AZ ÜVEG HASZNÁLATA A RÓMAI BIRODALOMBAN
(2022 november)
ABSTRACT
Az üvegkészítés az egyik olyan fontos technológia, amit a rómaiak terjesztettek el a Római Birodalom területén, a kereskedelemmel azon túl is. Az üveg értéke kezdetben az arany értékével vetekedett, és a gyors elterjedése, olcsó alapanyagai és a törékenysége következtében olcsó hétköznapi, általánosan használt alapanyaggá vált. A római korban sokáig az összetört üveget szilánkonként összegyűjtötték, újra olvasztották az üveghutákban. A rómaiak sok színezést, üvegfestéket színkeverést találtak ki, megreformálták az üvegpasztákkal történő díszítést, és az első ablaküvegeket is a rómaiak készítették: akkor még fogókkal húzták köralakúra. / THE USE OF GLASS IN THE ROMAN EMPIRE: Glassmaking is one of the important technologies that the Romans spread throughout the Roman Empire, with trade beyond. Glass was initially worth as much as gold, and since its rapid spread, cheap materials and fragility it quickly became a commonplace material. For a long time in Roman times, broken glass was collected in shards and remelted in glass furnaces. The Romans invented many colourings and colour mixing techniques for stained glass, reformed the decoration with glass pastes, and the first window panes were made by the Romans: at that time they were drawn with pliers.
BEVEZETÉS
Üveghez hasonló anyagok Mezopotámiában tűntek fel, mint égetett agyagból készült gyöngyöket burkoló mázak. A "legrégebbi fellelhető mezopotámiai üvegplasztika az i.e. 25. századból származik (a mezopotámiai Ur városában ismerték a fajansz készítést): egy melldísz, melyet színes üvegplasztikák díszítenek" (https://hu.wikipedia.org/wiki/T%C5%B1zzom%C3%A1nc). Az üvegmáz keverékének alapanyagai a homok (https://www.ceglass.eu/hu/az-uveg-tortenete), a mészkő és a szóda voltak, melyeket rézvegyületekkel (sokszor malachittal) színeztek. A nyersanyagok szennyeződései miatt a mázt a légbuborékok és a zárványok átlátszatlanná, opálossá tették. A mezopotámiai (később szíriai) alapüveg két alapanyagból készült: kvarchomokból és sótűrő növények hamujából, a mészkő tartósabbá tette az üveget.
Mázas edénytöredék Hor Aha fáraó (Első Dinasztia, kb. 2920 -2770) idejéből, közel 1000 C°-n égették ki (https://en.wikipedia.org/wiki/Abydos_boats és https://www.ucl.ac.uk/museums-static/digitalegypt/faience/faienceinarchaicegypt.html)
A mázak először az i. e. 2800 körül jelentek meg Egyiptomban: kőedényeken, kőtárgyakon, az ókori Egyiptomban jól faragható homokkő, zsírkő edényeken, vagy önmázas, anyagában malachitot tartalmazó csempéken, pl. Dzsószer fáraó piramisa alatt több ezer darabot találtak, (.e. 2650 körül, a fajanszcsempék mázanyaga porrá tört malachit, néha türkíz vagy kékfesték volt, vegyülete a kalcium-réz-szilikát - CaCuSi4O10 cuprorivaitean, a CaO·CuO·4SiO2 vegyület is hasonló- ), pasztaként, vagy az edény anyagával a nátron-kvarc alapú üvegmáz, amely a tárgy égetéskor természetes módon mázszerű kérget képzett. "A legkorábbi fajanszok kivétel nélkül kék vagy zöld színűek, és e két szín közötti teljes árnyalati skálát mutatják. A színezőanyag általában réz volt. Az Újbirodalomban a fajansztesthez őrölt üveget (fritet) adtak, ezzel növelve a színskálát, valamint az anyag szilárdságát. Az őrölt színes üveg hozzáadása bizonyítéka, hogy az