POMPEII FÜRDŐI
(2023 február)
ABSTRACT
Pompeii közepes méretű kikötőváros volt, a rómaiak csak i.e. 89-ben foglaltál el. Kb. 11 ezren lakták, amikor 79-ben felrobbant a Vezúv csúcsa és elpusztította a várost. A kikötőjét és a város harmadát még ma is hamu és horzsakő fedi. A házak tetőszerkezetei beszakadtak a vulkáni kövek súlya alatt, a közeli Herculaneumban nem, ott hamu hullott. A városkákat a Vezúv oldalára épített vízvezetékek látták el vízzel, korábban kutak. A házakat átriumokkal építették, a tetőkről gyűjtötték az esővizet föld alatti ciszternákba, ahonnan kutakkal emelték ki. Augustus császár korában építették a városi vízvezetékeket ólomból, továbbá a fürdőkét is. Négy pompeii fürdőről tudunk, három nyilvános fürdőt tártak fel Pompejiben, kettőt nők és férfiak, egyet pedig csak férfiak számára. A Herculáneumben főutcák alatt szennyvíz gyűjtő vezetékek voltak, Pompeiiben az utcára és a Sarno folyóba vezették a házak és a fürdők szennyvízét. / BATHS OF POMPEII: Pompeii was a medium-sized port city of about 11,000 inhabitants when the summit of Mount Vesuvius exploded in 79. and destroyed the city. The port and a third of the city are still covered in ash and pumice. The roofs of houses collapsed under the weight of the volcanic rocks, but not in nearby Herculaneum, where ash fell. The towns were supplied with water by aqueducts built into the sides of Vesuvius, formerly wells. Houses were built with atriums, and rainwater was collected from the roofs into underground cisterns, from which it was elevated out by wells. In the reign of the Emperator Augustus, municipal aqueducts were built of lead, and baths were built, as well. In the Herculaneum, sewage collection pipes were installed under main streets, and in Pompeii, sewage from houses and baths was discharged into the streets and into the Sarno river.
BEVEZETÉS
A várost az i.e. 6. században alapították egy lávafennsíkon (https://hu.wikipedia.org/wiki/Pompeii#T%C3%B6rt%C3%A9nete), amely a Vezúv egy régebbi kitörése során keletkezett. Később a Dél-Itáliát gyarmatosító görögök fennhatósága alá került, akik kiterjesztették uralmukat a Nápolyi-öböl vidékére is, hatalmas erődöket és kikötőket építve, majd a település rövid időre az etruszkok uralma alá is került i. e. 525–474 között, de a Kümé-i csatában legyőzték őket, és ismét a görögöké lett a város. A görög hatás olyan erős volt, hogy a színházakban görög és latin nyelvű előadásokat tartottak, felváltva.
Pompeii kikötőváros volt, de a Vezúv feltöltötte a kikötőit (https://www.romanports.org/en/articles/ports-in-focus/625-the-port-of-pompeii.html)
A szamnisz-civilizáció (https://hu.wikipedia.org/wiki/Szamniszok) vetett véget a harcoknak, a szamniszoknak sikerült a többi campaniai város mellett Pompeiit is meghódítaniuk; újjáépítették és kibővítették. A régészeti ásatások számos szamnisz építményt, valamint feltételezhetően ugyanahhoz az időszakhoz tartozó különböző szobor- és falfestménymaradványokat hoztak napvilágra. Pompeii részt vett a campaniai városok Róma elleni szövetségében. A város fontos állomás volt a Via Appia úton, amelyen a tenger felől érkező árukat Róma és Dél-Itália felé továbbították. I. e. 89-ben a szövetséges háború alatt Sulla ostromolta Pompeiit, nem vette ugyan be, de a háború végén i. e. 80-ban veteránjainak egy részét letelepítette. Pompeii a Sarnus folyó torkolatához közel volt, a tengeri hajók kényelmesen bejuthattak a város kikötőjébe. Nevezetes volt a borkivitele volt, zöldségtermelése is jelentékeny volt, ipari termékei közül a lávából faragott malomkövek voltak neveztesek. A köztársaság vége felé és a császárság alatt a kedvelt nyaralóhelyek között volt, Cicerónak villája volt Pompeii mellett és Claudius császárnak is. Az élénk kereskedelem és idegenforgalom következtében lakói jómódban éltek.
