AZ ÓKORI EGYIPTOM NAGY CSATÁI

AZ ÓKORI EGYIPTOM NAGY CSATÁI

(2022 május)

ABSTRACT

Az ismertetett első csata, az i.e. 2700 körüli "Nagy háború" volt, majd időrendben: a hükszoszok kiűzésének háborúi az i.e. 1550-es években, III. Thotmesz szíriai háborúi, II. Ramszesz kádesi csatája, és III. Ramszesz tengeri csatája a Tengeri népekkel i.e. 1178-ban, továbbá a Dzáhi-i csatája. / THE GREAT BATTLES OF ANCIENT EGYPT: The first battle descussed was the "Great War" of about 2700 BC, and: the wars of expulsion of the Hyksos in the 1550s BC, the Syrian wars of Thothmes III, the Battle of Kadesh of Ramses II, and the naval battle of Ramses III with the Sea Peoples in 1178 BC, and the Battle of Djahi.

BEVEZETÉS

A kutatás módszere az internetes keresés volt a Wikipedia oldalairól kiindulva, célja az ismeretterjesztés. A történelem olyan nagy csaták sorozata, melyket nagy birodalmak nagy uralkodói vívtak, sok emberrel. Az első nagy és egy edény felíraton dokumentált csatát, a "Nagy háború"-t Haszehemui (Függelék I.) fáraó vívta i.e. 2700 körül 47 ezer áldozattal. Az utolsó ismertetett, egy tengeri csatát III. Ramszesz vívta i.e. 1178-ban a Nílus-deltában.

Az I. Dinasztia idejétől (i. e. 3000 - i. e. 2780, https://hu.wikipedia.org/wiki/I._dinasztia) számítják az egyesített Egyiptom létrejöttét. Ma már van egy megelőző, és 0.-nak nevezett dinasztia is, körülbelül i. e. 3200–3000ig, de az egységes Egyiptom csak a II. Dinasztia (i. e. 2780–2635) alatt jött létre. I.e. 3000 körül az első fáraó neve Narmer vagy Meni, aki Egyiptom első egyesítője és az I. dinasztia alapítója is. Az északi terület – a Deltában – a Nílus torkolatvidékén jött létre Alsó-Egyiptom, a fővárosa Buto volt, a déli Felső-Egyiptomé pedig Nehen, későbbi nevén Hierakónpolisz. Az egyesítést Narmer fáraó elkezdte, több száz évig tartott.

Az egyesítési folyamat legnagyobb csatájában, a "Nagy háborúban" Felső-Egyiptom fáraója, Haszehemui_ma legyőzte az északiakat. (Függelék I., Khasekhemwyan_an, i.e. 2680 körül (https://hu.wikipedia.org/wiki/Haszehemui) "Az északi hadakkal való küzdelmét bizonyítja egy kőedény felirata, amely szerint Neheb városában vívták a harcot. Neheb mélyen délen fekszik, pontosan a Nílus másik partján szemben Nehennel, az akkori fővárossal. Az északi seregek Nehebnél – Haszehemui feliratai szerint – katasztrofális vereséget szenvedtek, de maga a tény, hogy idáig eljutottak, beszédes. Ugyanakkor a 47 ezer északi áldozat -ról szóló híradás is figyelemre méltó, többet nem is lehet tudni a csatáról." A 47 ezres szám azonban a kor nagy hadseregeinek kb. a tízszerese. Haszehemui Nehemben és Abüdoszban is épített egy-egy erődöt. Az abüdoszi nekropoliszban temették el, ez az első sír, amely mellett bárkagödröt (https://en.wikipedia.org/wiki/Ancient_Egyptian_royal_ships) találtak, mindjárt 12 darabot.

Az egyesítési folyamat egyik oka a Nílus volt: a gabonatermés az éves áradás függvényében változott, csökkent: A Nílus a délen az árterületét fokozatosan feltöltötte, hátságokat, "vállakat" épített, ezeken a hátságokon telepedtek meg az egyiptomiak. Azonban évről-évre csak a magasabb árvíz tudott átbukni a vállakon, ezért a délieknek Észak felé terjeszkedtek. A két részbirodalom közötti, a korábban mocsaras Faiyum területet lecsapolták, csatornázták. Az itt lévő tó a korban sokkal nagyobb volt, víztározóként használták, alacsony vízállásnál a tóból a víz visszafelé folyt a víz. A Nílus másik ága eliszaposodott, kotorni kellett. A tóban piramisok, templomok álltak I. Amenemhat fáraó (i.e.1989 -1959) idején, és itt épült fel a kor nevezetessége, a Labürinthosz: a kör alakú falon 12 kapun keresztül lehetett bejutni. A föld alatti kb. 1500 helységről kapta a nevét (2, 124.o.), több szintes templom volt Hérodotosz szerint, olyan neves mint a piramisok.

NÍLUSs

Az Ókorban még két ága volt a Nílusnak, az egyik a Faiyum depresszióba, mélyföldre ömlött (4)

I.e. 4500-től a mai Asszuáni gáttól É-ra elkezdődött egy erősödő aszály-folyamat a Nílus völgyében, ami ma is tart. A folyamat kiszárítja a Szaharát, főleg Dél felé terjeszkedik. A

Nílus Asszuán után vállakat épített, ma egy víztározó van Asszuánnál. A vállakról egy kép:

vállak A kivállasodás folyamata, ami minden nem aszályos évben (ha az árvíz magassága több volt, mint 8 m-nél, a mai Asszuánnál mérve) az árvíz tovább építette a vállakat,

megemelte a Nílus vállait ott, ahol kiöntött. (4)

HADVISELÉS

Egyiptom fő katonai törekvése (https://hu.wikipedia.org/wiki/Hadvisel%C3%A9s_az_%C3%B3kori_Egyiptomban) több évezredes története során a termékeny folyóvölgy felé irányuló külső, a déli Núbiából, a nyugati Líbiából, illetve a Sínai-félsziget felől érkező támadások visszaverése volt. Erődítményeket, katonai támaszpontokat és ellenőrző pontokat létesítettek a határokon, amelyek nagyobb támadások esetén riasztották az ország fő haderőit. Ezen kívül az egyiptomi állam erős korszakaiban délen folytattak hódító hadjáratokat, illetve katonai hatalmuk fellendülése idején katonai műveleteket vezettek északkeletre, északon időnként egészen a mai Szíria területéig. Az I. dinasztia idejéből maradtak fenn sziklafeliratok, amelyek sikeres hadjáratokat örökítettek meg. A II. dinasztia korából fennmaradt sírfeliratok tartalmazzák az uralkodó címei között az „idegen földek meghódítója” fordulatot, ami arra utal, hogy az ország határain rendszeres volt a katonai tevékenység.

Fegyverkészítéshez használt termésfémként megtalálható arzénbronz jöhet szóba. (A rendelkezésükre álló arzénbronz mennyisége aránytalanul kevés volt Hufu fáraó Nagy piramisának és általában a piramisok köveinek megmunkálásához.) Fegyverek készítésére használták. I.e. 1700 körül működtek a núbiai, buheni rézbányák, a rezet ékszereknek és eszközök készítésére használták, de puha fém, kővek vésésre alkalmatlan.

2Mace bronze axe and crescent blade axe. Ancient Egypt Weapons. maze. Museum of Egypt Culture of Barcelona Spain

Arzénbronz harci balta, fejsze és buzogány (Museum of Egypt Culture of Barcelona, Spain)

Állandó hadsereg létezéséről azonban sokáig nem lehet tudni, bár az uralkodók szerveztek nagyobb hadjáratokat a szomszéd államok ellen. Sznofru fáraó (i.e.2613 - 2589) egy lázadás leverésére Núbiába vezetett sereget, amiből aztán a – fennmaradt győzelmi jelentések szerint – sok fogollyal és szarvasmarhával tért vissza. Az egyiptomi hadsereg ebben a korban alkalmi célokra szervezett katonaságot jelentett, amit nagyszámú nem katonai elem is elkísért, közöttük az asszonyok is. Az Óbirodalom harcosainak fegyverzete még nagyon egyszerű volt, a közelharcra kőfejű fabuzogányt és lándzsát használhattak, távolsági fegyverként az egyszerű íj és nyíl, a parittya és a hajítófa szolgált.

Sznofru idejében indult meg a szervezett hajózás az Égei-tenger irányában a levantei partok mentén, valamint a Vörös-tengeren Punt irányában. A kereskedelmi hajózás ebben a korban egyben katonai tevékenységet is jelentett, minden hajónak készen kellett állnia támadások visszaverésére, és minden hajó támadó is volt. A hadjáratok mellett a távoli bányák kiaknázásában is szerepet kapott a hadsereg. Az Óbirodalom kezdetének tekintett III. dinasztia idejéből maradtak fenn adatok arról, hogy a Sínai-félszigetre a malachit és a türkiz bányászatára indítottak expedíciókat, Núbiába az aranyért.

A támadások ellen a határokon erődöket építettek. A nagyméretű szögletes erődök a falai napon szárított agyagtéglából, döngölt földből készültek, 4-8 méter szélesek voltak a falak, előttük még egy árok is húzódott. Később állandó helyőrségeket állítottak fel, megfelelő számú írnokkal. Az erődítmények szerepe sokoldalú volt: előőrs, kaszárnya, a területén lévő forrás védelme, postaállomás, határőrség, vámhivatal, a hadsereget ellátó raktárközpont. Az írnokok szerepe különleges volt: az állami és katonai vezetés irányítása alatt írnokok serege tevékenykedett, ők voltak a felelősek a logisztikáért, az emberek és anyagok mozgatásáért. Az írnokok részletes feljegyzéseket készítettek többek között a hadizsákmányról, a foglyokról, a beszerzésekről, az építményeken, a későbbi harci szekereken szükségessé vált javításokról, a kiosztott fegyverekről, az emberveszteségekről, a katonák magaviseletéről. A katonai írnokok később a civil életben gyakran „főhivatalnokokként” folytatták pályafutásukat. Három fáraóról – Horemheb, I. Ramszesz és I. Széthi – is ismeretes, hogy a katonai irányításnál kezdték fiatalon.

Északkeleten, a Sínai-félsziget irányában Egyiptom védelemre rendezkedett be. I. Amenemhat fáraó (i.e.1989 -1959) a Nílus deltájának keleti oldalán kiépíttette az úgynevezett Uralkodói Fal erődrendszerét, a Tjaru határerődot, ami hatékony védelmet nyújtott a keleti betörések ellen, ugyanakkor indított két hadjáratot délen és nyugaton, a Núbia és Líbia ellen. A núbiai hadjárat eredménye a térség pacifikálása volt, így Buhenben ismét megnyílhattak a korábban bezárt rézolvasztók. A núbiai mentőakció nevű régészeti leletmentés során 12 erődöt tártak fel.

HÜKSZOSZ HÁBORÚK

A hükszoszok amoriták voltak, egy szíriai (ugariti), sémi eredetű nép, akik i. e. 1730 után tengeren és szárazföldön elfoglalták a Deltavidéket. A hódítókat az egyiptomiak nevezték el hükszoszoknak (egyiptomi nyelven: heka haszut), vagyis „az idegen földek urai”-nak, és amunak.

Fővárosukká Avarisz kikötőjét tették a Nílus deltájában. Csaknem száz évig tartó uralmuk alatt hatalmas királyságot hoztak létre, amelynek Ugarit, Szíria és Palesztina is része volt. A XV. dinasztia korában átvették az uralmat Alsó-Egyiptom felett, de az egyiptomi XVII. dinasztia végének és a XVIII. dinasztia elejének uralkodói kiűzték őket. Közvetlen hatalmuk csak Alsó-Egyiptomra és Kánaánra terjedt ki, Felső-Egyiptom önálló maradt adófizetés fejében és a saját fáraói uralma alatt.

A Hükszosz Birodalom (Wikipedia)

Elkülönültek az egyiptomiaktól, nem költöztek be városaikba, erődített katonai táborokban, erődökben éltek. Derékszögű, jellegzetes „szoknyás” vertföldes erődöket – a legnagyobb a fővárosban, Avariszban és Djahiban volt – Egyiptom mellett a régészek Palesztinában: Jerikóban, Sikemben, Tjaruban és Lákisban is találtak. ( A "szoknya" az aláásás ellen védett.) A hükszoszok vezették be Egyiptomban a ló vontatta harci szekér, a kerék, a vertikális szövőszék, a lant, a hajókeel és az összetett íj használatát, melyek az i.e. 1600-as években legközelebb Ugaritban (Szíria) voltak ismertek. Legfontosabb hozzájárulásuk az egyiptomi kultúrához a kánaáni istenek, a Ball kultusz (eredete az Ugarit melletti Haazi hegyen lévő templom) megismertetése volt, nagyban segítették az Egyiptomra addig jellemző elszigeteltség feloldását. A hükszoszok uralmának I. Jahmesz fáraó vetett véget i. e. 1550-ben az avariszi, taniszi, saruheni több éves csatákban. (https://hu.wikipedia.org/wiki/H%C3%BCkszoszok,Függelék III.) a XV. dinasztiába tartozó hükszosz királyok egyre inkább egyiptomivá váltak. A hükszoszok az egyiptomi királyi uralommal kapcsolatos jelképeket és megnevezéseket használtak, és átvették az egyiptomi Széth istenséget mint saját uralmukat támogató istenséget.
Manfred Bietak (7) szerint az avariszi hükszosz királyság a XIII. dinasztia korának vége felé, i. e. 1710 körül, nem sokkal utána jött létre, az egyiptomi központi államnak ebben az időben zajló lassú szétesésének eredményeként. Egyes szövegek szerint, amíg a hükszoszok uralmuk alá hajtották a folyódelta vidékét, a thébaiak aranybányászattal és a vörös-tengeri kereskedelemmel voltak elfoglalva, és így elhanyagolták a védekezést. Alsó-Egyiptom és Théba egymástól függetlenül működtek és csak kevés kapcsolat volt köztük. A Egyiptom békés elfoglalásának elméletében hívők azzal érvelnek, hogy nincsenek nyomai csatáknak vagy általános háborúknak ebben az időszakban. Ezután egy uralkodó hatalma sem terjedt ki Egyiptom egészére jó másfél évszázadon át, egészen addig, amíg I. Jahmesz el nem foglalta Avariszt három év ostrom után és újra egyesítette az országot.