összetörött üveganyagot gyűjtötték, és újra felhasználták. A salakos hulladékanyagban található zárványok alapján Petrie (https://hu.wikipedia.org/wiki/Flinders_Petrie) azt állította, hogy szalmával égették ki a tárgyakat Egyiptomban." Fújtatókkal, levegő betáplálással müködtek. Az i.e. 13. században a virágmintákat vörös, kék, zöld, sárga és fekete fedőmázzal (fémoxidokkal) festették, a fedőmázak nagyon népszerűek voltak a kerámiák színes megjelenése miatt is. A kutatás módja az internetes keresés volt, célja az ismeretterjesztés. I. és III. Thotmesz fáraók (i.e. 1470 körül) üvegműveseket hoztak Karkemishből (Szíria), az Eufráteszi kikötővárosból, egyik nevezetes edény:
III.Thotmesz üveg kelyhe i.e. 1450 körül (Wikipedia)
Üvegpalack i.e. 1200 körül ( Metropolitan Muzeum)
Pálmát utánzó üvegváza (https://en.wikipedia.org/wiki/Art_of_ancient_Egypt)
Kék fajansz senet játék III. Amenhotep (i.e. 1390-1353) sírjából
Egyiptomban az üveg gyártását az Újbirodalomban, I. Thotmesz fáraó szíriai hadjáratáról hozott ázsiai üvegmunkások a kor egyik legelterjedtebb technikájával, a homokmag körüli formázással végezték. Agyagból kialakították az edényt, és ezt a formát vonták be az üvegolvadékkal. A felszínből kidomborodó üvegszálak az üvegtárgyak felületének népszerű díszei voltak. A vékony üvegszálakat fakéssel fésülték szét, ezek az egyiptomi üvegek jellegzetes díszei. Miután az üvegbevonat kihűlt, kiütötték belőle az agyagmagot. Az eljárással csak kisebb illatszer-, illetve balzsamtartókat tudtak készíteni; ezek gyakran voltak figurálisak (pl. hal alakúak). A legkorábbi, hitelesen datálható egyiptomi üvegtárgyak az i. e. 1470 körül készült, ún. III. Thotmesz-féle edények.
Szíriából származhatott a föníciai városok (Ugarit, i.e. 1800-tól, Arwad, i.e. 1600-tól, Büblosz, i.e 2700-tól, Türosz, i.e. 1500-tól, és Sidon, i.e. 1200-tól) üvegkészítése, a föníciai városok gazdagsága a hajózáson (ami kezdetben azonos volt a kalózkodással), a kereskedelmen, a ciprusi rézen (Ugarit), az üvegiparon, valamint a textilfestésen alapult. A part mellett nagy tömegben tenyészett a murex csiga, amelyből (https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%B6n%C3%ADcia_m%C5%B1v%C3%A9szete#%C3%9Cvegmegmunk%C3%A1l%C3%A1s_%C3%A9s_textilfest%C3%A9s ) már i.e. 1600 körül Ugaritban a híres bíborfesték alapanyagát kinyerték. A bíborszínre festett textíliákat az asszír királyok feljegyzéseikben említették az adók között. Az üvegművességnek kedvezett a magas szilícium-oxid tartalmú tengerparti homok. A föníciai városokban az i. e. 7. és i. e. 6. századokban az üvegnek háromféle típusát különböztették meg. Az első a színtelen, áttetsző fajta, amit olcsó, hétköznapi tárgyak készítésére használtak. Színes üveg volt az áttetsző, porcelánszerűen sötét üveg. A színes díszítéssel ellátott üvegtárgyakat azután a mediterrán térség különböző területein értékesítették. Népszerű termékeik voltak a kenőcsös edények, fémoxidokkal színezték. Az üvegpasztából készült gyöngyöket is óriási mennyiségben állították elő, az ember- vagy démonfej alakú függőket is, amelyek isteneket ábrázoltak, köztük Baált és Astartát. A fej alakú függőknek bajelhárító erőt tulajdonítottak, az üvegfüggők legnagyobb része a nagy föníciai városokból származik, Türoszból, Szidónból, Arwadból, a Cipruson lévő kolóniákról.