Pompeji Apolló templom (https://en.wikipedia.org/wiki/Pompeii)
A Vezúv közelsége akkor kezdett veszedelmessé válni, a mikor i. u. 63-ban erős földrengés tudatta Campania lakóival, hogy a Vezuv egy vulkán. A város épületei sokat szenvedtek a földrengéstől, de az első rémület után megnyugodva helyreállították akárokat. 79. -ben (Plinius levelei Tacitushoz, ep. 6, 16. 20) következett aztán a Vezúv első kitörése, mely Pompeiit, Herculaneumot, Stabiaet s más közeli helységeket elpusztította. Pompeiit mintegy 2 méter magasan diónyi horzsakődarabok, és felette újra 2–3 méteres hamuréteg fedte be. Ez a 4–5 méter magas réteg mint egy védő takaró megőrizte a romjait. A vulkánból ömlő láva, majd a keletkezett hamu két napig hullott a városra. A kitörés a folyó medrét is megváltoztatta, a Sarnus medre és a tenger partja is legalább 2 km.-re van a város falaitól, holott a kitörés előtt 1/2 km.-re lehetett, a Sarnus pedig a város tövében folyt. (https://mek.oszk.hu/03400/03410/html/6782.html) Pompeii lakóinak volt ideje menekülni. A kitöréskor Pompeii helyben maradt lakossága a pincékbe húzódott a kőzápor elől, a súly alatt a tetőzetek beomlottak, ha addig ellenálltak a gyakori földrengéseknek, amelyek korábban sok tüzet okoztak. Az utcákat magas horzsakő- és hamuréteg borította, ami lehetetlenné tette az ajtók és kapuk kinyitását. A lakosság nagy része a Vezúvval ellentétes irányba, a Sarno-folyó felé menekült, ahol utolérte őket kitörés. Pompeii végzetét, Herculaneummal (https://hu.wikipedia.org/wiki/Herculaneum) ellentétben nem a láva okozta, hanem a vulkánból kivetett hamu és habkövek, melyek több méter vastag rétegben befedték a várost.
A város falai ellipszis alakot zártak körül, a melynek K-Ny-i hossza kb. 1000 m., É-D-i szélessége kb. 700 méter volt. Felfedezése véletlenszerű volt: a 16. században a Sarno-folyó szabályozási munkálatai során bukkantak rá az első falmaradványokra. A hivatalos feltárás csak később, 1748-ban kezdődött meg és ma is tart. A feltárások szerint Pompejinek három központi része volt. A legfontosabb a Fórum, ahol Jupiter temploma és a középületek álltak, a Forum Triangolare, ahol a színházak és néhány középület emelkedett, és végül az Amphiteatrum.
A Vezúv kitörése i.e. 79-ben, DK-i irányban terjedt (https://hu.wikipedia.org/wiki/Herculaneum)
A várost védő első falakat a i. e. 6. században építették, majd i. e. 5. század során elbontották, és helyettük jóval masszívabb, dupla falat építettek. A legkorábbi fal a fórumot és környékét védte, s egy második védelmi vonalnak szánták. A római fennhatóság idején épültek újabb kapuk, valamint a fal 12 bástya. A városban nem voltak zsákutcák, ami megkönnyítette a falak elérését fenyegetettség idején, menekülést tűz esetén, gyakoriak voltak a tűzvészek. Az utcákat, amelyeket nagy kőlapokkal burkoltak, elsősorban teherhordó állatok és szekerek használták, a járókelők számára járdákat alakítottak ki a főutcák mindkét oldalán. A járókelők számára, az utca egyik feléről a másikra való átkelés könnyítése érdekében nagy kődarabokat fektettek le keresztben az úttesten. Ez hasznos volt, elsősorban esős időben, amikor a csapadékvíz az utcákon folyt el (https://hu.wikipedia.org/wiki/Pompeii#Utc%C3%A1k,_kapuk,_v%C3%A1rosfalak). Az épületek többsége favázas, napon szárított vályogtéglából épített ház volt.
