikötővé. Ostia stratégiai jelentősége a Tiberis torkolatának védelme szempontjából nyilvánvaló volt, így a várost megerősítették (a dátum vitatott, valószínűleg az i. e. 4. század közepén) a katonai táborral vagy castrummal.
Portus - ld. úgy is mint Portus Augusti, Porto Romano (https://hu.frwiki.wiki/wiki/Portus_%28port_romain%29) az ókori Róma egyik nagy kikötője volt, -a másik a Centum-, a szomszédos Ostia kikötőtől 4 km-re délre. A Tiberis torkolatának északi partján és a Tirrén-tenger közös partján volt található, mára feltöltődött. Claudius császár építette az első években. I. u. 100-as években, Traianus kibővítette. A Portus régészeti maradványai a mai Porto falu közelében találhatóak, Rómától délre, Fiumicino-i repülőtér közelében, Lazióban. A császárok hajóinak kikötője volt, fogadó palotával, továbbá kereskedelmi és utaskikötő is volt, különösen búzával, érccel (arany, ezüst, ólom), gyapjúval kereskedett. Karthágó ekkor már több mint 800 éves kikötőjénél tízszer volt nagyobb.
Claudius kikötője egy érmén,az egyik legszebb sestercius-on, kilenc hajóval és 11 emberrel. Az érme tetején egy világítótorony található, amelyet Neptunusz szobra áll; alul a Tiberis fekvő megszemélyesítése, akinek kormánya van és egy delfin tartja; bal oldalon a rakpart templommal, egy szobor és tároló raktárak; jobbra, csónakraktárak, a kikötő a felújításával kapcsolatosak (https://hu.frwiki.wiki/wiki/Portus_%28port_romain%29)
A régi római kikötő Ostia volt, túl kicsi lett ahhoz, hogy ellássa Róma tengeri forgalmát. Amikor a Birodalom fővárosa már elérte az egymillió lakost, továbbá Ostiát Róma felé elzárta egy nagy homokpad, új kikötő vált szükségessé. I.u. 42-ben Claudius építette meg az új kikötőt, Portust, 4 km-re északra Ostiától. Két hosszú ívelt, a tengerbe benyúló kikötő gátja volt, rakparttal, és egy csatorna kötötte össze a Tiberis folyóval. Portusba egy mesterséges szigetet is építtetett Claudius világítótoronnyal. Hadrianus császár idején a világítótorony alapozása megsüllyedt, feltöltötték nagy kövekkel, melyeket óriás uszályokkal szállítottak a torony szigetére. Egy hasonló hatalmas uszállyal szállítottak később, 1586-ban egy egyiptomi obeliszket a Vatikánba, a Szent Péter térre.
Portus kikötője mára feltöltődött (Wikipedia)
Trajanus császár idején egy kb. 350 méteres oldalú hatszögletű kikötőt építettek , az első kikötő eliszaposodott.
Traianus kikötője (Wikipedia)
Traianus hatszögletű kikötője
Trajanus egy újabb kikötőt épített a szárazföld felé, amely 39 hektáros területen feküdt. Csatornákon keresztül kapcsolódott a régi kikötőhöz, közvetlenül a Tiberisszel és a tengerrel. A medence mélysége 5 méter, az oldalai 357,77 méteresek ( kb. 1200 római láb ), maximális átmérője 715,54 méter voltak. Az alját az északi végén finoman felfelé lejtő kövek borították, és csak egy métert ért el a medence szélén. A medence több mint 100 hajót tudott befogadni, nagyobbakat is, amelyeket már nem kellett kirakni a tengeren. Traianus híres hatszögletű medencéje körül számos raktár épült. Az árukat rabszolgák rakodták ki és szállították, ami számos ma is látható domborművön és mozaikon megtekinthető. Egy elválasztó fal megkönnyítette az áruk mozgásának ellenőrzését a vámszolgálat számára és az importvámok beszedését (portorium). Nagyméretű fogadó épületek is épültek: rakpartok, silók, hangárok és adminisztratív épületek. Ezután az árut három nap alatt vontatással Rómába szállították, ami jelentős idő megtakarítást jelentett. A kikötő öt évszázad alatt biztosította Róma élelmiszer-szükségleteit; viharoktól védve volt, és évente körülbelül 180-190 napig volt használható. Az ókori település és a középkori Porto város szétválása az i.u. 4. században kezdődött, amikor Nagy Konstantin császár falakat építettett. Az 5-6- századokban a gót háborükban Róma lakossága 30000-40 000 -re csökkent. Hajózható csatornák voltak a Tiberis és a tenger között, ezeket a kiásott csatornákat eredetileg Trajanus medencéjének felépítésére használták, mára eltűntek, de a Traianus-medencébe vezet a Fiumicinool csatorna, amelynek neve a kicsi száj- ból származik, az egyetlen csatorna, amelyet még ma is használnak. A császári időszakból csak Traianus kikötőmedencéje létezik; a csatornák többsége eltűnt az üledék alatt.