Hükszosz csaták: Kamosze fáraó Thébából serege élén északra hajózott uralkodása 3. évében és megtámadta a hükszoszok legdélebbi helyőrségét, majd északon egészen Avarisz magasságáig vezette seregét. Bár a várost nem foglalta el, a körülötte levő területet elpusztította. Kamosze ezután visszahajózott a Níluson Thébába, hogy a hükszoszok feletti győzelmét megünnepelje. A harcok azonban nemigen haladhatták meg egy sikeres, a hükszoszokat váratlanul érő katonai rajtaütés jelentőségét.

A XVIII. dinasztia első királyának tekintett Jahmesz náhány évvel később újraindította a hükszoszok elleni háborúkat (2, 133.o.). Hadjáratának részleteiről egy sír falán levő beszámoló tudósít. Számos támadás kellett Avarisz ellen ahhoz, hogy a hükszoszokat végül megverjék és kiűzzék Alsó-Egyiptomból, végül három évi ostrom után sikerült. Jahmesz felirata beszámol arról, hogy harci szekéren ment a háborúba. Amíg a ló és a harci kocsi az adott kor uralkodó osztályának fontos eszközeivé váltak, úgy lettek a hatalom jelképévé később egész Európában. A királyokat harci kocsikon ábrázolták, ezen mentek háborúba és ebben temették el őket, Egyiptomban hajókkal.

Avarisz eleste után a menekülő hükszoszokat az egyiptomi hadsereg kiűzte a Sínai-félsziget északi részén át Kánaán déli részére. Itt, Rafah és Gáza között a Negev sivatagban és a megerősített Saruhen városát, erődjét háromévi ostrom után lerombolták. Nem ismert, hogy Avarisz eleste után mennyi idővel történt az ázsiai hadjárat. Észszerűen feltehető, hogy a Dél-Kánaánba való beáramlás a hükszoszok Avariszból való kiűzetése után elég hamar bekövetkezhetett, de az Avarisz-i erőd elestét megelőző ostrom is eléggé elhúzódhatott, és ezután, a saruheni csata előtt is el kellett telnie egy hadviselési „szezonnak”, így az események kronológiája bizonytalan.

A hükszoszok "szoknyás" erődöket építettek, az erődfalak alját szélesebbre építették, ami sztatikailag is indokolt, és védett az "aláásás" ellen, azaz, hogy az ellenség ne tudja aláásással leomlasztani az erőd falát. A hükszoszok idején a bronzkard kiszorította a régebbi egyiptomi kardot a khopesht (ḫepeš-t) és megjelentek a harci szekerek az egyiptomi seregben is. Az arzénbronz, később ónbronz kardokat is kovácsolással készítették, 70-80 centiméter volt a hosszuk.

Egyiptomi kard, a khopesh (4)

Kb. 70 cm hosszú, kovácsolt bronzkori kard (https://mnm.hu/hu/cikk/keso-bronzkori-kard-rovid-tortenete)

HÜKSZOSZ HARCI SZEKEREK

A hükszoszok addig ismeretlen eszközzel, harci szekerekkel támadtak az addig csak gyalogos csapatokkal rendelkező Egyiptomra, az egyiptomiak pedig eltanulták a szekerek készítését. Az első egyiptomi szekerek másolták a hükszoszok harci szekereit, még a felhasznált díszítésekben is a támadóktól átvett spirális rajzok, pálma- és állatábrázolások szerepeltek. Később az egyiptomiak könnyebb, az egyiptomi terepviszonyokhoz jobban alkalmazkodó, rugalmasabban irányítható kocsikat készítettek. A nehéz fa alkatrészek helyett gyakran bőrből készült elemeket alkalmaztak, a négyküllős kerekek helyett hat küllőseket készítettek. Meghosszabbították a kocsirudat, a tengelyt pedig hátrébb helyezték, a keréknyomtávot megnövelték, így a kocsik könnyebben kormányozhatóvá váltak. A kocsi alja 70 cm-re volt a földtől. A két lovat a kocsirúdhoz kötötték, szájukban zabla volt, szemükre ellenzőt erősítettek. Az egyiptomi harci szekér önsúlya a kb. 40 kg volt, és közel 40 km/h sebességre is képes volt.

I. Thotmesz fáraó idejéből már források szólnak arról, hogy a harci szekerek a hadsereg szerves részét alkották, eleinte a gyalogságon belül, később pedig elit egységekként. Ha valaki szekeres akart lenni, magának kellett megvennie a drága harci szekeret. Idegen származásúak nem kerülhettek be. III. Amenhotep idejéből, i.e. 1380 körül, vannak adatok arra, hogy a harci szekeresek már önálló fegyvernemet alkottak. A fáraók harci szekereit lapis lazulival, elefántcsonttal, ezüsttel, arannyal díszítették.

Az egyiptomi harci szekereken két katona harcolt: a hajtó és mögötte az íjász. Az íjász testét lenvászonból vagy bőrből készült tunika fedte, amelyre bőr- és bronzpikkelyeket varrtak, bronz sisak és nyakpánt is védte az ellenséges nyilaktól. Az íjásznak erős, kettős ívű, összetett íja volt, hosszú, fémhegyű nyílvesszőkkel, amelyeket a kocsi két oldalára erősített tegezekben helyeztek el, mint a lándzsát, esetleg kardot, tőrt, amit a harcos közelharcban használt. A szekér elöl félkör alakú, hátsó oldala pedig teljesen nyitott volt. Az íjász, de szükség esetén a hajtó is könnyen leugorhatott, ha a kocsi – amint az gyakran előfordult – felborulni készült, de könnyen vissza is kapaszkodhattak.

A harci szekér harcászati szerepe először csak ijesztgetés volt, a felsorakozott sereg előtt kesztben le és fel hajtottak, aztán az volt, hogy az íjászokat eljuttassa a terep olyan pontjára, ahonnan az íjászok – akár a már álló kocsiról – a leghatásosabban tudtak nyilazni. Fedezték a gyalogság osztagait, és különösen alkalmasak voltak a menekülő ellenség üldözésére. A harci kocsikat a nagy templomok környékén kialakított kézműipari központokban gyártották, a többi fegyvert is. Nemesi sírokban fennmaradt a szekérgyártásnak, a faanyag előkészítésének, hajlításának ábrázolása is.

A kocsik készítéséhez szilfát, tamariszkuszt, akáciafát és nyírfakérget használtak. I.e. 1600 körül a harci szekereik vontatásához a szíriai eredetű (1,6) amorita-hurrita szíriai hükszoszok már lovakat is használtak, de előtte Szíria és Mezopotámia területén a hegyi vadszamár és a házi szamár keresztezésével kapott hibrideket, kungákat tenyésztettek. A ló és a zabla a Kaukázuson keresztül érkezett Mezopotámiába a hurriták közvetítésével, az amoriták hozták Egyiptomba. (https://www.science.org/doi/10.1126/sciadv.abm0218 , https://index.hu/tudomany/til/2022/04/14/lovak-hijan-hibrid-szamarakkal-csataztak-az-okorban/)

Hibrid szamár azaz KUNGA sciadv.abm0218 f1

A hükszoszok terjesztették el a lovak használatát (és temetését) Egyiptomban. Mükénében is (ami itt hükszósz hatásra utal. Ázsiában is találtak.) találtak eltemetett lovakat (általában párban): a lovak tenyésztése uralkodók kiváltsága volt a második évezredben, továbbá szokás volt sok megszokott, kedves tárgyat (korábban esetleg embert) eltemetni egy előkelő halottal, ezért nem kéne a lótemetést rituális szokásnak vagy rituális szertartásnak tekinteni. A hükszoszok átlagos testmagassága kb. tíz centiméterrel nagyobb volt mint az egyiptomiaké (Manfred Bietak, magánközlemény). Hükszosz szekeret -és a kereket, azaz a tengelyt-, Tutanhamon (i.e.1342-1324), a XVIII. dinasztia uralkodója sírmellékleteként találtak (2), ami a kairói Múzeumban megtekinthető:

z kerékagy

Tutanhamon szekere

kerék agy

Tutanhamon harci szekere, i.e. 1330 körül (4)

Az ugariti, hükszosz eredetű egyiptomi harci szekerek és a mükénéi harci szekerek hasonlósága funkcionális hasonlóság is, azaz a korabeli technikai eszközökkel adott problémára hasonló megoldást találtak szükségszerűen, másrészt mind a kettő szíriai eredetű.

III. THOTMESZ SZÍRIAI HADJÁRATAI

A hükszoszok kiűzése után, bár I. Thotmesz vezetett hadjáratot Szíriába, nem igazán üldözték a hükszoszokat, erre III. Thotmesz idején (i.e. 1479-1425) került sor, aki 54 éves uralkodása alatt 17 hadjáratot vezetett északkeletre, délen pedig a negyedik kataraktáig kiterjesztette a határokat. Elfoglalta

Megiddó városát, meghódította Szíriát. Legyőzte Mitanni államát, átkelt az Eufráteszen és hídfőt létesített a túlsó partján, ekkor lett Egyiptom nemzetközi nagyhatalom. Uralkodásának első felében, i.e. 1479-1458 között, a fáraó anyja, Hatsepszut a fáraó mellett, társuralkodó volt, és III. Thotmesz katonai nevelést kapott, alá tartozott a hadsereg irányítása (2,135.o.). Első hadjárata Meggido-i csata néven ismert.

Az Egyiptom által meghódított ázsiai terület Retjenu néven ismertes (4)

MEGGIDOI CSATA (2, 138.o.)

A megiddói csata a Megiddó városánál i. e. 1457. április 25-én lezajlott ütközet neve. Ez az első olyan hadjárat, amelynek részletes leírását ismerjük, nagy vonalakban felvázolható a csata menete is. A csatára III. Thotmesz egyiptomi fáraó uralkodásának 23. évében került sor. Az események a karnaki Ámon-templom hieroglifáiból és más egyiptomi feliratokból ismertek. Az egyiptomi királynő, Hatsepszut uralkodásának vége felé, a mai Szíria területének több uralkodója Egyiptom hatalma ellen szervezkedett, hasonlóan a hükszosz kort megelőző időkhöz. Szíria és Palesztina kis államai szövetkeztek az Eufrátesz felső folyásának mentén lévő Mitanni Birodalommal. A szövetség vezetője Kádes királya volt. A városnak egy hatalmas erődítmény nyújtott védelmet. Megiddó királya egy hasonlóan erős védelmet nyújtó erődített városban, és a szövetség mellett volt, mint számos más király és fejedelem is. III. Thotmesz 330 királyt és fejedelmet említ, de ezt a számot a történészek túlzottnak tartják. Thotmesz hadjáratának ürügye az volt, hogy helyi zavargásokat kell levernie Saruhen környékén, célja pedig az, hogy egyiptomi fennhatóság alá vonja a terület fontos kereskedelmi útvonalait, illetve azokat a városállamokat, melyek Mitanni vazallusai. Thotmesz és csapatai Tjaru határerődből az egyiptomi fennhatóság alatt álló Gázán át vonultak Megiddó ellen. A gyors támadásnak köszönhetően az egyiptomi sereg nagy győzelmet aratott, és teljesen megsemmisíthette volna az ellenfelet, ha nem áll neki a város elfoglalása helyett az ellenséges tábor fosztogatásának. Megiddó ostroma végül hét hónapig tartott, majd a város megadta magát, de az egyiptomiak nem vonták közvetlen uralom alá, Thotmesz beérte azzal, hogy a szíriai fejedelmek hűséget esküdtek neki és átadták fegyvereiket és harci kocsijaikat. A hadizsákmány hatalmas volt – a pontos feljegyzések alapján 894 harci szekér, 200 páncélzat (köztük Megiddó és Kádes fejedelméé), több mint 2000 ló és 25 000 más állat. A hadjárat győzelemmel és fosztogatással végződött, az egyiptomiak elvették lovaikat, arany és ezüst harci szekereiket, kirabolták a sátrakat fémeket keresve.