I. e. 500-ban Európában és a Közel-Keleten már épületekben is alkalmazták az üveget, jellemzően a falak kisebb réseinek kitöltésére, az ablaküveg kezdetleges formájaként. Ez a funkciója sokáig megmaradt; töredékeket találtak az i.sz. 79-ben elpusztult Pompeiiben is.
A RÓMAI BIRODALOM ÜVEGEI
Plinius, a fiatalabb a (https://romaikor.hu/romai_kultura/muveszek_es_muveszetek/romai_muveszet_(altalanos_osszefoglalok)/uvegmuveszet/cikk/romai_uvegek_) „Hisloria Naturalis” című munkájában az üvegkészítés feltalálását a főníciaiknak tulajdonította. A föníciaiak eredetileg az egyiptomiaktól tanulták meg az üveggyártás- és művészet fortélyait, nemcsak a fúvás módszerével tökéletesítették (1. század), de ők fedezték fel a színtelen üveg készítésének technikáját is.
A Mezopotámiában és Egyiptomban végzett kutatások során már az i. e. 4. évezredből származó üvegleletek kerültek elő. Az üvegkészítés feltalálása az agyagedények mázzal való bevonásának köszönhető. Ez a technikai eljárás a kerámiák díszítése és vízhatlanná tétele mellett az első mesterséges - bár nem önálló - üveggyártás eredete. Kezdetben még csak üvegpaszta gyöngyök és díszítések készültek, az első, pontosan datálható üvegedények az egyiptomi XVIII. dinasztia, i. e. 1567-1320 idején történtek.
A különböző üvegfajták kémiai összetételüket tekintve szilikátok. Az ősi mesterek kétféle üvegfajtát állítottak elő: a kalcium-nátrium üveget (kvarc mésszel és szódával való összeolvasztásával) és a kálcium-kálium üveget (mészkő, hamuzsír és kvarchomok összeolvasztásával). A hamuzsírt a tengerparti államokban a tengerparti növények hamujából, máshol bükkfa hamujából nyerték. A különböző alkotórészeket magas hőfokon (mintegy 1000-1200 fok) kezdetben tűzálló agyagtégelyekben, majd falazott olvasztókemencékben olvasztották meg. Az üvegedények készítésének ősi technikája az üveg öntése (csempék) és az agyagmag körüli formázás, így készültek az i. e. 13. században Egyiptomban gyártott üvegedények.
Római üvegedények (https://hmn.wiki/hu/Roman_glass)
Az 1. században jelentős új technikát vezettek be az üveggyártásban Egyiptomban és Rómában: az üvegfúvás lehetővé tette az üvegmunkások számára, hogy vékonyfalú edényeket gyártsanak, csökkent az egyes edényekhez szükséges üvegmennyiség. Az üvegfúvás lényegesen gyorsabb volt, mint más technikák. Bár a korábbi technikák megmaradtak a korai Augustus és Julius-Claudius korszakokban, az i.sz. 1. század közepére és végére a korábbi technikák megszüntek. Üvegfúvó formákat használtak, méteresnél is hosszabb üvegfúvó pipákkal dolgoztak, és ismerték az üveg alakítását segítő támasztóvasat is. A fúvócsövet már korábban is használták kovácsműhelyekben fújtatóként. Az üveggyártásnál a fúvócsővel emelik ki az üvegcseppet az olvadékból, amit fa vagy kőlapon forgatva és fújva körte alakúra formálnak, majd - esetleg újra felizzítva - más szerszámok segítségével tovább alakítottak. Rómában fújt üvegedények mellett ismerték a formába fúvás technikáját is, ahol Szőlőfürt alakú palack, a formákba vágott szalagszerű bordákkal vagy Köln 3. század domborművekkel díszítették az üveget. Ezzel a módszerrel tudtak a római meáterek szidoni mintára emberfej alakú és más természeti tárgyakat utánzó (például: szőlőfürt- vagy kagyló alakú) üvegedényeket készíteni.