Centum Celae: a mai Civitavecchia helyén (https://hu.wikipedia.org/wiki/Civitavecchia). Traianus császár építtetette, etruszk települések romjaira épült Centum Celae néven az új kikötő a 2. század elején. A Centum Cellae név első előfordulása az ifjabb Plinius egyik leveléből származik (i. u. 107). A név eredete vitatott: felvetették, hogy a császár villájának centum ("száz") csarnokaira utalhat. A középkorban Centumcellae bizánci erődítmény volt, az újkorra Róma fő kikötője lett. (https://hu.wikipedia.org/wiki/Civitavecchia).
Civita Vecchia kikötője, Trajanus császár építette, ma Róma újkori kikötője
A római Centumcellae kikötője, a mai Civitavecchia kikötőjére épült. 1: Külső medence; 2: Belső medence; 3: Torre del Lazzaretto, 4: A Torre del Bicchiere helye, amely ma már elpusztult; 5: A világítótorony helye; 6: A korábbi világítótorony helye; 7: A kikötő közelében futó Via Aurelia, amelyen az árukat Rómába szállították. Kép: Google Earth, kiegészítésekkel (Keay et al. nyomán)
Civita Vecchia, Centum Celae kikötője, Traianus császár építette (https://civitavecchia.portmobility.it/en/visiting-harbour-trajan-fiumicino)
A római Centumcellae kikötő világítótoronnyal, grafika
Centumcellae kikötő világítótoronnyal, festmény
A mai Civitavecchia kikötője (https://www.romanports.org/en/articles/human-interest/137-centumcellae-the-port-of-trajan.html) a régi római Centumcellae kikötő maradványain fekszik. Centumcellae az i. u. II. század elején épült Traianus császár villája közelében, a császár számára. Az építkezést valószínűleg a császár kedvenc építésze, a damaszkuszi Apollodoro végezte, aki az anconai kikötőnek és sok más korabeli építménynek is az építésze volt. A fiatalabb Plinius (Epist. 6.31) az első szerző, aki említést tesz Centumcellae-ről. Egyik levelében ezt írta: "A kikötő amfiteátrum alakban épült, a déli oldalon íves hullámtörővel, az északi oldalon pedig egyenes hullámtörővel. Az egyenes hullámtörőt alagutakkal látták el a hullámok megszüntetésére." A kikötőt egy úgynevezett "antemurale" (partfal) is védte, ez esetben egy mesterséges sziget, amelyet a darsena (belső kikötő) feltárásából nyert kövekből építettek. A darsena a kikötőmedence északi oldalán helyezkedett el, és még ma is ott van. A sziget a parttól mintegy 500 méterre feküdt, a két hullámtörő pedig egymástól 400 méter távolságra. Így a medence teljes területe 200.000 négyzetméter volt. A kikötő átlagos mélysége körülbelül 6 méter volt. Mindkét hullámtörő végén egy-egy erődítményt is építettek. A déli oldalon lévőt a lakosok "il Bichiere" (az üveg) névvel illették alakja után. A másik, az északi oldalon lévő erődöt "il Lazzaretto" (a Lazaret). A mesterséges sziget két végén is két kis erődítmény is állt, amelyek között a sziget közepén egy nagy világítótorony állt. Az ókori kikötő kétségtelenül oszlopcsarnokokkal, templomokkal, oszlopokkal és szobrokkal épült, amint azt a kikötő körül hátrahagyott számos törmelékből következik. A darsena mögött egy nagy bazilika (bírósági épület) maradványait találták meg, amely 100 méter hosszú és 38 méter széles volt. A bazilikát két oszlopsor osztotta három galériára. Ez mutatja a kikötő jelentőségét pénzügyi szempontból is és az igazságszolgáltatás és a kereskedelem szempontjából is..
Misenum (Nápolyi-öböl) történe: (https://en.wikipedia.org/wiki/Portus_Julius) Portus Julius (latinul Iulius) volt az első kikötő, amelyet kifejezetten a nyugati római haditengerészeti, a misenumi flotta, a Classis Misenensis bázisául építettek; a keleti flotta a ravennai kikötőben állomásozott. A kikötő Misenumban, a Nápolyi-öböl északi végén lévő félszigeten feküdt. A Portus Julius nevet Octavianus (a későbbi Caesar Augustus) dédnagybátyjának és örökbefogadó apjának, Julius Caesarnak és a Julianus klánnak a tiszteletére kapta.