III. THOTMESZ HADJÁRAI

III. Thotmesz Megiddói győzelmével előkészítette hadjáratait Szíriába. Thotmesz az elkövetkezendő húsz évben több kisebb hadjáratot is indított ugyanebbe a térségbe. III. Thomesz a megiddói csatát követő hadjáratairól kevesebb a részletes beszámoló. Thotmesznek sikerült a főbb kikötővárosok megszerzésével a Földközi-tenger keleti felének kereskedelmét egyiptomi ellenőrzés alá vonni; Egyiptom egészen az Amarna-korig megtartotta befolyását a térségben. A kikötőket támaszponttá kialakítva Thotmesz készült a Mitanni elleni háborúra.

A mittani-i elleni csata és győzelem emlékét az Eufrátesz folyónál felállított sztélé, emlékét a karnaki, III. Thotmesz győzelmi himnuszaként ismert felirat őrzi. A háború fontos eredménye volt Qades bevétele, ami lehetővé tette az Orontész völgyének ellenörzését. A sztélék a felségterületének határait jelezték, az adófizetésre utaló emlékeztetők, az uralkodók "ajándékokat" küldtek egymásnak adóként. Egyiptom is, de kisebbet, "ajándék-diplomáciának" is lehet nevezni, ha kevésnek találták, többet "kértek". III. Thotmesz Núbiai hadjáratai is hasonlóan sikeresek voltak és 50. évében már minden elődjénél nagyobbra növelte Egyiptom birtokait, és az országot gazdagabbá tette, mint amilyen az Óbirodalom 4. dinasztiájának kezdete óta (i.e. 2600 as évek óta) bármikor volt. Bár Mittani nem semmisült meg, Babilon és Asszíria lazúrkövet küldött ajándékba, sőt a hettita birodalom is nyolc ezüstkarikát (fém tárolási forma volt, mint a rúd vagy a fémtégla) küldött 401 deben (1deben= 91 gramm) súlyban, valamint köveket és fát (2, 139.o.).

III. Thotmeszt tartják az egyiptomi haditengerészet atyjának, létrehozta az ókori világ első harcoló haditengerészetét. Avariszban hatalmas hajógyárat épített, ahol csapat-, ló- és utánpótlás szállító hajókat épített a szíriai és iraki hadjáratai támogatására. Megreformálta a hadsereget, megbízható sorköteles bázist hozott létre hivatásos katonákból.

A karnaki templom falán saját szövege szerint: „Felépítetted templomomat az örökkévalóság számára, immár hosszabb és szélesebb, mint korábban volt.” A király maga számol be a templom bővítéséről: „Íme, felségem látta, hogy a déli pülón vályogtéglából, […] a kisebb építmények kőből, a kettős ajtó cédrusdeszkából, az oszlopok fából vannak. Azután felségem megalkotta azokat […] kapuját gránitból, ajtaját rézlemezből […] Felségem kiásta Ámonnak a déli tavat, megújította és megnagyobbította.”

III. Thotmesz Műveleti területe (Wikipedia)

III. THOTMESZ HADITENGERÉSZETE

Szíriai és palesztinai hadjáratainak története mutatja, hogy stratégiai előnyt jelentett a tengeren történő szállítás, utánpótlás. III. Thotmesz idejére az egyiptomiak már szárazföldi kereskedelmi útvonallal rendelkeztek a Sínai-félszigetnél Szíria felé Bübloszig, amihez erős befolyás párosult a dél-palesztinai városok felett. A libanoni Büblosszal (a mai Bejrúttól mintegy 32 km-re északra) tengeri kereskedelmi kapcsolatuk volt már az i.e. 2600-as évek óta. (https://bencsik.rs3.hu/component/content/category/185-hajok-toertenete-gyors-technologiai-fejlodes-az-i-e-2600-as-evekben.html?layout=blog&Itemid=101) Az egyiptomiak Palesztinában helyőrségeket tartottak fenn, erődöket építettek a forrásoknál. Egyiptomból nagy erőket kellett mozgatni a kádeshi lázadók legyőzésének érdekében, hogy szárazföldi úton É-Libanonba vagy Szíriába eljuttassák az egyiptomi katonai erőt. A Palesztinán átvonuló hadsereg nem csupán logisztikai terhet jelentett az áthaladó városok és települések számára, de ki volt téve az Egyiptom-ellenes felkelők támadásainak is. A tengeren képesek voltak az utánpótlásra Libanonon kikötőin keresztül Északkelet-Szíria irányában, Bübloszban építették a hajóikat. Az expedíciós hadműveletek akkor hatékonyak, ha rövid ideig tartó, távoli hadjáratokra korlátozódnak, esetleg változó ellenfelek ellen, de világos célokkal: a közeli Palesztínát megszállva tudták tartani, Szíriát azonban nem tudták tartósan megszállni, de a hadjáratok idején "adófizetésre" tudták kényszeríteni.

Nile boat from the tomb of Rekhmire after Norman de G Davies The Tomb of Rekh mi Re at 1

Nílusi rövidpalánkos, hosszanti tartóköteles hajó Rekmíre sírjából (https://en.wikipedia.org/wiki/Rekhmire)

egyptian nile boat twelfth dynasty 260nw 252132418

Egyiptomi nílusi hajó (4)

Nílusi hajó i.e. 1420-ból (4)

Az egyiptomi és a szíriai, ugariti hajóépítés lényegesen eltért egymástól: a (később ismertetett i.e. 1175-ös Nílus-deltai csata utáni) föníciai hajóépítés a szíriai, ugariti hajóépítés hagyományait követte. Érdekes, hogy nem vették át egymás építési módszereit, aminek az lehet az oka, hogy a felhasználható hajófák anyaga nagyon különbözik: Egyiptomban alig volt megfelelő vízálló fa, ezért a rövidtörzsű mézgás akáciafából építették a hajókat, azonos hosszúságú, 105 centiméteres, két könyök hosszúságú palánkokból. A kevés Bybloszból behozott cédrusfából ceremoniális temetési hajókat építettek, már amikor volt, egyébként modellekkel helyettesítették a temetési hajókat. A teljes méretű cédrusfa temetési hajókat eltemették a fáraókkal együtt a sivatagban. A Büblosz melletti hegyekben voltak a mézgás fájú cédruserdők, itt hosszú, nem szabványos palánkokból építették a hajókat, hosszanti külső merevítőkkel, nem volt szükségük az egyiptomi szállító vitorlások hosszanti merevítő kötelére. A korban a hajótestet építették össze előszőr karvel palánkokból fenékpalánkkal, majd a hükszosz időktől keellel és utólag építették be a keresztmerevítő bordákat, és nem is a hajók teljes szélességében. (Gerinc nélküli hajókat kb.1450-ig építettek a Földközi-tengeren, már kormánylapáttal és latin vitorlával.) Evezőkormányos hajókat építettek, négyszögletes hátszélvitorlákkal. Az egyiptomiaknak is szükségük volt a hosszú cédrustörzsekre az árbocokhoz, evezőkhöz, és az építkezésekhez, a kövek emeléséhez. Az i.e. 1600-as években az egyiptomiak eltanulták a szíriai hükszoszoktól- a föníciaiak is eltanulták az i.e. 1100-as években- a hamis keel (false keel_an), keel használatát, ami a hajók alját védte a naponta történő partra futtatáskor, partra húzáskor, és a hajó iránytartását biztosította. A keel lehetővé tette az alsó vitorlarúd elhagyását is, ami nagyon fontos újítás volt a vitorlás hajók építésének történetében, oldal széllel is lehetett vitorlázni. A rajzokból ez nem mindenhol derül ki. Egyiptomban és Szíriában is csapokkal és "varrással" erősítették össze a palánkokat, hornyokba fűzött vékony kötelekkel, és papirusznád törmelékkel, zsinórral szigetelték a palánkok között. Engedtek, szivárogtak a hajók, ezért húzták ki rendszeresen a hajókat éjszakára száradni bárhol, alkalmas helyeken, éjszaka nem hajóztak. Csak áprilistól októberig szálltak vízre.

Szíria, keeles evezős-vitorlás tengeri hajó, a fedélzet kesztgerendáinak végei láthatóak (4)

15000 as ráészletesen

Ugariti hajók Egyiptomban, mozgalmas kikötői jelenet III. Thotmesz ((i.e. 1479–1425) idejéből(Egyiptomi falikép, egyik hivatalnokának sírmelléklete (3, 47.o.): az ugariti fedélzetes hajó, hamis keellel és gerinc nélkül (https://bencsik.rs3.hu/?Itemid=237))

The Ship Depiction in the Tomb of Nebamun The First Egyptian Seagoing Ship without a Hogging Truss Alexander Belov

A Nebamun (k.b i.e. 1350) sírjában lévő jelenetet: szír hajóval Egyiptomba hajózik, a parton szíriaiak szíriai szekerekhez csatolt ázsiai púpos bikák mellett álló szíriaiak búcsúztatják. A hajó jellemző vonásainak elemzése azt mutatja, hogy szíriai tengerjáró hajó, amely nem rendelkezik alsó vitorlagerendával. (https://www.researchgate.net/publication/326353896_The_Ship_Depiction_in_the_Tomb_of_Nebamun_The_First_Egyptian_Seagoing_Ship_without_a_Hogging_Truss (Alexander Belov))

Egyiptomban az üveg gyártását az Újbirodalomban, I. Thotmesz ( i. e. 1504 – i. e. 1492) fáraó szíriai hadjáratáról hozott ázsiai üvegmunkások a kor egyik legelterjedtebb technikájával, a homokmag körüli öntéssel, formálással honosították meg. (Wikipedia) Ehhez homokos agyagból kiformálták az edény alakját, és ezt a formát vonták be az olvadékkal. Miután az üvegcse kihűlt, kiütötték belőle az agyagmagot. Ezzel az eljárással csak kisebb illatszer-, illetve balzsamtartókat tudtak készíteni; ezek gyakran voltak figurálisak (pl. hal alakúak). A legkorábbi, hitelesen datálható egyiptomi üvegtárgyak az i. e. 1470 körül készült, ún. III. Thotmesz-féle edények, öntvények, azaz ingótok.

III.Thotmesz további hadjáratai

A harcok a szárazföldön is folytak, Dzsáhiban (Djahy_an, lehet, hogy Tjahy) volt az egyiptomi bázis, de most már a Libanon partjainál húzódó tengeri útvonalat is használtak, Byblos és Arvad, Szimirra, Ullaza kikötők pedig állomáshelyként és utánpótlási raktárakként szolgáltak. III. Thotmesz következő néhány hadjáratáról alig van információ, de azt tudni lehet, hogy sok cédrusfát vágatott ki, amelyekből hajókat épített és elfoglalta az Arvad, Ugarit és Szimirra kikötőket is, Byblosz mindig is egyiptomi kikötő volt. A hajókat a szárazföldön ökrös szekereken szállította az Eufráteszhez Bybloszból. Az Orontesz folyó mentén haladt és Kádesht többször elfoglalta. (Nem teljesen egyértelmű, mert három Kádesh is volt Levantében.) A 29. évben az ötödik hadjárat Ullaza kikötővárosának elfoglalására irányult, de nem járt tartós sikerrel, mert a 7. hadjárat célja is Ullaza volt, mert Ullazát időközben Tunip fejedelme megszállta. Az ötödik szíriai hadjárata során fosztotta ki Tunip városát, uralkodásának 29. évében, Ardata-t és környékét felégette. Tunip katonái közül csak 329-et ejtettek foglyul és később egyiptomi zsoldosként alkalmazták őket. Nagy mennyiségű ezüstöt, aranyat, bronzot és rezet zsákmányoltak. Két hajót is elfogtak, és rakományukat haza vitték Egyiptomba. Az egyiptomi flotta támogató szerepet játszott a hadjáratok sikeres lebonyolításában.

III. Thotmesz a "Termékeny Félhold" (amitől D-re sivatagos vidék fekszik) Ny-i része, Szíria ellen vezetett 24 hadjáratot (https://www.navy.gov.au/media-room/publications/semaphore-16-06)

Hatodik hadjáratánál III. Thotmesz hadjáratokat indított Kádes, Szimirra és Arvad uralkodóinak elrettentésére. Más városokat arra kényszerített, hogy fiaikat Egyiptomban neveltessék fel. A hetedik hadjárat a Libanon tengerparti városai ellen irányult, Ullaza kikötőváros ismételt elfoglalásával és kifosztásával kezdte. Ezután végighajózott a part mentén és útközben minden egyes város és település fejedelmétől behódolást és adót kért. "Minden kikötő pedig, ahová őfelsége érkezett, édes kenyérrel és más válogatott kenyérrel, olajjal, tömjénnel, borral, mézzel és gyümölcsökkel látta el őket... volt a bőség, túl minden máson, túl azon, amit őfelsége hadai ismertek." Miután learatta a szíriai termést, és annak egy részét az egyiptomi kincstárba vitette, III Thutmesz visszahajózott Egyiptomba. Hatodik és hetedik hadjárata is a leendő föníciai kikötők és Kádesh ellen irányult, mert sorozatosan fellázadtak, a városokat arra kényszerítette, hogy fiaikat Egyiptomban neveltessék fel, ahol szabadon mozoghattak, és utána hazájukban az egyiptomi kultúrát terjesztették. A hetedik hadjárat a Libanon tengerparti városai ellen irányult, Ullaza kikötővárost megtámadta.

