EGYIPTOM TECHNIKAI FEJLŐDÉSE A PREDINASZTIKUS KORBAN
(2022 június)
ABSTRACT
A gabonatermelő óegyiptomi civilizáció egyedi technikai jellemzőit kerestük, a fa és a fémek hiánya meghatározta és erősen korlátozta a lehetőségeiket. A fa gyorsan elfogyott és nádból, napon szárított vályogtéglákból építkeztek az i.e. 2600-as évekig, amikortól nagy kő épületeket, először piramisokat, aztán nagy kőtemplomokat is építettek. A fáraók palotáit azonban vályogtéglákból emelték és a Níluson csak nádhajókat használtak az i.e. 3600-as évekig. A hükszószok kora után, az i.e. 1600-as években is jellemző volt még a kovakőszerszámok használata, a bronz szerszámok csak lassan terjedtek el. A Nagada II. korszakban, i.e. 3400 körüli erősnek vélt mezopotámiai hatás (az írás valamivel később jelent meg Egyiptomban mint Mezopotámiában) nem támasztható alá technikai érvekkel, Egyiptomban a fémek használata lényegesen kisebb mértékű, mint Mezopotámiában. A Predinasztikus korban gránit kővázák készítése egyedi és nehezen megmagyarázható érdekesség, de létezik lehetséges magyarázata a megmunkálásnak. / THE TECHNICAL DEVELOPMENT OF EGYPT IN THE PREDYNASTIC PERIOD:
We were looking for the unique technical characteristics of the grain-producing ancient Egyptian civilisation, whose lack of wood and metals determined and severely limited their potential. Wood quickly ran out and they built with reeds and sun-dried adobe bricks until the 2600s BC, by which time they were also building large stone buildings, first pyramids and then large stone temples. The palaces of the pharaohs, however, were built of mud bricks and only thatched ships were used on the Nile until 3600 BC. Even after the age of the Cyclopes, in the 1600s BC, flint tools were still in common use, while bronze tools were slow to spread. The strong Mesopotamian influence in the Nagada II period, around 3400 BC (writing appeared somewhat later in Egypt than in Mesopotamia), cannot be supported by technical arguments, the use of metals in Egypt being considerably less than in Mesopotamia. The making of granite stone vases in the Predynastic period is a unique and difficult to explain curiosity, but there is a possible explanation for the workmanship.
BEVEZETÉS
Az Ókorban még két ága volt a Nílusnak, az egyik a Faiyum depresszióba, egy mélyföldre ömlött (4)
Badari-kultúra, i.e. 4400 - i.e. 4000 között, (https://wikihuhu.top/wiki/badarian_culture,2, 38.o.) gazdasága mezőgazdaságon, halászaton és az állattenyésztésen alapult. Az elhunytakat nádszőnyegbe vagy állatbőrbe burkolták, és elásva temették el. Néha elefántcsontból faragott női halotti figurákkal vagy személyes tárgyakkal, mint kagylók, tűzkőszerszámok, állatok, például antilop és víziló alakú amulettekkel temették. Elefántcsontból, kvarcból vagy rézből készült ékszerek. Zöld malachitot találtak kőpalettákon, festékkeverésre, ékkőként sok más színes kővel együtt használták. A szerszámok közé tartoztak a kaparók, fejszék, sarlók és homorú talpú nyílhegyek. A társadalmi rétegződésre abból következtettek, hogy a közösség tehetősebb tagjait a temető egy másik részében temették el. A temetőkben vörösre csiszolt, feketére festett tetejű edényeket találtak. A jellegzetes mintázatú kerámiákat a badari kultúra legjellemzőbb elemének tartják.
Badari kerámia (https://wikihuhu.top/wiki/badarian_culture)
Kovakő nyílhegy (https://wikihuhu.top/wiki/badarian_culture)
A Buto-Maadi-kultúra (https://en.wikipedia.org/wiki/Buto) a legfontosabb alsó-egyiptomi őskori kultúra, amelyet körülbelül 4000 és 3500 közöttre datálnak, és a felső-egyiptomi Naqada I. és II. fázisokkal kortárs. A kultúra számos más helyről is ismeretes, a deltától a Faiyum régióig. A kultúrát az építészet és a technológia fejlődése jellemezte. Buto a Delta-vidék fővárosa volt, első sorban vallási jellegű épületeiről, templomairól nevezetes. Azonben i.e. 3100 körüli mezoőpotámiai feldíszítő agyagszögeket (2, 43.o.), plankonvex téglákat találtak, melyek egy uruki deltai telepre utalnak. Későbbi leletek már nem támasztják alá a korábban erősnek vélt mezopotámiai hatást.
A Nagada kultúrák(https://hu.wikipedia.org/wiki/Nagada-kult%C3%BAra)
Kronológiailag a kőrézkori Faiyum-i (i.e. 9000-töl, 2, 36.o. és https://www.worldhistory.org/Predynastic_Period_in_Egypt/ , a legkorábbi abüdoszi fajanszlelet i.e. 5500 körüli) a Badari-kultúra (2, 38.o.) és a dinasztikus korszakok között helyezkedik el, a predinasztikus kor utolsó jelentős szakaszát képviseli. Három fő periódusra tagolódik: az i. e. 4. évezredre eső Nagada I és Nagada II, valamint az i. e. 31. század Nagada III kultúrákra. Az első jelentős, nem a nagadai kultúrkörből származó elemek a III. dinasztia kezdetén tűnnek fel, i.e. 2700 után, Haszehemui fáraó idején. A három Nagada korszak technikai eszközeit vizsgáltuk, a keresés módja az internetes keresés volt, célja az ismeretterjesztés.