A Portus Julius építése: A polgárháborúk idején Octavianusnak szüksége volt egy biztonságos tengeri kikötőre, ahol flottát építhetett és képezhetett ki a Sextus Pompeius (Nagy Pompeius kisebbik fia) elleni hadjárathoz, aki gyakran portyázott Itáliában és a Róma gabonaellátását biztosító hajózási útvonalakon. A művelet irányításával Octavianus legközelebbi és legképzettebb munkatársához, Marcus Agrippához fordult. Agrippa tudta, hogy a belső Averno-tó láthatatlan a környező tenger és öböl vizei felől, és úgy gondolta, hogy a flotta ottani létezését titokban lehet tartani Sextus flottája előtt, amíg az készen nem áll a csapásra. Agrippa terve, amelyet i. e. 37-36 között hajtottak végre, az volt, hogy ásnak egy csatornát, amely összeköti az Averno tavat a Lucrino tóval, és egy második, rövidebb csatornát, amelynek rejtett bejárata van a Lucrino tó és a tenger között. Az Averno tótól északra, Kümé városáig egy hosszú közúti bekötőalagutat, a Grotta di Cocceio-t is kiásták. A csatorna mellett egy másik, rövidebb csatornát is építettek. Agrippa újító stratégiája beigazolódott, mivel az új flotta építése Sextus kóborló flottája előtt ismeretlen maradt. Amikor a flotta felkészült és teljesen felszerelték, kiképezték, Agrippa flottája elhagyta titkos bázisát, és legyőzte Sextust a naulochusi csatában (Szicília északi partjainál), a hadjárat döntő tengeri csatájában.
Röviddel a Sextus elleni háború sikeres befejezése után az első Portus Juliust félbe hagyták, mivel a felhalmozódott iszap miatt nem volt hajózható. Mivel a titoktartás már nem volt követelmény, a közeli Misenum adott otthont a haditengerészeti támaszpont második és nagy változatának. A rómaiak új hullámtörőket építettek, és a támaszpontot az Aqua Augusta vízvezeték táplálta, amely Kümé, Nápoly, Pompeji és az öböl környéki más városokat is ellátta.
A Nápolyi öböl Ény-i végének vázlata. Baiae a császárok fürdővárosa volt
A Misenum-fok modern világítótornya (https://en.wikipedia.org/wiki/Portus_Julius)
A Misenum-fok mögötti külső kikötő a római haditengerészet aktív hajóit szolgálta, és helyet biztosított a kiképzési gyakorlatoknak, volt egy belső kikötő is (amellyel egy fahíddal átívelő csatorna kötötte össze) a tartalékflotta és a javítások számára, valamint a viharok elől való menedéknek készült. Elhelyezkedéséből adódóan a terület az egész itáliai nyugati partvidéket, a szigeteket és a Messinai-szorost ellenőrizte.
Cosanus: I. e. 273-ban a rómaiak katonai kolóniát alapítottak Cosanusban Etruria ellenőrzésére. Eredetileg Cosanus kedvező földrajzi fekvése volt a fő motiváció a katonai flotta számára.
Cosa-i kikötő (https://archive.archaeology.org/online/features/cosa/)
Cosa-i kikötő: (https://archive.archaeology.org/online/features/cosa/) Az i. e. harmadik század első felében a Római Köztársaság terjeszkedett. Az északon fekvő etruszk, délen pedig a görög területek meghódításával az egész itáliai félszigetet ellenőrzésük alá vonták. Hogy megszilárdítsák ellenőrzésüket, a rómaiak új területeik Tirrén-tengeri partvidékén kolóniákat hoztak létre. Az eddig ismert legkorábbi római kikötőt, Cosa kikötőjét i. e. 273-ban alapították, és ez volt az oka a Rómától mintegy 140 km-re északra fekvő kolónia létrehozásának. Az erődített hegyi város alatt fekvő kikötő a túlnyomórészt homokos partvidék, ahol partra futtatva tárolták a hajókat, továbbá ez volt a terület egyetlen édesvízforrása. A kikötő mögött egy gazdag lagúna volt, ahol az ásatások során kereskedelmi halászatra utaló bizonyítékokat tártak fel.
