RÓMAI KORI POHARAK
 
(2025 január)
 
 
ABSTRACT
Az agyagedények rossz tulajdonsága, hogy máz nélkül átveszik a tárolt anyagok szagát. Égetéskor a fajanszedények felületén üvegszerű fajanszmáz jött létre, az egyiptomiak már az i. e. 2600-as években  fajanszcsempéket is gyártottak. Az egyiptomi fajansztárgyak kb. egy évezreddel megelőzték az üveg feltalálását. Az első hengeres üvegtárgyakat agyaghengerekre, magokra öntötték, a magot összetörték. Az alapanyag szóda (nátrium karbonát) vagy fahamu, helyi kvarc homok és mészkő volt. A szóda az olvadáspontot csökkentette, fafűtéssel olvasztották, a mészkő az üveg kémiai tulajdonságait javítja. // ROMAN ERA GLASSES: A bad characteristic of clay pots is that they take on the odour of the materials they contain without a glaze. When burnt, a glassy earthenware glaze formed on the surface of earthenware vessels, and the Egyptians were making earthenware tiles as early as 2600 BC. Egyptian earthenware predates the invention of glass by about a millennium. The first cylindrical glass objects were cast on clay cylinders, on cores, and the core was crushed. The raw materials were soda (sodium carbonate) or wood ash, local quartz sand and limestone. The soda lowered the melting point, it was melted by wood firing, the limestone improved the chemical properties of the glass.
 
 
 
 
 
BEVEZETÉS
A bármilyen eredetű edény ivásra történő használata természetes jelenség, az élelmiszerek tárolására szolgáló edényekben folyadékokat is tároltak. A kókuszdió, a tökfélék. a kagylók, az állati szarvak, tülkök, esetleg tojások kényelmes ivóeszközök is voltak, és díszítették is az ivóeszközöket. Később a csészéket, kupákat, poharakat agyagból, fából vagy nemes kőből készítették, hasonló alakúra mint a természetes tárgyak alakjai. A fazekasművészetben a korai ivópoharak már végtelen formaváltozatosságot tettek lehetővé, olyan edénytípusokat eredményezett, amelyeknek nincs nyilvánvaló kapcsolata a természet alkotásaival. Az agyagedények rossz tulajdonsága, hogy máz nélkül átveszik a tárolt folyadék szagát, esetleg szivárognak. A kutatás módja az internetes keresés volt, célja az ismereterjesztés. 
30.000 fajansz-üveg csempét találtak az első piramis, Dzsószer fáraó (i.e. 2668 – i.e. 2649) Lépcsős piramisa alatt. A színező anyaguk egyiptomi kék* néven ismert híres festék. Feltehetően a Sinai-félszigeten talált türkiz színét utánozták a festékkel, a Sinai-i lelőhelyet már néhány száz éve ismerték Dzsószer idején. Az egyiptomi kék festék előállításával a mai napig kísérleteznek. Egy másik fajansz színező anyaguk a Sinai-i félszigeten található malachit volt, porrá őrölték. Égetéskor a fajanszedény felületén üvegszerű fajanszmáz jött létre. Az egyiptomi fajansztárgyak kb. egy évezreddel megelőzték az üveg feltalálását. Fajanszot az ókorban máshol is használtak, pl. később  egy szíriai ugariti hajón -i.e. 1305-ben elsüllyedt Uluburun nevű hajóroncson- 75.000 fajansz gyöngyöt találtak. A kék festék receptje idő és hely függvényében változott, szóda (nátriumkarbonát) helyett fahamut, helyi kvarc homokot és helyi mészkövet, fekete rézoxidot használtak.
Léteztek porrá tört féldrágakövek, pl. türkiz vagy malachit felhasználásával készített kerámia-mázak is. A fajanszedények máza hamuból, homokból és konyhasóból készült, a kerámia festése történhetett ón-ólom mázzal. A színező oxidokat illóolajjal keverik össze, és így viszik a tárgyra tollal és ecsettel. Már az ókori Egyiptomban használták az ón mázt.
Nagy-Britanniában és általában Észak-Európában az újkőkor és a bronzkorban főzőpohárszerű edényeket készítettek, amelyek az „ivócsészék” elnevezést kapták. Európa későbbi őskorában agyagból, aranyból, bronzból és más anyagokból, köztük borostyánból készítettek ivóedényeket (https://en.wikisource.org/wiki/1911_Encyclop%C3%A6dia_Britannica/Drinking_Vessels) .
 
 
 
1ULU 2 gyöngyök 1
Zománcos gyöngyök az Uluburun hajóroncsról, i. e. 1305, Anatólia
 
 
Schliemann sok ivóedényt talált az akháj Trója egymásra épült városainak felfedezése során. Az egyik csésze szép formájú, agyagból készült, és nagyon hasonlít egy korai viktoriánus teáscsészére, magas talpon. A forma érdekes, mivel Schliemann hasonló csészéket fedezett fel  Tirynsben és Mykenaeben is. A trójai csészét 50 láb mélységben találták a jelenlegi felszín alatt és körülbelül 18 láb mélyen a Schliemann szerint a homéroszi Trója rétege alatt. Máshol másfajta, kissé fantasztikus formájú edények jelennek meg, a későbbi és ismertebb görög termékek formáit és amfora alakját vetítik előre.
 