A Nagada I (körülbelül i. e. 4400–3500) általános jellemzői: festett kerámia fekete tetővel és általában vörös alapszínnel, kereskedelem Núbiával, nyugati sivatag oázisainak benépesítése, valamint az etiópiai obszidián megjelenése; Felső-Egyiptomra jellemző. Első szakaszai egyidősek a Badari-kultúrával. A Badari kultúra még Nehen területén is kimutatható. Jelentős emlékek maradtak fenn a Thébától északra és nyugatra fekvő sivatagban, valamint Abüdosz környékén. E korból származnak az első romboid, ovális és állat alakú paletták is, a későbbi palettaművészet első ismert darabjai. Ismert víziló, hal és kos formájú paletta is, a tematika tehát a lehető legváltozatosabb élőlénykört öleli fel. A paletták tematikája az ekkor megjelenő amulettekhez hasonló. Valószínűleg már ekkor hittek a mágikus erővel felruházott képmások, apró szobrok védelmező erejében.
Használati tárgyaik általában neolit jellegű, csiszolt kőeszközök. Különlegességük, hogy a felület csiszolását a végső retusálás előtt végezték el. Terjed a termésréz, a bronz használata, de kizárólag hidegen kovácsolt, kalapált eszközök tűnnek fel. Ez a rézmegmunkálás puha rezet eredményez, ezért csak kis igénybevételnek kitett apró tárgyakat és ékszereket készítettek belőle. A villás, rézből készített lándzsahegyek a kőeszközöket utánozzák. A korban már kereskedelem folyt Alsó-Egyiptommal. Amrai típusú kőváza előkerült el-Amrától északra, valamint a badari kultúra rézgyöngye is ezt bizonyítja. A núbiai rézlelőhelyek kiaknázásáról e korban még nincs adat, csak az aranybányákról. A bányászott arany mennyisége kevés. A legkorábbi rézlelőhelyek Anatóliában és az Urmia-tó környékén voltak. Továbbá tudjuk, hogy a Buheni-i rézolvasztó Núbiában Hufu fáraó ijén (i.e. 2570 körül) csak 200 évig működött. Mezopotámiával is kapcsolatban álltak, ma már olyan – egyértelműen mezopotámiai stílusú – leletek ismertek, hogy a kapcsolat bizonyított.
A déli irányú kereskedelemre Núbia – a mai Észak-Szudán – területéről származó obszidián a bizonyíték. Az első ismert ipari tevékenység a kovakő bányászata és feldolgozása. Nagy mennyiségű és jó minőségű kőanyag kellett a rengeteg szépen, gondosan kidolgozott kőszerszám előállítására. A kovakő csak a Nílus-völgyet szegélyező sivatagi környezetből származhatott, így annak kibányászása, a folyóhoz szállítása szervezett munkát igényelt. Szakosodott munkát igényelt a feldolgozása is, a szerszámok előállítása.
Kerek sárkunyhók, alig 1–2 méter átmérővel. Padlójuk döngölt föld, falai 0,3 méter vastag sárfalak. A tetőszerkezetről semmit sem tudunk. A későbbi neheni házak kissé nagyobbak, négyszögletűek, félig a földbe vájva és napon szárított vályogtéglával kibélelve, csakúgy mint a korabeli sírok. Földbe mélyített nádkunyhókban laktak.
Talán hatalmi jelképként értékelhetők a buzogányfejek. Ezek először lapos, korong alakúak. Kemény mészkőből, kalcitból és porfiros szövetű magmás kőzetekből készültek.[21] Ezeket lassan felváltottak a körte és gömb alakú buzogányok . Még ebben a korszakban megjelentek a fa- és agyagkoporsók, a halotti maszkok is. Az állatkultuszok kialakulására mutat, hogy a temetők mellett gyakoriak az állattemetők.
Egyiptomi buzogány (Brooklin Múzeum)
A korszak végének legnagyobb települése Nehen volt, amely négy kilométer hosszan nyúlt el a Nílus partján, és már i. e. 3600 körül a főváros lehetett. Már ebben a korban kezdődik a kézművesek és a földművelők szétválása. Az élelem még nem kizárólag termelt volt, hanem vadászattal és halászattal kiegészülő.
Egyiptom-Sumer kapcsolatok (https://en.wikipedia.org/wiki/Egypt%E2%80%93Mesopotamia_relations#Influences_on_Egyptian_trade_and_art_(3500%E2%80%933200_BCE)):
az egyiptomi predinasztikus korszakokban, a Naqada II (i. e. 3600-3350) és a Naqada III (i. e. 3350-2950) fázisokban kereskedelem folyt, ezek egyidősek voltak a késő uruki (i. e. 3600-3100) és a Jemdet-Naszr-i (i. e. 3100-2900) időszakkal Mezopotámiában (1). A kulturális hatás a mezopotámiai képi világ, szimbólumok és technológia Egyiptom-i átviteléből állt, körülbelül 250 évig, a Naqada II-től az I. dinasztia időszakáig. Az egyiptomi művészek által utánzott minták számosak: az uruki "papkirály" tunikájával és karimás kalapjával az állatok urának testtartásában, a szerpopárdok , a szárnyas griffek, a rozetták körüli kígyók, a magas orrú hajók, amelyek mind a késő uruki (Uruk IV, i. e. 3350-3200 körül) időszak régóta ismert mezopotámiai művészetére jellemzőek. A "papkirály" látható az uruki korszak végének több régebbi mezopotámiai műalkotásán, például a Blau emlékein, hengerpecséteken és szobrokon. Olyan tárgyakat, mint a Gebel el-Arak késnyél (Nagada II.), amelyen nyilvánvalóan mezopotámiai domborművek vannak, Egyiptomban talált és az ebben az időszakban megjelenő ezüstöt Kis-Ázsiából lehetett beszerezni.
