ELBA
(2023 március)
ABSTRACT
Szicília és Szardínia után Olaszország harmadik legnagyobb szigete. Az ókortól, az etruszk időktől ismert vasércéről, ónbányáiról és Bonaparte Napóleonról.
/ ELBA: Italy's third largest island after Sicily and Sardinia. It is known from antiquity, from Etruscan times for its iron ore, its tin mines and Napoleon Bonaparte.
BEVEZETÉS
Elba (olaszul: isola d'Elba, latinul: Ilva, https://en.wikipedia.org/wiki/Elba) Toszkána egyik mediterrán szigete, 10 km-re az olasz szárazföldön fekvő Piombino kikötőtől, a toszkán szigetcsoport legnagyobb szigete. Szicília és Szardínia után Olaszország harmadik legnagyobb szigete. A Tirrén-tengerben található, mintegy 50 km-re keletre a francia Korzika szigetétől. A szigeten hét település található, lakossága körülbelül 30 000 fő, ami nyáron jelentősen megnő. A települések: Portoferraio (amely egyben a sziget fő városa is), Campo nell'Elba, Capoliveri, Marciana, Marciana Marina, Porto Azzurro és Rio. Elba volt CaNapóleon első száműzetésének helyszíne 1814 és 1815 között. A kutatás módja az internetes keresés volt a Wikipedia oldalairól kiindulva, célja az ismeretterjesztés.
Elba (olaszul: isola d'Elba, latinul: Ilva, https://en.wikipedia.org/wiki/Elba) Toszkána egyik mediterrán szigete, 10 km-re az olasz szárazföldön fekvő Piombino kikötőtől, a toszkán szigetcsoport legnagyobb szigete. Szicília és Szardínia után Olaszország harmadik legnagyobb szigete. A Tirrén-tengerben található, mintegy 50 km-re keletre a francia Korzika szigetétől. A szigeten hét település található, lakossága körülbelül 30 000 fő, ami nyáron jelentősen megnő. A települések: Portoferraio (amely egyben a sziget fő városa is), Campo nell'Elba, Capoliveri, Marciana, Marciana Marina, Porto Azzurro és Rio. Elba volt CaNapóleon első száműzetésének helyszíne 1814 és 1815 között. A kutatás módja az internetes keresés volt a Wikipedia oldalairól kiindulva, célja az ismeretterjesztés.
Itália szigetei (https://en.wikipedia.org/wiki/Elba)
ELBA ÓKORI TÖRTÉNELME
Eredetileg a ligúriai ilvates-ek lakták, akiktől az ősi Ilva nevet kapta. Már az ókortól kezdve ismert volt vasércéről és ónbányáiról. A szigeten az etruszkok telepedtek le, talán már i.e. 1100 körül, akik Elbán elkezdtek vasat bányászni, majd később (i. e. 480 után) a rómaiak, akik Ilva néven nevezték a szigetet. A görögök Aethalia (Αἰθαλία, "füstös") néven emlegették a fémolvasztó kohók füstje miatt. A rodoszi Apollóniosz említi eposzában, leírva, hogy az argonauták itt pihentek meg utazásuk során. Látogatásuk nyomai még Apollóniosz korában is láthatóak voltak: nagy kövek, amelyeket diszkoszvetéskor használtak.
1736-ban a Nápolyi Királyság vette birtokba, míg 1801-ben Bonaparte Napóleon foglalta el, aki feloszlatta a lovagrendet.
Elba az öblök szigete (https://en.wikipedia.org/wiki/Elba)
Portoferrario látképe (https://hu.wikipedia.org/wiki/Elba_(sziget)#/media/F%C3%A1jl:PortoFerraio_summer.jpg)
#/media/F%C3%A1jl:PortoFerraio_summer.jpg)){kind=link}
Portoferraio (ami egyben a sziget fővárosa is, Wikipedia)
Marcia kikötő Elbán (Wikipedia)
Capraia kikötő Elbán (Wikipedia)
Portoferraio kompkikötő
Portoferraio erőd (ami egyben a sziget fővárosa is, Wikipedia)
Világítótorony Elbán
Kikötő Elbán
Padulella, öböl Elbán
Portoferraio, a főváros látképe (Wikipedia)
Etruszkok: a Római Birodalom eredete az etruszk királyság, ami kb. fél évezredig létezett. Rómának i.e. 264-ig nem volt tradicionális hajóépítése. Az etruszkok építették az első kétárbocos hajókat és az első kikötőket is, és az első boltíveket is (igaz, találtak egy íves gyaloghidat Rodoszon is és II. Ramszesz által épített gabonaraktárakat Thébában). Érvek szólnak az etruszkok 11-10. századi kivándorlása mellett Trójából, letelepedtek Elbán, Toszkánában, Etrúriában, K-n is (https://en.wikipedia.org/wiki/Padanian_Etruria), Bologna, Ravenna, Rimini, Modena, Padua és Mantua etruszk városokként is ismertek. A Tiberisztől a Po völgyéig és az Adriai-tenger Adria városáig -ezt is az etruszkok alapították- telepedtek le. Az i.e. 6. században alapították Ocnusz-t, az etruszk régió központját. I..e. 396-ban az etruszk Veji, vagy Veii rómaiak által történt elfoglalása után, majd száz évvel később a Vadimon-i tónál vívott csata után végleg megszűnt az etruszkok önállósága és római uralom alá kerültek.