Pompeji bazilika romjai (https://en.wikipedia.org/wiki/Pompeii)
Számos nyilvános épülete volt, nagyszámú magánházban voltak műhelyek és üzletek. A boltok bérleti díjából valószínűleg a város és a háztulajdonosok egyaránt részesültek. Jó példa erre a Szerelmesek háza, ahol a nagy területű épület három oldalán tavernák voltak. A borkimérések egy része összeköttetésben állt lakóépülettel. Más boltok nem voltak közvetlen kapcsolatban lakóházzal, de közös tetőszerkezetük volt. Itt a boltok üzemeltetői együtt élhettek a családjukkal. Gyakori volt, hogy a földszinten voltak a műhelyek és boltok kialakítva, míg az emeleten a lakó részek.
Pompeji városi kút (https://en.wikipedia.org/wiki/Pompeii)
A város élelmiszerellátása a Pompeii környező területeiről történt. Pl. talajba leásott agyaghordókat, egy szőlőprést és egy földalatti tartályt találtak, amely 10 000 liter bort tudott tárolni. A bortermelés az i. e. 1. században a vidék egyik legfontosabb gazdasági ágának számított. A campaniai bort exportálták: nem utolsósorban Róma ellátásának egy része is a Vezúv vidékéről származott. A Sarno folyó torkolatánál kiépített kikötőből érkeztek a városba a különféle termékek. A hal is, amelyből a korban széles körben fogyasztott garum nevezetű mártást állították elő. A gyümölcs- és zöldségtermesztés a házakhoz tartozó kertekben jól megfigyelhető. Haszonkertek létezése sok helyen 79-ből is kimutatható, de ezek a város teljes ellátását nem biztosíthatták. A pékáruk esetében saját ellátásról beszélhetünk. A városon kívüli villákban főleg kézimalmokat találtak, viszont ilyenek a városból alig kerültek elő. Feltűnő, hogy a városban csak kevés nagy pékműhelyt tártak fel, és érdekes módon egyesek mellett nem volt malom sem. A városban kisebb pékségek működtek, amelyek kis malmoknak adtak helyet, de nagyobb mennyiségű gabona tárolására voltak alkalmasak. Lehetséges, hogy ezek a kisebb pékségek Távolabbi nagy pékségek üzletei voltak, amelyek rendszerint három vagy talán még több malommal is rendelkeztek.
Pompeji egyik pékségének romjai (https://en.wikipedia.org/wiki/Pompeii)
POMPEI FÜRDŐI
A rómaiak a fürdőépület tájolásánál is körültekintően jártak, hogy meleg, napos helyszínt válasszanak. A meleg és langyos vizű medencék télen nyugat, dél felől kapták a fényt. A fürdés szokásos ideje ugyanis déltől naplementéig tartott. Ügyeltek arra is, hogy a női és a férfi fürdő szomszédos falakon legyen: így elérhető volt, hogy mindkettő meleg vizes medencéjét közös fűtőberendezés lássa el: a levegő- és vízmelegítés hypocaustumos megoldását alkalmazták, melynek lényege a lebegőpadozat, melyet alulról fűtöttek. A fűteni kívánt terem padozatát kőből faragott oszlopok, téglapillérek tartották, melyekre faragott kőlapokat helyeztek. A lapokat szorosan egymás mellé illesztették, amit terrazzó-val (fényesre csiszolható beton, műkő) fedtek be. Vastagsága általában 20 cm volt. A fűtőnyílás belső oldalához egymással párhuzamos, élére állított kőlapokból épített csatorna vagy csatornák vezetettek. A csatorna az elégett fahasábok lángjának huzatot biztosított és elvezette a meleg levegőt a padozat alá. A felforrósított levegő az oszlopok között cirkulált és elég egyenletesen melegítette fel a beton padozatot. A rómaiak nem ismerték a kéményt, a fafűtést külön helységbe, a fördő külső falára telepítették.