Miután leigázta a Libanon parti városokat, III. Thotmesz belevágott nyolcadik és talán legnagyobb hadjáratába (33. uralkodási évében). Egyiptomi expedíciót vezetett az északkelet-szíriai Mitanni erődök meghódítására. Miután Egyiptomból a tengeren eljutott Arvadig, az expedíció észak felé, Aleppóig, majd Naharin földjére vonult. A mitanni királyt és a szövetséges városállamok uralkodóit Naharinál, Wannál (Aleppótól nyugatra) és Karkemisznél egy sor csatában legyőzték. "Most őfelsége északra utazott, elfoglalva a városokat és lerombolva a nyomorult Naharin eme ellenségének településeit." Három fejedelem, 30 feleségük, 80 harcos és 606 rabszolga (férfiak, nők és gyermekek) esett fogságba. A Naharin-i erőd elleni egyiptomi expedícióhoz egy csónakhíd is tartozott, amellyel átkeltek a hatalmas Eufrátesz folyón. "Most felségem Ázsia végéig utazott. Sok hajót építtettem cédrusból az Isten földjének (Libanon) dombjain, Byblos úrnőjének jelenlétében, és ezeket ökrök által húzott szekerekre helyeztem. Ezek utaztak felségem előtt, hogy átkeljek azon a nagy folyón, amely eme idegen föld és Naharin között folyik." Az egyiptomi haditengerészeti erők képesek voltak a haditechnika e korai bravúrjára. A viszonylag kis létszámú szárazföldi erő gyors mozgása volt a kulcsa a hadműveletek sikeres lebonyolításának. Sztélét állított Karkemisnél. (Itt az egyik sztélét még I. Thotmesz állította az Eufrátesz partján.) III. Thutmoses hadjárata ezután dél felé fordult: az Eufrátesz folyón lefelé hajózva az egyiptomiak megtámadták Niy, Szendzsar, Takhszi és ismét Kádes városát. Az Orontész völgyén keresztül dél felé haladva az egyiptomi expedíció visszatért a libanoni partokhoz.

Bebizonyosodott az egyiptomi erők mélyen Mitanni területét is képesek meghódítani, legalább is rövid időre, mert III. Thotmesz csak további hadjáratokkal tudta elérni az egyiptomi fennhatóságot Szíriában. Utódja II. Amenhotep (i.e. 1450-1425) is csak hadjáratokkal bitosította az adófizetést, de Ugaritban kikötőben ekkor már állandó egyiptomi haderő horgonyzott (5, 50.o.) és Mittanihoz csatlakozott Quatna is. Kiegyeztek: Ugaritig egyiptomi felségterület lett Szíria a tengerpart mentén. A területet, három egyiptomi provinciába szervezték, melyeket egyiptomi elöljárók irányítottak: É-n Amurrú, Szimirra, Arwad központtal, ettől DK-re Upé, Kumidi székhellyel, és Kánaán provincia, Gáza székhellyel. É-n Ugarit városállam névleg önálló maradt, de adót fizetett Egyiptomnak. (5, 51.old) Nemcsak Mitanni királya adózott III. Thotmesznek, a babilóniai, asszír és hettita királyok is, most már Libanonból is küldtek adót Egyiptomnak. A következő évben újabb szíriai városok adták meg magukat az egyiptomiaknak, tovább bővítve a hódoltsági listát, közben Ciprus uralkodójától is kaptak adót. Az "Egyiptomi Birodalom" É-i részét a tengeri hatalom alapozta meg, míg a tengeri kereskedelemhez kapcsolódó ellenőrzés a gazdagságot és a luxust hozta létre, amely az egyiptomi "aranykor" -t jellemezte.

hettita warrior cariot

Hettita harci szekerek (4)

Ramses II at Kadesh

Falikép II. Ramszeszről a kádesi csatában harci szekéren (https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A1desi_csata)

KÁDESI CSATA, II. RAMSZESZ, I.E. 1274 - BEN

A kádesi csata (https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A1desi_csata) II. Ramszesz fáraó uralkodásának ötödik évében, i. e. 1274 májusában zajlott le, az akkori világ két vezető katonai hatalma, az Egyiptomi Birodalom és a II. Muvatallisz vezette Hettita Birodalom csapatai között a mai Szíria területén, Kádes város környékén. Az ókor legjobban dokumentált csatája, és az egyik legnagyobb is. A legnagyobb ütközet volt a történelem során, amelyet a harci szekerekkel vívtak, mintegy 5000 ilyen harci eszköz jelent meg a csatatéren. Ezekből 2000 darab kétszemélyes egyiptomi volt, 3000 darab pedig háromszemélyes hettita. Ezeken kívül több mint 38 000 gyalogos vett részt a hadjáratban, 18 000 egyiptomi és 20 000 hettita. Magát a csatát azonban egyiptomi részről csak a sereg fele vívta, ezek is kettéosztva, a csata két szakaszában.

Szíria kereskedőállamok lazán szervezett csoportja volt; Kádes és szövetségesei együtt komoly ellenségnek számítottak Egyiptom számára. III. Thotmesz 17 ázsiai hadjáratával gyökeresen új helyzetet alakított ki a Közel-Keleten, Egyiptom mint hódító nagyhahalom jelent meg. I. Ramszesz hadjáratai korábban nem hoztak tartós sikereket. I. Széthi, I. Ramszesz fia azért indított nagyszabású hadjáratot, hogy Egyiptom birodalmának fényét újra az egy évszázaddal azelőtti magaslatokba emelje. A karnaki feliratok részletesen bemutatják i. Széthi Palesztina és Szíria elleni harcait: 20 000 harcosával visszafoglalta az elhagyott egyiptomi őrhelyeket és megerősített városokat; békét kötött a hettitákkal, átvette a tengerparti területek feletti ellenőrzést, és folytatta a rablóbandák elleni harcát Palesztinában. Második hadjáratában Kádesig is eljutott, legalábbis erről tanúskodik ott felállított győzelmi sztéléje. Ugyanebben az időben ismerte el újra Amurrú is Egyiptom fennhatóságát. Fiára, II. Ramszeszre a megszerzett területek megőrzésének és az újabb hódításoknak a feladatát hagyta.

A hettiták technikai fölényét az egyiptomi sereg képtelen volt ellensúlyozni, a hettita harci szekerek három embert szállítottak, a hajtó mellett két harcost, közülük az egyik pajzsával a kocsihajtót védte. Az egyiptomi szekereken csak egy katona harcolt a kocsihajtó mellett. A kádesi csata II. Ramszesz leghíresebb csatája lett, az összecsapásra már trónra lépése óta készült; emlékezett ugyanis egy apja által ugyanitt vívott ütközetre, melyben ő maga is részt vett, és amely az egyiptomiak számára kedvezőtlen eredményt hozott. A Karkemisben állomásozó hettita hadsereg élén álló II. Muvatallisz célja feltehetően a frissen elpártolt Amurrú amorita állam visszatérítése volt, az egyiptomiak pedig új vazallusukat akarták megvédeni. Kádes és környéke már régóta ütközőterület volt. II. Ramszesz és II. Muvatallisz az Orontész forrásvidékét környező hegyek lábánál került szembe egymással; ez a terület korábban a Hettita Birodalomnak és Egyiptomnak is befolyási övezete volt. Az i. e. 1400 és i. e. 1300 közötti egyiptomi hadijelentések a Jordán folyó körüli területek általános destabilizációjáról és a helyi rablócsapatok garázdálkodásáról számolnak be, Egyiptom ekkor került szembe először az új, terjeszkedő anatóliai hatalommal, a Hettita Birodalommal.

A kádesi csata helyszínrajza (4)

A csata: a hadjárat megindítására Ramszesz uralkodásának negyedik évében, i. e. 1274-ben került sor. Először több kikötővárost foglalt el Levantében, majd a hettiták egyik vazallus államát, Amurrut. Ramszesz távozása után azonban Amurru királya értesítette a történtekről a hettitákat. II. Muvatallisz hettita király szövetségeseivel hatalmas sereget toborzott, mely a korabeli feljegyzések szerint 37 000 gyalogos katonából és 2500 harci szekérből, más források szerint 20 000 gyalogosból és 3000 harci szekérből állt. Az adatok ellentmondásai miatt nem állapítható meg pontosan, de Ramszesz egy kisebb, húszezres sereggel indult hadba. A négy hadtestre (Amon, Ré, Ptah és Széth) osztott sereg letáborozott Kádestől délre.

I. Széthiről tudjuk, hogy ő már ötezer fős, három csapattestre osztott sereggel rendelkezett, II. Ramszesz pedig már négy, egyenként ötezer fős hadosztályt állított föl, amelyeket egy-egy istenségről – Széth, Ré, Ámon és Ptah – nevezett el. A négy hadosztály egyenként 20 századra, azok pedig öt ötven fős szakaszra oszlott,. A csapattestparancsnoktól a századok jelvényhordozóin keresztül a szakaszvezetőkig jól szervezetten működtek a csapatok, betartva a szolgálati rendet.

Kades közelében az őrök elfogtak két beduint, akik hamis információt vallottak be: hogy a hettiták még mindig kb. 200 kilométerre járnak Kádestől, megálltak és letáboroztak, Ramszesz, úgy gondolva, hogy a hettiták még messze járnak, azonnal elindult, hogy elfoglalja Kádest. Muvatallisz seregei valójában az Orontész folyó túlpartján, a kádesi hegyek mögött rejtőztek. Ramszesz serege ketté-, majd négy felé válva közeledett Kádeshez, nem sejtve, hogy a város mögött Muvatallisz várja őket seregével. A hadsereg négy részre szakadva, külön-külön, kapcsolat nélkül vonultak. A Ré és Ámon hadtestek Ramszesz parancsnoksága alatt álltak, a Ptah és Széth hadtesteket a folyó és erdők választották el tőlük, az utóbbi kettő még hátul vesztegelt. Ramszesz rájött,hogy félre vezették, és azonnal futárokat küldött a leszakadt és az Orontész túlsó partján haladó Ptah és a Széth hadtesteknek, hogy zárkózzanak fel; ám mielőtt a fáraó serege egyesülhetett volna, Muvatallisz mintegy 2500 harci kocsival szembe került a Ré hadtesttel. Az élen járó Amon-hadtest már Kádes alatt volt és táborozásra készült, éppen azon a helyen, ahol reggel még Muvatallisz táborozott. A hettita sereg a nap folyamán Kádes alatt átkelt az Orontészen, majd Kádes felett újra átkelt rajta, így szembe találta magát az egyiptomi haderő negyedét képező alakulattal és nem sikerült Ramszesz táborát megtámadnia. A Ré hadtestet a hettiták azonban egy meglepetésszerű rohammal szinte teljesen elpusztították, Ramszesznek alig volt ideje hadrendbe állítani az Ámon hadtestet, hogy visszaverjék a hettitákat.

Muvatallisz előtt állt volna a lehetőség, hogy az egyiptomi hadsereget részenként felszámolja. Számításait a saját hadserege húzta keresztül, amelyik az egyiptomi tábor elfoglalása után fosztogató hordává változott. Az egyiptomiak visszavonultak, de maga Ramszesz kitüntette magát személyes bátorságával (legalábbis az egyiptomi feliratok szerint), mégis alig menekült meg a fogságba eséstől. A csata végéről két verzió maradt ránk: az egyik szerint egy válságos pillanatban váratlanul feltűntek az Amurruból – nyugatról, Libanon területéről – érkező segéderők (tengerészek, amurrui zsoldosok) és visszaszorították a hettitákat; az egyiptomi sereg újra egyesült, és kis híján bekerítette a hettita sereget, de Muwatallis harci kocsijai rendezetten visszavonultak az Orontész túlpartján várakozó gyalogságukhoz. A másik változat szerint a testőrség kivágta magát, és akarata ellenére megmentette Ramszeszt, aki elmenekült a hadszíntérről. II. Raszesz vörös hajú, egy fejjel magasabb ember volt mint az egyitomiak, a találgatások szerint talán részben hükszosz, amorita.

Abu Simbel4

Falikép II. Ramszeszről a kádesi csatában (Abu Simbel falikép)

II. Muvatallisz a csata után fegyverszünetet kért Ramszesztől. A két napig tartó, hatalmas vérontással járó csatában mindkét fél nagy veszteségeket szenvedett, mégis mindkét oldal nagy győzelemnek állítja be; Ramszesz szinte minden templomában nagy gonddal megörökíti az eseményt, ahol hősiességével egymaga döntötte el a csata sorsát, míg a hettita feljegyzések szerint az egyiptomiaknak kellett meghátrálniuk. Feltehetően II. Ramszesz hősiesen elvesztette a csatát. A hettiták nem sokkal később visszafoglalták Kádest és Amurrut, és elfoglalták az Egyiptomhoz tartozó területet, ahol Hattuszilisz lett a helytartó. Ramszesz serege súlyos veszteségeket szenvedett, és képtelen volt további területeket foglalni. Egyiptom befolyása csökkent a hettitáké javára. Az eldöntetlen csatát követő presztízsveszteség Ramszesz dicsekvő feliratai (mint például az Abu Szimbelben) ellenére felkelésekhez vezetett az egyiptomi birodalmon belül. Ramszesz fáraó egészen a 10. uralkodási évéig nem tudott véget vetni a hettitákkal való nyílt ellenségeskedésnek. A két birodalom közötti konfliktust végül II. Ramszesz uralkodásának 21. évében az új hettita királlyal, 66 évig uralkodott. III. Hattuszilisszel megkötött békeszerződés zárta le. A békét Hattuszilisz ajánlotta fel, akinek birodalmát a növekvő asszír fenyegetés veszélyeztette. A szerződés szövegét ezüsttáblába vésték, melynek egy agyagmásolata fennmaradt, a tábla kinagyított változata megtalálható New Yorkban, az ENSZ-székházban, hiszen ez a legrégebbi ismert nemzetközi békeszerződés. A Hettita Birodalmat nem az asszírok, hanem i.e. 1200 körül az akhájok, a Tengeri népek döntötték meg.