Elba szigete a vasgyártásról volt nevezetes, messzire szállították, nagyban gyártották, kereskedtek is a vassal. Sokat gyártottak, ellátták egész Európát vassal. Kalózkodtak is, a Tirrén- és a Liguri-tengereken, a karthágóiakkal szövetségben megtámadják és elfoglalják Korzikát i.e.536-ban. A szicíliai görög messzinaiak telepet létesítettek Korzikán Alalia néven: Herodotosz szerint a punok-etruszkok 60-60 hajóból álló flottával elfoglalták a korzikai Alaliát i.e.536-ban, a telep etruszk kézre került. Az etruszkok együttműködtek a föníciai és karthágói hajósokkal is a lipariai és korzikai kalózokkal szemben. Bronzgyártásuk is nevezetes, mert volt ónbányájuk, (kassziterit, i.e. 1868 után, amikor az anatóliai Kestel-i ónbánya kifogyott, nem volt ón, drágább volt mint az arany a Mediterráneumban, https://www.persee.fr/doc/palla_0031-0387_1999_num_50_1_1538)
Az 5. szádból találtak egy freskót (Tomba del Nave, Etruria), amely egy kétárbocos hajót ábrázol. Az etruszkok két árboccal és két vitorlával építettek hajót, az etruszk hajóépítésről méltatlanul hallgat az irodalom, igaz, hogy kevés lelet van. Az etruszkok valószínűleg Kis-Ázsiából hajóztak Ny-ra i.e. 1100 körül, ami kiváló hajóépítési ismereteket feltételez. Feltehetően a lovas dórok elől, az első évezred végén (3, 101.o.) menekültek, de lehetséges, hogy korábban indultak, a Trója-i csata (i.e. 1237) idején, vagy közvetlenül Nílus-deltai ( i.e. 1175) csata után.
Tomba del Nave (sírhely): a kép kétárbocos hajót ábrázol (4)
Az etruszkok Elba szigeti vastermelése: a szigeten több etruszk vasbánya is volt. A vasgyártás kb. az i. e. 9. században indult virágzásnak. A mai Olaszország jelentős részének történetét mintegy öt évszázadon át meghatározó etruszk civilizáció fejlett művészetről, mezőgazdaságról, fémmegmunkálásról, valamint kereskedelemről ismert. A szépen díszített sírokból vidám, hedonista nép képe rajzolódik ki, amely ismerte a bort készítést, a rómaiaknak kitalálta és átadta az útépítés fortélyait, és megismertette Európával a fémművességet, az írástudást, a fekete kerámiát. A hedonizmus nem teljesen új keletű: már Minószban és régebben Egyiptomban is sört, bort ittak, és fedetlen keblű énekes-táncos lányok szórakoztatták a résztvevőket. Az etruszkok voltak valószínűleg az elsők, akik fel is űltek a lovakra. Sikeres időszakukban az etruszkok a karthágóiak közreműködésével visszaszorították a szicíliai és dél-olaszországi görög gyarmatvárosokat, majd a térség a karthágóiak fennhatósága alá került.
Az etruszkoknak – északkeleten át –a kereskedelmi utak kiépítésével kellett az Adria felé irányuló kereskedelmüket biztosítani. Az ókorban nem voltak utak, kivétel volt az egyiptomi Fayum-i bazalt út Egyiptomban, és a piramisokhoz vezető megemelt, rámpa-utak (melyek sok kutató szerint olyan csodák, mint maguk a piramisok). Később az első alapozott út a mezopotámiai Királyi-út volt Szardeisz és Szúsza között. 2700 km hosszú, I. Dareioszt (i.e. 500 körül) tekintik az út létrehozójának, ő kötötte össze a néhol már létező szakaszokat, feljavította az út alapozását, és ő hozta létre a királyi hírvivők szolgálatát. Az út olyan jó minőségű volt, hogy még a rómaiak is használták. Egy hídja Törökországban még áll.