A Narmer paletta, festék keverő. i.e. 3100 körüli (4)
Mezopotámiai stílusú kerámia Egyiptomban (i. e. 3500 körül): az i. e. 3500 körülre datált, vörös kiöntős kerámiatárgyak (Naqada II C/D), amelyeket valószínűleg víz, sör vagy bor kiöntésére használtak, arra utalnak, hogy Egyiptom ekkoriban kapcsolatban állt Mezopotámiával, és annak hatása alatt állt. Ezt a fajta kerámiát Egyiptomban gyártották, egyiptomi agyagból, de a formája, különösen a kiöntőcső, minden bizonnyal mezopotámiai eredetű. Az ilyen edények újak és ritkák voltak a dinasztia előtti Egyiptomban, de a mezopotámiai Nippur és Uruk városokban már évszázadok óta általánosan gyártották őket. Mezopotámiai készárut importáltak Egyiptomba. Az Abydosban talált ősi borosedények tudományos elemzése kimutatta, hogy ebben az időszakban nagy volumenű borkereskedelem folyt a Levante és Mezopotámia felé. Az egyiptomiak a Naqada-kultúra korai szakaszában, i. e. 4000-3400 körül használták a hagyományos korong alakú buzogányfejek-et. A korszak végén a korong alakú fejet felváltotta a mezopotámiai stílusú, körte alakú fej, amint az a Narmer-palettán látható. A mezopotámiai gömbfej sokkal nehezebb volt, szélesebb ütőfelülette. Hengeres pecsétek is mutatnak kapcsolatot.
Nagada-I. korszakból lapis lazulitval díszített csontfigura (https://hu.wikipedia.org/wiki/Nagada-kult%C3%BAra)
Már a Naqada II., i.e. 3500-tól i.e. 3200-ig terjedő időszak, számos sírjában találtak lapis lazulit, valószínűleg a mai Észak-Afganisztánból származik. Később Egyiptomban ritka maratott karneolgyöngyöket találtak, amelyekről úgy gondolják, hogy az Indus-völgyi civilizációból importálták a mezopotámiai államokon, Sumeren keresztül. A korábbi sötét, nílusi agyagból készített, és egyre inkább világos festékkel festett kerámiák helyére véglegesen a márgás sivatagi agyagból formázott, világos alapszínű edények léptek. Ezeket sötét festékkel díszítették.
Kerámiaedények (Lipcsei Egyiptomi Múzeum)
Annak érdekében, hogy az agyag szilárd és nedvességmentes legyen, 550-600 ° C hőmérsékletre kell felmelegíteni, 300 ° C-on a kémiailag kötött kristályvíz is távozik. Az égetési folyamat során az oxigénellátás kritikus, mert a fa, nád vagy szalma az égetés folyamán elfogyott. Ekkor szén-monoxidban vagy szénben gazdag légkör alakul ki, és ez fekete vagy barna-fekete vas (II) -oxidot hoz létre, amely szürke vagy sötétbarna színt ad az égetett kerámiának. Ezzel szemben oxidáló égetésnél folyamatos oxigénellátást tartottak fenn. Az agyagban lévő vas elnyeli az oxigént, és vörös vagy vörösbarna vas (III) oxiddá válik, az így kapott kerámiák világosabb vörösbarna színűek. I.e. 3500 körül téglákat is égettek. Az irodalomból nem derül ki. hogy mikor fogytak ki az építkezéshez, égetéshez szükséges fából, és tértek át vályogtéglák szárítására.
A sötét alapszínt csak a kőből készített edények tartották meg, mivel a diorit színét nem tudták megváltoztatni, és ezeket nem is festették. A „durva kerámia” zúzott mészkővel kevert nílusi agyag, amely barnássárga edényt eredményezett. Ebből készítették a „fodros fülű” vázáikat. A kerámia stílusa nagyon egységes, valószínűleg csak néhány nagy városban készítették őket, aztán a kereskedelem közvetítette.
A tégla használata: legkorábbi építőanyaguk a nád volt, a tetőket később is valószínűleg náddal fedték, nincsenek megbízható adatok a nádtetőkről. Az eufráteszi nádvilágban még ma is használják a nádat házak építésére:
Az eufráteszi nádvilág (4)
A szíjtégla jellegzetes mezopotámiai építőanyag, először rakták az elemeket először téglakötésbe. Ilyen anyaggal először i. e. 3400 körül Urukban dolgoztak.