III. RAMSZESZ CSATÁI A TENGERI NÉPEK ELLEN

III. Ramszesz-nek sikerült Egyiptomot megvédenie több katonai támadás (többek között a Tengeri népek inváziója i.e. 1200 körül, https://en.wikipedia.org/wiki/Sea_Peoples ) ellen, uralkodása alatt már megfigyelhetőek voltak azok a válságjelenségek, amelyek az Újbirodalom bukását okozták. Ramszesz uralkodása alatt történt a történelem első ismert, szervezett sztrájkja, valamint arról is tudunk, hogy a fáraót meggyilkolták egy összeesküvés során.

Az akhájok vezette Tengeri népek támadásai miatt a Hettita Birodalom elpusztult, Szíria és Palesztina vidékét a paleszetek (krétai akhájok, Palesztina névadói), a tjakarok, a sardanák..., és a danunák szállták meg, meghódították Ugaritot, és D-re az egész Levantét, de Egyiptom volt az igazi céljuk, ott akartak letelepedni. Az egyiptomiak tisztában voltak a veszéllyel, és megerősítették a veszélyeztetett északi területeiket.

III. Ramszesz kereskedelmi expedíciókat is indított: egyet a tömjén, elektrum (ezüst-arany ötvözet) miatt fontos Puntba (lehetséges, hogy Hatsepszut expedíciója óta ez volt az első).Uralkodása alatt több háború is zajlott a líbiaiak és a tengeri népek ellen és Egyiptom mindből győztesen került ki. Ötödik uralkodási évében kellett először megküzdenie a líbiaiakkal, a nyolcadik évben a tengeri népek törzsszövetségével szárazföldön (Dzsáhi csata) és vízen (Nílus-deltai csata). III. Ramszesz megörökítette a csatákat Medinet Habu-i halotti temploma falain. A képekből tudjuk, hogy jó taktikai érzékkel Ramszesz elérte, hogy a part közelében kerüljön sor az összecsapásra, így az egyiptomi íjászok lőni tudták az ellenséget.

Medinet Habu, III. Ramszesz temploma, egy kisebb részét érdemes lenne rekonstruálni. (4)

III. Ramszesz idején történt a történelem első ismert sztrájkja. A munkások, miután már hosszú ideje nem kaptak élelmet, és behatoltak több halotti templomba, köztük a Ramesszeumba, a Medinet Habu templomba is. A helyi hatóságok nem tudtak mit kezdeni, végül a vezírjének kellett beavatkoznia, a vezír kibékítette a munkásokat, írnoka pedig megadta nekik járandóságukat.

A VASKORI NÉPVÁNDORLÁSOK III. RAMSZESZ IDEJÉN TETŐZTEK

Az i.e. 1300-as évektől talán az aszályos időjárás és az akhájok és a trákok túlnépesedése miatt elvándoroltak először K-re Anatóliába, majdD-re, levantébe, Egyiptom felé, aztán Ny-ra. Már a Trója-i háború is a népvándorlás része, majd a Tengeri népek Anatólia, Levante és Egyiptom elleni támadásai következtek. Vándorlás egybe esik a fémek, az ónbronz és főleg a vas elterjedésének útvonalaival (i.e. 1300 után Anatóliából D-re, majd Ny-ra).

Az akhájok Tróját támadták meg (i.e. 1237), majd Merentah (i. e. 1269 - 1203) fáraó a líbiaiakat verte le. Törzsek, vándorló népcsoportok fosztogatták a gazdag városállamokat, a tengeren kalózok garázdálkodtak. A kánaáni vazallus államok a fáraó halálának hírére lázadással reagáltak, a Deltába már korábban is gyakran betörő líbiaiak pedig új tervvel álltak elő: szövetséget, koalíciókat kötöttek a Tengeri népekkel – köztük az akhájokkal, lükiaiakkal, sardanákkal (szardíniaiak vagy szardeisziek), turusákkal (etruszkok vagy tarszosziak) és a sekelesekkel (talán szicíliaiak)– , hogy területeket foglaljanak el a Nílus deltavidékén. A törzsszövetség élén az akhájok és a a libu törzs állt (I. Koalíció i.e. 1208), Líbia névadói. Ügyes taktikai húzásként megpróbáltak lázadást kirobbantani Núbiában, hogy megosszák az egyiptomi haderőket.

Az akhájok kilenc éves csatában elfoglalták Tróját (i.e. 1237körül), aztán Dél felé terjeszkedtek, de i.e. 1178-ban vereséget szenvedtek a Nílus-deltában (4)

tengeri migráció

A Tengeri Népek támadásai több mint két évszázadig tartottak az i.e 1300-s évektől, A Nílusi csatával értek véget i.e. 1178-ban (4)

Van utalás arra, hogy miután haza tértek az akháj hajók a Trója-i csatából (ami i.e. 1237 körül volt és tíz évig tartott, vetettek-arattak Trójánál, a trójaiak dardániai trákok voltak, vitában a földszoros ellenőrzési jogáért), mindjárt tovább indultak a trójai hajókat üldözve K-re, és Ciprus felé. A túlnépesedés, a trójai és a Nílus-deltai, Dzsáh-i csaták, és az új vasfegyverek lehettek az okai az akhájok, az etruszkok, szárdok, később a föníciaiak, dórok ismételt kirajzásának, nem tudjuk pontosan. A történelemben sokszor előfordult, hogy egy hosszú csata után a hadviselt katonák nem széledtek szét, de nem is tudtak beilleszkedni: folytatták a megszokott életmódot, pl. a nomád habiruk Amurruban, -akik részben korábbi hükszoszok-, zsoldosok, majd később nomádok, útonállók is voltak. A III. Ramszesz uralkodását követő korszakot "Sötét kor"-nak (i.e. 1150- i.e. 850) nevezik a történészek, az írásbeliség hiánya miatt. A "Sötét kor" -ban és után a föníciaiak (Fönícia az i.e. 1100-as években szövetséget kötött kikötőkből jött létre) és a görögök vándoroltak Ny-ra, hajókkal, amit feltehetően az akhájok vezette "Tengeri népek" (https://en.wikipedia.org/wiki/Sea_Peoples) támadásai, elvándorlása váltott ki.

Érdekesség: valós alapú a legenda, hogy a tíz évig tartó trójai háború befejezése után- i.e. 1237 után- még további tíz évig tartott az akháj Odüsszeusz útja haza, ezt 40 napban foglalja össze az Odüsszeia c. eposz. Az útleírás bizonyítja, hogy az akhájok, trákok, dardánok előtt nem volt ismeretlen a Ny-i medence:

Odysseus Journey.svg

Odüsszeusz (A tíz évig tartó trójai háború befejezése után még további tíz évig tartott a hazaútja, ezt 40 napban foglalja össze az Odüsszeia című eposz.) utazásainak rekonstruált útvonala kb. fedi a föníciai telepeket (4)

III. RAMSZESZ HADITENGERÉSZETE

A Nílus a hadviselésben is fontos szerepet játszott, a katonaság szállítása Níluson történt. A tengeri hajóépítéshez már III. Thotmesz a Memphisz melletti Peru-neferben hajóépítő kikötőt létesített, hogy ott hajókat gyártsanak egy libanoni hadjárat céljára. III. Ramszesz a tengeri népek elleni harc céljaira építtetett hajó hadat, a Hatsepszut korabeli kecses vízi járművek helyett zömökebb, magas oldalú, döfőorros hajókat épített, Egyiptom ismét tengeri hatalommá vált, először III. Thotmesz idején. A gyönyörű faragványokkal díszített, hangzatos nevű („Vad Bika”, „Istenek Lelke”, vagy „Egyiptom Csillaga”) hajókon 20 evezős mellett 30 harcos kapott helyet, akik a fedélzetről támadták az ellenséges hajókat nyíllal, parittyával, miközben igyekeztek megcsáklyázni az ellenséges vízi járműveket, kampós botokkal elkapni kötélzetüket. Amint sikerült a két hajót egymás mellé állítani, a harcosok megrohamozták az ellenfél fedélzetét. III. Ramsesz stratégiája volt, hogy a tengeri csatákat is igyekezett a szárazföld közelében megvívni, hogy a parthoz szorított ellenféllel szemben támogatást kaphassanak a hajók a parton lévő íjászoktól.

Lioness of Thebes4 copy 1 20th Dyn

Egyiptomi döfőorros hadihajó i.e. 1200 -ból (https://warther.org/Carvings.php)

Syrie hittite

Levante a hettiták idején (4)

A DZSÁHI CSATA

A csata előtt a Tengeri népek kifosztották Amurru államot és letelepedtek Amurruban. Ez időt adott a fáraónak arra, hogy felkészüljön a várható támadására. A tengeri népek szárazföldi erői Dél felé haladtak a levantei partok mentén és Palesztinán keresztül, amikor Ramszesz erőivel szembe kerültek és megállították őket az egyiptomi határon, Djahiban, a későbbi Fönícia térségében. A dzsáhi csata Egyiptom és a tengeri népek második hulláma (i. e. 1178, „ második tengeri koalíció”) között zajlott le III. Ramszesz uralkodásának ötödik évében. Helyszíne az egyiptomiak által Dzsáhi-nak, ami feltehetően a Tjahi erőd átírása (a Szíria–Palesztina térség déli, Meggidói részén, a Jordán alsó folyásának vízválasztójánál).

Ismereteink III. Ramszesz Medinet Habu-i templomának domborműveiről és feliratairól származnak (https://hu.wikipedia.org/wiki/Dzs%C3%A1hi_csata, ld. még https://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%Adlus-deltai_csata). Az egyiptomi Újbirodalom utolsó nagy győzelme volt a tengeri népek felett aratott kettős győzelem.

Mukiss

Levante a föníciaiak idején, i.e. 1000 körül (4)

Philistine and Tsakkaras painting

A palesetek (a későbbi vasgyártásukról nevezetes filiszteusok) és a tjekerek (Wikipedia)

A palesetek (a későbbi vasgyártásukról nevezetes filiszteusok) és a tjekerek magas, tollakkal díszített sisakot hordtak, közepes méretű kerek pajzzsal. A denyenek lapos, felül gömbölyű, a sekelesek csúcsos, hegyes sisakjukról ismerhetőek fel, (http://www.salimbeti.com/micenei/sea.htm), egyenes hosszúkardokat használtak, amely az Égeikum és Anatólia jellegzetes fegyverei voltak. Egyiptomban újabb törzsek, népek telepedtek meg, III. Ramszesz le is telepítette őket. Az egyiptomi hadsereg további idegen alakulatokkal bővült, ami egy időre ugyan növelte Egyiptom katonai potenciálját, de az új haderő zsoldos jellege megbosszulta magát: a kincstár kimerült, lázadások törtek ki. Ramszesz a sereg létszámának növekedése miatt a helyi lakosok hadkötelezettségét megszüntette, a nemzeti haderő megszűnt és a líbiai zsoldosok átvették az uralmat.

Bár a Dzsáhi-i csata nagy egyiptomi győzelemmel végződött, Egyiptom háborúja még nem ért véget. A Tengeri népek a Nílus torkolata körül a tengeri flottájukkal megtámadták Egyiptomot. A támadókat egy nagy tengeri csatában győzték le, amelynek során sokakat vagy megöltek az egyiptomiak nyílzápora, vagy kirángatták őket csónakjaikból. Bár a fáraó legyőzte őket, Egyiptom végül nem tudta megakadályozni, hogy évtizedekkel később letelepedjenek birodalmuk keleti részein. Ezzel a konfliktussal és a III. Rameszesz 11. évében a betörő líbiai törzsekkel vívott későbbi második csatával Egyiptom kincstára annyira kimerült, hogy soha nem nyerte vissza teljesen a hatalmát. Az Ázsia és Núbia feletti egyiptomi hatalom kevesebb mint 80 évvel III. Ramszesz uralkodása után, XI. Ramszesz, az egyiptomi Újbirodalom utolsó királya alatt végleg el is veszett.

NILUS-DELTAI CSATA

A tengeri ütközet i.e. 1178-ban a Delta K-i oldalán történt, pontos helyét nem ismerjük. Théba-i halotti templomában, Medinet Habuban írja III. Ramszesz, hogy a tengeri népek lerohanták Lukkát, Kilíkiát, Karkemist, Ciprust és a levantei kikötőket, városaikat lerombolták. Írja, hogyan verte meg őket tengeri csatában, nem engedte őket partra szállni a Nílus-deltában (https://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%ADlus-deltai_csata). Megadja a Tengeri népek törzsi neveit, ami ugyanaz, mint Merneptah fáraó listája. A nagy pusztulást az akhájoknak és a danaoszoknak (akháj danunáknak) tulajdonítja, akik korábban már megdöntötték az évezred egyik legjelentősebb mediterrán nagyhatalmát, a Hettita Birodalmat, továbbá Ugaritot is felégették.