Sok feltevés született arról, hogyan készítették az etruszkok a fekete agyagedényeket: elérték, hogy az agyagban levő vörös vasoxid átalakuljon fekete vasoxiddá. Az agyagmázas fekete edények a 7. században bukkantak fel és gyorsan hatalmas sikert értek el. A ragyogó (fényes felületű) edények hasonlítottak a fémedényekre, de sokkal olcsóbban tették lehetővé ugyanazt az eleganciát. Főleg asztalneműként használták. Számos használati tárgy készült bronzból is, művészi színvonalon, például bronztükrök. A fémedények esetén gyakran kikalapált aranylapon apró aranygömböcskékkel díszítettek, Egyiptomban lehet hasonlóval találkozni. Ötvösművészetük kiemelkedik az ókor népei közül. A sírfreskók arról tanúskodnak, hogy az etruszkok szenvedélyes fogathajtók (kétkerekű kettes-, és hármasfogat) és lovasakrobaták voltak. A Chiusiban talált festményeken ábrázolt fogatoknak már majdnem a fele hármasfogat (triga). A Mars-mezőn, a Tiberis partján létesített Trigariumban gyakoroltak a hármasfogat hajtók. A gazdagon díszített sírokból egy vidám, életszerető nép képe rajzolódik ki, a rómaiaknak átadta és megismertette Európával az írás művészetét.
Etruszk bankett (https://de.wikipedia.org/wiki/Tomba_della_Nave)
NAPOLEON: ELBA KIRÁLYA
Számüzetésként a 12 ezer lakosú Elba szigetének királya lett, (https://mult-kor.hu/napoleon-elba-szigetenek-kiralya-20150226) évi kétmillió frankot kapott és magával vihette 400 főnyi testőrségét. A szoros osztrák és francia felügyelet álló császár belenyugodott helyzetébe, és a sziget kormányzásának szentelte magát. Kis tengerészetet állított fel, kutakat fúratott, kórházakat alapított, bányákat nyitott, belefogott emlékiratai megírásába. Megszervezte a sziget működését, tűzoltását, mert a sziget déli oldala azóta is minden évben leég, az É-i oldal zöld marad, együtt élnek a bozóttűzzel. Ugyanakkor korántsem volt elszigetelt: a hozzá érkező levelekből és újságokból minden eseményről értesült. Így tudott arról, hogy az Európa új rendjét megteremteni hivatott Bécsi Kongresszus civakodássá fajult, és hogy XVIII. Lajos, aki "semmit sem tanult és semmit sem felejtett", és gyorsan népszerűtlenné vált.
A császár 1815. február 26-án, egy vasárnapi napon látta elérkezettnek az időt a cselekvésre. Mintegy 1100 emberével hajóra szállt és a kedvező széltől röpítve, elkerülve a francia és angol hajókat, két nappal később kikötött a francia partokon. A royalista érzelmű Provence-t kikerülve az Alpokon át indult Párizs felé, lavinaként növekvő serege komolyabb ellenállásba csak Grenoble környékén ütközött. A legenda szerint a császár egyedül állt a vele szemben felsorakozott ezredek elé és kabátját széttárva azt kiáltotta: "Ha valaki közületek le akarja lőni császárát, tegye meg most!" A katonák lábhoz engedték fegyverüket, és "Éljen a császár" felkiáltással átmasíroztak a másik oldalra. Napóleon egy hónappal szökése után, március 20-án diadalmenetben vonult be Párizsba, de hiába ígért békét, egész Európa ellene támadt. Utolsó csatájában Waterloonál vereséget szenvedett, és 1815. június 22-én másodszor is le kellett mondania a hatalomról. Ezúttal már az Atlanti-óceán közepén minden szárazföldtől távol fekvő, de kies, bár egészséges éghajlatú Szent Ilona szigetére deportálták, itt halt meg 1821. március 5-én.