A plankonvex tégla az ó sumér korban használt forma. Lényege, hogy az alapanyagot felgöngyölték, majd méretre vágták (a beiglihez hasonlított), kissé meglapították, ne legyen kör keresztmetszetű, és az így nyert négyzet alakot szárították, illetve építették be száradás után. Ennek az anyagnak, elemnek a mérete 30 x 30 x 8 cm körül volt. A váltást talán a téglakészítés technológiájának változása okozta. A plankonvex téglát egy laposra nyújtott agyaglepényből formázták, amelyet három rétegben összetekertek, majd megszárítottak, ezért a folyamközi változatát „göngyölt tégla” néven is ismerjük. A tégla alsó fele így lapos lett, felső része pedig a hajtogatásból eredően domború. Emellett az útburkolatokban is megjelenik a körülbelül 10×19×34 centiméteres plánkonvex tégla, így az is elképzelhető, hogy speciálisan erre találták ki, majd innen terjedt el az épületfalakban is. Az ókori Egyiptomban a Nagada II-ben jelenik meg a plánkonvex tégla, körülbelül i. e. 3400 táján. Az abüdoszi Umm el-Kaáb temetőben előkelők négyzetes veremsírjainak felszín fölé emelt falait építették ezzel az építőanyaggal. Sokáig tartotta magát az a vélemény (részben éppen a plánkonvex tégla megjelenése miatt), hogy Egyiptomban mezopotámiai hatásra indult meg a tégla alkalmazása, de ma már helyi fejlődés eredményének tartják. Ezt erősíti, hogy az egyiptomi falazatok új technikával készültek. Egyiptomban a domború oldal kifelé nézett – rusztikus külsőt kölcsönözve a falnak, amiből később a kazettás palotahomlokzat-motívum is kialakult –, a szembeni egyenes oldal pedig a belső tér felé. Ezzel a technológiával könnyebb volt falat építeni, és a domború oldal a fal díszítését is alkotta. Egyiptomban viszonylag rövid ideig alkalmazták ezt a téglatípust, a dinasztikus időkben már ritka volt.
A kőmegmunkálás fejlődését mutatja a különböző típusú, bővülő választékú kövek finomabb kidolgozása. Fogantyús kőkorsókat és kerek, félgömb alakú tálakat is készítettek kőből.
Forgó pilaszteren, még nem fazekaskorongon készültették a kőedényeket (https://scientiahu.com/okori-egyiptomi-keramia#Rotating_pilaster) A fazekaskorongot a XVIII. Dinasztia idejétől használták.
Kövek használata az ókorban Egyiptomban (4)
Megfigyelhető, hogy az egyes kerámiatermékeket és fából faragott edényeket a kőedények mintájára készítették el, majd a festéssel a kő mintáját próbálták utánozni. (A kőedények forgalma még az Óbirodalom korában is élő maradt, Dzsószer sírjában körülbelül 40 000 kőedény darabjait találták meg.) A gránitból, agyagpalából készült szobrok darabosan kidolgozottak, az elefántcsontból készültek finomabbak. Ebben az időben fejlődik ki a kezdetben elefántcsontra, később kőbe dolgozott mélyrelief művészete. Ez az utolsó időszak, amelyben a kultúra egyöntetű, még az első kataraktától délre eső területeken is. A korszak Dél felé egészen Kartúmig terjedő núbiai kultúrái még nem válnak el élesen az egyiptomiaktól. A cserekereskedelem valószínűleg szabadon folyt Núbiával.
Kerámiaváza nádhajó festéssel (https://hu.wikipedia.org/wiki/Nagada-kult%C3%BAra)
Megjelennek a stilizált, sok evezővel ellátott nádhajók ábrázolásai, közepükön nagyméretű nádkabinokkal. A jellegzetes Nagada II hajómotívum a kerámiákra festve gyakori a sírmellékletekben, sűrűn megjelenik a sziklafeliratokon. Ezek a hajóábrázolások törésmentes fejlődést mutatnak a neheni 100-as síron* át Haszehemui predinasztikus sírjáig, ahol már igazi tamaroszkuszfa hajókat temettek az uralkodó mellé, 12 darabot, ami lehet a napbárka kialakulásának forrása. A nádhajókat két hagyobb keresztmetszetű köteg összeerősítésével építették, nagy mennyiségű kötélre volt szükség az összeerősítéshez. Két összetámasztott árbocfából (bipod) árboccal és négyszögletes vitorlával, kormányevezőkkel építették a szállító hajókat. Ma sem tudjuk pontosan, hogy a sok mázsás köveket hogyan emelték át a nádtutajokra? Pl. a Memphisz fővárost körülvevő falat a Nílus másik partján fekvő Turai mészkőbánya fehér köveiből építették i.e. 3100 körül (és gátakkal védték a Nílus árvizei ellen). Több ezer és sok mázsás kőtömb átszállítása volt szükséges az építkezéshez, mára elhordták a híres fal kőtömbjeit Kairó építkezéseihez.
A sumerek az Eufráteszre több és vékonyabb kötegből és rövidebb és alacsonyabb oldalú, bitumennel szigetelt nádhajókat, tutajokat építettek. A Gebel-Arak-i késnyélre, i.e. 3400 körüli egyiptomi és sumer hádhajók felvonulását/csatáját faragták.
Egyiptomi sziklarajzok, vitorlás nádhajók (4)
A nádtutajokat vastag nádkötegekből, kötelekkel összekötött papiruszkévékből építették, a régi tutajok tatja meredekebb volt, mint az orr rész (4)
Az egyiptomi nádhajókat i. e. 3500 táján gabona és sok minden más szállításra, halászatra használták a Níluson. A legkorábbi hajó ábrázolások a Nagada korszakokból származnak, kb. az i.e. 3600 utáni időkből, amikor már pár száz éve raktározták is a gabonát - a raktározás olyan fontos, mint a tűz ismerete-, szállították az élelmiszereket és terményeket, állatokat. A 16 evezős, szállításra alkalmas nádtutajok hajó szerű kialakításához, az építési tapasztalatok összegyűjtéséhez hosszú idő volt szükséges.