Mükénéi üveg
 
 
 
A római üveggyártás a hellenisztikus, egyiptomi. szíriai hagyományokból fejlődött ki, kezdetben intenzív színű, öntött üvegedények gyártottak. A Római Birodalomban háztartási, temetkezési és ipari üvegtárgyak kerültek elő. Az üveget elsősorban edények gyártására használták, de gyártottak mozaikcsempét és ablaküveget is. Az üvegkészítés az egyik olyan technológia, amit a rómaiak terjesztettek el a Római Birodalom területén kereskedelemmel, és a Birodalom területén túl is. Az üveg értéke kezdetben az arany értékével vetekedett, és a gyors elterjedése, olcsó alapanyagai és a törékenysége következtében olcsó hétköznapi, általánosan használt alapanyaggá vált. A római korban sokáig az összetört üveget szilánkonként összegyűjtötték, újra olvasztották az üveghutákban. A rómaiak sok színezést, üvegfestéket színkeverést találtak ki, megreformálták az üvegpasztákkal történő díszítést, kitalálták az üvegfújást, és az első ablaküvegeket is a rómaiak készítették: akkor még fogókkal húzták az elemeket kb. 10-12 centiméteres átmérőjűre, kör alakúra.
Az i.sz. 1. században a római üvegipar gyorsan fejlődött, bevezették az üvegfúvást és a színtelen. „aqua” üvegeket. A nyers üveget földrajzilag különálló helyeken állították elő, az üvegöntvény kész edényekké történő megmunkálása a városi műhelyekben történt. Az i.sz. 1. század végére a nagyüzemi gyártás is kialakult, elsősorban Alexandriában. Az üveg a római világban általánosan elérhető anyag volt.
A római hatalom hanyatlása után Közép- és Észak-Európában a rómaiakat felváltó gót és germán törzsek magukkal hozták saját formáikat és ivóedényeiket, melyek a 4. századból származnak. Az északi barbárok nagy ivók és harcosok voltak, és ivópoharaik gazdagsága szerencsére ismert, mert a harcossal együtt eltemették minden vagyonát, így azokat az ivóedényeket is, amelyeket a 4. századtól kezdve a pogány északiak használtak. A Nagy-Britanniában található szász sírok sok ivópoharat és kürtöt tartalmaznak, sok esetben teljesen töretlenül. A leletek a brit és a liverpooli múzeumban találhatóak.,
 
 
roman drinking glass from the rhineland
 
 
                                                         Római pohár  (https://ancientglass.wordpress.com/2017/04/16/roman-drinking-glass-from-the-rhineland-2/)
 
 
 bili
 
Agyagedény máz nélkül átvette a folyadék szagát (https://ng.24.hu/kultura/2022/02/15/kiderult-mire-szolgaltak-ezek-a-romai-edenyek/)
 
 
AZ ÜVEGPOHARAK ANYAGAINAK, AGYAGEDÉNYEK MÁZAK TÖRTÉNETE
Az első üvegszerű anyagok, a fajanszmázak és a fajansz tárgyak a Közel-Keleten, Mezopotámiában, Egyiptomban tűntek fel az i. e. 4. évezred végén, a kerámiakészítés melléktermékeként. A fajanszmázak porózus kerámiákat vízhatlanná tevő mázak voltak voltak. A Nagada III. (körülbelül i. e. 3200–3000) korszakban nagy mennyiségű melléklettel ellátott sírokban hengeres fajanszedények (tégelyek, vázák) megjelenése a jellemző. Mázakkal az égetett agyaggyöngyöket is bevonták, vagy az égetéskor keletkezett a gyöngyök felületén a máz. Az első üvegszerű tárgyak alapanyaga homok, mész és szóda volt, amit pl. malachittal (zöld rézérc) színeztek, színét tekintve türkiz utánzat volt. A kezdetleges olvasztás, és a nyersanyagok szennyeződései miatt a korai üvegeket a sok légbuborék és a zárványok átlátszatlanná, opálossá tette. Az első üveggyöngyök szíriai lelőhelyekről kerültek elő az i.e. 5. évezredből. A mezopotámiai üveg két komponensből készült: kvarchomokból és sótűrő növények nátriumsót tartalmazó hamujából, Egyiptomban kvarchomokból és a deltai nátronból. Az első öblösüvegek Mezopotámiában kerültek elő az i. e. 15. századból. A kutatás módja az internetes keresés volt, célja az ismeretterjesztés. Egyiptomi leletek:

GlazedFiaenceVesselFragmentNameOfAha BritishMuseum 3000BC

Mázas edénytöredék Hor Aha fáraó (Első Dinasztia, kb. 2920 -2770) idejéből, közel 1000 C°-n égették ki (https://en.wikipedia.org/wiki/Abydos_boats és https://www.ucl.ac.uk/museums-static/digitalegypt/faience/faienceinarchaicegypt.html)

 

gyöngy beads4

Mázas agyaggyöngy kinagyítva (https://bencsik.rs3.hu/oktalis-kockadobas-sorozatok/118-az-egyiptomi-kek-fajansz-toertenete.html )

Manchester Muz edénye2
Scarab of king Tut E 22807 Egypte louvre 148
Mázában mintázott Tutanhamon skarabeusz amulett alsó része
 
 
Egyiptomban az üveges mázak az i. e. 4. évezredben a kerámiakészítéssel együtt tűntek fel. A mázakkal a porózus kerámiákat tették vízhatlanná. A türkíz színét utánzó egyiptomi kék fajanszmáz az első "műanyag", vagy "high- tech" anyag volt, amit mesterségesen állítottak elő Egyiptomban, kb. az i.e. 2700-as évektől, azaz egy évezreddel előzte meg az üvegkészítést. Az egyiptomi fajanszok közös sajátossága, hogy a máz a tárgy teljes felületét beborítja. A kék fajansz, vagy a máza megfagyott folyadék. Égetéskor az edény felületén üvegszerű fajanszmáz jött létre. A fajansz kvarchomokból, mészből és nátronból készült, és leginkább kék vagy zöld színű volt, amit a réz-oxid jelenléte eredményezett. Az egyiptomiak előszeretettel használták dísz- és kultikus tárgyak, ékszerek, amulettek és más művészeti alkotások készítésére.
A fajansz különleges fényes felületet kapott az üvegalkotó anyagok megolvadása révén, ami szinte máz hatását keltette. Ezek a tárgyak gyakran szimbolikus jelentéssel bírtak, és az ókori egyiptomi vallási és temetkezési szertartásokban is fontos szerepet játszottak.
 