A császár 1815. február 26-án, egy vasárnapi napon látta elérkezettnek az időt a cselekvésre. Mintegy 1100 emberével hajóra szállt és a kedvező széltől röpítve, elkerülve a francia és angol hajókat, két nappal később kikötött a francia partokon. A royalista érzelmű Provence-t kikerülve az Alpokon át indult Párizs felé, lavinaként növekvő serege komolyabb ellenállásba csak Grenoble környékén ütközött. A legenda szerint a császár egyedül állt a vele szemben felsorakozott ezredek elé és kabátját széttárva azt kiáltotta: "Ha valaki közületek le akarja lőni császárát, tegye meg most!" A katonák lábhoz engedték fegyverüket, és "Éljen a császár" felkiáltással átmasíroztak a másik oldalra. Napóleon egy hónappal szökése után, március 20-án diadalmenetben vonult be Párizsba, de hiába ígért békét, egész Európa ellene támadt. Utolsó csatájában Waterloonál vereséget szenvedett, és 1815. június 22-én másodszor is le kellett mondania a hatalomról. Ezúttal már az Atlanti-óceán közepén minden szárazföldtől távol fekvő, de kies, bár egészséges éghajlatú Szent Ilona szigetére deportálták, itt halt meg 1821. március 5-én.
Napóleon távozása Elba szigetéről (Joseph Beaume 1836-os festménye)
FÜGGELÉK: AZ ARGONAUTÁK
Az argonauták (https://hu.wikipedia.org/wiki/Argonaut%C3%A1k) néven ismert a görög mitológiában az az ötven harcos -Iaszón vezetésével-, akik az Argosz által épített Argó nevű hajón Iolkoszból a kis-ázsiai Kolkhiszba hajóztak, hogy segítsenek Iaszón királyfinak megszerezni az ott sárkánnyal őrzött aranygyapjút. A különböző mítoszok több nevet is felsorolnak, ezek részben azonosak. (Említik a legendák argonautaként többek között Nesztórt, Orpheuszt, Kasztórt és Polüdeukészt, Thészeuszt, Péleuszt, és Héraklészt.) Nehezen követhető történet.
Az utazás során a hősök számos veszedelmet éltek át. A hajó először Lémnosz szigetén állt meg, ahol csak asszonyok laktak, akik hűtlen férjüket a király kivételével mind megölték. Az argonauták két évig maradtak itt, s a hagyomány szerint tőlük származott a sziget lakossága. A Hellészpontosznál (a Dardanellák) kalózokkal kellett megütközniük; miután szétkergették őket, a doliónok szigetén kötöttek ki. Elindultak, de egy éjjeli vihartól visszasodródtak a partra, ahol a doliónok kalózoknak vélték őket, és rájuk rontottak. A harcban Iaszón megölte a doliónok királyát; ezt követően áldozatokat kellett bemutatniuk, hogy kiengeszteljék a sziget védőistenét. (Müsziában Hülászt elragadták a nimfák, Bithüniában a bebrüxok királya, Amükosz tartóztatta fel őket.) Trákia partján egy vak jövendőmondó megtanította Iaszónt, hogyan kerülje el a mozgó és összecsukódó sziklákat. Az amazonok földjét érintve, Arétiász szigetére jutottak. Elérkezve Kolkhiszba (Fekete-tenger. https://en.wikipedia.org/wiki/Colchis), Iaszón kikövetelte Aiétész királytól az aranygyapjút, s a király odaígérte, ha teljesíti a próbákat: ekébe kellett fognia két érclábú, tüzet okádó bikát, fel kellett velük szántania a mezőt, és sárkányfogakat elvetnie. Iaszónnak csak Aiétész varázslatokra képes lányának a segítségével sikerül végrehajtania a feladatokat. Az argonauták hazaútja is bővelkedett kalandokban. A szirének szigete mellett elhajózva, Orpheusz dalai mentették meg őket azok csábításától; a Szkülla és Kharübdisz között (https://hu.wikipedia.org/wiki/Messinai-szoros) az istenek segítségével jutottak át. A hajóút legteljesebb ókori feldolgozása Apollóniosz Rhodiosz Argonautika című eposza.
Térkép illusztráció az Argonauták útjáról, Ortelius földrajzi Parergon atlaszából (1624)
"Az Argonautica egy görög kaland-mítosz, ahol a tudományosság és a paradoxonográfia (a csodák és furcsaságok leírása) jelenik meg. Az eposz műfajának a közönséghez való igazításával Apollóniosz művének újraértékelése ma is történik" (https://en.wikipedia.org/wiki/Argonautica). Az utazás feltehető ideje: i. e. 283–246 és útvonala:
Az argonauták jártak Elbán (https://en.wikipedia.org/wiki/Colchis)
Az argonauták Argo nevű hajója, melyet újjá építettek (a története az arany gyapjú legendához, Hellénpontosz-hoz kötődik, amit ma Dardanelláknak
nevezünk, a közelében volt Trója (https://hu.wikipedia.org/wiki/Argonaut%C3%A1k és https://en.wikipedia.org/wiki/Argo és http://www.argonauts-
Az rekonstruált Argo nevű hajó