Medinet Habu templomban III. Ramszesz faliképe:

Medinet Habu falikép középen egyiptomi hajó és mint a minószi Danunák kacsafejes hajókkal

Vegyük észre, hogy a madárfejű orrú és végű hajók két vége azonos díszítésű, kiképzésű (4).

A csatát ábrázoló domborművek: az ábrázolt egyiptomi csapatok, szekerek és segédcsapatok olyan ellenséggel harcolnak, amely szintén az egyiptomihoz nagyon hasonló felépítésű szekereket használtak. (Csatában evezési irányt váltottak fordulás helyett?). A középen látható egy sok evezős hajó egyiptomi hajó döfőorral. A Nílus-i csatában -i.e. 1175 körül- III. Ramszesznek sikerült a döfőorros hajóival a parthoz szorítani vagy felborítani a Tengeri népek hajóit, a partról és a hajókról nyíl záporral megölték a Tengeri népek hajósait. A képen az egyiptomi hajótól balra egy felborult -tudni lehet hogy a denyenek, danunák által épített- hajó látható, felborította a képen is jól látható döfőorros hajó, a felborult fahajók nem süllyedtek el. Az egyiptomiak minden lehetséges méretű, fajta hajót bevetettek a leírások szerint, nagyon szorult helyzetben lehettek. Az egyiptomi faliképeken szokásos, hogy a nemzeti hova tartozást azonos viselettel, haj viselettel- pl. egy i.e. 3400-as csont nyelű késen a sumerokat hosszú hajjal- ábrázolták, jelölték. A Tengeri népek madárfejes hajóit evezők nélkül ábrázolták, ez azt jelöli talán, hogy nem tudták használni az evezőiket a támadók. Biztos, hogy evezős hajók voltak, a vitorla a korban csak segéd eszköz volt. A felfelé szélesedő hajviselet, kerek pajzs a filiszteusokat és a denyeket is jelöli (http://www.salimbeti.com/micenei/sea.htm).

hadihajó i.e.1200

Egyiptomi döfőorros hadihajó i.e. 1200 -ból (4)

Egy kis kitérő a döfőorr történetéről. Az elsőt III. Ramszesz építette. De I. Amenhotep (1525–1504 BC) sírjának egyik felirata szerint (felirat szám KV39) 12 hadihajót építtetett döfőorral (ram_an, rostrum_lat), ami erősen kérdéses: A K39 fordítása angolra kitaláció! (https://en.wikipedia.org/wiki/Ancient_maritime_history#Egypt): "2x18 evezőst oldalról és felülről is védte a fedélzet. Az alsó sorban 108 evezős volt. 12 evezős kezelte a 2x3 kormányevezőt. Vízmentes válaszfalak védték a hajót sérülés esetén. A hajó elején és végén 2-2 emelvény volt az íjászok részére. Továbbá az árbocnál lőrésekkel. 3.2 mm-s bronzlemez fedte a tüzelőállásokat. Az evezősöket vászontető védte. A fedélzeten több szerkezet volt, melyek köveket, olajos gyantával ragasztott sót (Séth sója, ami talán nitrát vagy deltai nátron) lőttek ki. A hajó mérete 41x16m és kb. 6.5 csomós sebességű volt. https://en.wikipedia.org/wiki/Ancient_maritime_history#Egypt." A K39 sírban. azaz I. Amenhotep sírjában nyoma sincs ilyen felíratnak! Továbbá „I. Amenhotep kora békében telt el, egy núbiai hadjáratáról tudunk. Valószínűleg a Théba nyugati partján feltárt kézműves telep megalapítója. Szíria elleni támadásoknak semmi nyoma. Egyiptom hatalma -úgy tűnik- egész az Eufráteszig terjedt.” (2, Kákosy, 134.o.)

A hajóépítés megfejtéséhez ismerni kell a kikötőket is, ahol építették a hajókat. A korban a hajókat naponta kihúzták naponta a homokos partokra véletlenszerű helyeken és javítgatták, kiszárították, újra tömítették. A hajók építésére alkalmas sólyák alkották a korban a kikötőket, a sólya két fallal elkerített partszakasz a hajók építéséhez, -hogy ne töltse fel homokkal az árapály-, amit kiástak egyenletes leejtésűre, hogy a kész hajót a vízbe lehessen csúsztatni. Pl. a Dana szigeten, ahol i.e. 1200-as évekből van egy 274 sólyás kikötő: a denyenek (danunák) kikötőjét találta meg Hakan Öniz (http://independent.academia.edu/hakanoniz) régész, de nem erősítették meg a leletet. A harmadik kikötő féleség a kárum -Cipruson is találtak, az óasszír út idejéből származik az elnevezés, ilyen nevű birodalom nem létezett-, ki- és berakodásra alkalmas rakpart, raktárakkal.

A kor legnagyobb, Ugarit város azonos nevű kikötője a leírások szerint több mint 100 sólyás volt. Halászhajók építéséhez nem építettek sólyákat és a szigeten nincs alkalmas fa és egész erdőket kellett volna a hajók építéséhez szállítani. Igen valószínű, hogy itt a hajókat építették, javították, a homokos part hiányában vagy télen tárolták is, Télen, novembertől áprilisig nem is hajóztak, javították a hajókat.

A fenti csatakép bal oldalán, középen egy felfordult denyen hajó, a Tengeri népek hajója látható. A korban ballaszt nélküli hajókat építettek, ezért nem süllyedtek el. A ballaszt -a hajók aljára rakott kövek alkották- problémája megér egy kis kitérőt. Az ugaritiak, majd a föníciaiak építettek fedélzettel áruszállító "kerek" hajókat. A fedélzeten szállított súlyos áruk rontják a hajók stabilitását, amit a korban a csak egy méternél kisebb merülés biztosított, tehát dereglye szerűek voltak. Az evezős hajókra soha nem raktak szívesen felesleges terheket, mert az evezősök munkáját nehezítették. Későbbi korokban a hajók felépítményei miatt a merülés nőhetett és így szükség lett a ballasztra, először a római időkben a nagy gabonaszállító hajókon használták. A ballaszt hiányának egy további fontos következménye, hogy a tömítetlenség miatt a szivárgó hajók nem süllyedtek el, lebegtek és javíthatóak voltak, ezért korból nincsenek roncsok.

A denyenek-akhájok a tengerekre 1:4 szélesség:hosszúság arányú, tehát nem "kerek" szállítóhajókat,- "hosszú" hajóknak is nevezett- kormányevezős, evezős-vitorlásokat építettek, egy méter alatti merüléssel, keel-el, kb. 12-15 méter hosszú hajók voltak. A kalózoknak kis és gyors hajóik voltak a történelem folyamán mindig. Tehát darabszámra sok, 2x8, esetleg 2x12 evezős hajót építettek. A fenti csatakép alapján négyszögletes vitorlával, és megemelt oldalakkal védték az evezősöket a nyilaktól. A kötélzet és a felkötött (reffelt) vitorlák és köteleik alapján: egy vitorla rudas, tehát keeles hajókat (másként jelentős lenne az oldalra sodródás) építettek, árbockosarakkal. A meredek egyenes orr és fartőkék is ezt mutatják. A korban csak (átfedés nélküli) karvel palánkos, kormányevezős, "varrott", csapos hajókat építettek (Homérosznál is).

denyen szerkezet "Tengeri" népek, a denyenek, azaz az akháj danunák építette fenékgerendás (nem hajógerinc!) hajók vélt szerkezete (4)

Sea peoples vessel from Mendinet Habu

ship28

"Tengeri" népek, a denyenek, azaz danunák építette hajók modelljei, a bal oldalon látható fenékgerenda hosszabbítás, talpgerenda, false keel, a hajó partra vontatásánál védte a hajók alját (4)

III. Thotmesz fia, II. Amenhotep (i. e. 1427 -1401, https://en.wikipedia.org/wiki/Amenhotep_II) első hadjáratára harmadik uralkodási évében került sor: a fáraót az Orontes folyón való átkelés közben megtámadta a Quatna-i hadsereg, amiből győztesen került ki, és gazdag zsákmányt szerzett, 6800 deben (kb. 745 kg) aranyat, 500 000 deben (kb. 227 tonna) rezet, 210 lovat és 300 kocsit zsákmányolt, és 550 lovaskatonát ejtett fogságba. A király híres volt fizikai erejéről, és állítólag egyedül végzett 7 lázadó herceggel Kádesnél. Sikeresen, győztesen zárta le első szíriai hadjáratát. A hadjárat után a király elrendelte, hogy a hét herceg holttestét fejjel lefelé felakasztva lógassák fel hajója orrára. Amenhotep ezt a hadjáratot nevezte első hadjáratának egy amadai sztélén, azonban a második hadjárat az első önálló hadjárata volt.
Hetedik évének áprilisában Amenhotepnek Szíriában Naharin vazallus államainak nagyszabású lázadásával kellett szembenéznie. Seregét a Levantéba küldte, hogy leverje a lázadást, melyet valószínűleg Egyiptom legfőbb közel-keleti riválisa, Mitanni szított. Amenhotep utolsó hadjáratára a kilencedik évében került sor, azonban a jelek szerint nem haladt északabbra a Galileai-tónál. A hadjárat zsákmánylistája szerint Amenhotep azt állítja, hogy sok rabszolgát zsákmányolt, ami után Mitanni békére törekedett Egyiptommal a hettiták növekvő hatalma miatt. Egyiptom számára lehetővé vált, hogy jelentős mennyiségű nyersanyagot kezdjen el kitermelni Szíriából és Palesztinából, és most már hozzáférhetett az égei-tengeri földközi-tengeri kereskedelmi útvonalakhoz is.

IRODALOMJEGYZÉK

(1) ROAF, Michael: A Mezopotámiai Világ Atlasza, Helikon, Budapest, 1998.

(2) Kákosy, László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája. Osiris Kiadó, Budapest, 2005.

(3) Marjai, Imre - Pataky, Dénes: A hajó története. Corvina, 1973.és Marjai, Imre: Nagy hajóskönyv. Móra Ferenc Könyvkiadó, 1981. ISBN 963 11 5573 0

(4) WIKIPÉDIA, a képek eredetét nem midig sikerült utólag kideríteni, az INTERNET-s kutatás egyik tulajdonsága, hogy nagy és összegyűjtött, összeolvasott, lementett képagyag mennyiségileg kis része egy dolgozat és utólag gyakran nem sikerül kideríteni a képek, térképek eredetét, mert kép WEB címmel nem menthető.

(5) Klengel, Horst: AZ ÓKORI SZÍRIA TÖRTÉNETE ÉS KULTÚRÁJA, Gondolat, 1977, ISBN 963 280 367 1

(6) Kőszegi, Frigyes: A történelem köszöbén, Kossuth Könyvkiadó/ 1984. SSBN 963 09 2267 3

(7) Bietak, Manfred: Avaris, the capital of the Hyksos: recent excavations at Tell el-Dabʻa. British Museum Press for the Trustees of the British Museum. 1996. ISBN 978-0-7141-0968-8.

(8) Stubbings, Frank H.: The Expansion of Mycenaean Civilisation. (Cambridge Ancient History, Revised Edition, Vol. ii, ch. xxii(a), Cambridge: University Press, 1964. Paper, 3s. 6d. net. Published online by Cambridge University Press: 27 February 2009.)

(9) https://www.navy.gov.au/media-room/publications/semaphore-16-06

FÜGGELÉK I.

HASZEHEMUI FÁRAÓ (Khasekhemwy_an, kb. i.e. 2680 körül, https://hu.wikipedia.org/wiki/Haszehemui)

A régészeti leletek arra utalnak, hogy Egyiptom Peribszen fáraó alatt kettéosztott volt, a fáraó csak a birodalom egy része fölött uralkodott. Sírja tartalmazza az első teljes mondatot, melyet hieroglifákkal írtak. Haszehemui döntötte meg elődje, Peribszen hatalmát, núbiai útjáról visszatérve, ahol egy felkelést vert le. Ennél többet nem is tudunk Peribszenről. Haszehemui fáraó, a "Nagy háború" -val ismét egyesítette Egyiptomot. Először Narmer - aki Menesz néven is- fáraó egyesítette, i.e. 3000 körül. Haszehemui az első fáraó, akiről már vannak részletes ismereteink, előtte sokszor csak a fáraók nevét ismerjük (https://hu.wikipedia.org/wiki/Haszehemui). Felsorolás:

* Kőfal-építmény (téglasírban, Abüdoszban, gazdag leletekkel, https://egyptsites.wordpress.com/2009/02/12/abydos-desert-sites/), addig csak napon égetett vályogtéglából építkeztek, a kőfal építése a korban innovációnak számít.