Terracina (https://en.wikipedia.org/wiki/Terracina): stratégiailag kiemelkedő fontosságú helyet foglalt el: azon a ponton fekszik, ahol a Volszkuszi-hegység (a Lepini-hegység egyik nyúlványa) a parthoz ér, nem hagyva átjárási lehetőséget a hegyek és a tenger között, a pontusi mocsarak (urbs prona in paludes, "mocsarakkal körülvett város", ahogy Livius nevezte) fölött, és egy kis kikötővel is rendelkezett. Az Encyclopædia Britannica tizenegyedik kiadása szerint az i. e. 600-as években csatlakozott a tizenkét városból álló etruszk ligához. 509-ben Terracina már római fennhatóság alatt állt, amint arról a Róma és Karthágó közötti 1. szerződés beszámol, i. e. 329-ben Colonia Anxurnas néven római polgárokból álló kolóniát alapítottak. Colonia maritima-ként a tengerparti gyarmatváros gyakran szerepel a történelemben. A Via Appia építése i. e. 312-ben tovább növelte a jelentőségét: egy út Traianus korában (Kr. u. 98-117) oldotta meg véglegesen a százazföldi megközelítésének problémáját egy nagy szikla átvágásával (Pisco Montano) a hegyfok lábánál. A bevágás mélységét a függőleges falon 10 római lábnyira vésett jelek jelzik; a legalacsonyabb jel, körülbelül 1 méterrel a mai út felett, a CXX jel, ami 36 méternek (118 láb) felel meg. Valószínűleg ennek az útbevágásnak a következtében épült fel a császárkor néhány fontosabb épülete a kis kikötő mellett. Az Ostia és Terracina közötti parti út, a Via Severiana megépítése tovább növelte a hely jelentőségét. A Via Appia és a Via Severiana Terracinától néhány mérföldre keletre találkozott. A dús növényvilággal és szép kilátással rendelkező hegyfok természeti környezete és tájai miatt már i. e. 200-ban a rómaiak gyakran látogatták. A kikötőt Trajanus és Antoninus Pius alatt építették ki az i. u. 2. században. Az utolsó római építkezés az i. u. 5. században egy új falsor volt. A közeli tengerparti ásványvízforrások vannak, melyeket a rómaiak Neptuniae aquae néven ismertek.
Terracina kikötő egy szirt átvágásával volt csak megközelíthető a szárazföldön
Terracina kikötő világítótoronnyal, festmény
Ancona: egy olaszországi kikötőváros (https://hu.wikipedia.org/wiki/Ancona) az Adriai-tenger partján, a Conero-hegy északi vonulata által képzett félszigeten terül el. A félsziget alakítja ki az Anconai-öblöt. A város dombokon és völgyeken osztozik. I. e. 387-ben alapította I. Dionüsziosz szürakuszai türannosz. Görög neve Ankón volt, a latin Ancon Dorica. A Római Birodalom az illír háború során foglalta el, i. e. 268-ban. A város már a kezdetektől igen jelentős volt, mert innen vezet a legrövidebb tengeri út Dalmáciába, ráadásul egy mészkőszirt védelmében ez az Adria teljes partján Itália egyetlen jó, természetes kikötője. Traianus császár megnagyobbíttatta a kikötőt, és egy rakpartot építtetett. A Római Birodalom bukása után a város a gótok, a longobárdok, majd a szaracénok kezébe került. A középkorban egy ideig független köztársaságként a Pentapolis városszövetséghez tartozott. I. sz. 774-ben Nagy Károly a pápai államnak adományozta.
Ancona kikötő világítótoronnyal, Traianus diadalívével (Ancona-Harbour-Claude-Joseph-Vernet-Oil-Painting)
Ancona kikötő a hegyi világítótoronnyal, Trajanus diadalívével
*
Faro de Chipiona, mai spanyol világítótorony (https://es.wikipedia.org/wiki/Faro_de_Chipiona)
A Chipionai (Cádiz, Spanyolország) világítótorony egy parti világítótorony, amely a spanyolországi Cádizban, Chipionában található del Perro kikötőjében. A legmagasabb világítótorony Spanyolországban. Régebbi világítótornyoktól örökölte a nevét. Sztrabón az alexandriai világítótoronyhoz hasonlította. I. e. 140-ben építették azért, hogy a Betis folyón a hajósok elkerüljék Salmedina zátonyait. A Sevilla felé irányuló tengeri forgalmat szolgálja. 1863-ban építették át. A római emlékoszlopokra emlékeztető, enyhén csonka toronnyal épült. A hajók számára jelzi a Guadalquivir folyó torkolatának bejáratát, ez Spanyolország egyetlen hajózható folyója. A tornyot repülőgépek is használják jelzőfényként, mivel egyike Spanyolország 20 légi világítótornyának (fénysugara függőlegesen és vízszintesen is ugyanolyan messzire ér el). 1999-ben a meglévő lámpát egy 30 tengeri mérföld hatótávolságú halogénlámpára cserélték. Három 120º-os fénysugárból áll, amelyek harminc másodpercenként tesznek egy teljes fordulatot, így a távolban tíz másodpercenként villanásként láthatóak.
**
Tradiciónális görög világítótornyok