Sarló alakú 16 evezős nádhajó (Lipcsei Egyiptomi Múzeum), Nagada III.-ból, i.e. 3000 előtt (a lapátok számát kettővel osztani kell) (4)
A palettaformák egységesednek, az ovális egyre inkább terjed. Az állat alakú paletták megmaradnak, és már a felületüket is díszítik, hogy minél jobban hasonlítson a modellhez. Az ovális palettákra állatmotívumos díszítések, valamint vadászjelenetek kerülnek. Mindemellett a korszak végére a paletták fogyó tendenciát mutatnak.[34] A piktografikus palettadíszítés fontos lépés volt az írás kialakulása felé. Hasonlóképpen a pecséthengerek terjedése, amellyel hosszú sormintát is lehetett készíteni. A Buto-paletta az egyik legfontosabb emléke az írás felé vezető útnak. A Nagada II kultúraexportja hozta létre Alsó-Egyiptomban a Maádi-kultúrát.[2]
A nemesfémek is megjelentek. Az arany valószínűleg a kovakőbányászat mellékterméke volt, a tiszta ezüstöt viszont még nem ismerték. Ehelyett a núbiai fehéraranyat használták. A nemesfémeket, drága- és féldrágaköveket gyöngy- és amulettkészítésre használták.
Az intenzívebb kereskedelem a réz alkalmazását, a kések, sőt balták készítését eredményezte. Az azonban még nem tisztázott, hogy a rézbalta státuszszimbólum volt-e, vagy tényleges használati eszköz. A kor technológiájával – hidegkovácsolás, kalapálás – előállított réz ugyanis gyenge minőségű, könnyen törik, élét csak rövid ideig tartja.
Eredetileg a rezet dísztárgyakként használták, nyers termésréz, vagy annak hidegen kovácsolt alakjában. A réz sokkal kevésbé alkalmas azokra a munkákra, melyekre használták, mint a kő. A rézeszközök könnyen megmunkálható anyagúak, a kopást könnyen és gyorsan ki lehet javítani, az új eszköz előállítása pedig sokkal kevesebb fáradságba kerül. A rézfeldolgozás egyes fázisaihoz később a kerámiaégetés technikai fejlődése adta meg a lehetőséget. A rézeszközt leginkább olyan tevékenységekhez alkalmazták, amelyhez nem kellett keménynek, élesnek lennie. A kemény fizikai igénybevételnek kitett használati eszközök még nagyon sokáig – a bronzkorig – kőből készültek.
Üreges diorit váza (https://hu.wikipedia.org/wiki/Nagada-kult%C3%BAra)
A rézércek és rézásványok kereslete megnőtt az ókori Kelet öntözéses kultúráiban, mely a kereskedelem fellendülését hozta magával. A folyók völgyeiben nincsen rézérc. Ebből következik, hogy a rézfeldolgozás alapismeretei semmiképp sem származhattak sem Mezopotámiából, sem Egyiptomból, hanem azokról a területekről, ahonnan a nyers rézércet és a késztermékeket beszerezték. Így már a 8. évezred folyamán kialakultak a karavánutak, kereskedelmi telepek, sőt egyes törzsek egyenesen erre szakosodtak. A legkorábbi rézlelőhelyek Anatóliában és az Urmia-tó környékén voltak.
A réz terjedése s könnyű hozzáférhetősége még nagyobb területek művelését tette lehetővé, amire szükség is lett, mivel el kellett látni a kézműveseket és cserealapot is kellett termelni a kereskedelem részére, akik a nyers rézásványokat, feldolgozott rezet és kész rézeszközt egyaránt forgalmaztak. A legkorábban még csak ékszer és dísztárgy alakjában előforduló réz nélkülözhetetlenné vált, hamarosan értékmérőként is alkalmazták.
A Nehenben talált sörfőző üzem legalább kétszáz ember napi ellátásához elegendő italt készíthetett: az eresztés előtti édes árpalét víz helyett itták, kevésbé a sört, a bizonytalan kimenetelű erjesztés után. A gabonák örlése örlőkövekkel, mozsarakban történt egész a római időkig. A malátázott és áztatott édes magvakból keresett kenyeret sütöttek. Egy neheni épület – amely a benne talált kemence alapján valószínűleg egy kézműves műhelye is volt egyben, kb. 4×3,5 méteres volt. Ez a műhely leégett és a többé nem használták, ezért in situ maradt fenn. Kissé a földbe mélyített, szögletes verem. A fal alsó részei sártéglából épültek, felsőbb részei vakolt vesszőfonatból. Verandával is rendelkezett, amelyet faoszlopok tartottak. A kézművesek már elkülönült réteget alkothattak.
A Nagada II. időszakban valódi városállamok jöttek létre. A nagadai erőd a déli városrészben 50×30 méter alapterületű, bár az – a kor mértékéhez képest hatalmas – építmény funkciója vitatott, lehetett templom vagy uralkodói rezidencia is. A déli városrész két méter vastag falakkal kerített terület volt. A neheni templom egy 300×400 méteres elkerített területen áll. A Nehen, az „Aranyváros” (óegyiptomi nwb.jt a nwb, azaz arany szóból származtatható) elvesztette szuverenitását a közeli Abüdosszal szemben.