A fajanszmáz története* és az őrőlt malachit használata (eredete a Vörös-tengeri Sinaii-félsziget) és az egyiptomi kék festék története összemosódik a kékfesték alapú fajanszmáz (ami, ha túlégették,1050 fok felett zöld színű lett) történetével. Dzsószer fáraó piramisa alatt sok ezer kékes zöld fajanszcsempét találtak az i.e. 2600-as évekből, Dzsószer idején építették az első nagy kőépületeket is. A természetben létező, egy másik keresett vulkáni üvegfajtát, az obszídiánt valószínűleg Punt országából, D-i Vörös-tengerről szerezték be, távolsági hajókereskedelemmel. Kék csempék Dzsószer (2668-2649) piramisából:
 

a lejáret

                                                                                            Lejárat a Lépcsős piramis alatti labirintusba

                                                   (https://bencsik.rs3.hu/oktalis-kockadobas-sorozatok/118-az-egyiptomi-kek-fajansz-toertenete.html)

 

 

Dzsószer e fajans üveg

                                                                                        (https://bencsik.rs3.hu/oktalis-kockadobas-sorozatok/118-az-egyiptomi-kek-fajansz-toertenete.html)

Dzsószer egyiptomi fajanszcsempé falrészlet

                                                                                   (https://bencsik.rs3.hu/oktalis-kockadobas-sorozatok/118-az-egyiptomi-kek-fajansz-toertenete.html)

 

 

a csempék

 

                                                      (https://bencsik.rs3.hu/oktalis-kockadobas-sorozatok/118-az-egyiptomi-kek-fajansz-toertenete.html)

 

ÉRDEKESSÉG

Egy különleges pohár féle volt az utazópohár, amelyek többnyire fémből készültek, és az oldalaira a tervezett utazás térképét, a városok nevét, távolságait  vésték (nem sikerült térképes pohárképet találni)

 

Gobelets dargent avec blason du 15e au 17e siecle

 
 
A RÓMAI ÜVEGFÚJÁS TÖRTÉNETE
Az üveggyártás és üvegfúvás technikái az i. e. 1. században jelentek meg Rómában, és az idők során számos fejlesztést és újítást találtak ki. Az üvegfúvás módszereit  a föníciaiaktól tanulták el. A fúvócső használata lehetővé tette az üveg formázását, és az üvegedényeket számos funkciójú és formájú tárgyakként használták, például vizes-, olajos-, boros-, korsók, csészék, edények, kupák, tálak és serlegek voltak, Augustus idején terjedtek el a Birodalomban. 
A római háztartásokban számos üvegedény volt megtalálható, amelyeket gyakran díszítettek barna vagy szürke csíkokkal, és ezeket különböző funkciókra használták. Az üvegművesség központjában az alexandriai hutákból származó színtelen üvegek voltak a legkiválóbbak, amelyeket kereskedők hoztak Rómába. Az üvegkészítést forradalmasító technikai eljárást, az üvegfúvást i. e. 100 körül a föníciaiak találták fel, ekkorra tehető a legfontosabb üvegkészítő szerszámok és üvegfúvóformák kifejlesztése. Méteresnél is hosszabb üvegfúvó pipával dolgoztak, és ismerték az üveg megformálásában segítő fém tartórudat is. Magát a fúvócsövet már korábban is használták kovácsműhelyekben, a tűz élesztésére fújtatóként, Egyiptomban. Az üveggyártásnál ezzel emelik ki az üvegcseppet az olvadékból, amit fa vagy kőlapon forgatva, hengergetve és fújva körte alakúra formálnak, majd - esetleg újra felizzítva - különböző szerszámok segítségével továbbalakítanak. A föníciaiak eredetileg az egyiptomiaktól tanulták meg az üveggyártás- és művészet fortélyait, amit nemcsak a fúvás módszerével tökéletesítették, de ők fedezték fel a színtelen üveg készítésének technikáját is.
Az üvegtermékek elterjesztésében a föníciai kereskedőik nagy szerepet játszottak, az ő révükön jutottak el az első üvegedények Rómába is. A korai, zöldes színű, formába fúvott üvegedények terjedtek el, a színtelen üveg még sokáig drága és ritka áru volt. Az üvegművesség központjából, az alexandriai hutákból kikerült színtelen üvegek dicsérete latin írók műveiből maradt fenn, az i. e. 1. század végéről, 2. század elejéről. Rómában a köztársaság korának vége felé indult meg a helyi üveggyártás, s a gazdag formavilágéi üvegedények hamarosan a mindennapi élet számos területén használt termékekké váltak.
A római üvegművesség mesterien használta a különböző üveganyagok tervszerű összeolvasztását, használta az üvegedények plasztikus és vésett díszítését, az egyszerűbb edényeken pedig az üvegszálból rátett díszítést. A szabadon fújt üvegedények mellett ismerték a formába fúvás technikáját is, ahol Szőlőfürt alakú palackok, a formákba vágott szalagszerű bordákkal vagy domborművekkel díszítették az üveget. Ezzel a módszerrel tudtak a római mesterek emberfej alakú és más természeti tárgyakat utánzó (például: szőlőfürt- vagy kagyló alakú) üvegedényeket készíteni.
A római üvegfúvók öntőformákat használtak bonyolult minták és formák létrehozására. Forró üveget fújtak a formákba,
 