A korai, zöldes színű, formába fúvott üvegedények terjedtek el először, a színtelen üveg még sokáig drága és ritka áru volt. Az üvegművesség központjából, az alexandriai hutákból kikerült színtelen üvegek dicsérete latin írók műveiből maradt fenn, az i. e. 1. század végéről, 2. század elejéről. Rómában a köztársaság korának vége felé indult meg a helyi üveggyártás, s a gazdag formavilágéi üvegedények hamarosan a mindennapi élet számos területén használt termékekké váltak. A római üvegművesség mesterien kidolgozta a különböző üveganyagok tervszerű összeolvasztását, használta az üvegedények plasztikus és vésett díszítését, az egyszerűbb edényeken pedig az üvegszálból rátett díszítést.
Színes római üveg (https://hmn.wiki/hu/Roman_glass)
Üvegtárgyak (https://hmn.wiki/hu/Roman_glass) öntésével már nagyobb méretű edényeket is készítettek. A drágakő edényekhez hasonlóan az üveg ritkaság volt, de csak az i.u. 1. századig. Az üvegfújás feltalálásától az üvegből készült tárgyak megjelentek a hétköznapokban. A nyersüveg kereskedelmét is megszervezték, és a törött üveget újra olvasztották. Szíriában volt az üvegkészítés központja, üvegből a kőből, agyagból készült tárgyakat utánozták. A császárkorban olyan gyakori volt az üveg, mint később majd csak az újkorban. Üveget használtak asztali edényekként, illatszerek tárolására és ablaküvegnek is. Római üvegtárgyak előkerültek a Római Birodalom egész területén (https://hmn.wiki/hu/Roman_glass), háztartási, ipari és temetkezési eszközök. Az üveget elsősorban edények gyártására használták, de gyártottak mozaikcsempét és ablaküveget is. A római üveggyártásra a görög üvegtechnika is hatással lehetett, kezdetben az intenzív színű öntött üvegedények gyártása terjedt el. Az i.sz. 1. században gyors technikai is fejlődés volt, ami az üvegfúvás bevezetését és a színtelen vagy „aqua” üvegek megjelenését eredményezte. A nyersüveg gyártása földrajzilag különálló helyeken történt, és az i.sz. 1. század végére már a nagyüzemi gyártás is megvalósult. A gyártástechnikák időigényesek voltak, és a kezdeti termék a vastag falú edény volt, de már ezeket is exportálták keletre, Kínába is eljutottak.
Római üveg urna (Urna_cineraria_romana_de_vidrio_(M.A.N._Inv.1990-69-150, https://hmn.wiki/hu/Roman_glass)
)
A római üvegművesség a meghódított provinciákban Európa szerte elterjedt és a helyi üvegkészítés kialakulásához vezetett. A Campaniából kirajzó üvegműveseknek köszönhetően valószínűleg még Auguátus császár korában meghonosult az üveggyártás Hispániában és Galliában (a mai Portugália, Spanyolország, Franciaország és Belgium területén). Galliából Trier közvetítésével kerülhetett a mesterség ismerete a Rajna vidékére, ahol az üveggyártás központja a 2. század végétől Köln lett. A kölni műhely vette át az üveggyártás technikai és tömeggyártási, majd művészeti szempontból is Alexandriától a vezető szerepet.
Pannóniában az üvegkészítmények tömeges megjelenése a Flaviusok korában indult meg. A korai időszak üvegforgalmát a II. század elejéig a Borostyán-úton bonyolított itáliai kereskedelem határozta meg, majd az összefüggő Rajna-Duna limes kialakulásával a provinciába eljutó Rajna-vidékí üvegáru ezt háttérbe szorította. A provincia kereskedelmi kapcsolataiban az itáliai, dél- galliai, majd a 4. századig nyomon követhető germán üveg játszott meghatározó szerepet, a 3-4. században pedig a keleti és a Balkán félszigeti tartományok műhelyeinek hatása mutatható ki. A római hódítást követően Pannóniában is hamarosan kialakult a helyi üveggyártás. A nyugat-pannoniai városokban már egészen a korai időszakban megalakulhattak a helyi műhelyek, melyek szerepe az itáliai kereskedelem visszaszorulásával nőtt meg. Aquincumban helyi gyártásra utal egy ott előkerült kerámiabélyegző és annak egy palackon előkerült pozitív másolata. Feltételezhető, hogy itt a kölni polgároknak is lehetett műhelye.