A római fürdők kiszolgáló helységeit a padozatok alá építették, ezek a terem- és folyosórendszerek a fürdő üzemeltetéséhez és karbantartásához voltak szükségesek, bennük nagyszámú személyzet dolgozott. A helyiségek egyik része az épület és a medencék fűtését és vízzel való ellátását szolgálta. A meleg levegő kazánházakból, fűtőhelyiségekből áramlott a fördőtermek vastag padlója alatti rendszeren át, majd a falakba függőlegesen beépített agyagcsöveken keresztül távozott a tető kéményeiből. Rejtve voltak a vízvezetékek is, amelyek általában egy nagy ciszternából vezették szét a vizet az épületen belül.
A római kori kazán, kemence neve testudo (teknősbéka) volt, egy íves szegecselt bronzlemez választotta el a tűzteret a meleg vízes medencétől. A medencéből egy kis csatorna vezetett az ívbe, az víz áramlása gravitációs volt. Nagyon kevés bronzkazán maradt ránk, egy íves lemez éppen Pompeiben, a stabiai termában (https://hu.wikipedia.org/wiki/Pompeii#K%C3%B6zf%C3%BCrd%C5%91k_(term%C3%A1k). A kettős szegecselésű lemez 50-60 cm átmérőjű ívébe egy rövid csatorna vezetett a melegvizes fürdőmedencéből, a lemez másik oldalán volt a tűztér. Az első nyilvános termák létrejöttét a vízvezetékek kiépítése tette lehetővé. A szamniszok korából ismert a stabiai terma, a római colonia első éveiből a fórumtermák, és Pompeii utolsó éveiből a Központi terma – ezek a vulkánkitörés idején még nem voltak készen. Négy pompeii fürdőről tudunk, három nyilvános fürdőt tártak fel Pompejiben, kettőt nők és férfiak, egyet pedig csak férfiak számára. Ezeken kívül még két magánlétesítményt találtak, egyet az amfiteátrum közelében. Ismerünk egy meleg forráshoz kapcsolódó fürdőhelyet egy feliratból.
Pompeji villa freskója (https://en.wikipedia.org/wiki/Pompeii)
Pompei lakói számára a vizet egy kis folyóból és a Vezúv forrásaiból biztosították, föld alatti ciszternákban gyűjtötték. A kutak ásása nehéz volt, mert mélyre kellett fúrni, pl. a Herculaneumi-kapu melletti kút 35 méter mély volt. De voltak kutak is, elsősorban útkereszteződéseknél épültek. Az i. e. 1. században építették a várost ellátó vízvezetéket. A vezeték a Vezúv keleti oldaláról induló vezeték egyik leágazása volt. A pompeii vezeték a városig nagyrészt föld alatt haladt és a várost a legmagasabb pontjánál érte el, a Vezúvi-kapunál. Itt egy elosztóépületet építettek, ahonnan három vezetéken keresztül juttatták el a vizet a város különböző részeibe. Az elosztó vezetékek ólomból készültek és legnagyobb átmérőjük 30 cm volt. Az első vezeték a közterek vízellátását biztosította, a második a termákét, míg a harmadik a magánházakét. Az utóbbi kettőt vízhiány esetén le lehetett zárni. A vizet gravitációs tartályrendszeren keresztül továbbították, 13 darab víztorony szerű tartály ismert. melyek kb. 6 méter magasan helyezkedtek el, és a vezetékekhez hasonlóan, ólomból készültek. Szerepük a víznyomás biztosítása és a víz tárolása volt. Gyakoriak voltak a csőtörések, amit a javítás nyomai bizonyítanak. A vízvezeték rendszerrel ellentétben a város csatornázási rendszere nem volt kiépítve. A város lejtős vidékre települt, a szennyvizet és a csapadékvizet az utcára engedték, ahol elfolyt.