ÜVEGGYÁRTÁS

Üveggyártással kapcsolatos elnevezések, meghatározások:
Máz: vékony, üvegszerű edénybevonat. Kerámia termékeken a máz az égetés során az edény felületén megolvad, kemény és összefüggő bevonatot képez. . Frittelt máz-ról beszélünk, ha a nyersanyagokat megőrlik, üvegszerű anyaggá olvasztják össze, majd gyakran olajjal feltapasztják a tárgyra és kiégetik. 
Egyiptomi kék üvegmáz (https://en.wikipedia.org/wiki/Egyptian_faience): modern változata a tűzzománc. Üvegpaszta díszítésnek is nevezik (6). Az egyiptomi kék (réz-szilícium-oxid), zöldeskék pigment, egyiptomi fajansznak is nevezik az irodalomban. A máz alapanyagát tekintve üveg féle, színezik. A korszakban a tárgyak üvegmázzal fedett steatit, zsírkő, esetleg puha homokkő tárgyak voltak Porrá tört zöld malachittal (https://hu.wikipedia.org/wiki/Malachit, néha türkiz vagy azurit, azaz lápisz lazulit is). Igen gyakoeri, egyiptomi kékkel színezték az üveges mázakat, vízálló. 
Fritt: (https://en.wikipedia.org/wiki/Frit#Green_frit) A frit kerámiamáz összetevő, amelyet megolvasztottak és azután granuláltak, megőröltek. A frittek a zománcok és kerámiamázak keveréséhez használt színező anyagok a pigmentek. Az üvegtörmelék előolvasztásának célja, hogy az oldható és/vagy mérgező komponensek oldhatatlanná váljanak, egyenletesen elegyedjenek. I. és III. Thotmesz fáraók (i.e. 1470 körül) üvegműveseket hoztak Karkemishből (Szíria), az Eufráteszi kikötővárosból, egyik nevezetes edény:

800px Glaskelch Thutmosis III

III.Thotmesz üveg kelyhe i.e. 1450 körül (Szíriai eredetű, Wikipedia) 

 

 

A GYÁRTÁS TÖRTÉNETE

Egyiptomban az üveg gyártását az Újbirodalomban, I. Thotmesz (i. e. 1504 – i. e. 1492) fáraó szíriai hadjáratáról, Karkemishből  hozott üvegmunkások a kor egyik legelterjedtebb technikájával, a homokmag körüli formálással honosították meg (https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%9Cveg). Homokos agyagból megformálták az edény alakját, és ezt a formát vonták be az üveg alapanyagaiból készített pasztával, az alapanyagok az égetés során összeolvadtak. Miután az üvegcse kihűlt, kiütötték belőle az agyagmagot. Az eljárással  kis méretű illatszer-, illetve balzsamtartókat tudtak készíteni; ezek gyakran voltak figurálisak.  A legkorábbi, hitelesen datálható egyiptomi üvegtárgyak az i. e. 1470 körül készült III. Thotmesz-féle edények. Ettől az időtől készítettek több kilós nyers öntvényeket,  üveg ingótokat is kereskedelmi célra. A kőedények mázzal történő díszítése, védelme (folyadékok, szagok ellen) lassan fejlődött, mivel a megfelelő anyagokat fel kellett fedezni, és olyan égetési hőmérsékletre is szükség volt, amely képes volt megolvasztani az nyersanyagokat.  800-1000 C fokot fafűtéssel, fújtatókkal el lehet érni. A fehér színt (Felső-Egyiptomi koronájának színét) mészkőpor és gipszpor (alabástrom pora) egyenlő arányú keverékéből állították elő, később ólom karbonátból. A vörös színt (férfiak bőrszínét, Alsó-Egyiptom vörös koronájának színét) vasoxidból, a sárgát okkerből (a nők bőrszíne) készítették, keverték. A zöldet a malachit nevű réz ásvány porából nyerték, ezt szemfestéknek is használták. A feketét koromból, de több ókori kultúrában, így Egyiptomban is, fekete antimon-tartalmú szemfestéket is használtak.

A kvarchomokot sokáig nem tudták megolvasztani (a kvarc olvadáspontja 1700 °C körül van), ezért nátriumot és/vagy káliumsókat tartalmazó, folyósító anyagokat kevertek hozzá. Változatos nyersanyagokkal (deltai nátron vagy pl. sziksó, sótűrő növények hamui, tengerparti cserjék és tengeri algák hamuja, fahamu) le tudták vinni az olvadáspontot 1000 °C körülire, de ekkor csökken az üveg kémiai stabilitása, mert az alkáliák jól oldódnak a vízben. A tulajdonságok javítására harmadik összetevőként mészkövet adtak a keverékhez; olvasztás közben ebből a szén-dioxid elillan, keményebbé teszi az üveget (https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%9Cveg). Az egyes őrölt színes fémoxid porokat (Si, Ca, Mg, Al), alkáli karbonátokkal (Na, K2CO3) összeolvasztva, és a megömlött anyagot lassan lehűtve üveget kapunk. Az üveg egy megfagyott folyadék, nem kristályos anyag, de előfordulhatnak benne kristályos szerkezetek. Az olvasztás folyamán a karbonátok is elbomlanak és széndioxid szabadul fel. Kezdetben mázként használták, majd apró tárgyakat, pl. gyöngyöket öntöttek üvegből, később nagyobb tárgyakat és öntvényeket készítettek, ez utóbbiakkal kereskedtek is.
Az üvegművesség sokáig egységes szakma volt: az üveget ott formázták, színezték (további fémoxidokkal és rézvegyületekkel), ahol olvasztották. Az első üvegszerű anyagok Nyugat-Ázsiában, Szíriában,  Mezopotámiában tűntek fel valamikor az i. e. 5-4. évezred táján, a kerámiakészítés melléktermékeiként, mint a porózus kerámiát vízhatlanná tevő mázak. Az üvegmázakkal idővel égetett agyag gyöngyöket burkoltak. Az üvegmázak készítése kapcsolódik a fémművességhez is. Az ércek olvasztása több hőt igényel, mint a cserépedények és mázaik égetése, és valószínű, hogy a mázak égetése közben a színezékekből véletlenszerűen keletkezett fémdarabkákat kezdték el idővel tudatosan előállítani.
Tehát az első keverékek alapanyaga homok, mész és szóda volt, amit őrölt, majd olvasztott  malachittal, rézoxiddal, egyiptomi kékkel színezték kékes zöldre. A nyersanyagok, az égetés szennyeződései miatt az üveget a légbuborékok és zárványok átlátszatlanná, opálossá tették, elszínezték.