* A kor egyik kovakése Haszehemui fáraó sírjából került elő:

Flint knife. Second Dynasty about 2700 BC. From the tomb of Khasekhemwy Abydos. Given by the Egypt Exploration Fund 1901. EA 68775 British Museum

Kovakőkés penge i.e. 2700-ból: Abydosból, Haszehemuihu sírjából (British Múzeum, EA 68775)

Temetési hajó az i.e. 2900-as évekből (https://warther.org/Carvings.php)

Abu Rawash first dyn solar boat 2 430x283

Tamariszkuszfa Temetési hajó az Első Dinasztia idejéről, Abu Rawashból (4)

* Haszehemuié az első sír, amely mellett bárkagödröt találtak, mindjárt 12 darabot, uralkodása alatt tamariszkusz fából készültek a temetési hajók, utána már cédrusfából, Haszehemui az utolsó fáraó, aki Abydosben temetkezett,

* Találtak egy korsót találtak a fáraó hieroglif nevével Bübloszban, Libanonban, (2., 50.o., 5, 20.o.), nem sikerült belátni, hogy Bübloszban hajóépítő kikötőt, telepet létesített volna,

* megtalálták a szobrát, ez az első fáraószobor,

* a fáraónak nem volt vér szerinti utódja, de felesége a III. dinasztia alapítója. Egy edény fedél felirata szerint, amely "A király anyja"-ként említi, valószínűleg Dzsószer anyja.

A későbbi korok a III.Dinasztia ősanyját tisztelték benne,

* A "Nagy háborúban": legyőzi az északiakat. Igen sok, 47000 halott volt, egyesíti Egyiptomot az első nagy és dokumentált háború után. Nyitott kérdés, hogy miért harcoltak igen messze D-n a deltaiak, az északiak támadására vagy üldözésre lehet lehet következtetni. Fegyvereik: dárda íj, buzogány (make_an), ami a későbbi korokban uralkodói jogarrá vált. (A római időkben a nyelére ferdén felcsavart szalagra üzeneteket írtak, amit csak az tudott elolvasni, akinek azonos átmérőjű jogara volt.) Egy kőedény felirata, amely szerint Neheb városában vívták a harcot. Neheb mélyen délen fekszik, pontosan szemben a dinasztia származási helyével, Nehennel. Az északi seregek itt - Haszehemui feliratai szerint – katasztrofális vereséget szenvedtek, de maga a tény, hogy ennyire D-re jutottak, beszédes. Ugyanakkor a 47 ezer északi áldozatról szóló híradás a korban igen nagy szám. Fél évszázaddal később Dzsószer mégis Memphiszbe teszi át a Birodalom fővárosát. " (https://hu.wikipedia.org/wiki/Haszehemui) Egyiptom egyesítése több évszázados folyamat volt, ez az első dokumentált háború, a Narmer paletta (2) után!

* erődöket épít Nehemben és Abüdoszban. Szakkarában is sírt épít,

* núbiai útjáról (ahol egy felkelést vert le) visszatérve Haszemui döntötte meg elődjének, Peribszennek a hatalmát,
* Abüdoszban hatalmas sír épült számára vályogtéglákból (az 5. sír az abüdoszi nekropoliszban), mely trapéz alaprajzú, 70 méter hosszú, szélessége északon 17, délen 10 méteres, 58 szoba található benne. Síkamráhja a legrégibb kőművesmunkák egyike, bányászott mészkőből készült. Itt találták meg a kutatók a király

* aranyból és barna kalcedonból készült szepterét (jogarát), számos kőedényt. Továbbá kovakőből készült eszközök, rézeszközök (nem szerszámok), rézedények, kőedények, mázzal bevont tárgyak, mázzal bevont tárgyak, karneolgyöngyök, kosarak és pecsétek is előkerültek.

Karneol és mészkőedények a sírból, arany fémtetőkkel (4)

Imhotep Museum Saqqara 12 copy

Alabástrom edények a gyűjteményből, a Dzsószer, Lépcsős piramis alatti labirintusból (4)

* Haszehemui nevezetes kőedény gyüjteményét utódja, Dzsószer fáraó Lépcsős piramisa alatt találták meg. Gyűjtemény, mert a a vázákra írva megtalálták több mint háromszáz évre visszamenően a korábbi fáraók neveit az I. és II. Dinasztia idejéből: Narmer, Djer, Den, Adjib, Semerkhet, Ka, Heterpsekhemwy, Ninetjer, Sekhemib fáraókét. Ereklyeként kezelhették a vázákat. A vázák anyagai: diorit, alabástrom, mészkő, pala és iszapkő. Több mint 30 000 darab alabástromból, dioritból, más további nemes kövekből készült vázát, tálat találtak a Lépcsős Piramis alatt. Dzsószer idejéig nem temették el a vázákat. Az értéküket az adta, hogy nem voltak törékenyek, mint az agyagedények. Fémeket még nem használtak. Egy rész magyarázat lehet az első, a Dzsószer piramis építésére, a későbbi piramisokban kevés kövázát találtak. Megj.: A piramis alatt igen sok állat, többnyire ibis madár múmiát is találtak, Dzsószer múmiáját a sírrablók elvitték, sírja 28 méter mélyen volt, egy 3.5 tonnás gránitlap alatt.

* ő volt az egyetlen fáraó az egyiptomi történelemben, aki viselte szeretjén (a névkeretén) Hórusz és Széth szimbólumait is. Valószínűleg egyesíteni is akarta a két istenség személyét, de halála után Széth (a káosz istene) végleg kikerült a királyi titulatúrából,

* közel 30 évig uralkodott, kb. i.e. 2700-ban kezdte az uralkodását, a dátum bizonytalan.
* A vallási háborúként is megjelenő egyesítés egyik oka a Faiyum-mélyföld volt hovatartozása volt (a két országrész i.e 2686-ban sikerült egyeyíteni): a Moeris tÓ környékét (https://en.wikipedia.org/wiki/Lake_Moeris) a Nílus feltöltötte, amit Narmer (Menés) fáraóval kapcsolatban említenek először, i.e. 3000- körül. Faiyum legelős-mocsaras állattenyésztésre alkalmas vidék volt nagy területen Memphisz közelében, amit csatornákkal megművelhetővé tettek. (A Nílus minden áradásnál 1-2- mm-el megemelte a két oldalán a partot, vállasodásnak nevezik a folyamatot. A vállak növekedése évről-évre csökkentette az árvíz nagyságát D-n és ezzel a gabonatermést. Ez ellen is csatornákkal védekeztek, melyek meg is tartották a vizet.) Narmer fáraó Faiyum K-i szélén alapította Memphisz (valószínűleg turai fehér mészkőfallal körülvett, gáttak védett erőd-város, a város korábbi neve egyiptomi nyelven Fehér Fal volt, a falat többek között a gabonaraktárak védelmére építették) városát. Az első bazalt, sokáig egyetlen és első kőutat a világon Faiyumban építették, közel öt évezrede. A Nílusnak akkoriban két ága volt, a bal oldali ág vezetett Fayumba, mára kiszáradt. A két ág környékén csatornázott mocsaras terület, értékes termőföld, ami a "Nagy háború" oka is lehetett:

Az Ókorban még két Nílus-ág volt, az egyik a Ny-i mélyedésbe (ma sivatag, https://hu.wikipedia.org/wiki/Kattara-m%C3%A9lyf%C3%B6ld), a Faiyum depresszióba ömlött. Legelős-mocsaras állattenyésztő vidék volt a csatornázás előtt. (4)

Érdekesség: egy társasjáték i.e. 2700 -ból, a fajansz készítését bizonyítja:

szilikátos fajansz Mehen táblája

"A bal oldalon látható (Peribszen fáraó idejéből, i.e. 2700 körül) szilikátos fajansz játék-tábla, mely Abüdoszi sírjából került elő, több darabban. A játék-szett többi része más korból származik, a középen látható golyók a Nagada II. időszakból, az elefántcsont oroszlánfigurák az 1. dinasztia idejéről. Egy tábla-játék részei, amit mehen-nek neveztek. A játékot már az egységes egyiptomi birodalom kialakulását megelőzően játszották. A teljes játék-szett három elefántcsont hím oroszlánból, három nőstény oroszlánból és 6x6 db színes golyóból állt." (https://maatkara.extra.hu/10tori/archaikus.htm). Az i.e. 2600-as években a fajansz egyik készítési módja: porrá tört türkíz vagy malachit felhasználásával.

FÜGGELÉK II.

A VAS ELTERJEDÉSE

A Bronz-kor végén, a népvándorlások idején jelenik meg két fémötvözet: az ónnal rézből készített bronz és a szénnel ötvözött acél használata, melyekkel új fegyverek, szerszámok készítését eredményezték. A rés és a vas önmagukban nem alkalmasok szerszámok készítésre, a rezet ónnal, a vasat szénnel kell ötvözni, hogy kemény és kopásálló fémeket kapjunk. A korábbi bronzfegyverek arzénbronzból készültek, ami a természetben megtalálható. Ismerték korábban az ónnal történő ötvözést is Eblában (Ugarit* volt a kikötője, ami a ciprusi réz szállításán gazdagodott meg), de a Kestel-i (D-Anatólia) kassziterit bánya i.e. 1860 körül kimerült és az Óasszír kereskedelem is leállt, így az ónhiány kikényszerítette az acélkészítés feltalálását. A faszén ismerete szükséges a vasolvasztáshoz, továbbá a szénnel való ötvözés ismerete is szükséges az acélkészítéshez. (https://tudasbazis.sulinet.hu/hu/szakkepzes/mezogazdasag/muszaki-alapismeretek/vas-szen-allapotabra/vas-vakarbid-allapotabra)

Map PH and Gr

A már letelepedett etruszkokat a föníciaiak (punok) és a görögök Ny-Mediterrániumba történő bevándorlása követte i.e. 1000 és i.e. 700 között (4)

Először a jeles vaskészítő etruszkok vándoroltak be Itáliába, talán nem sokkal a Trója-i háború (i.e. 1237, trák-akháj csata, 9 évig tartott, vetettek, arattak) után, esetleg a Nílus-deltai csata (i.e. 1175. Tengeri-népek csatája Egyiptommal, III. Ramszesszel) után. Településeik az i.e. 11-10. században jelentek meg Etruriában, (http://www.egypercesek.hu/cikkek/etruszktemetkezesi_040115/), előbb a Türrén-tenger partján és Elba szigetén, majd az Itáliai- félsziget belsejében. A Trójai, Lemnosz-szigeti, és Hérodotosztól (i.e. 450 körül, https://en.wikipedia.org/wiki/Etruscan_origins) származó Kis-Ázsiai eredetet feltételezzük, ami mellett egy 6. századi Lemnosz-szigeti sztélé is szól, https://en.wikipedia.org/wiki/Lemnos#Prehistory.. A 20. század második felében egyre több mítoszról derült ki, hogy nagyon is valós történeti magja van. Így az etruszkok származására nézve fontos momentumnak tűnik, hogy a hettita Vilusza állammal kapcsolatos hettita dokumentumok ta-ru-ú-i-ša vagy ta-ru-i-ša nevet használnak Trója városára. Ez a névalak pedig kapcsolatot teremt az egyiptomi turusa népével, amely az ógörög nyelvben türszénosz lett. A Trója → etruszk kapcsolatot a trójai Aeneis-féle eredetmítosz is megerősíti."(Wikipedia). Az etruszkok az i. e. 8. században már helyi hatalomként jelentek meg, és kereskedelmüket kiterjesztették Korzikára, Szardíniára, Szicíliára.

A kutatók szerint a etruszkok, szárdok együtt vándoroltak el, hajóztak Ny-ra. A Szardínia-szigeti szárdokat egyes tudósok összekapcsolták a sherdenekkel (Tengeri népek egyike), akiknek a jelenlétét több ókori egyiptomi feljegyzés igazolja. A bronzkorban Szardínián beszélt nyelvek egy része az etruszkhoz volt hasonló. A korai időpontot valószínűsíti, hogy a kivándorlásnak az i.e. 8. századi görög gyarmatosítást megelőzően kellett történnie a hagyományok szerint. Az elvándorlás a kutatók által elfogadott útvonala: Kréta szigete- Balkán- Itália- Szardínia- Elba. Tehát az etruszkok és a szárdok feltehetően együtt és hajókkal menekültek Ny-ra a trójai, esetleg a Nílus-deltai csata idején.

Az etruszk városállamok i.e. 750 körül (4)

FÜGGELÉK III.