Stabianus-fürdő, a stabiai terma
Stabiai terma udvara (https://www.gutenberg.org/files/42715/42715-h/42715-h.htm)
Az i. e. II. században épült, de a római kolónia korai időszakában átalakították, és később kiterjedt javításokon esett át. Szabálytalan alakú, és egy háztömb nagy részét foglalja el, három oldalról utcákkal (https://www.gutenberg.org/files/42715/42715-h/42715-h.htm). Az udvar keleti oldalán találhatók a férfi fürdők, az I-VIII. helyiségek; tőlük északra vannak a női fürdők, az 1-6. helyiségek, közöttük a IX. kemencehelyiséggel. Az épület északnyugati sarkában kis helyiségek voltak, amelyeket egyéni fürdőnek szántak. Ezeket nem látták el a továbbfejlesztett fűtési berendezéssel, és a katasztrófa idején nem voltak használatban. A férfi fürdő előszobája (IV) egyik végén nyílik az öltöző (VI). Balra egy ajtó vezet a frigidáriumba (V), jobbra pedig egy másik ajtó a cselédek várótermébe (I), amely az udvarról volt megközelíthető. A helyiségbe korábban az utca felől is be lehetett jutni egy átjárón (III) keresztül, amelyet később lezártak; egyik oldalán egy falazott pad áll a gazdájukat kiszolgáló rabszolgák számára. Hasonló padok találhatóak a végén lévő váróteremben (X).
Stabiai fürdő alaprajza (https://en.wikipedia.org/wiki/Pompeii)
Stabiai fürdő romjai, az oszlopcsarnokkal körülvett udvar (https://en.wikipedia.org/wiki/Pompeii)
Stabiai fürdő hidegvizes medencéje (https://en.wikipedia.org/wiki/Pompeii)
Róma nagy fürdőihez viszonyítva a pompeji fürdők kisebbek voltak, de a pompeii fürdőkből származik az ókori fürdők elrendezésére vonatkozó ismereteink nagy része. Egy oszlopcsarnokkal körülvett udvarba léphettünk be, a tornagyakorlatok helye volt és ide kapcsolódott egy szabadtéri úszómedence és az öltözők. Az öltözőben, vagy a közelében hidegmedencét helyeztek el; a nagyobb létesítményekben erre a célra külön termet építettek. A fürdőzés leggyakoribb formája az udvarban végzett testmozgás utáni fürdő volt - a labdázás volt a testmozgás egyik kedvelt eszköze -, és az összes helyiséget végig látogatták. Néhány fürdőző kihagyta a meleg fürdőt, a tepidáriumon keresztül rögtön izzadni mentek, ezután hideg fürdőt vettek, vagy hideg vizet öntöttek rájuk, és kenőcsökkel dörzsölték be őket.
Egy mérsékelten fűtött helyiségben voltak a meleg fürdők, egyik végén volt a merülő fürdőmedence; a másik végén általában egy félköríves fülke, a schola, amelyben egy nagy, sekély, kör alakú, falazott támasztékon nyugvó edény állt, és amelyet a kemence hátsó részén lévő tartályból egy cső vagy csatorna táplált langyos vízzel. A nagyobb kiterjedésű létesítmények, mint például a pompeji központi fürdő, tartalmaztak egy kerek helyiséget is, amely a száraz levegős izzasztófürdőzésre szolgált.