Bottle 12951070 BC glass height 10 cm 4 in Metropolitan Museum of Art

Üvegpalack i.e. 1200 körül ( Metropolitan Muzeum)

Egyptian Kohl Vase in the Shape of a Palm Column Walters 4745 Profile

Pálmát utánzó üvegváza (https://en.wikipedia.org/wiki/Art_of_ancient_Egypt

gaming board inscribed for amenhotep iii with separate sliding drawer ca 1390 1353 bce4956a b
 
Kék fajansz senet játék III. Amenhotep (i.e. 1390-1353) sírjából 
 
 
uveg tortenete 01
 
Egyiptomi üvegedények (i.e. 13. század, https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%9Cveg)
 
 
Szíriából származhatott a föníciai városok (Ugarit, i.e. 1800-tól, Arwad, i.e. 1600-tól, Büblosz, i.e 2700-tól, Türosz, i.e. 1500-tól, és Sidon, i.e. 1200-tól) üvegkészítése, a föníciai városok gazdagsága a hajózáson (ami kezdetben azonos volt a kalózkodással), a kereskedelmen, a ciprusi rézen (Ugarit), az üvegiparon, valamint a textilfestésen alapult.
 

 
A RÓMAI BIRODALOM ÜVEGEI
Plinius, a fiatalabb a Naturalis” című munkájában az üvegkészítés feltalálását a föníciaiaknak tulajdonította.  A föníciaiak eredetileg (https://romaikor.hu/romai_kultura/muveszek_es_muveszetek/romai_muveszet_(altalanos_osszefoglalok)/uvegmuveszet/cikk/romai_uvegek_) a „Hisloria Naturalis” című munkájában az üvegkészítés feltalálását a föníciaiaknak  tulajdonította.  A föníciaiak eredetileg az egyiptomiaktól tanulták meg az üveggyártás- és művészet fortélyait, nemcsak a fúvás módszerével tökéletesítették (1. század), de ők fedezték fel a színtelen üveg készítésének technikáját is. 
A Mezopotámiában és Egyiptomban végzett kutatások során már az i. e. 4. évezredből származó üvegleletek kerültek elő. Az üvegkészítés feltalálása az agyagedények mázzal való bevonásának köszönhető. Ez a technikai eljárás a kerámiák díszítése és vízhatlanná tétele mellett az első mesterséges - bár nem önálló - üveggyártás eredete. Kezdetben még csak üvegpaszta gyöngyök és díszítések készültek, az első, pontosan datálható üvegedények az egyiptomi  XVIII. dinasztia, i. e. 1567-1320 idején történtek.
A különböző üvegfajták kémiai összetételüket tekintve szilikátok. Az ősi mesterek kétféle üvegfajtát állítottak elő: a kalcium-nátrium üveget (kvarc mésszel és szódával való összeolvasztásával) és a kálcium-kálium üveget (mészkő, hamuzsír és kvarchomok összeolvasztásával). A hamuzsírt a tengerparti államokban a tengerparti növények hamujából, máshol bükkfa hamujából nyerték. A különböző alkotórészeket magas hőfokon (mintegy 1000-1200 fok) kezdetben tűzálló agyagtégelyekben, majd falazott olvasztókemencékben olvasztották meg. Az üvegedények készítésének ősi technikája az üveg öntése (csempék) és az agyagmag körüli formázás, így készültek az i. e. 13. században Egyiptomban gyártott üvegedények.
 
Verre gallo romain 02
 
  
Római üvegedények (https://hmn.wiki/hu/Roman_glass)
 
 
 
Az 1. században jelentős új technikát vezettek be az üveggyártásban Egyiptomban és Rómában: az üvegfúvás lehetővé tette az üvegmunkások számára, hogy  vékony falú edényeket gyártsanak, csökkent az egyes edényekhez szükséges üvegmennyiség. Az üvegfúvás lényegesen gyorsabb volt, mint más technikák. Bár a korábbi technikák megmaradtak a korai Augustus és Julius-Claudius korszakokban, az i.sz. 1. század közepére és végére a korábbi technikák megszűntek. Üvegfúvó formákat használtak, méteresnél is hosszabb üvegfúvó pipákkal dolgoztak, és ismerték az üveg alakítását segítő támasztóvasat is. A fúvócsövet már korábban is használták kovácsműhelyekben fújtatóként. Az üveggyártásnál a fúvócsővel emelik ki az üvegcseppet az olvadékból, amit fa vagy kőlapon forgatva és fújva körte alakúra formálnak, majd - esetleg újra felizzítva - más szerszámok segítségével tovább alakítottak. Rómában fújt üvegedények mellett ismerték a formába fúvás technikáját is, ahol Szőlőfürt alakú palack, a formákba vágott szalagszerű bordákkal vagy Köln 3. század domborművekkel díszítették az üveget. Ezzel a módszerrel tudtak a rómaiak emberfej alakú és más természeti tárgyakat utánzó (például: szőlőfürt- vagy kagyló alakú) üvegedényeket készíteni.
A korai, zöldes színű, formába fújt üvegedények terjedtek el először, a színtelen üveg még sokáig drága és ritka áru volt. Az üvegművesség központjából, az alexandriai hutákból kikerült színtelen üvegek dicsérete latin írók műveiből maradt fenn, az i. e. 1. század végéről, 2. század elejéről. Rómában a köztársaság korának vége felé indult meg a helyi üveggyártás, s a gazdag formavilágéi üvegedények hamarosan a mindennapi élet számos területén használt termékekké váltak. A római üvegművesség mesterien kidolgozta a különböző üveganyagok tervszerű összeolvasztását, használta az üvegedények plasztikus és vésett díszítését, az egyszerűbb edényeken pedig az üvegszálból rátett díszítést.
 