A ZSIDÓK VÁNDORÁSÁT A TENGRI NÉPEK, III. RAMSZESZ CSATÁI KÉSLELTETTÉK (http://hunhir.info/Publicisztika/2012/09/03/Problemat-jelento-eloskodoket-latott-az-izraelitakban-a-farao/)

Az Izraeliták, egy viszonylag egyszerű módszerrel nílusi iszaptéglát állítottak elő II. Ramszesz (66 évig uralkodott, i.e. 1279 - 1213) palotaegyütteséhez. Egyesek kosarakban iszapot hoztak a folyóról, mások korsókban vizet, megint mások apróra vágott szalmát halmoztak fel. Az utolsó munkáscsoport ezt a nyersanyagot formázta meg és rakta a napra száradni. Minden hétköznapi épület nílusi iszaptéglából készült. Gránitot, mészkövet és homokkövet csak a szentélyeknél alkalmaztak, csak ezeknek kellett az örökkévalóságon túl is megmaradniuk. Ez az oka, hogy az egyiptomi palotákból kevés, a magánépületek közül pedig egy sem maradt meg. Csak az alapok készültek kőből, a falakat legtöbbször vályogtéglából emelték. A nílusi iszaphoz adott szalma viszonylagos szilárdságot adott a tégláknak, A Nílus vize, a nedvesség és az eső azonban tönkretette őket. Felső-Egyiptommal ellentétben ugyanis a Deltában néha voltak záporok, és a nyerstégla természetesen érzékeny a nedvességre. Így érthető, miért tűnik úgy, mintha a föld nyelte volna el Ramszesz-várost.
A nílusi iszaptégla olcsóbb építőanyag volt, mint a kő. Míg téglát egyetlen ember is elő tudott állítani, a kövek fejtéséhez és megmunkálásához brigádok kellettek. Az építőkövek több száz kilométeres távolságból történő szállítása komoly technikai feladatot jelentett. Az iszaptéglát közvetlenül az építkezésen vagy annak közelében állították elő, szállítása nem jelentett gondot. Az i. e. 13. században élt egy néptörzs, nem messze Tanisztól, mely “Izráel fiai”-nak nevezte magát. II. Ramszesz adott nekik egy földdarabot, melyet Gósennek hívtak. Izráel fiai egy Jákob nevű férfi leszármazottai voltak, akit évszázadokkal azelőtt az éhség hajtott Palesztinából ide, és az akkori fáraó (valószínűleg a hükszósz uralom alatt) letelepedési engedélyt adott neki. Jákob nagy családdal érkezett, mely két szempontból is figyelemre méltó volt: állandó viszálykodás dúlt közöttük, mégis gyorsan szaporodtak. Éppen a Deltában – amit II. Ramszesz kinézett a birodalom új központjának – lakott az idegen törzs, melyet az egyiptomiak egykor befogadtak. Más idegenekkel ellentétben, akik ekkoriban a Nílus völgyét lakták, az Izraeliták szigorúan maguk között éltek, kerülték a kapcsolatot az őslakosokkal, ami gyanúsnak is tűnhetett. Nem rabszolgaként dolgoztak, mint azok, akiket a fáraó a hadjáratain szerzett. De nem sorolták be őket katonai szolgálatra sem, bár az egyiptomi hadsereg sok idegen – főleg szíriai, líbiai és núbiai – katonákból állt. Ehelyett egyfajta munkaszolgálatra sorozta be őket, melyet étellel és itallal fizettek meg. Az Izraelita nomádoknak rendszeres munkát kellett végezniük, és ez nem tetszett nekik. A munka, melyet II. Ramszesz kiszabott, egyáltalán nem volt embertelen. Egész biztosan nem volt olyan nehéz, mint az asszuáni kőfejtők vagy a Sínai-félszigeti bányák rabszolgáinak a munkája. Az ellátás pedig bőségesnek tűnt az Izraelita nomádok számára. Olyan mennyiségben és rendszerességgel kaptak húst, halat, gyümölcsöket és a szokásos gabonát, hogy az Izraeliták még évtizedek múlva is – úton az Ígéret Földjére -, erről álmodoztak. Másrészt a munka idején olyan felügyelők ellenőrzése alatt álltak, akiket II. Ramszesz a saját soraikból választatott ki. Mindenkinek egy bizonyos normát kellett teljesítenie, viszont ha ezt nem tette, jöhettek a botütések.

Ramszesz raktárakat is építtetett Pithomban és Sukkotban. Nyolc méter átmérőjű, kerek gabonasilókat, melyek – kúpos tetejükön lévő – töltőnyílásához rámpa vezetett. A silók maradványai mellett találtak egy sírmellékletként szolgáló raktárépület-modellt is, kis szobrocskákkal, mely azt mutatja, miként működött a raktározás. Jött az adófizető, hátán adójával, egy zsák gabonával. Belépett a raktár előcsarnokába, ahol a falak mentén írnokok ültek, megmondta a nevét és lakhelyét, a nyilvántartásban kipipálták vagy figyelmeztették, ennyi és ennyi zsákkal még tartozik. Ezután bement egy terembe, ahonnan lépcső vezetett felfelé, és kiürítette a gabonát egy raktárhelységbe, ami a padlótól a plafonig ért. Az értékes zsákot újra magával vihette.

Úgy tűnik, mintha II. Ramszesz, aki a bőséget szerette, állandóan félt az éhínségtől. Egyetlen más fáraó sem halmozott fel annyi tartalékot, mint ő. Bár csak hatalmas gabonatárolóiról tudunk, kétség sem férhet hozzá, hogy húst is pácoltatott, és agyagkorsókban tároltatott, melynek módszeréről már a 18. dinasztiabeli reliefek is beszámolnak. A Deltában fekvő fővárosban boltok és piacok voltak, ahol az egész világból szállított gyümölcsöket és fűszereket árultak.

II. Ramszesz építkezésein több ezer munkás dolgozott. Ramszesz az állami kiadásokat a hivatalnokok által kínos pedantériával, természetben behajtott adókból, az idegen országok által, meghatározott időközönként szállított adóból és núbiai aranyból fedezte.

Az, amikor Ramszesz “a munkák elöljáróját” megbízta, hogy Per-Ramszesztől délre, Gósen földjén élő nomád birkapásztorok közül sorozzon építőmunkásokat, sokkal inkább gazdasági, mint politikai húzás volt. Ezek az emberek évszázadok óta legeltettek, anélkül, hogy adót fizettek volna, mert semmijük sem volt, aA nyájak eltartották őket. Ramszesz szívesen dolgoztatott idegenekkel is. "És építe a Faraónak gabonatartó városokat, Pithomot és Ramszeszt.” (Mózes II. 1.8-11)

Pithom (görögül Heroonpolisz) a legnagyobb város volt a Vádi Tumilatban. A Nílusból a Héliopolisznál északkelet felé leágazó, Ramszesz által építtetett csatornán át lehetett nagy, kereskedelmi hajókon megközelíteni. Pithom kikötőváros volt a sivatag közepén. II. Ptolemaiosz, aki ezer évvel később a csatornát kijavítatta, i. e. 279-ben – a Pithom-sztélén olvasható – átengedte a pithomi Atum-templomnak az átutazási engedélyekből befolyó egész vámbevételt. Az a törmelékhalom a Vádi Tumilatban, melyet ma Tell el Retabának hívnak, az minden, ami az egykor virágzó Pithomból megmaradt.

Nílusi iszapból téglát formázni nem nehéz, de piszkos munka volt. Rehmiré vezír thébai sírjában tíz téglavető látható, akiket két felügyelő tart szemmel. Feltűnő a képen, hogy a két őr sötét, míg a nyolc munkás világosabb bőrű, tehát nem egyiptomi. A tényt, hogy a robotot az izraeliták valóban II. Ramszesz idején végezték, olyan napon szárított téglák bizonyítják, melyek a Delta keleti részében kerültek elő, és User-maat-Ré cartouche van rajtuk. Ramszesz, aki birodalmában nem volt hozzászokva az ellenálláshoz, megparancsolta a munkafelügyelőknek és a nép elöljáróinak, hogy ne adjanak szalmát a tégla készítéséhez, mint azelőtt. Menjenek ők maguk, és gyűjtsenek maguknak szalmát, ami lázadást, elvándorlást okozott.

zsido vandorlas 1295648 2573

Az Exodus (https://hu.wikipedia.org/wiki/Per-Ramszesz) szerint a zsidók innen vonultak ki (Exodus 12:37). Mivel a város neve az elnéptelenedés ellenére a későbbi dinasztiák alatt sem merült feledésbe, és rövidített néven, Ramszeszként először az I. évezredben említik, a bibliai történetnek II. Ramszesz idejére való datálását nem bizonyítja. A Biblia raktárvárosként említi Ramszesz városát. Egy feltételezés szerint ez a hadsereg raktáraira utalt, melyre egy határvárosnak szüksége volt; azonban bár ez a Bibliában a vele együtt említett Pitomra igaz volt, Per-Ramszesz építője uralkodása alatt nem a határon feküdt. A város azonban építésekor magába foglalta a korábbi palotavárost, Avariszt, ahol – mivel kereskedőváros volt – valóban álltak hatalmas raktárak. A vele együtt említett másik egyiptomi város, Pitomot (Per-Atum; Atum háza) korábban a mai Tell er-Retabaként azonosították.

II. Ramszesz nem sokkal apja, I. Széthi halála után kezdett új fővárost építtetni északon, a Nílus-deltában, körülbelül 750 kilométerre Thébától és mintegy 100 km-re a mai Kairótól. A város azon a helyen épült, ahol évszázadokkal korábban, Egyiptom hükszósz megszállása idején a hükszósz főváros, Avarisz állt; a hely Széthi uralkodása alatt a királyi család nyári palotájaként szolgált, lehetséges, hogy a családból elsőként az ő apja, I. Ramszesz építkezett itt még trónra kerülése előtt. II. Ramszesz ezen a környéken nőhetett fel, ez is szerepet játszhatott a hely kiválasztásában.
Per-Ramszesz jóval Ramszesz halála után is lakott maradt. Tudni, hogy a Nílusnak az az ága, amelyikre a város épült, i. e. 1060 közt iszaposodásnak indult, ami használhatatlanná tette a város kikötőjét és Per-Ramszesz víz nélkül maradt. A folyó végül új ágat alakított ki magának, melyet ma taniszi ágnak nevezünk. Kb. i. e. 1130 körül Per-Ramszeszt már nem használták királyi rezidenciaként.
A XXI. dinasztia fáraója, aki Ramszesz után kb. 150 évvel uralkodott, Per-Ramszesztől északnyugatra fekvő Taniszt tette meg fővárossá. Per-Ramszesz kőépületeinek köveit elhordták a taniszi építkezésekre, templomai köveit XXI. dinasztiabeli templomokhoz használták fel újra.] Vályogépületei elpusztultak, olyannyira, hogy a régészek sokáig vitáztak a város pontos helyéről. A Taniszba hordott ramesszida építőkövek, obeliszkek, szfinxek és más emlékművek miatt a régészek egy időben tévesen Taniszt azonosították Per-Ramszeszként. Az obeliszkeket és szobrokat – melyek közül a legnagyobb 200 tonnánál is többet nyomott – egy darabban szállították el, míg a nagyobb épületeket darabokra szedték és Taniszban összeállították. A kevésbé jelentős épületek kövét új épületek építéséhez használták fel. Az 1960-as években Manfred Bietak, aki felismerte, hogy a város a Nílusnak az ókorban legkeletibb ága mentén feküdt, feltérképezte a deltabeli ókori folyóágakat, és felismerte, hogy Ramszesz uralkodása alatt a taniszi ág még nem is létezett. Az ásatásokat ott kezdték meg, ahol a legtöbb Ramszesz-kori cseréptörmeléket találták, Tel ed-Daba'a és Kantír környékén. Bár a felszínen nem találtak lakóhelyre utaló nyomokat, hamarosan kiderült, hogy ezen a helyen állt Avarisz és Per-Ramszesz is.[9] Kantír, ahol Per-Ramszesz állt, Tanisztól kb. 30 km-re délre található; Tell ed-Daba'a Kantírtól kicsit délre .
Per-Ramszeszt nyugatról és északról a Nílus egyik ága határolta (a „Ré vizei”), délről és keletről egy csatorna (az „Avarisz vizei”), mely egy mesterséges tavat táplált. A legutóbbi becslések szerint kb. 18 km²-en terült el, 6 km hosszú és 3 km széles volt,[6] népessége pedig elérte a 30 000-et, ezzel az ókori Egyiptom legnagyobb települései közé tartozott.
Az Anastasi-papirusz leírása szerint a fővárost négy részre osztották, és mind a négyben egy fontos istenség temploma állt: nyugaton a főistené, Ámoné, délen Széthé, akit Ramszesz családja különösen tisztelt, északon Uadzseté, aki Alsó-Egyiptom védőistennője volt, keleten pedig az ázsiai Asztartéé, akinek tisztelete kezdett Egyiptomban is elterjedni. A városban más isteneknek is épültek templomok, köztük Ptahnak és Ré-Harahtinak. Ptah temploma az Uadzseté közelében állt, míg Réé Ámonéval szemben. Radaros felmérések alapján elkészíthető a város alaprajza, eszerint Per-Ramszesz központjában nagy templom állt, a folyó mentén szabályos alaprajzú villanegyed, keleten pedig házakból és műhelyekből álló szabálytalan alaprajzú városrész terült el. Ramszesz palotája a mai Kantír település alatt feküdhetett. Bietak csapata csatornák és tavak nyomait találta meg, és Egyiptom Velencéjeként írták le a várost.
A város minden bizonnyal fényűzőnek számított, szépségéről verseket írtak. A víz közelsége lehetővé tette virágos- és gyümölcsöskertek létrehozását, a palotakomplexumhoz dísztó és állatkert is tartozott. Per-Ramszesz egyben jelentős katonai központ is volt, amint azt határközeli fekvése szükségessé tette, kiképzőközponttal, fegyverkészítő műhelyekkel és 460 lovat befogadni képes istállóval. Ezekben kis ciszternákat tártak fel, és öszvérekkel folytatott kísérletek során (Ramszesz korában a lovak a mai öszvérekkel voltak azonos nagyságúak) úgy találták, a kikötött állatok maguktól a ciszternákba ürítettek, így a padló tiszta maradt. A kereskedelemnek köszönhetően a mükénéi, ciprusi és levantei fazekasság mesterművei érkeztek a városba, a hettitákkal kötött béke után pedig hettita fegyverkészítő mesterek segítették munkájukkal a fáraó hadseregét.