Korábban a helyiségeket serpenyőkben parázzsal fűtötték, és az egyik pompeji fürdőben a tepidáriumot a vulkán kitörésekor is. Később a fürdőket lábazatra építették, a falakba kis négyszögletes füstcsöveket építettek vagy nagy, téglalap alakú lábas csempékkel fedték a falakat így a csempék alatt rés maradt. A férfiak és nők számára külön kialakított fürdőhelyeket alakítottak ki, de egy tűztérből fűtötték a fürdőt. melegítették a medencéket. Azért, hogy a padló alatti kemencének jó legyen a huzatja, a falak légterei fölött kéménynyílások voltak, amelynek a maradványai még ma is láthatóak néhány fürdőben. A rendszer beindításához szükség volt egy segédtűzre, egy kis tűzre a padló alatt, a tűztértől jelentős távolságra és a szellőzőnyílások közelében.
Oszlopfő a stabiai fürdőből (https://www.gutenberg.org/files/42715/42715-h/42715-h.htm)
A fény a római Pantheonhoz hasonlóan a kupolás mennyezet csúcsán lévő kerek lyukakon keresztül jutott be. A fehér márvánnyal bélelt kör alakú fürdőmedencék szélén keskeny márványpadlós sáv húzódott. A falat és a fülkék falait is tájképekkel díszítették. A fal felső részén lévő kis fülkéből vízsugár hullott a medencébe; a túlfolyócső helye könnyen felismerhető volt.
Pomoeii Fóruma ma
Fürdő a Fórum közelében
A Fórum közeli fürdő alaprajza (https://www.gutenberg.org/files/42715/42715-h/42715-h.htm)
A Fórumtól északra lévő tömbben található fürdőhely kisebb és egyszerűbb elrendezésű, mint a stabiai fördő, a részei lényegében ugyanazok. Van egy központi udvar, három oldalról oszlopcsarnokkal; egy fürdőt a férfiak számára, amely egy öltözőből és egy kis kerek hidegvizes medencéből, frigidáriumból (II), egy tepidáriumból (III) és egy melegvizes medencéből (IV) áll; egy hasonló rendszert a nők számára, ahol a frigidárium helyét az öltözőben lévő hidegvizes fürdőtartály (2) vette át; és egy hosszú, keskeny kemencét a két fürdő között (V). A létesítmény három oldalán üzletek voltak, amelyekhez több fogadó is kapcsolódott. A fürdő nem sokkal i. e. 80 után épült, a költségeket a közkincstárból fedezték. Bár ezek a fürdők későbbi építésűek, mint a stabiánus fürdők, régebbinek tűnnek, mert kevesebb változtatást végeztek rajtuk. (https://www.gutenberg.org/files/42715/42715-h/42715-h.htm).
Az öltözőnek ablaka volt a déli végében, amelyet egy fél hüvelyk vastagságú, bronzkeretbe foglalt, két forgócsapon forgó üveglap zárt le. Az ablak két oldalán hatalmas, stukkó domborműves tritonok, vállukon vázával, körülöttük delfinek; alatta Oceanus maszkja, és ugyanebben a falban volt egy fülke a lámpának, a koromtól megfeketedett. A hideg vizes medence feletti kupolás mennyezet csúcsán lévő kerek ablakot meghosszabbították dél felé, hogy minél több napfényt engedjen be.
A Fórum közeli fürdő langyos vizes terme (https://www.gutenberg.org/files/42715/42715-h/42715-h.htm)
A Központi fürdő
Seneca (i. e. 4 - i.u. 65) a régi fürdő fényhiányát említi, amelynek kis nyílásai inkább hasonlítottak résekhez, mint ablakokhoz, míg az ő korában a fürdők nagy, üveggel védett ablakokkal voltak ellátva*, és az emberek "teljes napfényben akartak megfürödni", amellett, hogy közben élvezhették a gyönyörű kilátást is. Pompeii két régebbi ismertetett fürdője - az egyik a római kor előtti, a másik Sulla idejéből származik - a Központi Fürdő a kitörés idején éppen építették, és amelyet a kitörés idején uralkodó életmódnak megfelelően terveztek.