 
Roman Pyxis Walters 4776 View A cropped
 
Színes római üveg (https://hmn.wiki/hu/Roman_glass)
 
Üvegtárgyak (https://hmn.wiki/hu/Roman_glassöntésével már nagyobb méretű edényeket is készítettek. A drágakő edényekhez hasonlóan az üveg ritkaság volt, de csak az i.u. 1. századig. Az üvegfújás feltalálásától az üvegből készült tárgyak megjelentek a hétköznapokban. A nyers üveg kereskedelmét is megszervezték, és a törött üveget újra olvasztották. Szíriában volt az üvegkészítés központja, üvegből  a kőből, agyagból készült tárgyakat utánozták. A császárkorban olyan gyakori volt az üveg, mint később majd csak az újkorban.  Üveget használtak asztali edényekként, illatszerek tárolására és ablaküvegnek is. Római üvegtárgyak előkerültek a Római Birodalom egész területén (https://hmn.wiki/hu/Roman_glass), háztartási, ipari és temetkezési eszközök. Az üveget elsősorban edények gyártására használták, de gyártottak mozaikcsempét és ablaküveget is. A római üveggyártásra a görög üvegtechnika is hatással lehetett, kezdetben az intenzív színű öntött üvegedények gyártása terjedt el. Az i.sz. 1. században gyors technikai is fejlődés volt, ami az üvegfúvás bevezetését és a színtelen vagy „aqua” üvegek megjelenését eredményezte. A nyersüveg gyártása földrajzilag különálló helyeken történt,  és az i.sz. 1. század végére már a nagyüzemi gyártás is megvalósult. A gyártástechnikák időigényesek voltak, és a kezdeti termék a vastag falú edény volt, de már ezeket is exportálták keletre, Kínába is eljutottak.
 
Urna cineraria romana de vidrio M.A.N. Inv.1990 69 150 01
 
 
Római üveg urna (Urna_cineraria_romana_de_vidrio_(M.A.N._Inv.1990-69-150, https://hmn.wiki/hu/Roman_glass)
)
A római üvegművesség a meghódított provinciákban Európa szerte elterjedt és a helyi üvegkészítés kialakulásához vezetett. A Campaniából kirajzó üvegműveseknek köszönhetően valószínűleg még Augustus császár korában meghonosult az üveggyártás Hispániában és Galliában (a mai Portugália, Spanyolország, Franciaország és Belgium területén). Galliából Trier közvetítésével kerülhetett a mesterség ismerete a Rajna vidékére, ahol az üveggyártás központja a 2. század végétől Köln lett. A kölni műhely vette át az üveggyártás technikai és tömeggyártási, majd művészeti szempontból is Alexandriától a vezető szerepet.
Pannóniában az üvegkészítmények tömeges megjelenése a Flaviusok korában indult meg. A korai időszak üvegforgalmát a II. század elejéig a Borostyán-úton bonyolított itáliai kereskedelem határozta meg, majd az összefüggő Rajna-Duna limes kialakulásával a provinciába eljutó Rajna-vidékí üvegáru ezt háttérbe szorította. A provincia kereskedelmi kapcsolataiban az itáliai, dél- galliai, majd a 4. századig nyomon követhető germán üveg játszott meghatározó szerepet, a 3-4. században pedig a keleti és a Balkán félszigeti tartományok műhelyeinek hatása mutatható ki. A római hódítást követően Pannóniában is hamarosan kialakult a helyi üveggyártás. A nyugat-pannoniai városokban már egészen a korai időszakban megalakulhattak a helyi műhelyek, melyek szerepe az itáliai kereskedelem visszaszorulásával nőtt meg. Aquincumban helyi gyártásra utal egy ott előkerült kerámiabélyegző és annak egy palackon előkerült pozitív másolata. Feltételezhető, hogy itt a kölni polgároknak is lehetett műhelye.
 
 Portland Vase BM Gem4036 n5
 
 
Üveggyártás: (http://real.mtak.hu/74991/1/Grull_nyomdanak.pdf) "az üveg (vitrum) a legmeglepőbb fizikai tulajdonsággal bíró, sokoldalúan felhasználható anyag volt már a rómaiak számára is. A legismertebb nátronüveg 75%-ban szilícium-dioxidot (SiO2), vagyis kvarchomokot tartalmaz, amit a birodalomban igen sok helyen lehetett találni; emellett némi nátrium-karbonátot (Na2 CO3) a kvarchomok olvadáspontjának csökkentésére, folyékonyabbá tételére, az üvegszerkezet kialakítására, amihez az ókorban az egyiptomi Wadi el-Natrunból (Nílus-delta) nyert természetes szódát használtak; némi meszet (CaO), amitől az üveg keményebb, valamint különféle adalékanyagokat és színezékeket. Egyes területeken gyártott üvegeknek speciális kémiai összetevői vannak: az egyiptomi üvegben például magas a vas, a magnézium és a titán-oxid tartalom, ennek alapján tudták megállapítani, hogy egyes  római 7. századi üvegedények Egyiptomból származnak. Ma már a Birodalom bármely területén talált üvegről meg tudjuk mondani, hol gyártották. Idősebb Plinius szerint az üveget Szíriában találták fel. A régészeti leletekből arra következtethetünk, hogy az üvegedények a társadalom valamennyi rétege számára Tiberius korában váltak elérhetővé.
 