Butóban (Ny-Nílus-Deltában) a sumerek korai egyiptomi jelenléte az Uruk korszakra tehető, i.e. 3450 körülire, amit egy Gebel el-Arak-i kovakő kés faragásai is és a Buto-i sumer település leletei (a Deltában) bizonyítanak, itt van bizonytalanság a dátummal kapcsolatban, de a Nagada II. kor vége biztos (2. 42.o.), a mezopotámiai fal díszítő-védő agyagszegek bizonyító erejűek. Az egyiptomi, Abüdosz-i eredetű kova kés datálása az Uruk-i kultúra idejére meglepően korai, Kákosy is (2) említi. A penge és a nyél nem tartoztak össze. A penge ősi készséget, tudást tükröz, több darab ismeretes. Nagyobb méretben fűrészelésre is alkalmas volt. A nyél elefántcsontból vagy víziló fogból készült, a Louvre múzeum tulajdona, nem kutatható. Az i.e 3400 körül a sumerek már jelen voltak a Deltában. I.e. 3100 körül a sumerek enklávéket szerveztek, Mezopotámiától É-ra és Ny-ra: a Kaukázusban, az Eufrátesz folyó É-i területén (Eblában, Máriban, Ugaritban is), majd Levantében (Baalbek-nél kettőt is, Byblos közelében).
*
A neheni 100-es sír nádhajós rajza, a kutatók szerint hamisítvány (4)
Gebel Arak-i kés a Nagada II. korszakból (https://en.wikipedia.org/wiki/Gebel_el-Arak_Knife)
A Gebel el-Arak kés i.e. 3400 körül (https://en.wikipedia.org/wiki/Gebel_el-Arak_Knife)
A Gebel el-Arak kés nyelét egy egyiptológus vásárolta meg a Louvre számára 1914 februárjában egy kairói régiségkereskedőtől.
Mezopotámiai, uruki király a Gebel el-Arak kés markolatának hátsó oldala. Látható egy lyukas felfüggesztő fül, amely arra szolgálhatott, hogy egy zsinórt fűzzenek rá, és díszként viselhessék. (https://en.wikipedia.org/wiki/Gebel_el-Arak_Knife, Louvre Múzeum)
Mezopotámiai, uruki király a Gebel el-Arak kés markolatának előoldala (https://en.wikipedia.org/wiki/Gebel_el-Arak_Knife, Louvre Múzeum)
A vásárláskor a penge és a markolat külön volt, az eladó nem tudta, hogy összeillenek. A kés restaurálására 1997-ben került sor. A kereskedő azt állította, hogy a kés nyelét Gebel el-Arak (جبل العركى) helyén találták, 40 kilométerre délre Abydostól. A kés valódi származási helye mégis Abüdosz lehet, alátámasztja a Gebel el-Arakból származó régészeti leletek teljes hiánya, miközben intenzív ásatások zajlottak ebben az időben a predinasztikus és kora dinasztikus uralkodók abüdoszi nekropoliszában. A kés kora 14C -es izotópvizsgálattal nem lehetséges, a Louvre nem járul hozzá.
A kés markolata mindkét oldalán öt vízszintes regiszterben elhelyezett, finoman kidolgozott figurákkal van kifaragva. A felső regiszterek szárazföldi ütközetet, az alsó regiszterek nádhajók vízi csatáját ábrázolják. A meglepő az, hogy ez egyik hajótípus egyértelműen sumer nádhajó. A markolat gombos oldala erős mezopotámiai hatást mutat, a mezopotámiai művészetben igen gyakori Állatok mestere motívummal, amely egy mezopotámiai ruhát viselő alakot ábrázol, amelyet két függőlegesen álló oroszlán szimbolizál, amelyek a Hajnal- és Esthajnalcsillagot (ma mindkettőt a Vénusz bolygóval azonosítják) szimbolizálják. Hasonló szakállas, toruszszerű fejfedővel ellátott férfi portréi az I. Naqada-korszak számos, i. e. 3800-3400-ra datált figuráján is megjelentek.
A harcoló figurák kovaköves késekkel, olyan buzogányokkal felfegyverzettek, amelyet Mezopotámiából behozott újításnak tartanak, és amely felváltotta az eredeti egyiptomi korong alakú buzogányt. Egyes szerzők szerint a domborművek Abüdosz és Nehen, Hierakonpolisz, a korszak két fő rivális egyiptomi városa harcosainak csatáját is ábrázolhatják, és a győztes Abüdosz volt. (Egy másik, nagyon hasonló ikonográfiájú kés, többek között harcosok, foglyok és közel azonos típusú hajók ábrázolásával a Metropolitan Museum of Artban látható (leltári száma: 26.241.1) Számos, a Naqada II. időszakból származó tárgy hasonlít stílusában és tartalmában a Gebel el-Arak késhez.)
Sumer nádhajó ábtrázolás a Gebel el-Arak késen, jobbra haladnak a hajók, olyan finom a kidolgozása, hogy hamisítvány is lehet. (https://en.wikipedia.org/wiki/Gebel_el-Arak_Knife, Louvre Múzeum)
Egyiptomi nádhajó a késen (https://en.wikipedia.org/wiki/Gebel_el-Arak_Knife, Louvre Múzeum)
Nagada III.