A kiterjedt létesítmény egy egész háztömböt foglalt el; de a két utca felőli homlokzatok nagy részét üzletek számára használták. Az épület mérete ellenére csak egy terem sorból áll, amelyet ennek megfelelő méretben alakítottak ki. A férfiak számára épül. Három utcából nyíló bejáratok vezetnek a hatalmas palotába, ahonnan még nem távolították el az akkor lebontott házak maradványait. Az északkeleti oldalon egy nagy úszómedencét és a mellékhelyiségbe vezető vízcsatornát találtak.
A kontraszt valóban szembetűnő a magasan a falakon és a mennyezeten lévő kis nyílások között, amelyeken keresztül a régebbi fürdőkben a fény bejutott és a számos nagy ablak között, amelyek kilátást biztosítottak. A Központi az ablakokkal szemben lévő öltözőben egy nagy, majdnem két méter mély hidegvizes medence volt. a víz ellátó csöveket úgy fektették le, hogy a medencébe három kis fülkéből - falanként egy-egy - fúvókák fakadjanak; a túlfolyást a padló alatti csöveken keresztül egy vízgyűjtő medencébe, majd onnan az utcára vezették.
A Központi fürdő romjai (https://www.gutenberg.org/files/42715/42715-h/42715-h.htm)
A melegvizes medence helyiségének mindkét végén egy-egy fürdőmedence van, így egyszerre huszonhat vagy huszonnyolc fürdőzőnek biztosított helyet; a délkeleti oldal közepén egy kisebb is medence volt. A kemencékből a fürdőmedencék alá vezető forrólevegő-kéményeket már kiépítették, fölöttük pedig nyílásokat hagytak a Stabianus-fürdő női melegvíz ellátásához hasonló, félhenger alakú, testudolat-nak (teknősbéka) nevezett bronz, félköríves fűtőtestek számára.
A kerek izzasztótermet négy félköríves fülkével tették tágasabbá, és három kis kerek ablakkal világították meg közvetlenül a kupolás mennyezet párkánya felett. A csúcson valószínűleg volt még egy kerek nyílás, amely egy bronzból készült redőny számára volt kialakítva, és amelyet alulról egy láncon keresztül lehetett nyitni vagy zárni, hogy szabályozni lehessen a hőmérsékletet. A fürdőhelyiségek és az északkeleti oldalon az utca közötti hosszúkás udvart kertnek szánták. Az északi végén a munkások már megkezdték egy rövid oszlopcsarnok oszlopainak építését. A szemközti sarok közelében egy napóra nagyméretű, négyzet alakú alapzata állt.
*
A síküveget nem ismerték, nagy üvegcseppeket készítettek. Rómában a Köztársaság korának vége felé indult meg az üveggyártás, az üvegedények hamarosan a mindennapi élet számos területén használt termékekké váltak. A római üvegművesség alkalmazta a különböző üveganyagok összeolvasztását, használta az üvegedények plasztikus és vésett díszítését, az egyszerűbb edényeken pedig az üvegszálból rátett díszítést. A szabadon fúvott üvegedények mellett ismerték a formába fúvás technikáját is. (https://romaikor.hu/romai_kultura/muveszek_es_muveszetek/romai_muveszet_(altalanos_osszefoglalok)/uvegmuveszet/cikk/romai_uvegek). A római üvegművesség elterjedt a provinciákban is, és helyi üvegkészítési módszerek kialakulásához vezetett. A Campaniából kirajzó üvegműveseknek köszönhetően valószínűleg még Augustus császár korában meghonosodott az üveggyártás Hispániában és Galliában (a mai Portugália, Spanyolország, Franciaország és Belgium területén).