Szép üvegváza (https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%9Cveg)
Üveggyártás: (http://real.mtak.hu/74991/1/Grull_nyomdanak.pdf) "az üveg (vitrum) a legmeglepőbb fizikai tulajdonsággal bíró, sokoldalúan felhasználható anyag volt már a rómaiak számára is. A legismertebb nátronüveg 75%-ban szilícium-dioxidot (SiO2), vagyis kvarchomokot tartalmaz, amit a birodalomban igen sok helyen lehetett találni; emellett némi nátrium-karbonátot (Na2 CO3) a kvarchomok olvadáspontjának csökkentésére, folyékonyabbá tételére, az üvegszerkezet kialakítására, amihez az ókorban az egyiptomi Wadi el-Natrunból (Nílus-delta) nyert természetes szódát használtak; némi meszet (CaO), amitől az üveg keményebb, valamint különféle adalékanyagokat és színezékeket. Egyes területeken gyártott üvegeknek speciális kémiai összetevői vannak: az egyiptomi üvegben például magas a vas, a magnézium és a titán-oxid tartalom, ennek alapján tudták megállapítani, hogy egyes római 7. századi üvegedények Egyiptomból százmaznak. Ma már a Birodalom bármely területén talált üvegről meg tudjuk mondani, hol gyártották. Idősebb Plinius szerint az üveget Szíriában találták fel. A régészeti leletekből arra következtethetünk, hogy az üvegedények a társadalom valamennyi rétege számára Tiberius korában váltak elérhetővé.
Az első fújt üvegek között már voltak tégelyek, olajpárlatok, kenőcsök és orvosságok számára készített üvegcsék. Az üvegből készült asztali edényeket is korán kezdték használni. Kezdetben csak iváshoz és evéshez készítettek fújt üvegből edényeket, később tárolásra történő használatuk is elterjedt. Az üvegből készült korsók, flaskák, kiöntőedények az 1. század közepén jöttek divatba. 70-ben az idősebb Plinius már arról írt, hogy az üveg asztali edények kezdik kiszorítani az ezüst- és aranyedényeket (NH XXXVI. 199). A probléma azonban már korábban kezdődhetett: ugyancsak Pliniustól értesülünk arról, hogy Tiberius leromboltatott egy üveggyártó üzemet, hogy elkerülje a nemesfémek leértékelődését (NH XXXVI. 195). Az üvegedények népszerűsége az előkelőségek körében egészen az 5. századig tartott. A népszerűség oka az volt, hogy a benne tárolt folyadéknak vagy szilárd ételnek nem volt mellékíze, és könnyebben lehetett tisztítani, mint a fémedényeket. Valaki azt írta, hogy „jobban szeretem az üveget, mert nincs íze. Ha nem lenne törékeny, többre tartanám az aranynál”.
A római kertekben Columella szerint a primőr zöldségeket gyakran üvegbúra alatt nevelték (XI. 2). Az ablaküveg használata az 1–3. században széles körben elterjedt. A 79-ben a Vezúv kitörése következtében elpusztult Pompeiiben és Herculaneumban is találtak bronz tokba foglalt, 3 mm vastag (vagyis a mai üvegvastagságnak megfelelő) síküveg-táblákat. S hogy a birodalom peremvidékeire is kitekintsünk: London, Chichester és York üveggyártó műhelyeiben is kerültek elő ablaküveg-töredékek. Érdekes, hogy a Nílus-menti városban, Oxyrhynchusban 6000 libra (1962 kg) üveget használtak fel a fürdő építésénél (P.Oxy. XLV, 3265). Diocletianus Kr. u. 301-ben kelt ármaximáló rendeletében az első- és másodosztályú ablaküveget fontonként (0,329 kg) 8, illetve 6 denariusért adták.