A Nagada III a Nagada-kultúra utolsó fázisa, körülbelül i. e. 3200-tól i. e. 3000-ig. A szakaszt egyre gyakrabban nevezik 0. dinasztiának, mivel ebben az időben már a dinasztikus Egyiptomhoz hasonló államszervezet létezett, de a hagyománytisztelő egyiptológia az I. dinasztia korával kezdi az egyiptomi állam történetét.
Jellemzői: első írásos emlékek, első piktografikák a palettákon, a szereh első rendszeres használata (Felső-Egyiptom uralkodóinak korai, piktografikus megkülönböztető jelölése, a fáraó nevét körülvevő keret.), első ismert királyi temetők, az öntözés első nyomai. A kor cserekereskedelme élénk, átfogja az egész Nílus-völgyet, és kiterjed északra Mezopotámián túli területekre, délen pedig mélyen Núbiában is megtalálható. A felső-egyiptomi kultúra terjedése is részben a kereskedőket követő telepesekkel magyarázható, akik a Nílus mentén sorra alapították településeiket. A Nílustól keletre eső sivatag nyersanyagokban is gazdagabb, mint Alsó-Egyiptom, ezért a déliek gazdasági előnyben voltak. A keleti sivatag vált a nyersanyagok legfontosabb lelőhelyévé, valamint a Vörös-tenger felé vezető kereskedelmi karavánok legrövidebb útvonalává. A népesség nőtt, Felső-Egyiptomban a három legfontosabb település (Abüdosz, Nehen és Théba) lassan egy állammá állt össze. Az időszak legjelentősebb temetője az abüdoszi temető, mai nevén Umm el-Kaáb, a korszakból a 0. és I. dinasztiák sírjaival. Vitatott kérdés, hogy a 0. dinasztia uralkodói milyen származásúak, hogyan jutottak hatalomra, és hogyan egyesült a 0–I. dinasztiák fordulójára a terület az I. zuhatagtól északra. A Vádi l-Hammámát kőbányáinál lelt graffitik, a Thébától keletre eső sivatagban és a Gebel Sejk Szulejmán sziklafalainak rajzai már a korai felső-egyiptomi királyság harcait örökítették meg. Ezzel előrevetítették Dzser núbiai és palesztinai feliratait. Az állam ez időben már katonailag is erős volt, és minden lehetséges peremvidéken a befolyásának megszilárdítására törekedett. Az egyesítés nem volt békés folyamat, i.e. 2680-ig harcolt egymással Alsó- és Felső-Egyiptom.
Jellemzői: első írásos emlékek, első piktografikák a palettákon, a szereh első rendszeres használata (Felső-Egyiptom uralkodóinak korai, piktografikus megkülönböztető jelölése, a fáraó nevét körülvevő keret.), első ismert királyi temetők, az öntözés első nyomai. A kor cserekereskedelme élénk, átfogja az egész Nílus-völgyet, és kiterjed északra Mezopotámián túli területekre, délen pedig mélyen Núbiában is megtalálható. A felső-egyiptomi kultúra terjedése is részben a kereskedőket követő telepesekkel magyarázható, akik a Nílus mentén sorra alapították településeiket. A Nílustól keletre eső sivatag nyersanyagokban is gazdagabb, mint Alsó-Egyiptom, ezért a déliek gazdasági előnyben voltak. A keleti sivatag vált a nyersanyagok legfontosabb lelőhelyévé, valamint a Vörös-tenger felé vezető kereskedelmi karavánok legrövidebb útvonalává. A népesség nőtt, Felső-Egyiptomban a három legfontosabb település (Abüdosz, Nehen és Théba) lassan egy állammá állt össze. Az időszak legjelentősebb temetője az abüdoszi temető, mai nevén Umm el-Kaáb, a korszakból a 0. és I. dinasztiák sírjaival. Vitatott kérdés, hogy a 0. dinasztia uralkodói milyen származásúak, hogyan jutottak hatalomra, és hogyan egyesült a 0–I. dinasztiák fordulójára a terület az I. zuhatagtól északra. A Vádi l-Hammámát kőbányáinál lelt graffitik, a Thébától keletre eső sivatagban és a Gebel Sejk Szulejmán sziklafalainak rajzai már a korai felső-egyiptomi királyság harcait örökítették meg. Ezzel előrevetítették Dzser núbiai és palesztinai feliratait. Az állam ez időben már katonailag is erős volt, és minden lehetséges peremvidéken a befolyásának megszilárdítására törekedett. Az egyesítés nem volt békés folyamat, i.e. 2680-ig harcolt egymással Alsó- és Felső-Egyiptom.