**
Stabiae antik római kikötő volt, kb. 4.5 kilométerre délkeletre Pompejitől. A város a Nápolyi-öböl felé 50 méterrel magasodó dombon épült. 16 kilométerre volt a Vezúvtól, így annak Kr. e. 79-ben történt kitörésekor a város tengerparti része súlyos károkat szenvedett a rárakodó két méteres hamurétegtől. Kis kikötő volt, de a i. e. 6. századra Pompeji kikötője már felülmúlta, Sulla lerombolta Stabiaet. Lehetséges, hogy Puteolihoz (https://hu.wikipedia.org/wiki/Pozzuoli) hasonlóan a földmozgás is nehezíti a kikötő feltárását.
Stabiae-i falfestmény, kikötő, 1. század (Wikipedia)
A Vezúv kitörése után Plinius körbe hajózta a Nápolyi-öbölt és mert a S folyót a hamu és a habkő feltöltötte, Plinius elhagyja hajóját, és sikerült elérnie Stabia városát, ahol a korával és rossz egészségi állapotával együtt a forró kilövellő anyagtól való fulladás következtében meghalt.
Nápolyi freskó Herculaneum kikötőjéről
***
Pompeiiben az Augustus-kori ólom vízvezetékcsövek kémiai vizsgálatával kimutatták, hogy az ólom sokféle forrásból érkezett a Vezúv alatti városba: az egyik ötvözetben 75% hispániai (Carthago Nova / Cartagena) és 25% sardiniai, a másikban 66,7% thasosi és 33,3% dél-hispaniai ólom volt megtalálható, de minden bizonnyal az Alpokból is érkezett Pompeiibe ólom. Pompeiiben viszonylag kevés ólomcső került elő, és azokon sem nagyon tüntették fel a gyártók vagy tulajdonosok neveit. Pompeiiben a bronzműves műhelyek voltak a leggyakoribbak, ezt követte a vasmegmunkálás, és az ólom csak a harmadik helyet foglalta el a fémművesek officinái között. Herculaneumban eddig öt plumbarius neve került elő a város vízvezetékrendszeréről, és a Casa del Salone Nero elnevezésű házról (VI. 12) megállapították, hogy fémfeldolgozó műhely volt, amelyben két hispaniai eredetű ólomtömb is előkerült (http://real.mtak.hu/74991/1/Grull_nyomdanak.pdf).
Kb. a Vezúv kitöréseker írt szöveg szerint: "Ismertük az ólom veszélyét, a vízvezeték-szerelők sápadtsága miatt." A Vitruvius ezért javasolta a terrakotta csövek használatát, azért is, mert könnyebben javíthatóak. A római terrakotta csövek átmérője nagyban változott; szerint Frontin volt huszonöt féle cső, nevüket átmérőjük határozta meg. (Ha az átmérő öt római negyed hüvelyk volt, a csövet kináriának hívták; az egyik az úgynevezett Senaria vagy septenaria hogy amelynek átmérője volt, hat vagy 7/4 hüvelyk. Ugyanebben az arányban, amikor az átmérő húsznegyed hüvelykre vagy öt hüvelykre nőtt, akkor vicenaria- nak nevezték. Amikor az átmérő tovább nőtt, a csöveket a nyílásuk területének megfelelően jelöltük ki. A Vicenum quinum tehát nem egy huszonötnegyed hüvelyk átmérőjű cső volt, hanem olyan, amelynek belső nyílása huszonötnegyed hüvelyk négyzet alakú területet alkotott. Tricenaria volt a neve azoknak a csöveknek, amelyek nyílása harmincnegyed hüvelyk négyzet volt. Ebben az arányban nőtt az átmérő addig a centenum vicenum névig, amelyek nyílása kétezer hüvelykes négyzet alakú területet alkot... (https://hu.frwiki.wiki/wiki/Tuyau_en_terre_cuite).