Ribbed mosaic glass bowl MET DP141529 cropped
 
 
330px Lycurgus Cup red BM MME1958.12 2.1
 
                                                                                                                                                        (https://thebrainchamber.com/the-lycurgus-cup/)
Diatreta Trivulzio Museo Archeologico Milan 2014 cropped
 
                                                   (https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Diatreta_Trivulzio_-_Museo_Archeologico_-_Milan_2014_(cropped).jpg)
 
 
 
Gladiateur Begram Guimet 18117
 
                                                                (https://www.alamy.com/713-gladiateur-begram-guimet-18117-image212729336.html)
 
Az első fújt üvegek között már voltak tégelyek, olajpárlatok, kenőcsök és orvosságok számára készített üvegcsék. Az üvegből készült asztali edényeket is korán kezdték használni. Kezdetben csak iváshoz és evéshez készítettek fújt üvegből edényeket, később tárolásra történő használatuk is elterjedt. Az üvegből készült korsók, flaskák, kiöntőedények az 1. század közepén jöttek divatba. 70-ben az idősebb Plinius már arról írt, hogy az üveg asztali edények kezdik kiszorítani az ezüst- és aranyedényeket (NH XXXVI. 199). A probléma azonban már korábban kezdődhetett: ugyancsak Pliniustól értesülünk arról, hogy Tiberius leromboltatott egy üveggyártó üzemet, hogy elkerülje a nemesfémek leértékelődését (NH XXXVI. 195). Az üvegedények népszerűsége az előkelőségek körében egészen az 5. századig tartott. A népszerűség oka az volt, hogy a benne tárolt folyadéknak vagy szilárd ételnek nem volt mellékíze, és könnyebben lehetett tisztítani, mint a fémedényeket. Valaki azt írta, hogy „jobban szeretem az üveget, mert nincs íze. Ha nem lenne törékeny, többre tartanám az aranynál”. 
A római kertekben Columella szerint a primőr zöldségeket gyakran üvegbúra alatt nevelték (XI. 2). Az ablaküveg használata az 1–3. században széles körben elterjedt. A 79-ben a Vezúv kitörése következtében elpusztult Pompeiiben és Herculaneumban is találtak bronz tokba foglalt, 3 mm vastag (vagyis a mai üvegvastagságnak megfelelő) síküveg-táblákat. S hogy a birodalom peremvidékeire is kitekintsünk: London, Chichester és York üveggyártó műhelyeiben is kerültek elő ablaküveg-töredékek. Érdekes, hogy a Nílus-menti városban, Oxyrhynchusban 6000 libra (1962 kg) üveget használtak fel a fürdő építésénél (P.Oxy. XLV, 3265). Diocletianus Kr. u. 301-ben kelt ármaximáló rendeletében az első- és másodosztályú ablaküveget fontonként (0,329 kg) 8, illetve 6 denariusért adták.
 
 
 
R üveg
 
 
 
 
 "Rómában többféle keveréket találtak ki mind az üvegek festésre, mind az előállítás megkönnyítésére, például a kristálypoharaknál; egy chalkosért már egy csészét és egy serleget lehet vásárolni (Strabón XVI. 2, 25. C 758, Földy József fordítása). A legjelentősebb itáliai műhelyek Sentinumban (Marche tartomány) és Aquileiában működtek, de régészeti leletek tanúsítják, hogy egy üveges negyed (vicus vitrarius) létezett Rómában, a Porta Capena közelében; Puteoliban pedig az „üvegesek utcájáról” (clivus vitrarius) beszélnek a források. Üveggyártó műhelyeket sok helyütt feltártak Nyugat-Európában, egyedül Galliában kb. hetven került elő. A legjelentősebb gyártóközpontok Lugdunum (Lyon), Colonia Agrippina (Köln) és a Rajna melletti Hambach-erdő, Aventicum (Anveches), Noviomagus Batavorum (Nijmegen) és Augusta Raurica (Augst) voltak. A Britanniában talált kb. húsz üveggyártó egy-két kivétellel katonai táborokhoz kötődik."
Amiben a rómaialk az elsők voltak: a rómaiak nagyobb, elsősorban folyadékok tárolására használt edényeket állítottak elő nagy szériákban. Az üveg továbbra is átlátszatlan és színes volt; a mangános színtelenítést csak az i. sz. 2. században fedezték fel. Az 1. században jelentek meg az ugyancsak relieftechnikával készített cirkuszi serlegek. Ezeket a formába fújt üvegeket különböző cirkuszi viadalokat – a leggyakrabban kocsiversenyt, ritkábban gladiátorok küzdelmét – ábrázoló reliefekkel díszítették. Anyaguk átlátszó, színes vagy színtelen üveg, alakjuk henger vagy félgömb. Hasonló technikával készültek a győzelmi tálkák. Ezeket az egyszerű hengeres formába fújt edényeket borostyánlevél-koszorú és a győzelmet megörökítő görög nyelvű felirat díszítette (https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%9Cveg#).
A Római Birodalomban Augustus idején indult nagy fejlődésnek az üveggyártás, az első üveghutát Kümé és Liternum között egyip­tomi mesterek alap­ították, eleinte alexandriai mesterek vezették a Rómában alapított üzemeket is.  Augustus idejében Hisp­ániában és Galliában is elkezdtek üveget gyártani.
Nagyobb, ablaküvegezésre is alkalmas üveglapokat először a rómaiak öntöttek. Ehhez a képlékeny üvegolvadékot sima alapra öntötték, majd fogókkal húzták ki a széleit. Az üveglap közepe így elvékonyodott, de azért elzárta a belső teret, de átengedte a fényt. A római kori ablaküvegek egyik oldala sima és fényes, a másik durva. A táblák szélein és sarkain szerszámok nyomai láthatók (ezekkel húzták szét az olvadékot). A sarkok legömbölyítettek voltak. Az ablaküveget először 290-ben említik. Az első festett üvegablakok közé tartozhatnak a lateráni bazilika szentélyének ablakai. 
Az üveg megmunkálásának, felhasználásának további római találmányai: csiszolókorong; a többrétegű üveg és az üvegmozaik.
 