Narmer fáraó buzogányának feje i.e. 3100 körül https://wikihuhu.top/wiki/badarian_culture
Kutyás paletta, a kör alakú bemélyedésben keverték a testfestéket (https://wikihuhu.top/wiki/badarian_culture)
Ábrák a szemfestés demonstrálásához, a második kép Nofertiti, a szemüket férfiak és nők egyaránt antimon-tartalmú szürke porból készült festékkel (mesdemet) festették (https://hu.wikipedia.org/wiki/Nofertiti)
Csatamezős paletta (https://wikihuhu.top/wiki/badarian_culture)
KÖVETKEZTETÉSEK
Túl az ismeretterjesztésen, néhány megjegyzést érdemes tenni. A legfinobban megmunkált tárgyakat kutattuk be, az átlagos megmunkálás minősége gyengébb, egyszerűbb volt. A réz használata a kutatók szerint általánosan elterjedt, jellemző volt a Nagada korokban, ezzel szemben nagyon kevés réztárgy van a múzeumokban (nem több tonna, hanem egy-egy fióknyi), továbbá a réz puha fém, szerszámok készítésére alkalmatlan, ékszerek, edények készítésére biztosan használták. Bár a természetben termésfémként megtalálható rezet és arzénbronzot használták az egyiptomiak, a két fémet korábban a kutatók azonosnak gondolták, az utóbbi szerszámkészítésre alaklmas. Az arzénbronz kovácsolásra megkeményedik, alkalmas lett volna szerszám- és fegyverkészítésre is, ha elég sok lett volna belőle. A Sinai-félszigeten található rézércet, a szép zöld színű malachitot a Nagada korszakokban ékkőnek, összetörve festéknek használták. ("A buheni rézolvasztó mintegy kétszáz esztendőn át folyamatosan üzemelt. Emellett a Hamet-Hufu nevű helység dioritbányái is azt mutatják, hogy a kapcsolatok alapjában véve békésnek mondhatók maradtak.. Núbiával, i.e. 2570 körül, https://hu.wikipedia.org/wiki/Hufu).
A diorit vázák lehetetlennek tűnő megmunkálásáról: maradtak ránk képek a diorit (ami egy gránit féleség, a gránit és a bazalt szobrok, a buzogány fejek megmunkálása hasonló kérdéseket vet fel mint a vázák) megmunkálásáról.
Kőedények csiszolása, megmunkálása (https://hu.wikipedia.org/wiki/Haszehemui)
Kőedények alternáló csiszolása, megmunkálása karos fúróval (4)
A művelet rekonstrukciója (4)
Ismert általános alapelv, hogy minden kemény kő a saját kőporával is csiszolható, de jobb lenne talán koptatásnak nevezni az eljárást, nem hatékony megmunkálás a mai értelemben, viszont lehetséges. Az óegyiptomiak számára hozzáférhető legkeményebb csiszoló anyagok a dioritpor, és a topázpor (az utóbbi korund keménységű, a topáz egy, a Vörös-tengeri Berenike kikötőjében található szigeten található, https://en.wikipedia.org/wiki/Zabargad_Island, 23_36_35_N_36_11_45_E, új felismerés). Dioritporral és a topázporral a többi és puhább kő féléket hatékonyan meg lehetett munkálni. Érdekesség, hogy a tengelyen forgó kereket a szíriai (Avariszba hajón érkező ugariti amoriták) hükszószok ismertetik meg az egyiptomiakkal az i.e. 1600-as években, a fazékaskorongot pedig csak i.e. 1550 körül ismerik meg.
A Dzsószer (i.e. 2650 körül) piramis alatt talált, már akkor több száz éves edények, korábbi fáraónevekkel díszített Haszehemui fáraó féle gyüjtemény (https://www.almendron.com/artehistoria/arte/culturas/egyptian-art-in-age-of-the-pyramids/stone-vessels-luxury-items-with-manifold-
Alabástrom edények a gyűjteményből, Dzsószer Lépcsős piramisa alatti labirintusból ((https://hu.wikipedia.org/wiki/Haszehemui) )
Csak részben technikai probléma az uruki, sumer vagy mezopotámiai tárgyak (pl. butoi sumer telep, faldíszítő agyagszögek, eufráteszi nádhajó) megjelenése Egyiptomban. Korábban egyes kutatók úgy gondolták, hogy mezopotámiai hatás-ra alakult ki az egyiptomi civilizáció i.e. 3500 és i.e. 3400 között. A későbbi kutatások az erős mezopotámiai hatást nem támasztották alá, mai általános vélemény szerint mind a két kultúra önállóan alakult ki. A sumerek egyiptomi jelenléte azonban több figyelmet érdemelne, ha érdemi hatása nem is volt az egyiptomi civilizációra (https://en.wikipedia.org/wiki/Egypt%E2%80%93Mesopotamia_relations).
Az afganisztáni, lehetségesen sumer közvetítéssel hozzáférhető lapis lazuliból készített egyiptomi szobor (https://hu.wikipedia.org/wiki/Lazurit, https://en.wikipedia.org/wiki/Egypt%E2%80%93Mesopotamia_relations)
Egy további lehetséges területe a sumer-egyitomi kapcsolatoknak az egyiptomi írás fejlődése:
Az írás fejlődése (https://en.wikipedia.org/wiki/Egypt%E2%80%93Mesopotamia_relations). Az ábra ma már korrekcióra szorul: a betűírás fő ága szíriai ugariti eredetű, ami föníciai és görög közvetítéssel maradt ránk.
IRODALOMJEGYZÉK
(1) ROAF, Michael: A Mezopotámiai Világ Atlasza, Helikon, Budapest, 1998. ISBN 963 208 507 8
(2) Kákosy, László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája. Osiris Kiadó, Budapest, 2005. ISBN 963 389 818 8
(3) Marjai, Imre - Pataky, Dénes: A hajó története. Corvina, 1973. ISBN
ill. Marjai, Imre: Nagy hajóskönyv. Móra Ferenc Könyvkiadó, 1981. ISBN 963 11 5573 0
(4) WIKIPÉDIA, a képek eredetét nem midig sikerült utólag kideríteni: a neten történő kutatás egyik tulajdonsága, hogy nagy és összegyűjtött agyagnak mennyiségileg kis része egy dolgozat, és utólag gyakran nem sikerül kideríteni a képek, térképek eredetét.