"Rómában többféle keveréket találtak ki mind az üvegek festésre, mind az előállítás megkönnyítésére, például a kristálypoharaknál; egy chalkosért már egy csészét és egy serleget lehet vásárolni (Strabón XVI. 2, 25. C 758, Földy József fordítása). A legjelentősebb itáliai műhelyek Sentinumban (Marche tartomány) és Aquileiában működtek, de régészeti leletek tanúsítják, hogy egy üveges negyed (vicus vitrarius) létezett Rómában, a Porta Capena közelében; Puteoliban pedig az „üvegesek utcájáról” (clivus vitrarius) beszélnek a források. Üveggyártó műhelyeket sok helyütt feltártak Nyugat-Európában, egyedül Galliában kb. hetven került elő. A legjelentősebb gyártóközpontok Lugdunum (Lyon), Colonia Agrippina (Köln) és a Rajna melletti Hambach-erdő, Aventicum (Anveches), Noviomagus Batavorum (Nijmegen) és Augusta Raurica (Augst) voltak. A Britanniában talált kb. húsz üveggyártó egy-két kivétellel katonai táborokhoz kötődik."
Amiben a rómaialk az elsők voltak: a rómaiak nagyobb, elsősorban folyadékok tárolására használt edényeket állítottak elő nagy szériákban. Az üveg továbbra is átlátszatlan és színes volt; a mangános színtelenítést csak az i. sz. 2. században fedezték fel. Az 1. században jelentek meg az ugyancsak relieftechnikával készített cirkuszi serlegek. Ezeket a formába fújt üvegeket különböző cirkuszi viadalokat – a leggyakrabban kocsiversenyt, ritkábban gladiátorok küzdelmét – ábrázoló reliefekkel díszítették. Anyaguk átlátszó, színes vagy színtelen üveg, alakjuk henger vagy félgömb. Hasonló technikával készültek a győzelmi tálkák. Ezeket az egyszerű hengeres formába fújt edényeket borostyánlevél-koszorú és a győzelmet megörökítő görög nyelvű felirat díszítette (https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%9Cveg#).
A Római Birodalomban Augustus idején indult nagy fejlődésnek az üveggyártás, az első üveghutát Kümé és Liternum között egyiptomi mesterek alapították, eleinte alexandriai mesterek vezették a Rómában alapított üzemeket is. Augustus idejében Hispániában és Galliában is elkezdtek üveget gyártani.
Nagyobb, ablaküvegezésre is alkalmas üveglapokat először a rómaiak öntöttek. Ehhez a képlékeny üvegolvadékot sima alapra öntötték, majd fogókkal húzták ki a széleit. Az üveglap közepe így elvékonyodott, de azért elzárta a belső teret, de átengedte a fényt. A római kori ablaküvegek egyik oldala sima és fényes, a másik durva. A táblák szélein és sarkain szerszámok nyomai láthatók (ezekkel húzták szét az olvadékot). A sarkok legömbölyítettek voltak. Az ablaküveget először 290-ben említik. Az első festett üvegablakok közé tartozhatnak a lateráni bazilika szentélyének ablakai.
Nagyobb, ablaküvegezésre is alkalmas üveglapokat először a rómaiak öntöttek. Ehhez a képlékeny üvegolvadékot sima alapra öntötték, majd fogókkal húzták ki a széleit. Az üveglap közepe így elvékonyodott, de azért elzárta a belső teret, de átengedte a fényt. A római kori ablaküvegek egyik oldala sima és fényes, a másik durva. A táblák szélein és sarkain szerszámok nyomai láthatók (ezekkel húzták szét az olvadékot). A sarkok legömbölyítettek voltak. Az ablaküveget először 290-ben említik. Az első festett üvegablakok közé tartozhatnak a lateráni bazilika szentélyének ablakai.
Az üveg megmunkálásának, felhasználásának további római találmányai: csiszolókorong; a többrétegű üveg és az üvegmozaik.
Római kori üvegmozaik (https://hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%B3mai_kori_mozaikok)