Roman Mosaic 1
 
 
 
*
Az egyiptomi kék története: (https://en.wikipedia.org/wiki/Egyptian_blue#History_and_background) a történelem legelső mesterséges színező anyaga, rézvegyület, pigment. Az egyiptomiak találták fel az Óbirodalom idején, i.e. 2900 körül, később a receptje elveszett, az etruszkok találták fel újra, a freskóikon alkalmazták. A római korban Pompejiben is használták (http://www.szintan.hu/lista/e/e09.htm), a rómaiak ezzel színezték-festették belül a ciszternáikat, vízálló festék. Összetétele kalcium-réz-szilikát (CaCuSi4O10, cuprorivaitean, és a CaO·CuO·4SiO2 vegyület is  hasonló). 
 A malachittal vagy az egyiptomi kék festékpigmenttel készített tárgyakat a kutatók egyiptomi fajansznak nevezik, és ez félreértésekre is ad okot. A kvarchomokot porított mészkővet nátronnal összekeverték, a keveréket  majdnem 1000°C -ra hevítették, akkor a szennyezésektől függően valamilyen színű üveget kaptak, ami a légbuborékok miatt nem volt átlátszó (ma mangándioxiddal csökkenthető a vas miatti zöld szín és a légzárványok mennyisége, az opálosság). Megfelelő színező anyaggal az eredmény kék, malachit esetén zöldeskék üveg, amit egyiptomi fajansznak neveznek. Más színű fajanszok is léteztek az Óbirodalomban. Mázként használva nagy valószínűséggel lepattogzott az edényről a máz és a test különböző hőtágulása miatt. (Nátron: Ny-Nílus-deltai nátron-szóda, nátrium-karbonát, Na2CO3, https://en.wikipedia.org/wiki/Wadi_El_Natrun, a kvarchomok olvadáspontjának csökkentésére alkalmas. A nátrium karbonátot a Ny-Deltában bányászták: olajjal keverve szappanként viselkedik. Innen származik az a megfigyelés, hogy az ókorban Egyiptomban olajjal tisztálkodtak).
 Az ősi egyiptomi kék festék receptjét elfelejtették, igen sok próbálkozás és kísérlet történt a kék pigment előállítására, már a római idők előtt és után is, a rómaiak újra feltalálták. A rómaiak egyiptomi kékkel színezték-festették belül a ciszternáikat, vízálló festék. Összetétele kalcium-réz-szilikát (CaCuSi4O10 cuprorivaitean, és a CaO·CuO·4SiO2 vegyület is hasonló). 
Recept: kb. 64% sivatagi őrölt kvarchomok, 15% mészkőpor és 21% réz-oxid por keverékéhez kevés szódát kellett adni, ami a keverék olvadáspontját csökkenti 1000°C körülire. A hőfok elérése probléma, sok szalma, száraz fa és fújtatók kellettek hozzá, faszenet még nem használtak. Egy Petrie nevű neves Egyiptom-kutató jött rá, hogy szalmával égették a tárgyakat, boglyában. A szalma égéshője fele a faszén égéshőjének, de a nagy égési felület miatt  gyorsabban ég.
A kék üveg-fajansz előállítása az alábbi reakcióval történt (Wikipédia):

Cu2CO3(OH)2 + 8SiO2 + 2CaCO3 → 2CaCuSi4O10 + 3CO2 + H2O
21terence e warnerauth synthesis properties and mineralogy of important inorganic materials 2011 41 638
Kalcium-réz-szilikát (Cuprorivaitean – CaCuSi4O10– Egyptian Blue Fajancean) szerkezete: kékek a réz ionok, a szürkék a kalciumok (Wikipédia)
**
 
 
Színezések: a tiszta közönséges üveg zöldes színű a vas szennyezés miatt. A fémoxid színezőanyagok aránya 0,1% körüli. 
Vas-oxid: a vas ion vegyértékétől függően zöld-kékeszöld vagy barna, esetleg sárga
Réz-oxid: a két értékű rézionoktól kék, az egy értékűekétől piros
Króm-oxid: a vas-oxiddal együtt zöldre színez
Urán-oxid: sárgászöld, UV-fényben zölden fluoreszkáló színt ad. Főként a szecesszió idején használták, ma az urán radioaktivitása miatt nem gyártják
Kobalt(II,III)-oxid: élénk kék; színmentesítésre is alkalmazzák. A kobalt-aluminát is kék színt ad
Nikkel-oxid: vöröseslila, szürke. Színmentesítenek is vele.
Mangán(IV)-oxid: zöld színárnyalat eltávolítására, színtelenítésre használják.
Szelén-oxid: rózsaszín, piros.
Ezüst: sárga színt ad,
Arany: rubinvörös színt ad,  előzőleg királyvízben feloldják.
A fehér színt ( Felső-Egyiptomi koronájának színét) mészkőpor és gipszpor (alabástrom pora) egyenlő arányú keverékéből állították elő, később ólom karbonátból. A vörös színt (férfiak bőrszínét, Alsó-Egyiptom vörös koronájának színét) vasoxidból, a sárgát okkerből (a nők bőrszíne) készítették, keverték. A zöldet a malachit nevű réz ásvány porából nyerték, ezt szemfestéknek is használták. A feketét koromból, de több ókori kultúrában így Egyiptomban is, antimon-tartalmú sötét szemfestéket használtak.
 
 
 
 

IRODALOMJEGYZÉK

(1) ROAF, Michael: A Mezopotámiai Világ Atlasza, Helikon, Budapest, 1998.
(2) Kákosy, László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája. Osiris Kiadó, Budapest, 2005.
(3) Marjai, Imre - Pataky, Dénes: A hajó története. Corvina, 1973.
      ill. Marjai, Imre: Nagy hajóskönyv. Móra Ferenc Könyvkiadó, 1981. ISBN 963 11 5573 0
(4) WIKIPÉDIA, a képek eredetét nem midig sikerült utólag kideríteni, az INTERNET-s kutatás egyik tulajdonsága, hogy nagy és összegyűjtött, összeolvasott agyag mennyiségileg kis része egy dolgozat és utólag gyakran nem sikerül kideríteni a képek, térképek eredetét, mert kép WEB címmel nem, csak egy szűk karakterkészlet menthető, amúgy érthetően.
(5) Klengel, Horst: AZ ÓKORI SZÍRIA TÖRTÉNETE ÉS KULTÚRÁJA, Gondolat, 1977,ISBN 963 280 367 1
(6) Desroches-Noblecourt, Cristiane: Tutanhamon, Corvina, 1977, ISBN 963 13 0215 6 

­